1. fejezet - A kislány... "felnőtt"

  2009.10.24. 11:56

Az életem viszonylag egyszerű, habár egy kis hazugsággal sem nevezhető hétköznapinak. A családom, csakúgy mint én, vámpírok. Noha én nem vagyok teljesen az, de fizikai tulajdonságokban nem szenvedek hiányt. A nevem Loretta Anne Cullen. Igaz, mindenki csak Lottának hív. Még a születésem előtt megvolt ez a becenév, és amikor először így hívtak már akkor bele is szerettem. Külsőleg úgy egy 17-18 éves lányt/nőt látna mindenki maga előtt ha rám nézne, de halkan súgom meg, három és fél éves vagyok! Elég magas lettem apa miatt, aki lássuk be, a 205 cm-ével, tényleg nem egy alacsony "ember". Apám, Emmett Cullen és anyám Christina Cullen. Imádom őket. Egytől egyig minden családtagom. Itt élünk Forksban, majd miután végzek a suliban, költözni fogunk. A fajtánkban - mert ez a legjobb kifejezés... faj, egy más faj - a mi családunk a második legnagyobb. A Cullen klán tíz fős.

Alice, aki a legjobb nagynéni a világon, és mindig mindent tud. Kényelmes rá támaszkodni. Minden lányos, és nőies dolgot tőle tanultam, és persze rengeteget vásárolgatunk és öltözködünk... szeretek vele lenni.

Jasper, ő a legérzékenyebb mindannyiunk közül. Megnyugtat ha arra van szükségem, vagy éppen felráz az unatkozásból, ami elég ritkán következik be nálam. Amíg kicsi voltam, sokat társasoztunk, ma már inkább két laptop ami össze szokott minket kötni órákra. Ha belekezdünk valami katonai/stratégiai játékba, van hogy napokig nem hagyjuk abba, csak akkor ha kezdek belefulladni a csokipapírokba és pudingos poharakba körülöttem. Mellesleg ő Alice férje és az idősebbik nagybátyám.

Bella, aki szép, okos, tehetséges, és a legodaadóbb barátnőm. Ő ismeri minden titkos vágyam és kívánságom, elmondtam neki a titkaim, és ő simán legyűri apát. Az egyik képességem is segített kifejleszteni tökéletesre, amiért örökké hálás leszek neki.

Edward, ő a másik nagybátyám, a gondolatolvasó. A mai napig kicsúszik a száján azaz egy szó amiért szó szerint harapok... tökmag... még 3-4 hónapos koromban ragasztották rám ezt a béna és egyben kötözködő becenevet. A képessége miatt egy kicsit mindenki mérges néha rá. Nem lehet könnyű a többieknek hogy nincs magánéletük. Néha úgy érzem, túlságosan nyitott ez a család. Persze az ilyesmi képességek engem nem igazán érdekelnek vagy érintenek. Ha akarom akkor működik rajtam ha nem akarom akkor nem. Edward próbált megtanítani a zongorázásra, de annyira nem érdekelt a dolog, hogy képtelenség volt bármit is felfognom belőle. Ez biztos nagy személyes kudarc volt neki...

Esme és Carlisle, ők a nagyszüleim. Egy kedves és jószívű nagymama, és egy kiváló (több száz éves) elme, akibe rengeteg könyörület és segítőkészség szorult. Imádom a művészeteket, főleg festeni szeretek. Eddigi életem két éve alatt, a ház szinte hemzseg a festményeimtől, és amire büszke vagyok, hogy Aro falán is díszeleg egy Volterrában. (Erre még visszatérünk...) A festészet fortélyait persze Esmetől tanultam meg. Carlisle is sokat segített tanulás terén. Sőt neki köszönhetem hogy ma akkora tudással rendelkezem mint apa, ha nem nagyobbal. Apának túl sok volt a szabadideje... és túl sok könyvet olvasott el, amiből túl sok rögzült be... Elég vicces ha valamilyen témában érdeklődik valaki apának mindig van válasza.

Orvosnak tanulok de ez nem egyszerű. Mi vámpírok vagyunk, és a vér szaga és látványa szomjúságot, azaz egy megszállottsággal határos vonzást jelent számunkra. Nem akarok kérkedni vagy ilyesmi, de még soha sem ittam emberi vért. Nem is akarok. A suliban én vagyok A CULLEN. Igen, így nagybetűsen. Barátaim nem igazán vannak, csak egy lánnyal szoktam együtt ebédelni. Ő pedig annyira ijedős, hogy néha azon csodálkozom hogy nem kapott még szívrohamot tőlem. Az oké, hogy szép vagyok, és talán túl kecses a mozgásom meg hasonlók, de hát ezek vámpír tulajdonságok. Az emberek így ösztönösen távol tartják magukat tőlem, és csak ez a szerencsétlen, (akit Kathlin Webernek hívnak) mert a közelembe jönni.

Kitűnő tanuló vagyok, és persze a srácoknak csurog a nyáluk utánam a folyosón. A lányok félnek beszólni, a fiúk meg megszólítani. De semmi gond! Hamarosan úgyis elköltözünk, mivel a múlthéten voltak az érettségijeim. Már csak a bizonyítványosztás maradt hátra, ami holnap lesz. Csak azt nem tudom, hogy ezúttal hova akarunk költözni. Nekem mindegy, mert eddig csak Forksban éltem. Szó volt már arról, hogy lehetne esetleg Denaliba, egy másik klán közelébe költözni, de az túl kockázatos. Akkor már 16 vámpír lakna egy kisvárosban. Ez több mint képtelenség. Jól kijövünk velük, gyakorlatilag ők is családtagok. Anyáék esküvőjén ismertem meg őket.

Tanya a gyönyörű eperszőke, Irina a hiú férfifaló, Kate a tehetséges és cserfes. Ezentúl velük van még Carmen és Eleazar akiket szintén imádok. Nemrég, úgy fél éve, Rosalie is Denaliba költözött hozzájuk. A román mészárlást neki a legnehezebb kiheverni. Időt kért, és mi fájó szívvel, de elengedtük. A három lánnyal nagyon jól kijövök. Tanya azóta bír engem amióta begyógyítottam a hatalmas hegeket a karján és az oldalán. Irina pedig a fiúkkal szekál állandóan... (nem mintha egy 2 évestől bárki bármi ilyesmit is elvárna :D ) Kate pedig egy kincs a világnak. Az összes ismert vámpírklán nevét és tagját fejből tudom, mivel Carlisle mondta hogy jó ha bemagolom. Egyetlen egyről nem akart nekem senki sem beszélni, ez pedig a Volturi.

Pedig rájuk vagyok a legkíváncsibb. Imádom az olasz nyelvet, a kultúrát, a művészeteket, ó és az olasz kaja... pizza és spagetti, isteniek. Csak annyit mondtak el hogy Aro, Caius és Marcus vezetik őket, bár Caiusról olyan pletykák terjengtek hogy meghalt vagy ilyesmi, de én ezt kötve hiszem. Szóval hárman vannak a feleségeikkel és ők a királyi család. Körülveszik magukat tehetséges vámpírokkal akik amolyan testőrök és végrehajtók is egyszerre. Nagy álmom egyébként hogy egyszer elmehessek Volterrába, és Bella megsúgta hogy egyszer el is kell mennem majd, de csak egy villámlátogatás erejéig. Ezt nagyon sajnálom.

Nos, úgy érzem mindent elmondtam magamról, a külvilágnak mutatott álcám kivéve. Mint már mondtam, magas vagyok, 185 cm. Magas és vékony... apa szerint "topmodell alkat" na persze... Szóval a hajam sötétbarna és néhol feltűnik pár göndör tincs is. A szemem viszont élénk narancs színű ami egyben különleges és hátborzongató is. A suliban persze egy ferde tudományos magyarázat alapján, a biológia keretében, egyszer órán kibeszéltük a szivárványhártyám "génhibáit". Fergeteges óra volt. Alig bírtam ki hogy ne röhögjem ki a tanárt a sok hülyeség miatt amit magyarázott. Aztán mint már ezt is mondtam külsőre 17-18 évesnek látszom. Suliba vagyis gimibe két évet jártam. Harmad és negyed évet. De szerintem ez is tök felesleges volt. Simán dolgozhatnék sebész-főorvosként, de ahhoz picit fiatalnak látszom, így marad az orvosi egyetem és majd a többi gimi még. Ja említettem hogy 18 hónapos korom óta egy napot sem öregedtem? Tök szuper örök fiatalnak maradni.

Na de, most is éppen vadászni indultam, és már megint itt üldögélek egy fán, mert a környék tele van turistákkal. Hát kérdem én, hogy lehet így engedni az ösztönöknek? Fújtatva felálltam, és elindultam az ellenkező irányba. Délnek tartottam amikor egy ismeretlen édes, de nagyon is fűszeres férfivámpír illatát hozta felém a szél. Pár másodperc rohanás után megtorpantam, és hallgatózni kezdtem. Suhanó hangot hallottam ami egyszerre megszűnt. Kinyitottam a szemem és akkor megláttam őt.
 

Súgó Még nincs hozzászólás.