(Edward szemszöge)

Miután hosszas beszélgetés árán beavattuk a Denali-klán eddig elmaradt tagjait az elmúlt néhány nap eseményébe, mindenki csendbe burkolózott és vártuk, hogy ki szólal meg elsőként.
Persze attól, hogy nem beszéltek, még gondolkoztak és én mindent hallottam. Legtöbbjüknek teljesen zavarosak voltak az eszmefuttatásai. Egyedül Alice volt az, aki csak egyvalamire tudott gondolni, méghozzá arra, hogy most már tényleg fel kéne hívni Bellát, de nem akarta megtörni a csendet, viszont miután húsz percig senki sem szólalt meg, megelégelte a dolgot.
- Nézzétek, azt hiszem, hogy mivel már mindenki tud mindenről, így felhívhatnánk Bellát, Edwarddal pedig szépen elrendeznék a dolgot és újra boldog lenne mindenki – mondta Alice és a végén már mosolygott.
- Rendben, Alice, szerintem is itt az ideje – felelte Esme, mire a húgom már elő is kapta a mobilját.
Hallottuk, ahogy a készülék kicsöng, majd feszült figyelemmel vártuk, hogy Bella végre felvegye.
- Hallo! – szólt bele végül egy hang, ami bizonyosan nem Bellához tartozott, hanem az apjához.
- Szia, Charlie! Alice vagyok. Bella ott van? – kérdezte Alice csilingelő hangon.
- Nos… öhm, nem. Bella most nincs itt, mert átment La Push-ba Jacobhoz – felelte, mire morgás tört fel belőlem. Bella ezek szerint tényleg komolyan gondolta, hogy megtalálja, akit neki szánt a sors, de azt nem gondoltam volna, hogy pont Jacob Black-et fogja majd idővel élete szerelmének titulálni. Csak ne Jacob lenne, bárki más, csak ne ő! – mormoltam magamnak.
- Értem, nos, akkor majd később még megpróbálom felhívni és köszönöm, Charlie! – ragadott ki Alice hangja a gondolataim közül.
- Esetleg szóljak neki, hogy kerested?
- Nem, nem kell, ez legyen meglepetés – felelte a húgom, majd elköszönt és le is rakta a telefont.
- Na és most mi lesz a terveddel? – kérdeztem egy is gúnnyal a hangomban. Persze tudtam, hogy minden csak az én hibám és tulajdonképpen örülnöm kellett volna, hogy Bella végre visszatér az emberi életébe, de sajnos ez nem sikerült.
Alice már nyitotta volna a száját, hogy válaszoljon, de Jasper megelőzte.
- Edward, kérlek, hagyd abba ezt az egészet! Megőrülök az érzéseidtől! Nem a te hibád, legfeljebb az, hogy feladtad a boldogságod, de ezt még rendbe lehet hozni és igazán megköszönhetnéd Alice-nek azt, hogy megpróbálja visszaállítani a család örömét – fakadt ki.
- Igazad van – mondtam már sokkal nyugodtabban. – Köszönöm, Alice és neked is Jasper. – Tényleg igazuk volt, ezt beláttam, de van úgy, hogy bizonyos érzések fogva tartják a gondolataid és nem tudsz józanul átlátni a helyzeten. Ez történt velem is egy pillanattal ezelőtt, de most már tisztán látok és mindent értek.
- Nos, nincs mit! Azt hiszem, akkor megint várunk kell, mire Bella hazaér és utána ismét felhívom.
- Hát persze, Alice – hagytam rá, bár még mindig nem nagyon hittem abban, hogy tényleg sikerrel jár Bellával kapcsolatban, de azért most már igazán hálás voltam, amiért legalább megpróbálta.

(Bella szemszöge)

- Szia Billy! – köszöntöttem Jacob apját, amikor beléptünk a házukba.
- Bella? – Az arcán döbbenet futott át, de aztán egész hamar rendezte a vonásait.
- Remélem nem baj, hogy áthívtam Bellát – szólalt meg Jake.
- Nézd, Jacob, azt hiszem, hogy bizonyos okok miatt nem a legjobb, ha itt van – suttogta Billy és nekem nagyon fülelnem kellett, ha meg akartam hallani, amit mond.
- Semmi gond, apa, már tudja – sóhajtotta Jacob, majd felém pillantott.
- Mégis hogy tudta meg? Nagyon jól tudod, hogy senkinek sem szabadna elmondanod – korholta le apja.
- Igen, tudom, de nem mondtam el konkrétan. Bella kitalálta.
- Na jó, ezt majd máskor megbeszéljük, fiam. De most… Beszéljünk rólad, Bella. Mi történt veled, amíg nem láttalak? – kérdezte jelentőségteljesen.
- Nos, szerintem mindenről tudsz – mondtam Charlie-ra utalva, hiszen k ketten gyakran beszéltek telefonon.
- Jó, persze, persze, mindenről. Akkor…
- Akkor mi megyünk – nézett rám Jake az engedélyemre várva, majd mikor bólintottam, a szobájába mentünk, ahol még egy ideig beszélgettünk, de aztán rájöttem, hogy elég késő van, így megmondtam Jacobnak, hogy haza szeretnék menni, viszont ekkor tudatosult bennem, hogy az én kocsim nincs itt. Jacob felajánlotta, hogy hazavisz, amibe először nem akartam belemenni, hogy ne kelljen olyan későn hazavezetnie, de a végén meggyőzött…
Még a kocsiban elköszöntem Jacobtól, majd kiszálltam és bementem a házba, ahol Charlie épp valamilyen meccset nézett a kanapén.
- Szia, apa! Bocs, hogy csak most jöttem, remélem azért vacsoráztál valamit – mondtam, majd mentem volna tovább, mert úgy láttam, hogy apám nagyon bele van feledkezve a tv bámulásába, de amint meghallottam a hangját, megálltam.
- Tudod, Bells, ma keresett valaki telefonon – mondta, mire megfordultam és szembetaláltam magam Charlie furcsa arckifejezésével.
- Na és ki volt az? – kérdeztem.
- Elvileg majd még hív, szóval beszélhetsz vele – felelte sejtelmesen és bár kíváncsi voltam, hogy ki hívhatott, de úgy döntöttem, hogy nem firtatom.
Elmentem zuhanyozni és bár én nem vacsoráztam, nem is voltam éhes, ezért fürdés után a szobámba mentem és lefeküdtem az ágyamba. Tulajdonképpen azért még nem volt olyan késő, de úgy döntöttem, hogy nem alszok még, így inkább elővettem egy könyvet és olvasni kezdtem. Annyira belemerültem a könyvbe, hogy amikor csörögni kezdett a telefonom, ugrottam egyet, de azért a készülékért nyúltam. Meg se néztem a kijelzőt, csak gyorsan felvettem, majd beleszóltam.
- Szia, Bella! – köszönt Jacob.
- Nos, miért hívtál? – kérdeztem.
- Oh, hát csak azért, hogy lenne-e kedved holnap is eljönni La Push-ba?
- Hát, talán délután átmehetnék – feleltem. Tulajdonképpen még mindig nem értettem, hogy miért, de olyan jó volt látni ennyi idő után újra Jacobot.
- Oké, akkor várlak – jött a kurta válasz. – Szia! – köszönt el, majd letette a telefont és én már csak magamban suttogtam az elköszönést.
Egy ideig meredtem magam elé, aztán megráztam a fejem és próbáltam kiverni ezt a furcsa beszélgetést, meg az egész nap bizarr eseményeit. Mi jöhet még?
Már épp visszamerültem volna az olvasásba, amikor ismét megszólalt a telefonom.
Biztos megint Jacob, mert valamit elfelejtett mondani – gondoltam magamban, mikor a fülemhez tettem a készüléket.
- Mit felejtettél el, Jake? – kérdeztem nevetve, de amint megszólalt a vonal másik oldalán lévő személy, megdermedtem és rájöttem, hogy hiba volt, hogy nem néztem a kijelzőre, meg az is, hogy egyből elhamarkodott következtetésekre jutottam, miközben biztosra nem tudhattam, hogy ki hívott.
Ekkor elpattant bennem valami. Ez a hang eszembe juttatta, hogy el kell szakadnom tőlük, a világuktól, Cullenéktől. Bár nem lesz könnyű, de Edward boldogsága megéri az áldozatot.
Már egy ideje nem szólaltam meg, mikor észbe kaptam és még mielőtt bármi meggondolatlanságot mondtam, vagy csináltam volna, kinyomtam a hívást.
Így sok mindent elkerülhettem, mint például a saját magam becsapását, a reménykeltést magamban, hogy Edwarddal még boldogok lehetünk, és a Cullen család újbóli megbántását, hiszen ők voltak a második családom és tudtam, hogy nekik sem volt jó, hogy csak úgy szó nélkül eljöttem, de ez kényszerhelyzet volt és meg kellett tennem – mondogattam magamnak.
Azonban ez a sok meglepetés és váratlan helyzet, ami mostanában ért, megtette a hatását. Kezdtem érezni, ahogy a világ elsötétül, én pedig az ágyam puhaságába hanyatlok, miközben az arcomon végigfolyik egy könnycsepp.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés