(Emmet)

      A gimibe új lány jön. Vajon, hogy fog reagálni a Cullen rémtörténetekre? Vagy egyáltalán melyikkel kezdik? Azzal, hogy mind párokban vagyunk? Vagy, hogy…

      - Emmet… befejeznéd a hülyeségeidet? - kérte fájdalmas arccal Edward.

      - Ugyan miért? Nem mondtam semmit… - tettem az ártatlant.

Bella cinkosan hátrakacsintott, aranyszínű szemeiben pajkosság csillant.  Azt hiszem felhúzta a pajzsát, és… Edward tartása megfeszült, arcára kényszeredett vigyort varázsolt.

      - Mi az öcsi? Forró volt az éjszaka? - cukkoltam, mire hátra morgott.

      - Fogd be Micimackó - kezdte. - Nem volt elég a mézes bödönben? Irigy vagy?

      - Ugyan… Simba nyugi… Keress inkább más prédát, ha már túl uncsi volt a tegnap - erre nem tudott mit válaszolni, helyette magához ölelte az ő Belláját.

      - Köszönöm - suttogta Ed. Gondolom maguk köré tágította a pajzsot engem kizárva. Duzzogva néztem rájuk, de rám sem hederítettek. Jól van gyermekeim, jól van. Emmet atya még vissza fog vágni!

***

(Rebecca)

      Oké. Nyugi Becca. Nyugi. Ez csak egy suli. Telis tele pattanásos kiskamaszokkal. Nem lesz semmi baj. Nem fog senki sem meghalni. De nem ám! Senki sem fog. Lassan felöltöztem. Nagyon lassan. Magamra öltöttem kedvenc fekete szatén csőnacimat, és egy kék tunikát, ami ez egyik vállamat szabadon hagyta. Derekamra egy széles műbőr övet csatoltam. Majd felkaptam a fekete szövet kabátomat.  A lábamra egy csinos kb. 10 centis magas sarkút választottam. Még megálltam a tükröm előtt, és megnéztem a sminkemet. Ónix, füstösen, mely kiemelte világító azúr kék szemeimet. Szempilláimmal nem törődtem, így is elég hosszúak. Meggypiros számra csak egy kis szájfényt vittem. Hosszú ezüst szőke, enyhén hullámos hajam lágyan omlott a vállaimra. Keskeny állcsontomra vittem egy kis pirosítót, kiemelve azt. Áh, kész vagyok! Nem mellesleg szép. De ez nem lényeg.

Felvettem a műbőr, fényes fekete „retikülömet” amiben az iskolai cuccaim voltak. Felkaptam a kocsi kulcsot, majd remegő léptekkel elindultam a suli felé… pedig nem kéne félnem. Nekik kéne tőlem félniük.

      A legújabb Musthang mindenki figyelmét felkeltette. Pedig volt még két drága kocsi, az enyémen kívül, de hát kétségtelen, hogy az enyém a szebb. A sötétített ablak miatt nem láttak semmit, vagyis engem. De ez sem lényeg. Összeszedtem minden önbizalmam, felvettem a táskámat, kinyitottam az ajtót, és kiszálltam.

      Általános megrökönyödés. Így lehetett jellemezni a helyzetet. A fiúk nyál csorgatva, a lányok irigykedve néztek engem. Persze volt 4 kivétel. Egy bronzbarna és egy szőke hajú srác és egy barna és hollófekete tincsekkel rendelkező lány kivételével. Bár volt még ott egy magas, izmos göndör, barna üstökű pasi, de eléggé fura volt az arckifejezése. Odatipegtem a normális társasághoz, furán néztek rám… Mi van? Ma mindenki megbolondult?

      - Sziasztok! Rebecca Ivanovics vagyok. De a Beccát jobban szeretem. Én vagyok az új lány. Segítene valaki? - enyhe orosz akcentussal beszéltem, de mégis bársonyosan.

      - Szia Becca, Alice vagyok! - köszönt barátságosan az apró, tündérszerű lány. - Ő itt Jasper - mutatott a szőkére - Emmet - az izmos, hm, jó pasi - Edward - a bronzbarna hajú, hát nem az esetem - és Bella - aranyos lány, de egy kicsit bizarr.

      - Oké, szóval segítenétek megtalálni egy olyan helyet ahol eligazítást, órarendet és valami kis papírt kapok? - néztem angyalian, a szél felborzolta ezüst fürtjeimet, mire Emmet megmerevedett, fura… talán nem szereti, ha fúj a szél… - Jó vagy? - kérdeztem barátságos hangon, mire ő bizonytalanul bólintott. - Szerintem, inkább menj haza, ne hogy betegebb legyél.

Emmet rásandított a többiekre, mire azok bólintottak. Jasper odadobta a kocsi kulcsot, amaz pedig elkapta, beszállt és elhajtott.

      - Orosz vagy? - kérdezte Jasper.

      - Csak félig. Anyám angol. Apám meg orosz. Eddig katonai iskolába jártam, ugyanis - szégyenlősen lehajtottam a fejem, arcomba forróság kúszott, de mégsem pirultam el, ugyanis erre nem vagyok képes. -, bűn rossz gyerek voltam és hiperaktív.

      - Akkor te akár mehetnél a hadseregbe is? - aggodalmaskodott Bella.

      - Nem, még nem. Nem töltöttem be a 18-at.

      - Milyen harcművészeteket tanultál? - érdeklődött Jasper, láttam, hogy nagyon érdekli, így hát válaszoltam.

      - Minden fajtát. Kötelező volt. De a legnehezebb a speciális orosz. Azzal több, mint egy évet vesződtem. A többi sokkal könnyebb volt - vontam vállat. - Testvérek vagytok?

      - Igen, de nem vér szerint - közölte Edward.

      - Pedig hasonlítotok. A szemetek, a bőrötök, egy kicsit az arcberendezésetek, a tartásotok - soroltam, mire meglepett fejet vágtak. Anyám mi vagyok? Kirakati majom?

      - Helló cica, eljössz egy körre? - kérdezte egy idegen, aki egy kiskanál IQ szintjén állhatott.

Bájos mosolyt erőltettem az arcomra, elnézést kértem tőlük, mármint Alicéktől, és odamentem a szólongatós pasihoz, aki mellett állt a bandája. Remek az egész suli engem figyel. Nem lényeg. Ez sem.

Körbefontam a karjaimmal a nyakát, majd csábosan néztem rá. Ezen felbátorodva, ő fenekembe markolt.

      - Ezt nem gondoltam volna - hallottam Bella hangját.

      - Csak várd ki a végét, hugi. - ez Alice volt.

Már épp meg akart csókolni, amikor elrugaszkodtam és egy macska ügyességével a háta mögé kerültem, a lapockájába mártottam a könyökömet, olyan pontot eltalálva, amitől a földre került. A társai gyáván elhátráltak. Megfogtam a karját és addig nyomtam a hátáig, amíg meg nem reccsent. És nem tört ki a cipőm sarka!

      - Többet nem fogsz leszólongatni senkit ugye? - sziszegtem a fülébe. Szavaim az akcentusomnak hála félelmetes lett.

      - Nem - nyöszörögte.

      - Helyes - váltottam bájosabb hangnemre, majd egy csókot nyomtam a feje búbjára, és visszatipegtem az „ismerőseimhez”.

      - Aszta - hápogott Jasper.

      - Egy csöppet kegyetlen voltál, nem gondolod? - kérdezte Ed.

Vészesen megvillant a szemem, a többiek akaratlanul is hátráltak.

      - Fogadjunk, hogy megverlek? - kérdeztem kihívóan.

      - Nem hinném - ingatta a fejét.

      - Bárkit megverek, és nyerek is. Bárkit - nyomtam meg a szót. Mindenki megszeppent. Most már megint mit csináltam? - Na, jó. Holnap, napnyugta után a házam utáni tisztáson szeretettel várlak benneteket. A családodat is hozhatod. Wolf Street 52. Ne késsetek!

Kacsintottam, majd sarkon fordultam, és elindultam a suli bejárata felé.

***

(Emmet)

      Ezt nem hiszem el! Ilyen nincs! Pont ezen a napon! Pont az új lány! Megőrülök. Mikor jönnek már? Fel alá járkáltam a Rossel közös szobánkban. A szőnyegen tisztán kivehető volt a lábam nyoma. De hát miért? Búgó motor hallatszik. Megjöttek!

      Lerohantam a nappaliba, és vártam. Úgy 2 tized másodperc múlva már ott is voltak. Edward és Bella valamint Jasper arcán aggodalom, Alicén pedig a levakarhatatlan vigyor terpeszkedett.

      - Mi van veletek? Rossz jegyet kaptatok? Nem készültetek fel egy dolgozatra? - viccelődtem, de senki sem értékelte.

      - Edwardot kihívták egy bunyóra - nevetett Alice.

      - Kicsoda? - lepődtem meg. Hogy mikről le nem maradok…

      - Az biztos - válaszolt gondolataimra Ed. - Rebecca az egyik bunkó gyereknek, mert beszólt neki, úgy 5 percre egyetlen ütéssel lebénította a fél tüdejét és, eltörte az egyik karját.

Nagyot néztem. : - Nem kapott érte semmit?

      - Nem, mivel senki, sem mert szólni, egy tanár se látta. Szóval jobban félnek tőle, mint tőlünk.

      - Pedig kedves lány - jegyezte meg Alice.

      - Csak egy ici picit agresszív - toldotta meg Jazz.

      - Mindent hallani akarok - követeltem, mire nagyot néztek. Most mi van? Baj, hogy érdekel valaki más is, aki nem vámpír?

Edward megrázta a fejét: - Azért az fura volt, hogy nem fél tőlünk, verekedés közben fel sem gyorsult a szívverése, Jazz szerint halálosan nyugodt volt, de nem mellesleg dühös. Valamint nem értem a gondolatait, ugyanis oroszul karattyol benne.

      - Miért orosz? - lepődtem meg.

      - Vérbeli orosz katona. De nem hallottad? - csodálkozott Jasper.

      - Nem ugyanis azzal voltam elfoglalva, hogy ne szívjam ki minden csepp vérét - hirtelen elgondolkodtam Jazz szavain. - Katona?

      - Igen. Katonai suliba járt. Mert hiperaktív és rossz gyerek volt vagy mi.

      - Ejha! NA de ki hívott ki egy bunyóra? - kérdeztem izgatottan.

      - Rebecca - válaszolták egyszerre.

      - És, hogy akar megverni? - prüszköltem a nevetéstől.

      - Ki akar fogadni? - kiáltott fel Alice.

      - De hát te úgyis tudod - mondta Bella szemrehányóan.

      - Nem. Csak annyit láttam, hogy elmegyünk mindannyian. - válaszolta könnyedén, majd hirtelen elködösült a tekintete. Pár perc múlva újra mosolygott, Edwarddal együtt. - Emmet, az életedben nagy változás lesz.

Nagyot néztem. Az enyémben ugyan mi? Mindenki elment a saját szobájába beszélgetni, vagy valami hasznosabb dolgot tenni. Ledobtam magam a kanapéra, és bekapcsoltam a TV-t. Unalmas.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés