- Miért nem mondtad el?- kérdeztem, már a rönkön ülve. Ryan mellettem helyezkedett el, karjaink finoman összeértek.

A kérdés egyszerű volt, nem akartam megvádolni semmivel. Ő volt a beteg, ő döntött.

Én pedig mindenben segíteni akartam neki.

- Azt hittem, hogy sokkal több időm van. De ma Carlisle mindent elmondott.

Maga elé bámult. Ismét hallottam, hogy verdes a szíve, hogy milyen hangosan veszi a levegőt.

- Ryan,- néztem rá- hidd el, mindent meg fogunk tenni. Akárhány alternatíva létezik a gyógyulásodra, Carlisle mindegyiket ki fogja próbálni.

Nem szólt, még mindig bámult maga elé.

- Tudod Bella, én nem félek a haláltól. Csak attól, hogy egyedül hagylak itt. Ne érts félre, imádok élni, szeretem minden pillanatát. De nélküled eddig üres voltam- amikor ezt mondta, finoman megérintette kezével az arcomat. A bőröm bizseregni kezdett az érintésétől, s forróság kúszott végig a nyakamon.

- Nélküled feladnám. De most már, legszívesebben örökre itt maradnék.

Megrezzentem. Akartam, nagyon akartam, hogy meggyógyuljon. De nem azon az áron, hogy vámpír legyen. Az ő lelke túl tiszta volt, túl ártatlan.

Bár emlékeztem, hogy Edward sem akart engem átváltoztatni. De ott és akkor más helyzet állt föl. A lányom már élt, s ketten, közösen akartuk felnevelni. Ez sajnos nem így történt.

- Bella, nem tudom, hogy a gyógyszerek mennyit segíthetnének. Ezekben már nem is bízom. Viszont Carlisleban igen. Nagyon jó orvos. És én nem akarlak téged elveszíteni.

- Nem fogsz elveszíteni. Itt vagyok. Végig itt  leszek melletted.

- Nem úgy értem. Én… Bella, tudom, hogy én csak egy halandó vagyok, aki ráadásul haldoklik. Nincs sok időm.

- Ryan, fogd már fel, hogy mindent meg fogunk próbálni- pattantam fel dühömben. Ő is fölállt, s egészen közel lépett hozzám.

Az illata eltompította az egész testemet, csak levegőt venni volt erőm.

- Szeretlek, Bella Cullen. Azóta, amióta megláttalak először a bárban. Tudom, hogy egymásnak szántak minket. Nem akarlak egyedül hagyni. És én sem akarok menni nélküled sehová.

A szavai nagyon mélyre hatottak. Csak bámultam a csillogó barna szempárba.

Mindketten szaporán vettük a levegőt.

- Szeretlek, Ryan- mondtam, s abban a pillanatban a karjai között találtam magam. Finoman eldőltünk, s már az orromban éreztem a fű éles illatát. De ez most nem zavart. Ryan illatát még erősebben érzékeltem.

Hozzábújtam, s ő erős karjaival átölelt.

- Meg fogsz fázni- suttogtam.

- Nem hiszem. Azért annyira nem vagyok legyengülve. És nézd csak- mutatott a felhők felé- ki fog sütni a nap.

Ebben a pillanatban eszembe jutott, hogy mik is voltak a terveim mára. El akartam mondani, hogy Jake miféle, hogy ki is Nessie.

- Nekem is lenne még mesélni valóm- kezdtem bele, s félősen rápillantottam.

- Ne kímélj, kérlek- mosolyodott el, s adott egy fonom puszit.

- Tudod, a mi családunk kissé… bonyolult- kezdtem bele- Nem csak vámpírok alkotják.

A szemei elkerekedtek, s kíváncsian nézett rám

- Újabb mitológiai szörnyek?- kérdezte.

- Mondhatjuk. Jacobról lenne szó. Külön engedélyt kértem tőle, hogy elmondhassam neked. Ő egy alakváltó farkas. Nevezhetjük vérfarkasnak.

Erre hangosan felnevetett. A legkevésbé számítottam erre a reakcióra.

- Fura egy család vagytok. És akkor ez nála mit jelent? Megtámad mindenkit Forksban teliholdkor?

- Dehogy. A telihold őt nem befolyásolja. Akkor változik át farkassá, amikor csak akar.

- Furcsa is volt köztetek. És ahogy kezet fogtunk… az ő keze forró volt.

- Igen, pontosan. Állandóan 40 fok a testhője. De van itt még valami.

Félszegen Ryanra néztem. Ez volt az, ami miatt igazán izgultam.

- Mondtam már, hogy kissé fura a családom. De a legfurább talán Nessie. Aki annyira hasonlít rám.

Ryan bólintott, hogy pontosan tudja, kire gondolok.

- Ő félig vámpír, félig ember.

- Az meg hogy lehet?- kérdezte kíváncsian Ryan. Közben végig a karjai között tartott, s néha el-el bódultam az édes illattól.

- Úgy, hogy az édesanyja ember volt, az édesapja pedig vámpír.

Ryan szemei furán csillogtak, s feszültem figyelte minden szavamat.

- Ha jól sejtem, ez lesz az a történet, amire egész idő alatt vártam.

Aprót bólintottam.

- Sok évvel ezelőtt beleszerettem egy fiúba. Edward volt a neve. És vámpír volt. Én akkor még ember, de semmi nem tántorított vissza attól, hogy ne legyek mellette. Ezért tudom pontosan, hogy mit érzel. Mert egyszer már én is átéltem mindezt.

Edward és én tehát egymásba szerettünk. Ekkor tizenhét éves voltam. Nem volt könnyű az elején, alig bírt hozzám érni, a közelembe lenni. De küzdöttünk. És sikerült.

A felesége lettem, még emberként. A szerelmünk ennél ragyogóbb már nem is lehetett volna.

Tudnod kell, hogy egészen addig úgy véltük, a vámpíroknak nem lehet gyermekük.

Az esküvő után Esme, az anyám szigetére mentünk. Ott volt a nászutunk.

A történet most újabb sebeket szakított fel. De nem fájt, hiszen ott voltam Ryan kezei között. Láttam magam előtt akkori önmagamat, és Edwardot. A félmosolyt, a szerelmesen csillogó szemeket. De ahogy Ryanra pillantottam, már csak az ő két barna szemét láttam. Ez erőt adott a történet folytatására.

- Nagyon boldog voltam, és szerelmes. Ott teljesedett be a szerelmünk.

Azonban az első szerelmes éjszaka után megnőtt az étvágyam, reggelente hányingerem volt, s a hasam ijesztő gyorsasággal nőtt. Terhes lettem.

Azonnal hazautaztunk. A családomat kettéosztotta az állapotom. Edward természetesen azonnal ki akarta szedni belőlem a babát, mondván, hogy szörnyet nemzett nekem. De én szerettem a gyermekünket. És tudtam, hogy ő sem akar nekem rosszat.

Carlisle is veszélyesnek tartotta a terhességemet, s már tervezték a műtétet Edwarddal. De én nem engedtem. A legnagyobb támaszom Rosalie volt, aki mellett ott állt Alice, Esme, Emmett, Jasper.

Így hát a hasam egyre gyorsabban nőtt. Már három hét után akkora volt, mint egy nyolc hónapos terhesnek.

Jake akkoriban vált farkassá, s a legjobb barátom volt. Ő is ellenezte terhességet, próbált segíteni Edwardnak, aki már felkészült a legrosszabbra, a halálomra. S valóban, egyre nehezebb volt minden. A magzat túl gyorsan fejlődött, emberi testem ezt nem bírta.

A szülés megindult. Eltörött a gerincem, s Edward kiszedte belőlem a babánkat. Ő volt Renesmee Carlie Cullen. A szerelmünk gyümölcse.

Mivel testemet megviselte a terhesség és a szülés, haldoklottam. Egy módon menthetett meg Edward. Ha vámpírrá változtat.

Mivel nagyon le voltam gyengülve, kétséges volt, hogy harapással át tud változtatni. Túl gyengén vert a szívem. Ezért morfiumot és vámpírmérget kevertek egy injekciós fiolába. Beadták, pontosan a szívembe.

Az átalakulás a legfájdalmasabb dolog, ami a világon létezik. Olyan érzés, mintha a tested lángok között égne, s te nem kívánsz mást, csak a halált. Három napig tart a vámpírrá válás folyamata.

S mikor túl leszel rajta, már minden megváltozik.

Az én első gondolatom a lányom volt. De vadásznom kellett először. A fiatal vámpírok mindig nagyon éhesek. Nem jár más a gondolataikban, csakis a vér.

Én ebben különbözöm a többiektől. Engem nem túlságosan hat meg a vér, kevesebbszer kell ennem kevesebbet. Ezért is bírom ennyire jól a közeledben.

Mikor végeztem a történettel, Ryanra néztem. Az arca nem árult el semmit. Gondolkozott valamin, s én hagytam.

Egymás karjaiban pihentünk hosszú percekig. Majd minden előjel nélkül a rétet beragyogta a napsugár.

Mikor elérte a bőrömet, az, mint a gyémánt, csillogni kezdett. Ryan tekintetében viszontláttam az én ragyogó arcomat.

Finoman eleresztett, s a bőrömet bámulta csódálón.

- Bella, ez… ez egyszerűen hihetetlen. Gyönyörű vagy.

Boldogan elmosolyodtam. Mindketten felültünk, egymással szemben.

- Megtudhatom, hogy halt meg Edward?- kérdezte félszegen Ryan.

Keserű mosoly jelent meg az arcomon. Ez volt az a történet, amit senki nem tudott rajtam, és a családomon kívül.

- Egy másik vámpír ölte meg. A világ minden részén élnek vámpírok. Vannak nomádok, akik az emberek vérét fogyasztva folyamatosan vándorolnak. És vannak nagyobb kolóniák, mint a miénk. Ez elég ritkának számít.

Egy Tanya nevű nőstény vámpír ölte meg. Mindig is imádta Edwardot, s egy ideig engem is elfogadott. De azt, hogy gyermeket nemzettem, ráadásul Edwardnak, egy idő után túl sok volt neki, nem bírta elviselni. Az ő legnagyobb álma is ez volt.

Így egyik éjjel, amíg Nessie aludt, eljött, s elrabolta a lányomat. Én nem szóltam Edwardnak, hanem azonnal a nyomukba eredtem. Tanya már várt rám az erdőben. Az volt a terve, hogy engem is és Nessiet is megöli.

De Edward hallotta Tanya gondolatait. Észrevette, hogy nem vagyunk a házban, és utánunk futott. Együtt harcoltunk a lányunkért. Nekem sikerült kimenteni Nessiet Tanya karmai közül, és futásnak eredtem vele. De Edwardot sikerült úgy megsebesítenie, hogy legyengült.

Így széttépte, és a darabjait elégette.

Ryan tágra nyílt szemmel, döbbenten meredt rám.

Most először idéztem fel a történetet teljes egészében. Azt hittem, fájni fog, összeomlok, de nem így történt.

Inkább erősnek éreztem magam, hogy ha ezt túléltem, akkor Ryan mellett is végig ott tudok lenni, s megmenteni az életét.

- Mi lett Tanyaval?- kérdezte csendesen.

- Beleőrült abba, amit tett. Fogalmam sincs, hogy él-e még, vagy már meghalt. Nem álltunk rajta bosszút, a barátunknak hittük.

Ryan odahúzott magához, és megölelt. Jólesett ez az érzés, a lelkiismeretem pedig megkönnyebbült, hogy tud már mindent.

- Szóval Nessie a lányod- jelentette ki mosolyogva.

Finoman bólintottam, s óvatosan ránéztem, hogy mit is szól hozzá. De ő csak mosolygott.

- Gyönyörű, és nagyon hasonlít rád.

- Ne mond Jake előtt, hogy gyönyörű.

Erre elvigyorodott, s még szorosabban átölelt.

- Ha arra kerülne a sor, engem is át tudnátok változtatni?- kérdezte óvatos komoly hangon.

A testem megmerevedett, s hirtelen nem tudtam mit válaszolni. Ez a lehetőség az én fejemben is sokszor megfordult már. De nem tudtam igazán, hogy én magam mit is szeretnék. De az már nyilvánvalóvá vált, hogy Ryan mit akar.

- Ezt nagyon át kell gondolni. Veszélyes is lehet a te állapotodban. És mit már mondtam, egy vámpír soha nem kívánja azt egy embernek, hogy váljon ő is vészívóvá.

- Lehet, de én ezt akarom. Veled akarok lenni örökre. S ha a lehetőség megvan, akkor miért ne?- kérdezte lezserül Ryan.

- Ezt még gondold át, kérlek.

- Már döntöttem. Téged akarlak. S ha ez kell hozzá, hát vállalom.

Égő szemekkel néztem Ryanra. Tudtam, hogy komolyan gondolja, úgy, mint akkor én.

- Rendben. Beszélünk Carlisleval, és ő majd dönt.

Elmosolyodott, forrón megölelt, s megcsókolt.

- Voltál már otthon?- kérdeztem.

- Még nem. Apának elmondani lesz a legnehezebb. Még akkor is, ha bíztató kilátásaim is vannak- állt fel, s én is így tettem.

- Ryan, még ez sem biztos. És hidd el, jobb lesz, ha hazamész, s elmondod mihamarabb édesapádnak. Tudnia kell róla.

- Tudom.

- Mennem kell nekem is. Este lesz egy kis családi összejövetel- jegyeztem meg bosszúsan.

- Ez meg mit jelent?- ráncolta a homlokát.

- Semmi különös. Holnap majd elmesélem.

- Rendben.

Kézenfogva sétáltunk a kocsikig. Ott egy lehelet finom csókot nyomott a számra, s beszállt a Volvójába.

Én is így tettem, s próbáltam nem az estére, s nem a jövőre koncentrálni, hanem csak a jelenre, s a réten történtekre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés