Alina

Gyönyörű volt a haragoszöld pázsit, a fény, ahogyan megtörik a fák lombkoronáján, az érintetlenség. A természetben mindig úgy érzem, hogy nem vagyok egyedül, minden bokor és madár velem lélegzik, kérdés nélkül is megértenek és megóvnak minden rossztól. Legszívesebben leheveredtem volna a fűbe és egész délután a felhőket bámulom, amik lagymatagon úsztak tova a kék égen, végre nem esett az eső és így minden sokkal világosabbnak és könnyedebbnek tűnt. Önmagától vált egyre könnyebbé és könnyebbé a szívem, már nem érdekelt volna az sem, hogy Emmett mit akart tenni velem. Néha feleslegessé válnak a magyarázatok, az okok, eltűnnek a kétségek. Tudtam, hogy nem akart bántani, Emmett sosem tenne ilyet. Láttam az éhségtől már éjfekete tekintete ellenére is a lágyságot, hogy egy olyan lény, aki vidáman éli az életét, egyetlen másodpercet sem hagy kihasználatlanul, a végletekig szenvedélyes és hatalmas szíve van. Éreztem, hogy elég erős ahhoz, hogy a vámpír fölé kerekedjen. Talán naiv vagyok, felelőtlen, vagy egyszerűen csak szerelmes. A korábbi lángolás, amit éreztem, a gyomorremegés, az összecsuklani készülő lábaim semmik voltak ahhoz képest, amit azóta éreztem hogy a nevemen szólított, hogy hozzám ért. Tudtam, hogy megmásíthatatlanul, örökre beleszerettem és soha többet nem leszek képes elszakadni a közeléből. Ha el akarnának szakítani tőle inkább a halált választanám, inkább magam ajánlanám a vérem, hogy énekeljen, daloljon neki az idők végezetéig, tegye boldoggá, tegye teljessé az életét. Talán irreális ennyire szeretni valakit, talán logikátlan mindaz amit érzek, de a szeretetben egy cseppnyi logika sincsen, egy cseppnyi szabályszerűség sem, olyan mint a természet, olyan mint a virág, ami a nap felé fordítja selyemszirmait és önnön létezésével képviseli az egész univerzumot, nem több és nem kevesebb mint ami az adott pillanatban lehet. Én most ezen a tisztáson, a természet méhében éltem át igazán, miközben Ő még mindig a kezemet szorította, hogy a pillanat varázsa eltörölt minden kétséget, minden fájdalmat, kérdést. Ha igazán jelen vagy valakivel, valaki mellett, akit szeretsz és érzed a létezésed minden egyes sejtedben feleslegessé válik minden más. Most minden olyan jó, igen tökéletes.


Emmett

Vajon mire gondolhat?
Még mindig a kezét fogtam, nem akartam elengedni azután sem, hogy kieresztettem őt a karjaimból a rohanás után. Olyan gyorsan akartam vele ideérni, amilyen gyorsan csak lehetséges. Nem akartam, hogy a családom a tanúja legyen mennyire nem bírok magammal a közelében azóta, hogy megéreztem a vérének illatát. Persze ezzel már elkéstem, ha a fiúk nem rángatnak le róla minden bizonnyal megcsókoltam volna. Egyre erősödött bennem a vágy iránta, de ez már több volt, mint a vére utáni sóvárgás, valami más. De a kétségek úgy cikáztak bennem, mint a villán. Rögtön az eszembe jutott Rosalie dühös és fájdalmas arca, amikor meglátta, hogyan érek hozzá ehhez a lányhoz. A vérszomj nem teszi szükségessé ezt a kérlelhetetlen szenvedélyt, ami lángolt bennem. Amit a suli melletti erdőben éreztem csak felerősödött és mintha minden pillanattal egyre erősebb és erősebb lenne, eltéphetetlen kötelék. Vajon Edward is ezt érzi Bellával kapcsolatban? Meg kell tőle kérdeznem.
Gyönyörködtem az arcában, ami olyan bájosan gömbölyded volt, a pisze orrában, ami tele volt hintve apró szeplőkkel, a puha ajkakban, amik olyan remegve értek hozzá az én számhoz. Olyan ártatlan volt, olyan törékeny és szinte hihetetlen, hogy olyan régóta szerelmes belém. Soha nem akartam tudomásul venni, amikor Edward az érzelmei mélységéről beszélt nekem, akkor nem tűnt fontosnak, de most szinte ez tűnt az egyedüli lényeges dolognak az életemben. Megőrültem volna, a szomjúság elvette az eszem? Ha így is van nem érdekel, nem érdekel semmi más csak az, hogy a közelemben legyen. Hirtelen magamhoz húztam és átöleltem, úgy tartottam mint egy porcelánbabát, féltem hogy ha szorosabbra fonnám körülötte a karjaimat összeroppantanám. A szíve szaporábban kezdett dobogni, ami mosolygásra késztetett. Bár arról volt szó, hogy magyarázatot adok neki arra hogy a vérét akartam venni, de nem kérdezett semmit, ebben is annyira különbözött Rosalie-tól, aki folyton kérdőre vont és civakodott velem.
Viszonozni akartam a csókot, amit adott és így megemeltem a derekánál fogva, hogy egy szintre kerüljünk. Döbbenten nyíltak el az ajkai és apró sóhajt hallatott.



Alina


Amikor megölelt úgy éreztem, mintha haza érkeztem volna. Annak ellenére, hogy a bőre hideg volt forróság öntött el, ha nem tart meg talán a földre rogytam volna annyira remegtek a lábaim. Egy álmom vált valóra, soha nem remélhettem, hogy ilyen közel leszek hozzá. Bár a csók, amit adtam neki is örökre bevésődött az emlékeztemben, mint az első és utolsó ilyen tettem az életemben. Biztos voltam, hogy soha többet senkit nem akarok majd megcsókolni rajta kívül és hát, hogy engem sem nagyon akarna majd senki. De mintha csak a fejemben olvasott volna eltávolodott tőlem és már azt hittem, hogy el akar engedni, amikor a csípőmnél fogva megemelt és a lábam szinte nem is érintette a földet, kissé így is meg kellett dönteni a fejét, hogy elérje a számat, ami hitetlenkedésemben tátva maradt. Megcsókolt. Emmett, ENGEM! Ha azt hittem, hogy az csóknak számított, amit én adtam neki, tévedtem. A nyelve bekúszott a számba és a bizsegés annyira elárasztott, hogy belenyögtem a csókba, minden vibrált körülöttem. Önkéntelenül is a tarkóját kezdtem el simogatni, mire ő lassan leereszkedett velem a fűre és megtámaszkodott az egyik kezével fölöttem, hogy nehogy agyon nyomjon a súlyával, míg a másik kezével még mindig a derekamat tartotta. A csók egyre szenvedélyesebbé vált és én annak ellenére, hogy még sosem tettem ilyet ösztönösen viszonoztam a gyengédségét, a mozdulatait. Azt hiszem, hogy teljesen megőrültem, vagy álmodom, mert ez a csoda nem lehet a valóság.

-------------------------------------
Azt hittétek ugye, hogy a perverz vigyor többet takar?(gonoszan nevet...:)

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés