(NIKKI SZEMSZÖGE)

Nem hittem volna, hogy Alice-el időben oda fogunk e érni, de ő mindig megnyugtatott, hogy ő már látta az egészet.
Amikor odaértünk és láttam, hogy Edward a földön fekszik és épp Embryvel küzd, megrémültem. Nem szerettem volna, hogy bármi baja is essen.
Hirtelen olyan erősnek éreztem magam, mint még soha. Odafutottam Embryékhez és egy másodperc alatt leráncigáltam Edwardról és utána Alice vette át az "ügyet".
Edward meg mindvégig csak engem nézett. Emiatt zavarba is jöttem egy picit. Ő meg még mindig csak ott feküdt a földön.
Végül én törtem meg a csendet. 
- Ugye nem esett semmi bajod? - kérdeztem, mert még mindig szörnyen aggódtam érte. 
- Nem - válaszolta tömören. 
- És te? - kérdezte. Nem értettem. 
- Mit és én? - kérdeztem vissza értetlenül. 
- És te jól vagy?
Értetlenkedtem egy sort majd megszólaltam.
- Persze. Miért ne lennék?
Csak nézett. Nem válaszolt. Hirtelen eszembe jutott, hogy miért is kérdezhette. Homlokon csaptam magam, és nagyon idiótának éreztem magam. Biztos el is pirultam.
- Igen. Határozottan jobban vagyok - adtam meg neki végre a választ.
Ő is meg én is csendben voltunk. Én a földet néztem, de éreztem, hogy ő egy percre sem veszi le rólam a szemét.
- Beszélnünk kell - mondtam halkan.
Ezen elmosolyodott. Milyen édes volt, Istenem!
- Most is beszélünk - mondta még mindig mosolyogva.
- Te is tudod nagyon jól, hogy nem így és, hogy másról szeretnék veled beszélgetni.
- Rendben van - mondta és felült.
Mikor ezt tette, arcunk csak pár centire volt egymásétól. Emiatt is lehetett, hogy egy egy picit hátrahőköltem.
Ekkor vettem észre, hogy már megint angyalian mosolyog.

(ALICE SZEMSZÖGE)

Mindent előre láttam. És nagyon izgultam emiatt.
Mikor átvettem Embryt és eltűntem vele az erdőben ott vártak rám a többiek, hogy segítsenek az elpusztításában.
Bár erősebbek voltunk mindannyian egy vérfarkasnál, mégis a biztonság kedvéért Jasper lefogta a "kis barátunkat" miközben Emmett elpusztította.
Miután ez megtörtént visszamentünk Dorotyhoz. Még mindig eszméletlen állapotban volt.
A falka is ott volt és persze még mielőtt elmentünk volna, megtudták, hogy Edward és Embry küzdenek, ezért beleegyeztek, hogy erőszakkal is leállíthatjuk társukat, de csak akkor, ha muszáj.
Sam, a falkavezér kérdőn nézett rám és mivel eldöntötte, hogy megkérdezi, megöltük e Embryt, ezért még a kérdés előtt bólintottam.
Ő erre csak bólintott egyet, jelzésként, hogy megértette és egy nagy sóhaj, hagyta el ajkait.

(NIKKI SZEMSZÖGE)

Épp az erdőben sétáltunk, egy gyönyörű tó mellett. Naplemente volt, ami még szebbé és romantikusabbá tette a helyszínt.
Volt egy kidőlt fa a tó mellett. Arra tartottunk, hogy le tudjunk majd ülni.
Leültünk és Edward mindvégig ügyelt arra, hogy meglegyen kettőnk között az a bizonyos "kellő távolság".
Aranyszín szemeivel még mindig engem nézett.
Nyeltem egy nagyot.
- Nem is tudom, hogy hol kezdjem - kezdtem. Szívesebben néztem volna csak simán, a csendben, minthogy az érzéseimről beszéljek neki.
Ő halványan elmosolyodott tanácstalanságomra.
- Nem tudom, hogy miket olvasták ki eddig a fejemből, de kérlek, szólj, ha ezt már ismered - folytattam, mire csak egy bólintást kaptam válaszul.
Nem bírtam magammal. Közelebb csúsztam hozzá, így csípőm hozzá ért az övéhez.
Suttogni kezdtem, már így utólag nem is tudom, hogy miért is.
- Először talán a bevésődésről kéne nekem beszélni - kezdtem mire ő kérdőn pislogni kezdett. Majd a végén sikerült megszólalnia. 
- Igen, az jó lenne.
- Ez egy afféle vérfarkasos dolog. "Ezt nehéz elmagyarázni, nem szerelem első látásra, inkább valamilyen vonzás, ahogy meglátod őt, nem a világ tart magában, hanem ő vonz magához. Semmi sem számít jobban, csak ő, bármit megteszel érte, bármivé válsz érte, azzá válsz, amivé ő akar, mindegy, hogy az védő, szerető, barát vagy testvér. " * - láttam rajta, hogy nem érti, hogy miért is beszélek neki erről. Egy nagy levegőt vettem. 
- Velem is ez történt - adtam tudtára. 
Viszont erre a mondatomra úgy reagált, hogy álmomban sem gondoltam volna erre. 
Az egész teste megfeszült, keze ökölbe szorult, oly erősen, hogy látszódtak rajta az erek és, ha ez nem lett volna elég még a szemei is feketék lettek. 
Abban a pillanatban nagyon megijedtem, éppen ezért a fa másik végébe csusszantam át, a lehető leggyorsabban. Gyorsan lekaptam róla a tekintetem, és a földet kezdtem el bámulni. 
- Sajnálom - suttogtam megtört hangon, könnyes szemekkel. 
Ekkor felálltam és elkezdtem futni. Csak be az erdőbe az volt a lényeg. 
A szívem vadul kalapált, mintha ki akart volna ugrani helyéről fájdalmában. Mintha úgy jobb lett volna minden. 
Ki akartam futni a világból. Elfelejteni mindent, egy ismeretlen helyen elaludni, hogy aztán új emberként ébredhessek. 
Könnyeim már rég úgy záporoztak, mintha valaki fizetne értük. 
Megálltam az erdő közepén. Régebben, úgy körülbelül három évvel ezelőtt innen tépdestem ki a fákat dühömben. Akkor tudtam meg, hogy ki is, inkább mi is vagyok valójában. 
Mikor ezekre visszagondoltam, összeestem. 
Lábaimat felhúztam és átkaroltam őket. Úgy éreztem, menten széthullok. 
De mégsem történt semmi csak az elviselhetetlen fájdalom növekedett bennem még jobban, mint egy gyermek, csak sokkal gyorsabban. 
Fejemet ráhajtottam térdeimre, úgy ringattam álomba magam. 
Az álmomban mindig ugyanazt láttam. Abban is szenvedtem a keserves kíntól. És az álmomnak a halálommal lett vége, annyira nem bírtam tovább. 
A fejemben megállás nélkül ezernyi kérdés motoszkált. Így, hogy már visszatekintés a jelenből, mondhatnám úgy is, hogy költői kérdések. 
Miért én? Mit rontottam el? Miért nem érdemlem meg a szerelmet? Lesz e olyasvalaki, aki megért, becsül és szeret? 
Reggel mikor felkeltem a szobámban ébredtem. 
Lassan körbenéztem, majd megpillantottam az ablak melletti fotelban ülő Alicet és Jaspert. 
Remek! - gondoltam magamban. Utolsó perceimben sem lehetek egyedül, hogy kitaláljam, hogyan semmisítsem meg ezt az érzelmi roncsot? A roncs alatt természetesen magamat értettem. 
- Mi történt? - kérdeztem Alicet. 
A kérdezett egy ideig nem válaszolt csak gondolkodott. 
- Ez hosszú - jegyezte meg és utána halk sóhaj hagyta el keskeny ajkát. 
Erre már Jasper az ujjbegyével kezdte el simogatni az ölében fészkelő vámpírlány arcát, hozzá kell tennem, gyengéden és lassan. 
Gondolom nyugtatni próbálta. 
- Meghallgatlak - jegyeztem meg fájdalmasan mosolyogva. 

* Stephenie Meyer: Eclipse idézet

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés