Minden nap felébredek, élek, lélegzem, mosolygok, mint egy robot. Csak remélni tudom, hogy egy nap okom is lesz arra, hogy ezt tegyem..

Isabella (Swan) Bank vagyok. 1900-ban születtem Párizsban testvéremmel Christiannal együtt. Kettőnk közül én voltam az idősebb, még ha csak 30 perccel is, ezért szüleim korai halálát követően egyből munkát kerestem, hogy segíteni tudjak neki. Sokáig az utcán éltünk, és utcai muzsikusokként kerestük a kenyerünket. Egészen addig, míg egyik nap fel nem figyelt ránk Harold Zidler a Moulin Rouge tulajdonosa, és be nem fogadott. Amikor betöltöttem a tizenhatodik életévemet, dolgozni kezdtünk Harold szórakozóhelyén. Christian mint dalszövegíró, én meg akárcsak a többi nő, kurtizánként. Ott olyan nők dolgoztak, akik pénzért árulták szerelmüket. A mai világban csak úgy gondolnának rájuk, mint egyszerű prostituáltra, de mi akkor nem így gondoltunk magunkra. A legtöbbjüknek az előélete nem volt valami fényes, így úgy gondolták, ha örömet okoznak más embereknek, akkor jóváteszik azt, amit már elkövettek. Hamar a férfiak kedvence lettem. Úgy éreztem enyém a világ. Körülöttem mindenki csak Ragyogó Gyémántnak nevezett. Harold észre vette, és külön lakosztályt kaptam testvéremmel együtt, amiért cserébe csak annyit kért, hogy dolgozzam továbbra is neki. Az vonzott leginkább, hogy énekelhettem. Amit előadtunk zenéket, szinte mindet ő írta. Az életünk tökéletes volt. Azonban egy év múlva testvérem eltűnt. Hiába kerestem, mintha a föld nyelte volna el.

Tizenhét évesen még sohasem voltam szerelmes. Mivel a munkám nem nagyon engedte, hogy bárkivel komolyabb kapcsolatot létesítsek, így egy idő után nem is kerestem a szerelmet. Sőt, kezdtem úgy érezni, hogy felesleges. De minden megváltozott, amikor találkoztam Kevinnel. Gyönyörű kék szeme volt, és fekete göndör haj... Akkor követtem el életem végzetes hibáját. Beleszerettem... Kész voltam elhagyni a Moulin Rouge-t, és hátat fordítani Haroldnak érte. De ő csúnyán becsapott, aminek következtében vámpír lettem. Vagy egy hétig szenvedtem, és úgy éreztem a fájdalom soha nem enyhül. Aztán szívem dobbant egy utolsót, és feladta a harcot.

Az első emlékem vámpírként az, hogy templomi zenét hallok. Mikor kinyitottam a szem észrevettem, hogy tényleg egy templomban vagyok... Méghozzá a saját temetésemen. Szólni akartam hogy élek, de akkor felcsendült testvérem hangja a fejemben, hogy hallgassak. Magam sem értem miért, de hallgattam rá. Így csöndben végig feküdtem, és játszottam a halottat a temetésemen. Először megijedtem, hiszen éreztem, hogy nincs szükségem levegőre... Mikor vége lett a szertartásnak, és mentek volna végső nyugalomra helyezni, a pap valamire hivatkozva elhalasztotta az eltemetésemet. Csak éjszaka beszélhettem a pappal. Csodálatos vöröses barna haja, és mint a mellette álló nőnek, szeme olyan volt, mint a folyékony arany.  A nőnek fekete, hosszú szinte derekáig érő haja volt. Mindkettejüknek fehér bőre volt, ami a márványhoz hasonlított leginkább. Mind a ketten csodálatosak voltak, azt vártam mikor válnak semmivé a szemem előtt. És akkor megláttam mellettük a testvéremet. Bőre és szeme olyan volt a mellette álló nőnek és férfinak...

Körülöttem minden olyan részletesebb, és fényesebb lett. A pap Robert, és neje Elizabeth elmesélték hogy mi történt velem. Vámpír lettem. Nem akartam elhinni. Amikor belenéztem a tükörbe, egy csodálatos lányt láttam. Bőre olyan volt, mint a többieké, akik a szobában voltak, csak a szeme volt vörös. Mikor megkérdeztem, mikor múlik el szemem vörössége, azt mondták pár hónap múlva olyan szemem lesz, mint nekik. Óvatosan mondtak minden új információt, várták mikor lesz sok, amit mondanak. Azóta úgy gondolok rájuk, mint a családomra. Elizabeth és Robert a szüleim, akiket hamar elvesztettem. Ők sokáig figyeltek rám, és várták mikor török ki, amikor elmondták, hogy ők nem támadnak emberekre, csak állatokra. Elég jól fogadtam a hírt, nem úgy, mint a bátyám, aki tombolt, és elszökött. Hát így lettem „vegetáriánus”. Egy idő után rájöttünk, hogy van amolyan „szupererőm”. Befolyásolni tudtam az embereket, mind érzelmileg, mind abban, hogy mit tegyenek. Ez rendkívül jól jött, amikor egyesek majdnem rájöttek kik is, vagyunk.  Aztán még az is kiderült, hogy köztem, és a (vámpírságom óta) a bátyám közt kialakult egy különleges kapcsolat, aminek köszönhetően tudunk egymással telepatikusan beszélni. Ő ezt odáig fejlesztette, hogy bárkivel tudott „beszélni” ha nagyon akart.

Az átváltozásom után olyan 14 évvel csatlakozott a családunkhoz Emily, aki összeházasodott a testvéremmel. Fél évszázaddal később csatlakozott hozzánk Emma, és a szerelme Jim, akik már régebb óta együtt voltak.  Így lettünk mi egy nagycsalád. Mivel mind nagyon zenészi beállítottságúak voltunk. Én folytattam az éneklést, az öcsém tovább írt számokat, és a többiek pedig beszálltak egy-egy hangszerrel. Továbbá, mivel alvásra nem volt többé szükségünk, az éjszakák nagy részét átzenéltük.

 Hát röviden ez lenne a történetem arról, hogyan kerültem a Bank családba. Persze nem tölthettünk el túl sok időd egy városban, hiszen egy idő után feltűnik az embereknek, hogy mások vagyunk, és hogy nem változunk semmit Most is ez a helyzet. Elköltözünk az Olimpia- félszigeten lévő kis városba, ahol szinte az év minden napján esik az eső, Forksba

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés