Nicolas

Hülye ötlet volt visszajönni. Mit is képzeltem, hogy talán majd tárt karokkal és mosollyal az arcán vár rám? Csak én lehetek ekkora idióta. Mikor az erdőbe megéreztem az illatát már sejtettem, hogy vérszívó lett. De mikor rámakart támadni és a szemei vörösek voltak biztos voltam a dolgomban. A másik meghökkentő dolog az volt mikor Jasper megmentett Alice elől. Miért tette? Hisz mindig is utált és a rablás óta, ha lehet még jobban.

Követtem őket a Cullen házig. Legalább addig is felidézhetem a régi időket mikor csak ketten voltunk Alice-szel… A bejárati ajtót nyitva hagyták, hogy behívjanak az oroszlán barlangjába. Nem akartam bemenni, mégis megtettem. Visszaváltoztam és emberi alakban sétáltam a fenevad otthona felé. Pár méterről megéreztem azt a finom késő tavaszi napkelte illatát, ami a téli alkonyat mámorával keveredett. Nem épp szokványos megközelítés, de ezekhez hasonlíthat valaminek vagy valakinek az illata.

Megszaporázva a lépteimet már a küszöbön álltam kitágult pupillákkal és a legcsodásabb lány, akit valaha láttam ott tartotta a kezében az univerzumom közepét. Ezüst kék szemei engem néztek és apró kezecskéjével felém nyújtózkodott.

Mindig minden olyan gyorsan történik és a jó dolgok a leghamarabb váltanak át rosszba. Annyit fogtam fel az egészből, hogy vad morgás jött minden honnan majd a következő pillanatban már egy kidőlt fatörzs mellett fekszek és mindenem sajog. Feltápászkodtam és megtörölve a vérző szám szélét, néztem egyenesen az előttem támadóállásban lévő egyre hangosabban morgó vérszopó tekintetébe. Nem változtam át, mert csak arra a kislányra tudtam gondolni, aki alig egy másodperc töredéke alatt teljesen felborította a fontossági sorrendemet.

Jasper

Egy korcs az én lányommal… Nem! Erről szó se lehet. Az én lányom nem lesz senkinek sem a bevésődése főleg nem Nicolasnak. Épp készültem újra támadni mikor Emmett vaskos szorítását éreztem a karomon.

- Hagyjatok! – ordítottam és elködösült tekintettel figyeltem a kutya minden egyes rezdülését.

- Ha most megölöd, mi marad nekünk? – kérdezte viccelődve fivérem, de hallottam a hangjába egy kis komolyságot is.

- Jasper ne csinálj ostobaságot! – szólt apám, és így jött mindenki sorjában.

Összeesküdtek ellenem, végül megenyhültem, de még valaki felől éreztem a gyilkos szándékot. Körült néztem és láttam, hogy Alice ott tartja kezeiben Lara-t. A lányomra koncentráltam, hogy megtudjam milyenek az érzései, de nem éreztem semmit.

- Fiam! – szólt Carlisle megszorítva a vállamat.

Alice

Tombolni akartam, de közbe féltettem Nicolast. Szeretem, de semmi áron nem adnám a lányomat a kezei közé. A házból figyeltem mi történik odakint. Nem akartam egyedül hagyni a gyerekeket és az anyai ösztöneim eluralkodtak rajtam. Jasper féltő szemekkel fordult felém, de főleg csak gyönyörű lányunkat kémlelte. Le akartam rakni a babámat a testvére mellé és kimenni, mikor Daniel megfogta húga kezecskéit és képek sokasága villant be előttem.

Képek a múltamból, kérdésekké alakítva, és mint ha jövőbeli eseményt is véltem felfedezni köztük, ami még nem alakult ki teljesen. Egyben boldog voltam és szomorú.

-„Edward küld be, kérlek Bellát!” – üzentem gondolatban Edwardnak.

Felém fordult majd egy bólintással jelezte, hogy értette és belesuttogott felesége fülébe.

- Mi a baj? – jött oda hozzánk Bella és megnézte a kicsiket, hogy minden rendben van velük.

- Nincs semmi gond, csak szeretnék kimenni. Vigyáznál rájuk addig? – mosolyogtam rá.

- Persze – óvatosan karjai közé vette Dant és ringatni kezdte.

- Lara nagyon vigyáz, kérlek! – félig pislogott, majd az ajtó felé terelt.

- Ne aggódj nem lesz semmi bajuk! Én is átmentem már ezen…

Nem figyeltem mit akart mondani még, csak azt tudtam, hogy meg kell akadályoznom az öldöklést.

Jasper

Még mindig a fának szorítva morogtam rá és arra vártam mikor téphetem darabokra. Egyetlen dolog miatt nem tettem még meg. Az pedig a családom fájdalma! Ismerem Carlisle-t, hogy nem bocsájtaná meg, ha megölnék még valakit, és Alice is ugyan így vélekedne rólam.

Gyengéd simítást éreztem a hátamon, hátra fordultam és gyönyörű Angyalom még vadítóan piros íriszei néztek az én feketéimbe. Ujjait végig futatta a karomon és mikor a korcs nyakán, lazán pihenő kezemhez tért lehámozta onnan és belepuszilt a tenyerembe. Ezzel a pár mozdulatával sikerült teljesen lenyugtatnia.

Félretolt az útból és odahajolt Nicolas nyakához. Megijedtem egy pillanatra, hogy bele fog harapni, de bizalmam felülkerekedett a félelmemen.

- Még is mit képzelsz? Tönkre teszed, az életem a bizalmam ellenére elrabolsz, megerőszakolsz, aztán félév után ide dugod a képedet és most a lányom kellene? Ha nem tudnám mi is történt veled a múltban, akkor már nem élnél. – Keménynek hallatszódtak a szavai, de rázkódott a sírástól és nyüszítés lett a vége. Magamhoz öleltem és képességemet használva nyugalmat sugároztam át neki.

- Alice te ezt nem értheted! – mondta lesújtva. – Azért jöttem vissza, hogy még egyszer bocsánatot kérjek… Nem tudtam, hogy gyereked van – hajtotta le a fejét.

- A bocsánatkérésed nem old meg semmit. Előbb kellett volna gondolkodnod. Mégis mit képzeltél? Hogy idejössz, és mi tárt karokkal fogadunk majd? Hogy átengedem neked a lányom, és egy nagy boldog családként fogunk együtt élni? - Éreztem, hogy Alice-t újra elönti a düh. Bár legszívesebben darabokra téptem volna azt a korcsot, mégis visszatartottam Alice-t.

Alice

Jasper visszatartott. Éreztem, hogy körülöttem mindenki ugrásra készen áll, hogy ha úgy adódna, megállíthassák azt, aki Nickre támad - akár Jasper lenne az, akár én.

Jazz magához szorított és próbált megnyugtatni - mind az erejével, mind a jelenlétével. És kezdett kitisztulni az elmém. Eszembe jutott, ki is az az ember, aki most előttem fekszik, akit majdnem megöltem. Eszembe jutott, hogy egykor a barátom volt. De vajon mi romlott el? Mi történhetett, ami ide vezetett?

Aztán nem volt több időm ezen gondolkozni. Újabb képek jelentek meg előttem. „Nick a bölcsökhöz sétál, majd az egyik előtt megáll és kiemeli Larat-t.”

Nem! Nem engedem!! Az anyai- és vámpír ösztönök újra felülkerekedtek bennem. Alig érzékeltem, ahogy Edward elmondja a többieknek, mit láttam. Jasper megragadott, és fölvitt az emeletre. Láttam rajta, hogy visszamenne, és maga végezne Nicholassal. Ehelyett azonban leült mellém, és megfogta a kezem. A többiek eközben arról győzködték Nicholast, hogy menjen el.

Újabb látomásom volt. „Nick csalódottan néz a ház felé majd farkassá változik és elmegy. „

Hirtelen megnyugodtam. És tudtam, hogy ez nem Jazz erejének köszönhető. Itt volt mellettem, és ez megnyugtatott. Ő is észrevehette rajtam a változást, mert gyengéden megfogta az arcom, és megcsókolt.

- Nem lesz semmi baj. – lehelte az ajkamra, majd ismét megcsókolt.

És nem érdekeltek a gondok. Élveztem, hogy itt van nekem az én vérszomjas szőke hercegem.