A lábamat elhagyta az erő. Épphogy annyi energiám maradt, hogy a Carlisle melletti székre üljek. A fejem zúgott a kapott információtól, úgy éreztem, ezt már képtelen befogadni az agyam. Émelygett a gyomrom, pont úgy, mint emberkoromban.

Alice lépett be a konyhába, meggyötört arccal.

- Valamit csak tehetünk, nem?- nézett kétségbeesetten ránk. Arckifejezésem láttán villámgyorsan megölelt, s leült mellénk.

- Nem tudom, Alice- csóválta a fejét gondterhelten Carlisle- ez most tényleg komoly gondot jelent. Ha a farkasok valamit megtudnak, akár még csak a terveinket is, támadnak. Ráadásul a béke így is egy hajszálon függ.

Alice a jövőben kezdett kutakodni, láttam üveges tekintetét, s apró, ökölbe szorított kezeit.

- Mindenesetre most már szólni kell Ryannak is a helyzetről, és a családunk többi tagjának is. Ez egyre komolyabbá válik, s szeretném elkerülni a komplikációkat- nézett rám komoly tekintettel apám.

- Rendben- csak ennyit tudtam kinyögni.

Csöndben ültünk mindhárman.

A szorongás egyre jobban elhatalmasodott rajtam. Féltem a jövőtől, jobban, mint eddig bármikor. Azt akartam, hogy mindenkinek a lehető legjobb legyen. De azzal a döntéssel, hogy meg akarom menteni Ryant, mindenkit veszélybe sodortam.

- Holnap iskola után gyertek el Ryannal. Megbeszéljük vele is a dolgokat, s a családunkkal is- mondta halkan Carlisle.

- Félek, hogy gond lesz belőle- suttogtam halkan.

- Hidd el Bella, nem lesz semmi probléma. Azt akarjuk, hogy boldog legyél. Ha Ryan mellett az vagy, akkor megteszünk érte is mindent- mondta melegen Carlisle. Alice sűrűn bólogatott, s mosolygott.

Hálásan néztem rájuk.

Kicsit megnyugodtam a bíztató szavakra, s reménykedve gondoltam a jövőre.

Az éjszaka hosszúra nyúlt a számomra. Nem tudtam magammal mit kezdeni. Alig vártam, hogy beszéljek Ryannal, még ha a híreim nem is voltak a legjobbak a számára. Egyszerűen csak hozzá akartam érni, az illatát érezni, és hozzábújni.

Az éjszaka nagy részében a házban tébláboltam. Egy kis ideig Jasperrel és Emmettel néztem a tévét, de miután átkapcsoltak egy horrorfilmre, úgy döntöttem, inkább a szobámban ütöm el az időt.

Persze Alice nagy vigyorral megjelent az egyetlen nyugalmam ajtajában, s meg sem kérdezve, be jöhet-e, már az ágyamon is hevert.

- Láttam ám, hogy mi történt- kezdte azonnal.

- Mármint?- kérdeztem értetlenül. Tényleg nem értettem, hogy mire akar célozni.

- Ami a réten történt- magyarázta somolyogva.

- Ohh- csak ennyit bírtam kinyögni. Az arcom bizseregni kezdett, s örültem, hogy már nem tudok elpirulni.

- Furcsa, hogy csak akkor látom a jövőjét, és hogy mi történik vele, ha együtt vagytok. És akkor is csak ködösen. Mintha akkor lenne teljes- jegyezte meg tűnődve Alice.

Mindketten az ágyon ültünk. Most rákaptam a tekintetemet.

- Mi a baj Bella?- kérdezte.

-Érdekes, hogy ezt mondod, mert ő is ezt ismételgeti. Hogy mióta beléptem az életébe, azóta lett egész.

Alice elmosolyodott.

- Arra nem gondoltál, hogy lehet benne valami?- kérdezte.

- Ezernyi más bajom van most- feleltem gondterhelten.

- Nem lesz semmi baj, hidd el- húzódott közelebb, s ölelt át.

Az éjszaka további részét egyedül töltöttem. Örültem, hogy Alice hamar lement a fiúkhoz.

Azonban a szorongásom korántsem múlt el. Nem tudtam, hogy is mondhatnám meg Ryannak a kissé bonyolult helyzetet. Nem tudhattuk, milyen ütemben romlik az állapota. Azt sem, hogy ezek után, hogy dönt ő. Bár szinte biztos voltam benne, hogy semmi nem tántoríthatja el a terveitől.

Sajnáltam, hogy Alice nem látja a jövőjét. Így semmiben sem lehettem biztos vele kapcsolatban. Abban sem, hogy egyáltalán lesz-e olyan erős a szervezete, hogy kibírja a szívébe fecskendezett vámpírmérget.

Ezek, s ezernyi hasonló gondolat cikázott át az agyamon.

A reggel csigalassúsággal jött. A megszokott pillangók repkedtek a gyomromban, mégis féltem, hogy mi fog történni.

Extra gyorsasággal kapkodtam magamra a ruháimat. Nem is néztem mit veszek fel. Mikor a tükörbe pillantottam, meg is lepődtem, hogy ilyen csinosan is kinézhetek egy egyszerű farmer-ing összeállításban.

A lépcsőn már lassan lépkedtem, mert láttam, hogy csak Nessie van lenn a nappaliban.

- Korán keltél- jegyeztem meg, mikor a karjaimba zártam, s adtam neki egy jóreggelt puszit.

- Igen, eléggé. Nem tudtam aludni- motyogta zavartan.

- Valami baj van?- néztem rá ijedten.

- Anya, kérlek, ne nézz rám ilyen átható pillantással. Nincs semmi baj. Csak tegnap valamit összeehettem, ennyi az egész- nyugtatott meg.

- Nem sűrűn voltál beteg kisebb korodban sem. Nem hiszem, hogy ez rád a jellemző- akadékoskodtam.

- Anya, kérlek- kezdte, de megjelentek a többiek a lépcsőn, s már nem akarta folytatni.

Még mindig szúrós szemmel néztem rá. Volt rajta valami furcsa, amit nem tudtam hova tenni sehogy sem.

- Indulhatunk?- kérdezte Emmett vidáman.

- Hát te minek örülsz?- kérdeztem tőle.

- Komolyan Bella, te süket voltál az éjjel?- nevetett Alice, s finoman oldalba bökött.

- Ezek szerint- vigyorogtam már én is.

A kocsi felé haladva a pillangóim még vadabban kezdtek ficánkolni a gyomromban. Mikor mindenki beszállt a kocsiba, hátrapillantottam Nessiere.

- Renesmee, minden rendben?- kérdeztem aggódva.

- Anya, kérlek, ne aggódj már ennyire.

Csendben bólintottam, s már tapostam is a gázra.

Az iskola felé menet hagytam, hogy Emmett leelőzzön, valahogy most nem zavart. A gondolataimba mélyedve vezettem egészen az iskoláig.

Mikor a parkolóba értem, már messziről láttam, hogy Ryan a kocsija mellett vár, azzal a csibészes, féloldalas mosolyával. Szőkés haját finom meg-megrezdítette a szél, s a vékony pólón át tisztán látszottak izmai. Az illatát még nem éreztem, de ennyi is bőven elég volt ahhoz, hogy a gyomrom tartalma remegni kezdjen.

Leparkoltam, két kocsival odébb az övétől. Alice csak egy futó mosolyt vetett felém, s már ki is szállt, csatlakozva Jasperhez. Mialatt a többiek is kikászálódtak a kocsiból, én türelmetlenül doboltam a lábammal.

- Ennyire azért ne légy ideges Bells- nevetett felém Jake, majd Nessievel az oldalán a többiek után indult.

A Ryanhez vezető utat mintha repülve tettem volna meg. Tisztában voltam vele, hogy emberi tempóban haladok, de csak a két barna szemét láttam magam előtt. Ezek, mintha mágnesként vonzottak volna, nem tudtam elszakítani a pillantásomat.

De nem is akartam már.

Mikor odaértem a kocsi mellé, Ryan szapora szívdobogását hallottam meg először. Ez némileg kizökkentett a valóságba, de mihelyt megéreztem észveszejtően édes illatát, már nem bírtam többé másra gondolni.

A következő pillanatban Ryan erős, mégis lágy karjaiban találtam magam. Az illatát beszívtam, s jó sokáig a tüdőmben tartottam a levegőt. Nem szomjaztam meg, a torkom a legkevésbé sem kapart. Egyszerűen csak élveztem a csodálatos illatot.

Nem szólt, csak a kezével megemelte az államat, arra kényszerítve, hogy a szemeibe nézzek. Ismét elvesztem, s ezt kihasználva adott egy leheletfinom csókot. Mikor az ajkaink összeértek, egy kis szikrát véltem érezni, de nem törődtem vele.

Többet akartam.

A nyakát átöleltem, s magamhoz húztam. Az ajkaim elnyíltak, ahogy az övé is. A nyelveink lassú, érzéki táncba kezdtek. A kezei a hátamon játszadoztak. A csók érzéki volt, s fájt elszakítani a bőrét az enyémtől. De meg kellett tennem, nem azért, mert rá akartam támadni. A tarkómon felálló kis szőrök azt jelezték, hogy elég sokan minket figyelnek a parkolóban.

- Ennél szebb reggelt már nem is kívánhatnék- suttogta lágyan a fülembe Ryan.

- Én sem- ennyi tellett tőlem.

Ahogy sejtettem, a parkolóban és a bejáratnál az élet egy pillanatra megállt. Volt, aki tátott szájjal bámulta az előbbi kis jelenetet.

De nem foglalkoztunk vele, Ryan rám villantott egy ellenállhatatlan, apró félmosolyt, a kezét a derekamra tette védelmezőn, s együtt indultunk el az iskola felé.

- Mindenki minket bámult- jegyeztem meg halkan.

- Igen. Tényleg- nézett körbe mosolyogva. Láttam a lányt, aki teljesen bele van esve Ryanba. Már szinte sértően nézett, s láttam a dühöt megcsillanni a szemeiben.

Semmi kedvem nem volt foglalkozni vele, s nem hagytam, hogy bármi elrontsa ezt a csodálatos reggelt.

Ryan elkísért a biológia terem elé. Nem vette le rólam a pillantását, s éreztem, ahogy bizsereg a bőröm. El voltam már szokva az efféle dolgoktól…

A terem előtt szembefordultam vele, s ő ezt kihasználva átölelt. Ismét bizseregtem a finom érintéstől és az illattól, de most nem hagytam magam elcsábulni.

- Hogy vagy?- kérdeztem a pillantását kerülve.

- A lehető legjobban- felelte mosolyogva.

- Tudod, hogy értem- néztem most már rá komolyan.

- Ezentúl mindig meg fogod ezt kérdezni?- kérdezte szórakozottan.

- Nem szándékozom. Csak eszembe jutott- válaszoltam szemlesütve. Hülyének éreztem magam, hogy ennyire aggódom. De nem akartam őt is elveszíteni.

- Ne aggódj, Bella. Minden okés velem- bizonygatta. De hallottam, mennyire hangosan veszi a levegőt. A szívem helye ismét elszorult.

- Mennem kell- mondta, majd egy leheletfinom csókot nyomott a számra, s tankönyvekkel a kezében elsietett.

A biológia és a matek nagyon lassan telt. Jacob ismét idegesítette a tanárt, és Jacobot idegesítette a lány, akinek tetszik. Én jókat mosolyogtam ezen, s hallottam, hogy a lánynak milyen gyorsan ver a szíve. Ha Edward itt lenne, biztos már közvetítené a gondolatokat.

Mikor kiléptem a matematika teremből, Ryan már a falnak támaszkodva várt. Mikor meglátott, a szíve táncolni kezdett örömében, s tudtam, ha dobogna, az enyém is pontosan így reagálna a közelségére. Ismét a karjaiba zárt, s nyomott a homlokomra egy puszit.

- Mi lesz a mai program?- kérdezte mosolyogva.

- Hát, ha nincs ellenedre, átjöhetnél hozzánk- kezdtem félszegen.

- Ez nagyon jól hangzik- lelkesedett, s a szíve még szaporábban vert.

- Meg kéne beszélnünk pár dolgot- böktem oda csak úgy mellékesen.

- Fontos dolgok?- kérdezte Ryan homlokráncolva.

- Igen, de majd nálunk.

Becsöngettek, s mennem kellett történelemre.

Az angol irodalmat ismét kábulatban töltöttem. A Rómeó és Júliát vettük, s ezen mosolyognom kellett. Soha nem gondoltam volna, hogy ismét átélhetem ezt az érzést. Szinte úsztam a boldogságban, s hálát adtam az égnek, hogy ismét kaptam egy lehetőséget.

Alig vártam, hogy kicsöngessenek, mert az ebédnél láthattam Ryant.

Amikor meghallottam a várva várt jelzést, igyekeztem fékezni magamat, nehogy feltűnően gyors legyek. Alighogy elhagytam a termet, máris Alice mosolyát láttam magam előtt.

- Ne szólj egy szót sem- kezdtem vigyorogva.

- Nem is akartam- nevetett Alice.

Felszabadultam, nevetgélve haladtunk az ebédlő felé. Láttam, hogy Ryan vár rám már az egyik asztalnál, de én még akartam venni valami ennivalót, az alibi kedvéért. Alice is beállt velem a sorba, mondván Jacob úgyis mindent felfal, ami a keze ügyébe kerül.

Éppen fizettem, amikor Alice ijedten felsikoltott, s megragadta a kezemet.

Láttam, hogy Ryan felé mutat, halálra vált tekintettel.

Mikor odakaptam a tekintetemet, csak annyit láttam, hogy megfagynak a szemei, s a széke mellé zuhan. Alice látta, hogy gyorsabb lennék a kelleténél, s már húzott is maga mögé.

Így ugyan szaladva, de lassabban értem oda. A következő pillanatban Rosie és Emmett érkezett be mellém.

Szapora levegővételét nem hallottam. S a számomra legszebb hangokat sem. A szíve dobbanásait.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés