13. fejezet: Különös vadászat

Miközben az erdőben szaladtam, még önmagamhoz képest is villámgyorsan, szinte ujjongtam belülről. Megkönnyebültem, hogy Ryan mindent tud, nem undorodik tőlem, hanem inkább jobban akar. Most már tudtam, hogy mit akarok. Én sem vágytam másra, csakis a közelségére, hogy együtt legyünk. Hiába volt halandó, egyszerűen semmi nem tántoríthatott el a döntésem mellől.

Mióta megismertem, még inkább kinyíltam. Újra éreztem, s újra akartam érezni a szerelem mindent elsöprő érzelmi kavalkádját.

Szinte repültem hazafelé, holott inkább minél később akartam megérkezni. Pontosan tudtam, Rosie miért dühöng. Ugyan úgy, ahogy annak idején engem sem akart elfogadni, most Ryant sem tudja. De megfogadtam, hogy szembeszállok vele, akárhogy is replikázik.

Mivel szinte repültem, nagyon gyorsan haza is értem.

A ház előtt láttam, hogy az autóm már ott áll. Alice rendes volt, és hazahozta a többieket is. Hála öntött el iránta. Tudtam, hogy ő mindig csak azt nézi, ami számunkra a legjobb.

A bejárat előtt lelassítottam, de felesleges volt, sejtettem, hogy már mindenki hallotta, ahogy megérkezek. Lassan, szinte már lustán sétáltam fel a lépcsőkön.

Semmi kedvem nem volt veszekedni, de most ki fogok állni magamért. És most már Ryanért.

Benyitottam az ajtón. A nappaliba érve Rosie és Alice egymással szemben álltak.

Rosie keze ökölbe szorult, Alice pedig összefont karokkal, tágra nyílt szemekkel vele szembe, kicsit távolabb helyezkedett el.

Ahogy észrevett Rosalie, azonnal felém fordult. Láttam, hogy sápadt arca a szokásosnál is fehérebb. Szinte remegett a dühtől.

Tettem feléjük egy tétova lépést. Rosie még mindig nem szólt semmit, csak vádló tekintettel bámult rám.

- Rosie- néztem rá csodálkozva- mégis mi folyik itt?

- Hogy mégis mi?- kiabálta felém- Mégis mi folyik? Az kérlek, hogy hatalmas hibát követsz el, ha továbbra is ezzel a fiúval kezdesz. Azonnal abba kell ezt hagynod. Itt nem csak rólad van szó. Az egész családunkat bajba keverheted. És ahogy sejtem, ez már meg is történt- vette le rólam dühös tekintetét, és Alice felé fordult.

Én is rá néztem, de Alice megrázta a fejét.

- Nem mondtam neki semmit, hidd el.

- Nem kell engem hülyének nézni!- replikázott ismét Rosie- Magamtól is rá jöttem, hogy hova tűnt Bella, és miért Alice hozott minket haza. Persze, hogy vele voltál.

Szinte sütött róla a gyűlölet. Tudtam, hogy majd megbékél, de idő kell neki.

- Rosie,- kezdtem békítő hangon, de még csak rám se nézett- igen, tényleg elmondtam neki, hogy mik vagyunk. De tudtam, mit teszek, tudtam, mit vállalok.

Rosalie hirtelen leült az egyik fotelre, s gondterhelten maga elé meredt. Nem értettem, mi ez a hirtelen hangulatváltozás.

- Rosie,- mondtuk egyszerre Alice, és én.

Odasiettünk hozzá, de ő még mindig csak egy pontot bámult a szőnyegen.

Nem mertem semmit mondani, nehogy felzaklassam. Nem tudtam, mi történt vele hirtelen, már rég borult így ki.

Rám nézett.

- Bella, féltelek. Nem jó ez így. Én elfogadtam anno Edward döntését. Igen, nehezemre esett, hogy egy embert cipel közénk, de hozzászoktam. Megajándékoztál minket Renesmeevel, aki a legnagyobb ajándék a családunknak. És már a nővéremként szeretlek. Pont ezért, ahogy már mondtam, féltelek is. Edward halálával hatalmas csalódás ért mindenkit. Azt hittem, már soha nem leszel többet a régi Bella.

Odaültem én is mellé, Alice pedig a karfára telepedett. Megértettem, Rosie azon felül, hogy félti a saját kis világát, most az egyszer valaki másét is figyelembe veszi.

- Tudnod kell, hogy Ryan nem menekült el sikítva, nem rohant fejvesztve sehova. Meghallgatott, ugyan kicsit kételkedett, de amikor átgondolt mindent, hitt nekem. És nem számított neki, hogy mi is vagyok- mondtam kicsit forróbb hangnemben. A hangom a végére elcsuklott. Rosieval nem nagyon szoktunk bensőséges dolgokról beszélgetni. Meghatott, hogy még ő is aggódik azért értem, nem hagyja hidegen a sorsom.

- Bella, akkor is veszélyes- kezdte Rosalie, de Alice leintette.

- Nem hiszem, hogy az lenne. Bella már nagyon régóta gyakorolja az önuralmat, ráadásu,l ahogy láttam, Ryan jól fogadta az egészet. Meg amúgy is sejtette, hogy nem stimmel valami Bellával. Így legalább kiderült az igazság végre.

Alicre pillantottam hálásan. Igen, ő mindig nagyon optimista, a dolgoknak a szép oldalát látja általában.

Most azért megvillant a szeme.

- Bella, mennyire tudja pontosan a történetünket? És Nessievel mi a helyzet?- kérdezte előre hajolva.

Ha tudtam volna, most valószínűleg két piros folt jelent volna meg az arcomon. Hát igen, ez egy kényes téma, jelen helyzetben.

Haboztam, mielőtt válaszoltam volna.

- Hát- kezdtem- nem nagyon tud róla. Nagyon sok mindent viszont elmondtam. Hogy veszélyes vagyok rá, hogy állati véren élek, hány éves vagyok valójában. Nem rémítettem meg vele. Pedig azt hitem, megijed.

Alice összeráncolta a homlokát, Rosie pedig egy hatalmasat sóhajtott.

Időközben lejött a szobájából Nessie.

- Szia anya,- jött oda hozzám, és ölelt meg- hol voltál?

- Mégis hol lett volna?- jött az epés megjegyzés Rosietól.

- Ahha,- Nessie elvigyorodott, s lekuporodott a padlóra- Szóval Ryan.

- Igen- vallottam be szemlesütve.

- És? Mi volt?- kérdezte csak úgy mellékesen a lányom.

- Tud mindent- válaszolta Alice.

Nessie szemei tágra nyíltak a csodálkozástól.

- Jobban mondva, majdnem mindent- tette hozzá még Rosie.

- Hogyhogy? Mármint?- nézett rám, válaszra várva. Nem tudhattam, hogy miként fog reagálni, hogy Ryan nem tudja, igazából ő ki.

Alicehoz fordultam segítségért, aki megnyugtatóan rám mosolygott. Jó volt, hogy már szavak nélkül, egy pillantással is tudtunk kommunikálni.

Ezért már nyugodtabban néztem Nessiere.

- Nem tudja még, hogy a lányom vagy- pillantottam rá bocsánatkérően. Még mindig féltem, hogy dühkitörése lesz, és már készültem is a védekezésre.

Ehelyett csak finoman megrántotta a vállát, és halványan elmosolyodott.

- Tudom, hogy még az embereknél is nehéz bemutatni az új férfit a háznál,- kezdte megértően, és én hálásan elmosolyodtam- nálunk ez egy kicsit nehezebb. Már ahogy ismerem a helyzetet.

- Remek,- állt fel bosszúsan Rose- itt ma senki nem normális.

- Mégis miért?- kérdezte lányom csodálkozva s kissé bosszúsan nénikéjétől. Még soha nem vesztek igazán össze Rosalieval. Rémültem kapkodtam a fejem kettejük között.

Láttam, hogy Alice felemelkedik, egy aprót int a fejével. Egyből értettem, hogy ideje innen lelépnünk, mert valószínű, hogy kiabálás lesz a vége. Még épp időben osontunk fel a szobámba, mert fentről már hallottuk a kiabálást.

- Alice, ugye minden rendben lesz?- kérdeztem ijedten.

De ő csak legyintett egyet a kezével, s lekuporodott az ágyam szélére. Én vele szembe, a földre helyeztem magam kényelembe.

- Ha nem tudnám, hogy nem vér rokonok, még azt hinném, egy családból származnak. Most kicsit kiabálnak- Alice a következő pillanatban összehúzta a fejét, de nem értettem miért. Aztán én is meghallottam a következő másodpercben, hogy valamelyik porcelán a földön végezte.

- Jajj, szegény Esme- sopánkodott Alice- Ez az egyik kedvence volt. De ha jól látom, jövő hétre megérkezik az új készlet.

Alice vigyorogva nézett rám. Én kicsit szörnyülködtem még, hogy lányom kitől örökölte ezt a heves vérmérsékletet. Viszont úgy tűnt, Rosie most nagyon kihúzta nála a gyufát.

- Mikor nyugszanak meg?- kérdeztem Alicet, még mindig hallva Nessie és Rosie kiáltásait. Bár akaratlanul is végighallgatja ezt most mindenki a házban.

- Még öt perc. Rosie holnap bocsánatot fog kérni tőled- nyugtatott ismét Alice.

Némán bólintottam, s kibámultam a hatalmas ablakon. Ryanra gondoltam. Arra, hogy milyen nyugodt maradt mindvégig. Őszinte hála öntött el iránta ismét.

- El kéne menned vadászni- jegyezte meg Alice. Kérdő tekintettel néztem rá. Nem olyan régen voltam, nem éreztem még szükségét.

- A szemeid- kezdte magyarázatképpen- kezdenek sötétedni.

Bólintottam. Igaza volt. Az elővigyázatosság miatt is eldöntöttem, hogy megyek vadászni. Még ma éjjel.

- Nem tartasz velem?- kérdeztem Alicet.

- Ha gondolod.

- Persze, csak ha nem gond. És nem tart rád Jazz éppen igény- tettem hozzá sietve.

- Bella, ne nevettess,- mosolyodott el- bármikor elmegyek veled bárhova. És különben is- miközben beszélt, az asztalhoz sétált, s megnézte szemeit a tükörbe- rám is rám fér egy kiadós vacsi.

Megbeszéltük, hogy éjfélkor megyünk.

Addig azonban elköszönt, s én magamra maradtam. Ezt egyáltalán nem bántam. Kicsit magányban lehettem. A gondolataim csapongva cikáztak ide-oda. Persze legtöbbször Ryan körül forogtak.

Boldog voltam, hogy tudja mi vagyok, s nem lök el magától. Azonban ezegyszer a torkom is elszorult. El fogom veszíteni. Ha nem most, akkor öreg korában, amit nem tudhattam, hogy élem majd túl. Miközben ezen rágódtam, még egy gondolat megfogalmazódott a fejemben.

Akárhogy is akartam, nem tudtam már tagadni magam előtt.

Szerelmes lettem Ryanbe. Nem tudom, mikor történt, nem tudom, hogyan, csak egyszerűen belefolytam ebbe az egészbe.

És nem bántam. Ismét egész, és egészséges lehettem, már amennyire ez egy vámpírtól kitelik. Nem tántoríthatott el Rosalie kitörése, sem más.

Szívvel, lélekkel akartam az egészet.

Hamarabb eljött az éjfél, mint gondoltam. Az ágyon feküdtem épp keresztbe, amikor halkan kopogtak. Tudtam, hogy Alice, ezért szóltam, hogy jöhet. Mindketten melegítőben voltunk.

Kényelmesen akartunk menni, minek ehhez úgy kiöltözni?

Kiugrottunk a tágas ablakon, s bevetettük magunkat az erdőbe. Futottunk, szélsebesen, szinte már inkább repültünk. A hosszú, kiengedett hajam szállt mögöttem. Fej fej mellett haladtunk.

Mikor jó mélyre hatoltunk a fák között, lefékeztünk. Hallgatóztunk és beleszaglásztunk a levegőbe. Mindketten jobbra fordítottuk a fejünket. Két szarvas volt a közelbe, talán 200 méterre lehettek tőlünk. Alice és én is elindultunk arra, a levelek és ágak meg sem rezzentek a lépteink alatt. Megálltunk egy fa mögött. Mindkét szarvas nyugodtan legelt, meg sem hallották, hogy a közelbe két vámpír rájuk leselkedik.

Alice csöndben bólintott. Elindultunk, a jobb oldali az enyém, míg a bal oldali Alice vacsorájaként végezte. Tiszta, csendes munkát végeztünk, még a hajam sem gabalyodott össze.

Miután mindketten jóllaktunk, elégedetten felálltunk, s egymásra vigyorogtunk. Sétálva és csevegve indultunk visszafelé.

Alig tettünk meg párszáz métert, Alice megdermedt. Én is hegyezni kezdtem a fülem, mert tudtam, most nem látomása volt. És meghallottam.

Szimatolás zaja hallatszott. Lépések zaja az avaron. De ez nem emberi zaj volt. Ez valami nagy volt. Valami hatalmas, s felállt a hátamon a szőr. Ismerős illat terjengett a levegőben, mégsem tudtam hirtelen beazonosítani.

Alcie háttal mögém lépett, s suttogva megszólalt.

- Ezek bekerítettek.

- Úristen- nyögtem halkan, mert megértettem mindent. Egy falka alakváltó farkas állt minket körül. Megdermedtem, tudtam, harcolnom kell az életemért.

A következő pillanatban, sorban kijöttek a bokrok közül. Öten voltak, közülük kettő teljesen kifejlett, s hatalmas, a másik három megítélésem szerint még fiatal volt. Szürke, barna és rozsda színű volt a bundájuk.

Alice és én szorosan egymásnak vetettük a hátunkat, s körözni kezdtünk. Halk morgás hallatszott, úgy tűnt, támadni fognak. Lassan lépkedtünk, nem akartunk hirtelen mozdulatokat tenni.

Fél pillanat múlva a legkisebb farkas nekitámadt Alicenak.

Én szinte fel sem fogtam még mi történik, mert hátulról egy erős kéz hátrarántott. Hanyatt a földnek estem, s mire felnéztem, Jacobot láttam magam előtt. Alice már mellettem guggolt, a többi farkas pedig tétován álldogált Jake előtt, aki immár maga is farkas alakban volt.

Jacob hátra pillantott, s egy fejbiccentéssel jelezte, hogy azonnal menjük haza mindketten.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés