18. fejezet: Családi összejövetel

Viszonylag gyorsan hazaértem, s közben végig Ryan járt az eszemben. Azon, hogy vámpír akar ő is lenni.

Persze be kellett vallanom magamnak, hogy jelen pillanatban ez lenne az utolsó esélye, s akkor tényleg örökre egymás mellett maradhatnánk. De mint vámpír, nem kívántam a létezés eme formáját senkinek.

Féltem nagyon a jövőtől. Féltem, hogy a farkasokkal összetűzésbe keveredünk, s az egész családom így veszélybe kerülhet.

Féltem, hogy nem tudjuk megmenteni Ryant, hogy őt is elveszítem, s ebben a pillanatban úgy éreztem, ezt képtelen lennék elviselni.

Egymásba szerettünk, kár lett volna tagadni. Emlékeztem, hogy amikor Edward meghalt, el sem tudtam képzelni, hogy ez valaha is megtörténhet. Ugyanakkor Edward örökre a szívemben él, ő a lányom édesapja, s mindig szeretni fogom.

A házhoz érve a feljáróra álltam, leparkoltam, s fél pillanat múlva már a nappaliban voltam. Ott volt mindenki, kivéve Carlisle, aki valószínű még a kórházban volt.

- Bella, gyorsan hazaértél- jegyezte meg vigyorogva Emmett. Nem néztem rá, csak leültem Esme mellé.

- Emmett, kérlek, ne gyerekeskedj- kérte anyánk szelíd hangon.

- Ez csak egy megjegyzés volt anya. Semmi több- védte magát Em.

Végignéztem a családomon. Alice üveges szemmel nézett maga elé, a jövőben kutatott. Jasper ott ült mellette, óvón átölelte, de idegesnek látszott. Jake még talán nála is jobban izgult, fel-le szaladgált a nappaliban, s közben végig motyogott valamit. Nessie aggódva figyelte minden lépését. Emmett és Rosie nyugodtnak tűntek, bár Em néha jelentőségteljesen összenézett Jasperrel. Esme nem tűnt túl idegesnek, de azt láttam, gyakran néz rajtunk végig.

- Két perc, s megjön Carlisle- jelentette ki Alice.

Mindannyian felé fordultunk, de ő ismét a jövőt kezdte kutatni.

Két perc múlva hallottuk, hogy Carlisle kocsija leparkol a garázsban. A következő pillanatban belépett a nappaliba.

- Örülök, hogy mindenki itt van. Siettem, ahogy tudtam. Egy pillanat, és jövök, csak lepakolom ezeket.

Mindannyian bólintottak. Ebben a pillanatban én is felálltam, s követtem Carlislet a dolgozószobájába. Kopogtattam az ajtón, ő pedig kiszólt, hogy bemehetek.

- Áh Bella, gondoltam, hogy te vagy az- nézett rám mosolyogva, de azért a tekintete komoly maradt.

- Elmondta. Most értem én is haza, eddig együtt voltunk.

- Hogy érzi magát? Nagyon megviseli?- kérdezte aggódva Carlisle.

- Azt hittem, rosszabb lesz. Carlisle, elmeséltem neki mindent rólunk. Tudja Edward és az én történetemet, tudja, hogy Nessie igazából a lányom, és nem a húgom.

- Igazán? És mit szólt?

Közben mindketten leültünk ugyanoda, mint ezelőtt pár órával. Rádöbbentem, mennyi minden változott meg azóta.

- Ő is vámpír szeretne lenni- mondtam halkan.

Carlisle összeráncolta a homlokát, majd gondterheltem rám pillantott.

- Ez kicsit változtat a dolgokon. Tényleg ezt mondta?- kérdezte.

- Igen.

- Nagyon hasonlít valakire- jegyezte meg bujkáló mosollyal. Elmosolyodtam én is.

- Máshogy is meg tudnánk menteni? Vagy csak ez az egy megoldás létezik?- kérdeztem csendesen.

- Mint mondtam, előrehaladott állapotban van. Alig bírja már a tüdeje. Lehet, hogy annyi ideje sincs, mint amennyit én jósoltam.

A hallottakra csak bólintani tudtam. Ha tényleg nincs más megoldás…

- Bella, azt is el kell, hogy mondja, lehet, hogy még ez sem segít neki. Tudod nagyon jól, vannak alkalmak, amikor a szervezet annyira legyengül, hogy a vámpírméregtől függetlenül, a beteg meghal. Itt is fenn áll ez a lehetőség.

- De én is nagyon le voltam gyengülve. És a morfiumtól még el is kábultam egy kicsit.

- Igen, én is erre a lehetőségre gondoltam. A szívébe, egyenesen, injekcióval. Így legalább, akármelyikünk is változtatná át, nem esik kísértésbe.

- Mennyi esélyünk van így arra, hogy megmentjük?- kérdeztem aggódva.

- Akkor, ha rövid időn belül megejtjük, elég nagy. Ha viszont tovább húzzuk, lehet, hogy a tüdeje nem bírja elviselni az átváltozást.

- Értem- csak ennyit tudtam kinyögni. Kicsit kapkodva szedtem a levegőt, már megint túl gyorsan történt minden. Nem gondoltam bele, hogy Ryan milyen rossz állapotban is lehet. Így kicsit megijedtem, hogy akármelyik pillanatban még jobban felgyorsulhatnak az események.

- Bella,- lépett oda hozzám Carlisle, s érintette meg finoman a vállamat- lassan indulnunk kéne. Nyolc előtt oda szeretnék érni. Hátha történik valami.

Aprót bólintottam, s én is felálltam. Együtt léptünk ki a dolgozószobából, hogy a másik pillanatban már a nappaliban álljunk.

Alice szomorúan nézett rám. Gondolom, pontosan tudja már, hogy miről folyt odabent a beszélgetés.

Ismét Esme mellé ültem, s Carlisle is leült az egyik fotelbe.

- Pár perc múlva indulnunk kell- jelentette ki.

Emmett egy hatalmas vigyorral a fején összedörzsölgette a tenyerét.

- Emmett, még egyszer megkérlek, és téged is Jasper,- nézett rájuk komolyan Carlisle- hogy próbáljatok meg normálisan viselkedni. Nem először csináljuk ezt. Próbáljuk meg hamar elintézni, akármilyen kellemetlen is a találkozót- nézett most már ránk is.

Em és Jazz savanyú képet vágott, de azért bólintottak, ahogy mindannyian tettük.

- Induljunk- mondta halkan Carlisle, s felállt. Mindenki így tett, s a bejárati ajtóhoz sétáltunk.

- Ne fusson senki túl gyorsan. Nehogy azt gondolják, le akarjuk őket támadni. Mikor odaérünk, ne tegyünk hirtelen mozdulatokat, ami felbosszanthatná őket- adta ki az utasításokat Carlisle.

- És még valami. Először én beszélek, úgy ahogy eddig. Érthető?- nézett ránk kérdő tekintettel.

Némán bólintott mindenki.

- Akkor, menjünk- adta meg az utolsó szót.

Némán elindult a nyolc alak az éjszakában. A kilencedik egy farkas volt, aki ott loholt folyamatosan a nyomukban.

Nyugodtan futottam Alice és Esme között. Még nem izgultam, s bíztam Carlisle ítélőképességében, s abban, hogy látják, ha Jacob velünk van, mint vérfarkas, rossz vámpírok nem lehetünk.

Az erdő egyre sötétebb lett, s a levegő is lehűlt, bár ez egyáltalán nem zavart. Ahogy futottunk, a szél az arcomba csapott, a hajamat pedig messze mögém fújta. Felemelő érzés volt most futni, szabadnak éreztem magam.

Carlisle haladt legelöl, s ahogy a határhoz értünk, lelassított. Mi is így tettünk. Amikor már a határvonalnál álltunk, mindannyian felsorakoztunk.

Carlisle és Jacob legelöl álltak. Jake időközben visszaváltozott emberi formába, s fel is öltözött.

A farkasok még nem voltak itt.

Néma csöndben álltam, s hallgatóztam. Láttam, hogy a többiek is figyelnek, s fülelnek. Minden apró kis neszre megrezdültem.

Aztán jó két perc múlva halk dobogást hallottunk az előttünk lévő bokrok, és fák közül.

Carlisle hátranézett, hogy minden rendben van-e mögötte. Jelentőségteljesen Em és Jazz felé pillantott. De ránéztem bátyáimra, és tudtam, hogy semmi gond nem lesz velük. Ilyen komolynak már régen láttam őket. Kifejezéstelen arccal bámultak a bokrok közé.

A dobogás egyre hangosabb lett, majd hirtelen megszűnt. Tudtam, hogy most alakulnak át farkasból emberré. Miközben én is feszülten várakoztam, nem tudtam nem odafigyelni Jake hangos szívdobogására, erős légzésére.

Ettől elkapott a szorongás, hogy Ryan mennyire gyenge. Enyhe remegés futott végig a testemen.

Alig két pillanat múlva előlépett a bokrok közül egy meztelen testű, izmos fiú, majd még négy rajta kívül.

Az összes indián fiún csak egy gatya volt. A felső és a cipő valószínűleg hiánycikk volt náluk ebben az időszakban, ahogy annak idején Jacobnál is. A legidősebb talán húsz éves volt, a legfiatalabb alig tizenöt, ahogy meg tudtam állapítani. Nagyon hasonlítottak egymásra, akár testvérek is lehettek volna. Ugyanaz a barna bőr, rövid haj, izmos test. Csak az arcuk volt komoly.

Mindannyian ziháltak, de nem akartak támadni.

A legidősebb fiú, valószínűleg az alfa hím, előrébb lépett, de a határukat megtartották. Így tett Carlisle is, s ő sem lépte át a képzeletbeli vonalat. A kezét előrenyújtotta, s mi feszülten vártuk, hogy elfogadja-e az indián fiú.

Egy kicsit habozott, de aztán kezet fogott Carlisleval.

- Carlisle Cullen vagyok, ez pedig itt a családom. A feleségem, Esme , a gyerekeim, Emmett és Rosalie, Jasper és Alice, Bella, az unokám Renesmee, és Jacob Black.

Jake említésére az alfának egy kicsit megrándult a szeme, de nem tett semmiféle megjegyzést.

- Üdvözöllek. Billy vagyok. A falkám- mutatott maga mellé és mögé.

- Matthew, Mark, Peter, és Robert- a felsoroltak mind a fejüket biccentették.

- Nagyon örülök, hogy megismerhetünk titeket. A családom úgyszintén.

- Hallottunk már rólatok- kezdte rögtön Billy, a lényegre térve.

- Azt gondoltuk- jegyezte meg Carlisle.

- A szabályokon nem óhajtunk változtatni. A családod itt maradhat a környéken úgy, hogy mi nem támadjuk meg őket, ha továbbra is betartjátok a kritériumokat.

- Természetesen- mondta Carlisle méltóságteljesen.

- Nem támadunk addig, amíg át nem lépitek a határt, s nem esik embernek bántódása. Ha bárki közületek megtámad, illetve átváltoztat valakit, akkor számíthattok a támadásra. De mindaddig, amíg állati véren éltek, ahogy eddig is tettétek, nem lesz probléma.

- Remélem, ti sem lépitek át azt a határt- szúrta közbe Emmett gúnyosan.

- Attól nem kell félni- válaszolta Mark.

- Viszont van egy kis gond. Jacob Black nálunk híres farkas. Őt nem szeretnénk eltiltani a rezervátumtól. Úgy, ahogy a lenyomatát sem- itt Nessiere mutatott Billy.

- Ezt nekik kell eldönteni. Hogy élnek-e a lehetőséggel.

Nessiere és Jakere pillantottam. Ők épp egy jelentőségteljes pillantást váltottak. Majd Jake kicsit előrébb lépett.

- Igen, szeretnénk élni a lehetőséggel. Persze csak akkor, ha nem okoz gondot odalent a jelenlétünk.

- Nekünk nem.

- Akkor ezt az engedményt köszönjük szépen- mondta kedvesen Carlisle.

Billy csak bólintott egyet.

- Még egyszer örülünk, hogy megismerhettünk titeket- nyújtotta a kezét Carlisle.

- Szintén. Akkor a béke újra él.

Ismét kezet fogtak, majd Billy, és a többi farkas hátat fordított, s a bokrok felé vették az irányt.

- Jah, majd elfelejtettem.

Megfordult ismét, hogy mindannyian láthassuk.

- Seth, a nagyapám, mindenkit üdvözöl, s nagyon örül, hogy újra itt vagytok. Bella Cullenek pedig üzeni, hogy őszinte részvéte a férje halála miatt.

A szavak az egész családomat meglepték. Hallottam, hogy Jake szíve ismét hangosan elkezd dobogni.

- Seth még él?- kérdezte boldogan.

- Természetesen. Nagyon jó egészségnek örvend- mosolygott már Billy is.

- Holnap okvetlenül meglátogatjuk- mondta Nessie kedvesen.

- Én pedig köszönöm, és üdvözlöm- mondtam alig hallhatóan.

Billy felém biccentette fejét, s folytatta útját a többi farkassal együtt, a bokrok felé. Fél pillanat múlva eltűntek, reccsenéseket hallottam, s már jött is a jól ismert dobogás.

Én még mindig meglepetten álltam egy helyben. Jólesett, hogy Seth mindenre emlékszik. Pedig oly rég volt már.

- Indulhatunk vissza?- kérdezte Carlisle.

Nem szóltunk, csak futásnak eredtünk. Most már sebesen száguldottunk, nem kellett félnünk a farkasok támadásától.

Két perc múlva a nappaliban álltunk.

Carlisle gondterhelt arccal bámult felém.

- Valami baj van?- kérdeztem ijedten.

- Ha úgy vesszük, igen- ahogy kimondta, a konyha felé biccentett. A következő pillanatban ott álltunk Esme hatalmas étkezőasztalánál.

- A farkasok most némi problémát jelentenek a számunkra- ült le gondterhelten az asztalfőhöz Carlisle.

- Mégis miért?- kérdeztem még mindig értetlenül.

- Nem tudom, hogy tudjuk így átváltoztatni Ryant időben.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés