- 6. - // A fájdalom elmúlik // -

Kinyitottam a szemem. Sajgott a fejem és a testem bizsergett. A szoba tele volt virágokkal, de senkit sem láttam rajtam kívül. Igyekeztem felkelni, de annyira elzsibbadtam, hogy nem sikerült. Nagy lendülettel a földre zuhantam és levertem egy vázát.

Zajra lettem figyelmes, furcsán kiélesedett a hallásom és a látásom is kezdett tisztulni. Carlisle sietett be, és mereven bámult rám. Fogalma se lehetett, mi történt.

Ekkor fogtam fel: túléltem, jó utat választottam. Fel sem merült bennem, hogy egyszer még átkozni fogom ezt a napot.

A családfő felsegített, és elvezetett a házban fenntartott orvosi szobába, ahol még ezelőtt feküdtem. Megvizsgált.

- Felettébb érdekes. Három napig halott voltál. A testedet megölte a vámpírméreg, de most mégis itt vagy és az életfunkcióid nemhogy beindultak, de sokkalta erőteljesebbek is. - nem tudta megmagyarázni a dolgot. Vett tőlem vért és bevitte a laborba DNS vizsgálatra.

- Jacob itt van? - kérdeztem reménykedve, megrázta a fejét:

- Nincs, azonnal érte küldtem Edwardot. Hamarosan meg kell érkeznie. - hadarta nyugtalanul. - Most magadra hagylak, majd beküldöm. - rám mosolygott és futólag hozzátette:

- Örülök, hogy életben vagy kicsi lány.

Némán vártam szerelmemre, órák teltek el, de még sehol sem volt. A gondolataimba burkolózva ültem a fotelban.

Mi folyik itt? Megharapott a vámpír, mégsem haltam meg. És az a nő? Valóság vagy csak álom?

Túlzottan éber voltam, a környező zajok bántották a fülem. Nagyon lassan tudtam megszokni. Valami nagyon nem stimmelt.

Eldöntöttem, ha Jake nem jön ide, akkor én látogatom meg. Végig szaladtam a nappalin, ki egyenesen az ajtón. Futva két perc alatt sikerült megtennem az utat. Szerelmem illata a szobája felől áradt. Odaszaladtam és benéztem az ablakon.

Edward próbálta neki elmagyarázni, hogy nem haltam meg, Jake azonban nem hitt neki. Üzentem a vámpírnak: " Nyisd ki az ablakot! Itt vagyok. "

Egy lendülettel ugrottam be a házba.

- Kicsim? - kérdezte remegő hanggal Jacob. Bólintottam és közelebb léptem. Megérintettem az arcát, amibe beleborzongott.

- Szeretlek Jake! - könnyezni kezdtem, letörölte cseppeket, majd ajkaink gyengéden összeértek. Nem kérdezte, hogy éltem túl, csak örült annak, mert így történt.

- Én is szeretlek Életem! - a vallomását újabb csók követte. A nap további részében ki sem engedett a karjai közül. Nem is akartam menni. Boldog voltam, hogy a megérzésem becsapott: nem veszítettem el a szerelmem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés