15. fejezet: A rajongók hada

A biológiát kábulatban ültem végig. Fogalmam sem volt, hogy mit is csinálunk, mit kérdez a tanár a többiektől. Még jó, hogy engem nem szólított fel.

Ryan viselkedése megdöbbentett, de olyan melegséggel és bizsergéssel töltötte meg a testemet, amelyre legutóbb csak Edward volt képes. A mozdulat, ahogy homlokomhoz ért, szinte természetesnek tűnt innen nézve. Nem zavarta, hogy jeges a bőröm, csak szimplán kifejezte az érzelmeit.

Az én torkom pedig még kaparni is elfelejtett. A mérgem a fogaimban maradt, nem terjedt szét a számban.

Mikor kicsengettek, komótosan pakoltam a táskámba, s amilyen lassan csak tehettem, elhagytam az osztálytermet. Nem akartam kapkodni, bár annyira a gondolataimba merültem, hogy valószínűleg amúgy is lassú lettem volna.

- Túl jól játszol- hallottam a lágy hangot a hátam mögül. Megperdültem a tengelyem körül, s láttam, Ryan támaszkodik a falnak. A hangra alig láthatóan megrezzentem. Egy vámpírnak nem szokása megijedni, emlékeztettem magam.

Egy ellenállhatatlan félmosoly kíséretében odajött hozzám, óvatosan elvéve a táskámat a kezemből. Éreztem, hogy finoman hozzámér, s erre apró áramütés haladt végig a testemben.

Lehetséges ez?

- Köszönöm- néztem rá forrón.

- Ugyan,- mosolygott rám- tudom, hogy nincs a segítségemre szükséged, de akkor is.

Erre elvigyorodtam.

- Milyen órád lesz?- kérdezte.

- Matek- válaszoltam.

Időközben befordultunk egy folyosóra. Egy gúnyos kacagásra figyeltem fel, ami az egyik szekrény felől jött. Kíváncsian a hang felé fordultam. Az a lány állt ott, akit Ryannal láttam az étteremben, s aki a bárban is ott volt.

- Nahát Ryan,- mondta gúnyosan- ezt is megértük? Te, lánnyal?

- Szia Natalie- köszönt kedvesen Ryan.

- Szia- köszöntem én is.

Natalie gúnyosan végigmért. Nem tudtam eldönteni, hogy amit a szemeiben látok az maró, gúnyos lenézés, vagy szimplán féltékenység. Úgy döntöttem, hogy nem foglalkozom vele.

- Hát látod- kezdte Ryan, s megállt egy pillanatra. Én is megálltam, szorosan mellette. Finoman megérintette a kezével a kezemet.

- Gratulálok- mondta még Natalie, majd sarkon fordult, s elbillegett.

Érdeklődve néztem Ryanra. Ő elvigyorodott.

- Hát, akkor bemutatom Nataliet- kezdte, s a gyomrom öklömnyire zsugorodott- azt hiszem, szerelmes belém. Elsős kora óta szinte üldöz. Próbáltam az értésére adni, hogy nem az én stílusom, de úgy tűnik, eddig nem nagyon vette a lapot.

- Megjegyezném, hogy ahogy látom, hallom, érzem, elég sok lány az iskolából szerelmes beléd, vagy legalábbis nagyon tetszel nekik.

Erre halványan elmosolyodott.

- Látod, hallod, érzed- suttogta, s felém fordult.

- Ez igazán érdekes. Kifejtenéd?- kérte.

- Nos,- s gyorsan összeszedem a gondolataimat, s megfigyeléseimet- mikor megláttak minket, sok lány zihált a csalódottságtól, megrándult a szemük, összeszaladt a szemöldökök. Vagy például az a lány, aki itt jön- intettem jobbra a fejemmel.

Ryan nem fordult meg, csak megvárta, amíg elhalad mellettünk.

- Mi is a baj vele?

- Úgy dobogott a szíve, mikor meglátott, hogy majd kiesett,- vigyorodtam el- s csalódott arckifejezést vágott, amikor meglátott engem is.

Ryan a fejét rázva mosolygott.

- Tudod Bella, hihetetlen vagy.

- Igen, azt hiszem, ezt tudom.

- Milyen órád lesz?- még mindig mosolygott.

- Matek- intettem a fejemmel a következő terem felé. Ebben a pillanatban Jacob ment be a nyitott ajtón, s egy lány szájtátva követte. Jake csak vigyorgott felém, s eltűnt.

- Oh, szuper. Nekem pedig veled szemben lesz történelmem. Óra után várlak- mosolyodott el, s megérintette a kézfejemet. Újabb áramütés.

Együtt indultunk el a termek felé, majd elváltunk a folyosó közepén.

Mikor beléptem a terembe, Jacob vigyorgására lettem figyelmes. Odasiettem mellé, de azért elég erősen fékeznem kellett magamat.

- Látom, jól megvagytok- jegyezte meg. Közben előpakoltuk a tankönyvet és a füzetet.

- Látom, megvan az első rajondód- vágtam vissza.

- Ki?- kérdezte még mindig vigyorogva Jake.

- Jake, kérlek- néztem rá.

- Ja! Arra gondolsz, aki mögöttem jött be a terembe?

- Ki másra?- s lehalkítottam a hangomat. Észrevettem, hogy a közelünkben ül.

- Egész nap követ. Vagyis, amíg Nessievel vagyok, nem olyan feltűnően, de mióta elválltunk, nem száll le rólam.

Ezen csak vigyorogni tudtam, s nem is szólhattam, mert bejött a tanár.

A matekóra megint vicces volt. A tanár nem igazán tudta úgy átadni az anyagot, ahogy kellett volna. Ráadásul Jacob folyton kijavította, amin még inkább bosszankodott, így pár perccel előbb elengedett minket, gyöngyöző homlokkal.

Jacob és én együtt léptünk ki az ajtón, hatalmas vigyorral az arcunkon.

Megtorpantam, mert meg akartam várni Ryant.

Jake fájdalmas képet vágott látván, hogy megálltam, s közelebb lépett hozzám. A fülemhez hajolt, s hadarni kezdett a lehető leghalkabban.

- Figyelj, Bella, ha nem zavarlak titeket, akkor egy kicsit elidőznék itt. Ez a lány már megint a sarkamban van- követtem a pillantását óvatosan. Láttam, hogy a lány úgy tesz, mintha két másik leányzóval beszélgetne, de közben sűrűn Jake felé tekintget.

Megsajnáltam Jaket, láttam, hogy tényleg bajban van. S azt is tudtam, hogy lányom simán patáliát rendezne, az ebédlőben is, ha rájönne valamire.

- Persze, Jacob- mondtam megértően- maradhatsz.

Így már ketten álldogáltunk a terem előtt, kissé félrehúzódva a falhoz.

Közben a lány nem mozdult egy tapodtat se. Fogalmam sem volt, hogy fogja Jake lerázni, elég makacsnak tűnt.

Időközben kicsengettek, s kinyílt a teremajtó is. Egy csapat zajongó utolsó éves lépett ki rajta. Egy két fiú végigmért, ahogy a lányok Jacobot. Grimaszolva összenéztünk.

- Látom, azért te sem panaszkodhatsz- jegyezte meg gúnyosan Jacob. Egy lesújtó pillantást vetettem rá, de aztán megéreztem az édes illatot.

Utolsóként jött ki a teremből. Szőkés haja összeborzolva, úgy tűnt, megviselte a történelem. De abban a pillanatban, ahogy meglátott, egy ellenállhatatlan féloldalas mosoly kíséretében odalépett hozzánk. A szemét le sem vette rólam, s mintha egy álom lett volna, úgy nézett rám. De még mielőtt megszólalhattunk volna, Jake előrelépett, s a kezét nyújtotta Ryan felé.

- Szia Ryan, én Jacob vagyok. Nagyon örülök, hogy megismerhetlek. Sok jót hallottam már felőled.

Remek Jake…

- Szia Ryan Bennet vagyok. Én is örülök, hogy megismerhetlek- s közben elfogadta Jake felé nyújtott jobbját. Mikor kezet fogtak, egy fura kifejezés suhant át Ryan arcán. Hát persze, hiszen Jacob keze még az övéhez képest is forró, nem egy vámpíréhoz.

- Nos, azt hiszem, nekem mennem kell Nessiehez- mondta gyorsan Jacob, s láttam, hogy lányom befordul a sarkon. Jake elsietett felé, s fél szemmel még láttam, hogy az ott álldogáló rajongó csalódottan nézi, ahogy Nessie és Jake megölelik egymást.

Így ott maradtunk ketten, Ryan és én. Nekem ott kezdődött a történelmem, ahol most neki volt, így nem kellett sehova mennem.

- Bella, lehet majd kérdésem?- kérdezte hirtelen, komoly arccal.

- Ebédnél találkozunk, és akkor lehet- válaszoltam. Az kifejezés az arcán megváltozott, kicsit nyugodtabb lett. Gondolom felzaklatta, hogy Jake keze miért ilyen meleg, és mégis velünk él.

- Én nem leszek ebédnél, orvoshoz megyek- válaszolta szomorúan. Aztán az arca felderült, s ragyogó mosollyal kérdezte.

- Ráérsz ma délután? Elmehetnénk kirándulni, sétálni, s közben beszélgethetnénk.

- Persze- ragyogott fel az én arcomon is a mosoly. De azért a kérdés ott motoszkált bennem, hogy Ryan ugyan miért megy orvoshoz.

- Akkor...

- Elmegyek érted délután- vágtam rá gyorsan.

- Rendben. Négyre legyél ott értem.

A következő pillanatban a keze ott időzött az államon. Megemelte a fejemet kicsit, hogy a szeme az enyémbe tudjon fúródni. Csak álltam ott, s nem bírtam még a fejemet sem megmozdítani. Vártam, hogy mit akar tenni, s eldöntöttem, hogy nem fogok ellenkezni, akármi is történjen. De csak egy finom puszit nyomott az arcomra, s a fülemhez hajolt.

- Nem akarom ezt megnehezíteni neked- suttogta lágyan. Majd sarkon fordult, s elment a következő órájára. Én ott álltam, az arcom égni kezdett, ahol az előbb a szájával érintette.

Kíváncsi voltam, vajon egy kis pirosság nem látszódik-e rajta.

- Nahát Bella- ahogy meghallottam a nevemet, egyből egy nagyot fordultam.

Claire volt az, akit előző nap ismertem meg.

- Még sosem láttam Ryant lánnyal, nem hogy meg is puszilja- jegyezte meg kedvesen. Ha volt is a hangjában némi féltékenység, nem hallottam ki belőle.

- Igazán?- kérdeztem érdeklődve.

- Tényleg. Pedig egyértelműen ő a suli legjobb pasija- jegyezte meg.

- Akkor hogyhogy nem láttátok még senkivel? Biztos minden lány róla ábrándozik- mondtam ártatlan hangon.

- Abban biztos lehetsz. De egyértelmű, hogy eddig senki nem volt neki elég jó. Amin nem is csodálkozom- itt végigmért, majd ahogy észrevette, hogy követtem a pillantását, elpirult.

- Persze, te gyönyörű vagy. Nem csodálom, hogy kellesz neki.

- Miket beszélsz? Egyáltalán nem vagyok gyönyörű- korholtam le, majd a helyünkre mentünk.

- Néztél már tükörbe, Bella?

Nem is tudja, hogy hányszor, s sóhajtottam egy hatalmasat.

- Persze. De nem vagyok elragadtatva, amit nap, mint nap látok benne- s ez igaz is volt. Még a mai napig sem látom magam igazán szépnek.

- Milyen furcsa vagy- jegyezte meg, majd elhallgatott, mert jött a tanárunk.

A töri, és az angol irodalom elég gyorsan elment, aminek igazán örültem. Alig vártam a délutánt, de még két órát ki kellett bírnom addig.

Az ebédlőbe érve megtorpantam a bejáratban, s egyből körülnéztem, hátha szerencsém van, s Ryan ott vár rám.

De nem volt. Így odamentem a pulthoz, vettem egy ásványvizet, meg egy pizzát. Ezt is csak azért, hogy Jacobnak legyen mit odaadni, mert még mindig tömte magába az ételt.

Ez eszembe juttatta a vérfarkasokat, s azt is, hogy Ryannak el kell mondanom, miféle Jake.

Odasétáltam a szokásos asztalhoz, ahol most csak Nessie és Alice ült.

Odahuppantam a lányom mellé. Ő valami szendvicsfélén nyammogott.

- Rossz idő lesz délután Bella, ne aggódj- fordult felém Alice. Erre elvigyorodtam. Hát, igen, jövőbelátó barátnőm mindent tud.

- Csak nem egy újabb randi?- ült le Rosie is.

- De, úgy tűnik- vigyorgottrá Nessie.

Ebben a pillanatban befutott mindenki. Jacob, Jasper. Emmett valamiről nagyon beszélgettek, mert szinte nem is hallották, miről folyik a beszélgetés. Ennek most őszintén örültem, mert tudtam, Em nem hagyná szó nélkül a dolgot.

Pont Jake ült le mellé, így felé fordultam.

- Jake, kérlek, egy pillanatig tudnál ide figyelni?- emeltem meg egy picit a hangomat.

- Persze- fordította felém a fejét. Em és Jazz még mindig vitatkozott valamin, így ők nem hallhatták, mit is akarok.

- Ryan nem tudja, hogy te mi vagy, és amikor ma kezet fogtatok, feltűnt neki, hogy milyen forró a bőröd. Szóval, elmondhatom neki?- kérdeztem végül.

- Persze. Miért ne?- vigyorgott, s elvette a tálcámról a pizzát. Folytatta a veszekedést a fiúkkal, így többet már nem tudtam mondani neki.

- Akkor azt is elmondod most már neki, hogy a lányod vagyok- érdeklődött Nessie.

- Igen, elmondom. Persze, ha nem zavar.

- Dehogy anya. De az arckifejezésére azért kíváncsi lennék.

Ezután már szó nélkül ültem az asztalnál, a gondolataimba mélyedtem.

Alig vártam a délutánt, még akkor is, ha kellemetlen dolgokról is kellett beszélnem Ryannal.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés