Amint meg hallottam a hangját rögtön ficánkoltam Rosalie karjaiban és anya felé nyújtottam mindkét kezem. Már régen várok arra, hogy anya fogjon. Már nagyon türelmetlen vagyok.

- Jazz, Em, engedjetek át minket. Bella képes rá.

- Edward, a kockázat. – aggodalmaskodott Jasper.

- Minimális. Figyelj, Jasper a vadászaton megérezte pár túrázó illatát, akik rossz helyen voltak rossz időben…

Carlisle döbbenten vett levegőt. Jasper bólintott csak épp, hogy megmozdította a fejét. Emmett csak vállat vont Rosalie pedig nem volt túl nyugtalan.

- Edward! Hogy lehettél ennyire felelőtlen?  - kérdezte döbbenten Carlisle.

- Tudom, Carlisle, tudom. Csak egyszerűen ostoba voltam. Rá kellett volna áldoznom az időt, hogy meggyőződjek, biztonságos a terület, mielőtt elengedtem volna.

- Edward… – motyogta anya lehajtott fejjel. Mindenki őt nézte.

- Teljes joggal szidott le ezért Bella. – eközben elmosolyodott – Óriási hibát követtem el. A tényt – hogy te erősebb vagy, mint bárki, akit ismerek – ez nem változtatja meg.

- Ízletes vicc, Edward. – szólt közbe Alice.

- Várj! – lehelte Jasper – Nem vadászott az emberekre?

- Elkezdte – mondta – Teljesen a vadászra koncentrált.

- Mi történt? – vetette közbe Carlisle.

Apa Carlisle felé hajolt, mint aki egy titkot akar megosztani vele.

- Hallotta, hogy mögötte vagyok és védekezően reagált. Amint az üldözésem megtörte az összpontosítását, abbahagyta a vadászatot. Még sose láttam hozzá foghatót. Azonnal megértette, mi is történik, és aztán… visszatartotta a légzését és elfutott.

- Whoa – motyogta Emmett – Komolyan?

- Nem a teljes igazságot mondja, – motyogta egyre nagyobb zavarban anya – kihagyta azt a részt, hogy rámorogtam.

- Bevittél néhány jó kis ütést? – érdeklődött Emmett.

- Nem! Természetesen nem. – védekezett anya.

- Nem, tényleg nem? Tényleg nem támadtad meg?

- Emmett! – tiltakozott anya.

- Oh, micsoda pazarlás. – morogta Emmett. – És valószínűleg te vagy itt az egyetlen, aki elkaphatta volna – mivel nem tud a fejedbe látni, így csalni se – és egy tökéletes kifogásod is volt – felsóhajtott. – Bármit meg adnék, hogy lássam, mit csinálna az előnye nélkül.

- Sose tenném! – morogta hűvösen anya.

Apa gyengén megütötte Jasper vállát.

- Látod már, hogy értettem?

- Ez nem természetes! – morogta Jasper.

- Ellened is fordulhatott volna, még csak pár órás! – szidta le Esme. – Oh, veletek kellett volna mennünk.

Anya megint engem figyelt. A kezeim még mindig felé nyújtottam. Felemelte a kezét, utánozva enyéimet.

- Edward! – mondta, elhajolva Jasper mellett, hogy jobban lásson. – Kérlek?

- Jazz, ez nem olyan, mint amit ezelőtt láttál! – mondta gyorsan Alice – Bízz bennem!

Jasper bólintott. Elállt anya útjából, de az egyik kezét anya vállára tette és vele együtt mozgott, ahogy anya lassan előre sétált. Én közben egyre jobban ficánkoltam és egyre dühösebb lettem. Hangosan elkezdtem – csengő hangon – jajgatni. Mindenki rám nézett, mivel a hangom még nem hallották. Körbe álltak egy másodperc alatt. Elkezdtem sírni. Mindenki simogatott nyugtatott. Mindenki kivéve anyát. Ő megkövülten állt.

- Mi a téma? Megsérült? Mi történt? – kérdezte nyugtalanul Jacob.

Értem nyúlt Jacob, Rosalie zokszó nélkül át adott neki. Láttam anya arcán a rémületet és a zavaradottságot.

- Nem, jól van. – nyugtatta meg Rosalie Jacob-ot.

Anya arcán hitetlenkedés volt. Meg érintettem a nyakát Jacob-nak. Adj át anyának! Parancsoltam rá és kinyújtózkodtam anya felé megint.

- Látod? – mondta neki Rosalie – Csak Bellát akarja.

- Engem akar? – suttogta.

Közben tovább bámultam őt. Apa visszatért mellé. Lágyan megfogta a kezeit és arra ösztönözte, hogy induljon el felém.

- Már majdnem három napja vár rád. – mondta neki.

Már csak pár lépésre voltak tőlem. Jacob elkezdett remegni. De arcán mosoly volt.

- Jake, jól vagyok! – bizonygatta anya. De a szemében ott volt a rémület. Ebből elég volt! A kezeimet újra és újra ökölbe szorítottam, ficánkoltam és nyafogtam. Anya megtette az utolsó lépést is. Felém nyújtotta a kezét és óvatosan maga felé húzott. Jacob meglazította a karjait körülöttem. így teljesen anya karjaiban voltam. Mikor megérintették egymást Jacob beleremegett. Biztos a hőmérséklet különbség miatt. Rá néztem és elmosolyodtam. Aztán, határozottan, az arca felé nyúltam. Megmutatom neki mire emlékszem. Szinte abban a pillanatban, amelyikben ez történt minden kéz lefogta anyát. Elkezdett zihálni, kába és ijedt volt. Nyugodtam vártam, hogy elmúljon a képességem miatti sokkja. A kezeim lehullottak az arcáról. Szélesen elmosolyodtam. Teljes csend volt a szobában. Mindenki arra várt, hogy anya mondjon valamit.

- Mi… volt… ez? – mondta végül fuldokolva.

- Mit láttál? – kérdezte Rosalie, Jacob mellet elhajolva. – Mit mutatott neked?

- Ő mutatta nekem? – suttogta elhűlve.

- Mondtam, hogy nehéz elmagyarázni – motyogta apa a fülébe – de Hatékony kommunikációs mód.

- Mi volt az? – kérdezte Jacob.

Pislogott néhányat anya.

- Um, engem. Gondolom. De rémisztően néztem ki.

- Ez volt az egyetlen emléke rólad. – magyarázta apa. – Tudatta veled, hogy tudja a kapcsolatot, hogy tudja ki vagy.

- De hogy csinálta ezt?

Mosolyogtam. Megfogtam egy tincsét és meghúztam.

- Hogy hallok én gondolatokat? Hogy képes Alice látni a jövőt? – kérdezte apa fellengzősen, erre anya csak a vállát vonta meg.

- Tehetséges.

- Ez egy érdekes csavar. – mondta Carlisle apának. – Mintha pontosan az ellenkezőjét csinálná annak, mint amit te tudsz.

- Érdekes. – értett egyet apa. – Kíváncsi lennék…

És hosszú találgatásokba mentek bele. De anya nézte az arcom és én az övét.

- Én is emlékszem rád… - mondta nekem csendesen.

Felém hajolt és egy csókot nyomott a homlokomra. Anya valami okból nagyon nyugodt volt.

- Jól van. – motyogta Alice.

- Nem kísérleteztünk már eleget egy napra? - kérdezte Jacob, kissé izgatottan. – Oké, Bella nagyszerűen csinálta, de ne erőltessünk túl.

Anya egy dühös oldalpillantást vettet Jacob-ra. Jasper nyugtalanul mellénk suhant. Annyira össze voltunk tömörülve, hogy minden apró mozdulat nagynak tűnt.

- Mi a problémád, Jacob? – követelte anya. Gyengéden rántott egyet az engem körül fogó kezein, és erre közelebb lépett anyához. Ahogy összeszorultak, mind a kettőjük mellkasára helyeztem a kezem. Apa rásziszegett Jacob-ra.

-  Csak mert megértem, meg nem azt jelenti, hogy nem foglak kidobni, Jacob. Bella rendkívül jól csinálta. Ne rontsd el ezt a pillanatot számára.

- Segíteni fogok neki kihajítani téged, kutya. -  Ígérte Rosalie, hangja forrt.  - Tartozom neked egy hasba rúgással.

Anya Jacob-ot nézte, Jacob engem. Anya rájött, hogy Jacob miért védelmez engem annyira. Íme, a baj, amit megjósoltam.

- Nem! – zihálta.

Jacob kivett anya kezeiből, apa pedig átfogta anya mellkasát, mint egy óriáskígyó szorítása.

- Rose, - mondta anya cseppet sem higgadtan – fogd meg Renesmee-t!

Rosalie kitárta a kezeit, Jacob azonnal átadott neki. Mindketten hátráltak.

- Edward, nem akarlak bántani, szóval kérlek, engedj el. – szűrte ki anya a fogai között.  Apa tétovázott.

- Állj Renesmee elé. – javasolta anya.

Apa átgondolta, és elengedte anyát. Anya egy kicsit leguggolt, lassan tett két lépést Jacob felé.

- Nem tetted meg! – morogta. Jacob hátrált tenyereit maga előtt tartva.

- Tudod, hogy ez nem olyan, amit kontrolálni lehetne. – próbált érvelni.

- Te hülye korcs! Hogy tehetted? Az én bébim! – kiabálta anya.

Jacob kihátrált a főbejáraton, anya nagy lépésekkel követte, Jacob már félig futva hátrált le a lépcsőn.

- Nem az én ötletem volt, Bella!

- Még csak egyszer tartottam kezeimben, és te már azt hiszed, hogy neked van valami hülye farkas igényed rá? Ő az enyém.

 Nem ez nem igaz! Én nem vagyok senkié! És ne veszekedjenek rajtam!

- Én tudok osztozkodni. – mondta esdeklően Jacob, miközben visszavonult a pázsitra.

- Adj neki! – Emmett drukkolt anyának.

- Hogy merészeltél bevésődni a bébimbe? Elvesztetted az eszed? – hitetlenkedett anya.

- Ez akaratlan volt! – bizonygatta Jacob visszaszorulva a fákhoz.

Aztán már nem volt egyedül. Két óriási farkas jelent meg, oldalról támogatva őt. A szürke farkas anyára vicsorított. Anya is morgott, vadállati hangon.

- Bella, megpróbálnál figyelni csak egy pillanatra? Kérlek? -  Könyörgött Jacob. – Leah vissza. – tette hozzá.

Ezek szerint Leah a szürke farkas. Kizárásos alapon Seth a homokszínű farkas. Leah gúnyosan elhúzta a száját, de nem mozdult meg.

- Miért kellene figyelnem? – sziszegte anya. Nagyon-nagyon dühös volt.

- Mert te vagy az, aki ezt mondta nekem. Emlékszel? Azt mondtad, hogy egymás életéhez tartozunk, igaz? Hogy egy család vagyunk. Azt mondtad, úgy kellene lennünk egymásnak. Szóval… most azok is vagyunk. Ez volt, amit akartál.

Anya vérengzően nézett Jacobra.

- Azt hiszed, a családom része leszel, mint vőm? – sikította.

Emmett nevetett.

- Állítsd meg őt, Edward. – motyogta Esme. – Nem lesz boldog, ha megsebesíti.

- Nem! –bizonygatta Jacob Esmé-vel egyszerre. – Hogy láthatod így a dolgokat? Ő csak egy bébi, az Isten szerelmére!

- Ez az én érvem! – ordítottam anya.

- Tudod, hogy nem úgy gondolok rá! Gondolod Edward életben hagyott volna engem ilyen sokáig, ha azt tennem? Csak annyit akarok, hogy biztonságba legyen es boldog – ez olyan rossz? Olyan más, mint amit te akarsz? – ordította vissza.

Anya ismételten rámorgott.

- Elképesztő, igaz? – súgta apa Carlislé-nek.

- Még egyszer se ment a torkának. – értett egyet Carlisle.

- Rendben, ezt te nyerted meg. – mondta Emmett fintorogva.

- Távol fogod tartani magad tőle! – sziszegte anya Jacobnak.

- Azt nem tehetem!

- Próbáld! Kezdve most! – anya ezt már a fogai közt préselte ki.

- Ez nem lehetséges. Emlékszel mennyire akartad, hogy körülötted legyek? Milyen nehéz volt egymástól távol lennünk? Ez már eltűnt számodra, igaz?

Anya csak bámulta, mint aki nem érti, mire céloz.

- Ő volt az. – folytatta Jacob. – Már a kezdetek óta. Együtt kellett lennünk, már akkor is.

Anya arca először megkönnyebbült, aztán megint dühös ábrázatot vett fel.

- Fuss, amíg tudsz! – fenyegette meg Jacob-ot.

- Gyerünk, Bells! Nessie is kedvel engem. – bizonygatta Jacob.

Anya megdermedt. Légzése leállt. Mindenki csendben várta anya reakcióját.

- Hogy… nevezted őt?

Jacob hátrált egy lépést.

- Nos, - nagyot nyelt – az a név, amivel előjöttél, elég hosszú és…

- Te becenevet adtál a lányomnak a Loch Ness-i szörny után? – visította.

Aztán rávette magát Jacob torkának. Apa és Seth közéjük ugrott. Éles reccsenés. Seth felnyögött. Anya pedig hátrált egy lépést aztán befutott a házba. Carlisle pedig oda ment, megvizsgálta Seth-et majd apa segítségével bevitték a házba. Rosalie oda adott Jacob-nak.

- Bemegyek és előkészítem Nessie vacsoráját!

- Jó menj! – egyezett bele Jacob. Majd hozzám fordult. – Egész jól tűrte nem?

Magam elé képzeltem a jelenetet, majd megérintettem Jacob nyakát, és némán magamban azt kiabáltam, hogy „NEM!”. Jacob csak mosolygott.

- Tudod, hogy én gyorsan gyógyulok. Nem kellene aggódnod értem!

Jó-jó, de akkor is csak róla van szó! Kijött Rosalie.

- Add ide hagy etessem meg!

- De hát reggel is te etetted! – tiltakozott Jacob.

- De most jobb, ha nem mész be a házba, tudod Bella miatt.

- Nem érdekel!

- Engem se érdekelsz, mondjuk, én örülnék, ha történne veled valami és nem lennél folyton a ház körül sokkal jobb lenne. De Nessie is kedvel téged és nekünk most az ő boldogsága az első.

- Megetethetnénk ketten is… - javasolta Jacob.

- Nem! Én fogom! Úgyse velünk fog élni örökre… - mondta fintorogva.

- Jól van… akkor én most elmegyek és megpróbálom rávenni Leah-t, hogy menjen haza.

Ezzel Jacob elfutott az erdő felé. Rosalie bevitt a házba. Megetetett, felvitt az emeletre átöltöztetett ezután megfésült, nagyon kellemes érzés volt. Közben észrevettem, hogy, Emmett, Alice és Esme nincs a házban, Jasper pedig feltűnés nélkül a lépcsőkorlát mögött állt. Kimentünk újra a tornácra. Jacob már itt volt. Carlisle kijött utánunk a kezében mérőszalaggal és mérleggel.

- Biztos hat óra van. – hallottam apa hangját a nappaliból.

- És? – kérdezte gyanakvóan anya.

Ránk nézett, először Rosalie-ra, Jacob-ra majd rám. Legyen már vége ennek a cirkusznak.

- Ideje megmérni Ness… öhm, Renesmee-t. – magyarázta Carlisle.

- Oh, minden nap ezt csináljátok?

- Négyszer naponta. – javította ki. Tényleg? Felsóhajtottam.

- Négyszer? Minden nap? Miért? – kérdezte anya.

- Még minden gyorsan nő. – motyogta apa, miközben megszorította anya kezét és a másik karjával átkarolta a derekát.

Anya le se vette a szemét rólam. Én kinyújtóztam és megmerevedtem. Eközben Carlisle megmért.

- Mit teszünk…? – suttogta anya megrémülve.

- Nem tudom. – felelte apa, és még szorosabban át ölelte.

- Lassul! – motyogta Jacob.

- Még szükségünk van pár napi érésanyagra, hogy megállapítsuk a trendet, Jacob. Nem ígérhetek semmit.

- Tegnap öt centit nőtt. Ma kevesebbet.

- Egy tized centivel, ha a méréseim tökéletesek. – mondta csendesen Carlisle.

- Legyen pontos, doki! – mondta szinte fenyegetőzve Jacob.

Rosalie megmerevedett.

- Tudod, hogy mindent megteszek. – biztosította Carlisle.

- Gondolom, csak ennyit kérhetek… - sóhajtott Jacob.

 Szerintem anya már eléggé lenyugodott. Elkezdtem ficánkolni, hogy meg bírjam mondani Rosalie-nak azt akarom, hogy adjon át anyának. Mikor végre sikerült, Rosalie egy másodperc múlva felsóhajtott.

- Mit akar? – követelte Jacob.

- Bellát, természetesen. – mondta neki Rosalie. Majd anyára nézett. – Hogy vagy?

- Aggódok. –ismerte el.

- Mint mindnyájan. De nem erre gondoltam.

- Kontrol alatt vagyok. – ígérte.

Rosalie elindult anya felé. Jacob – bár megmozdult, de – nem állította meg. Jasper és apa anya mellett álltak. Felé nyújtózkodtam, ő pedig felém. Mosolyogtam. A kezeibe vett. Azonnal megérintettem, megmutattam neki a nem régiben történeteket. Láttam az arcán a csodálkozást.

Apa kuncogott, és anyával együtt nézte a gondolataimat. Egyszerre rezzentek össze abban a pillanatban mikor Seth csontja eltört. Ezután én csak arra a részre emlékeztem amiben Jacob is szerepelt. Belegondolva örültem, hogy nem Jacob-nak esett baja.

- Oh, csodálatos. – morogta anya. – Tökéletes.

- Ez csak azért van, mert jobb az íze, mint nekünk. – bizonygatta apa, hangja kemény volt a saját bosszúságtól.

- Mondtam neked, hogy ő is kedvel engem. – incselkedett Jacob.

Türelmetlenül megveregettem az arcát, a figyelmét követeltem. Megmutattam neki egy másik emlékem: mikor Rosalie megfésült. Carlisle és a mérő szalagja. Mindent meg akartam neki mutatni, amiről kimaradt.

- Úgy néz ki, mintha mindenről adni akarna egy kis áttekintés, amiről lemaradtál. – kommentálta apa.

Megmutattam neki a reggelim. Fintorgott. Apa kikapott anya kezéből. Jasper hátra szorította anya kezét apa pedig nagyon meg volt rémülve, látszott az arcán.

- Mit tettem? – kérdezte anya.

Apa először ránézett Jasper-re aztán megint anyára.

- De Renesmee arra emlékezett, hogy szomjas volt. – motyogta apa a homlokát ráncolva. – Emlékezett az emberi vér ízére.

- Igen, – értett egyet – és?

Apa felnevetett.

- És semmi más, úgy tűnik. Ezúttal én reagáltam túl. Jazz, engedd el.

Anya amint szabad volt értem nyúlt, apa tétovázás nélkül átadott neki.

- Nem értem. – mondta Jasper. – Én ezt nem bírom elviselni.

Jasper a hátsó ajtón távozott. Visszajátszottam Jasper távozását és megkérdeztem anyát, hogy miért ment el? Láttam anya arcán, hogy ő se tudja.

- Vissza fog jönni. – mondta apa nekünk. – Csak szüksége van egy kis időre, hogy rendezze az életéről kialakított képét.

- Haragszik rám? – kérdezte anya halkan.

Apa szemei kitágultak.

- Nem. Miért haragudna?

- Akkor mi baja?

- Saját magára haragszik, nem rád, Bella. Aggódik az… önmegfelelés jövendölése miatt, valahogy így lehetne mondani.

- Hogyan? – kérdezte Carlisle.

- Arra kíváncsi, hogy az újszülött őrületet tényleg olyan nehéz kezelni, mint ahogy mindig is gondoltuk, vagy megfelelő koncentrációval es hozzáállással bárki olyan jól kezelhetne a helyzetet, mint Bella. Meg most is – talán azért olyan nehéz neki, mert úgy hitte, hogy ez természetes es elkerülhetetlen. Talán ha többet vart volna el magától, meg tudott volna felelni azoknak az elvárásoknak. Megkérdőjeleztél benne sok melyen gyökerező feltételezést, Bella.

- De ez igazságtalan. - Mondta Carlisle. - Mindenki más; mindenkinek megvan a saját kihívása. Talán amit Bella csinál, az túlmegy a természetesen. Talán ez az ő tehetsége, mondhatjuk.

Anya megmerevedett- Megérintettem. Visszajátszottam neki az utolsó másodpercet, és kíváncsi voltam miért?

- Ez egy érdekes elmélet, elég könnyen elhihető. – mondta apa.

Anya arcára halvány csalódottság ült ki. Hirtelen töprengő lett az arckifejezése. Az arcát figyeltem, de azért fél füllel oda figyeltem apa és Carlisle beszélgetésére.

- Láttál már valaha olyan tehetséget, ami egyenértékű az önkontrollal? – kérdezte apa Carlisle-tól. – Tényleg úgy gondolod, hogy ez egy képesség, vagy csak a felkészítésünk eredménye?

- Ez kissé hasonló ahhoz, amit Siobhan csinált mindig is, azonban ő nem hívta ezt tehetségnek. – felelte Carlisle.

- Siobhan, a barátod az ír csoportból? - Kérdezte Rosalie. - Nem vettem észre, hogy ő bármi különlegeset csinált volna. Azt hittem, hogy Maggie az, aki tehetséges abban a csoportban.

Edward, Carlisle és Rosalie leültek a székekre, miközben folytatták eszmecseréjüket. Jacob védelmezően Seth mellé ült, unatkozott. Ahogy szemhéjai leereszkedtek, biztos voltam benne, hogy pillanatnyilag nincs tudatánál. Innentől a figyelmem csak anyára koncentráltam. Elmeséltem neki a napjaim minden percét azt akartam tudjon mindent, ami velem történt. Láttam rajta, hogy érdekli. Ez nagyon fárasztó volt. Mikor oda értünk, amikor apa dúdolt nekem, kétszer is lejátszottam a dalt. Majdnem egy órával később a többieket még mindig teljesen lekötötte a beszélgetésük, Seth és Jacob összhangban horkoltak a kanapén. Kezdtem nagyon fáradt lenni. Lassultak a képek majd abba hagytam. Ásítottam. A kezem lecsúszott anya nyakáról és aludtam. Álmaim csak színekből és arcokból álltak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés