Kísértetiesen hasonlított ez a pillanat arra, amikor a szüleimnek meg kellett győzni az olasz rémeket arról, hogy a génjeim tökéletes egyezést mutatnak az övéikkel, és hogy tényleg nem egy szerencsétlenül járt kis áldozat vagyok, valamelyik gyerekotthonból.

Majdnem minden stimmelt. Sokan voltunk, még az alakváltók is megérkeztek és biztonságos távolságból figyelték az eseményeket. Az idő kellemes volt és a zöld mező fűszálait fel-fel borzolta a játékos szellő. Az ok, hogy most újra találkozóra került a sor, hasonlóan az előzőhöz; én voltam. Ennek tényében, most sokkal erősebb hullámokban tört rám a lelkiismeret-furdalás, mint az előző esetnél. Hibás voltam.

Nem azért, mert az ami én vagyok, szerette azt, ami ő volt. Sokkal inkább, azért forrongott bennem a bűntudat, mert nem világosítottam fel a Culleneket a valóságról, a vérfarkas létrejöttének valódi okáról. Nem szóltam a szüleimnek. A családomnak, akik – és ez volt a legnagyobb eltérés a hat évvel ezelőtti eseménytől – most a Volturi oldalán álltak, szemtől szembe velünk. Csupán a képzeletünk szőtte keskeny frontvonal húzódott lábaink előtt.

Tudom, őrültség, de egy pillanatig féltem tőlük. Ugyanolyan gyönyörűek voltak, mint mindig. De ez a csodás szépség most valahogy riasztott. Főleg miután elképzeltem, milyen kontrasztot adhat az ő hibátlanságukhoz, a mi meggyötört sebekkel díszített testünk. Pedig, nem volt mitől félnem. Nekem semmi okom nem volt riadt bambi szemekkel fürkészni apa vad tekintetét. Sokkal inkább lett volna oka, a mögöttem hevesen remegő, tűzforró testnek, aki egyre erősebben szorította karjaimat, miközben azt éreztem milliméterekként araszolok el forró mellkasától, ahogy próbál minél távolabb taszítani magától.

…ppen előre akartam lépni egyet, éppen szóra nyitottam a szám, hogy elmagyarázhassam a dolgokat. El akartam mondani, hogy értelmetlen a küzdelem, hogy elég ha felülölök a következő repülőre és minél távolabb kerülök Jacobtól. Azt akartam ordítani, hogy én vagyok a hibás, hogy előre tudhattam volna, elmehettem volna és akkor most nem itt tartanák. Azt akartam, mindenki tudja, milyen ostoba és gyerekes módon viselkedtem. Meggondolatlanság volt azt hinnem, ha nem gondolok a problémára, az majd tovább áll magától. Felelőtlenség volt, befognom a szám, amikor Edward megosztotta velünk, hogy segítséget fog kérni a Volturiktól.

Nem mondtam, amit kellett volna. De ennek most vége. Soha többé nem fogom lenyelni a gondolatokat, amikről tudniuk kell. Viszlát bolond, kicsi, önajnározó Nessi. Itt az ideje, hogy átvegye helyed a hősies és felnőtt Renesmee, aki most egy szemernyi jót visszaadhat abból, amit a szerelme ajándékozott neki az évek során. Itt az idő, most. Kinyitottam szám, de mégsem jött ki rajta egyetlen aprócska hang sem.

Az események innentől hihetetlen gyorsaságban kezdtek el pörögni. Valami hatalmas erővel ütközött Jacob hátának, amitől megingott és engem is elejtett. A földre estem pont elé, át kellett volna másznom valami biztonságosabb zónába, de teljesen lemerevedtem.

Az összegörnyedt Jake hátán, ott csimpaszkodott Nahuel vérben úszó szemekkel. Erősen szorította a hatalmas testet, de egy percig sem hittem, hogy miatta temette arcát kezei közé és térdepelt le. Sajnos igazam volt. Ahogy Jacob két térdre esett, tekintete egy vonalba került az enyémmel. Megkaptam az utolsó pillanatot, hogy elbúcsúzzam ettől a meseszép, páratlan, mélyen ülő sötét szempártól. Aztán a szemek becsukódtak.

Egy artikulálatlan vad nyögés tört fel Jakeből, miután fejét a Hold felé szegezte. A szemhéjai felpattantak, és arca valami fájdalmasan nagy erőfeszítéséről árulkodott. Aztán elkezdődött. Folyamatos gyötrelmes ordítás szakadt fel a torkából, miközben kezeit végigrángatta a mellkasán. Rögtön eszembe jutott a sebe. De most, a sebből nem vér serkent ki. Ahol végigfuttatta pillanatok alatt megerősödött körmeit, ott szürke szőr jelent meg. Nem tudtam hova kapjam a tekintetem. Az arcára néztem, ami olyan volt, mintha arccsontjai folyamatos mozgásba lendültek volna és ki akartak bújni száján. Nem ezt nem bírtam, úgyhogy a reccsenés irányába néztem. Fájdalommal kevert meglepettséggel tört rám a felismerés, hogy a hangot bordái adták ki, amelyek most önmaguktól sorban töredeztek és tűntek el valahol bőre alatt.

Egy perccel később egy utolsó vonyítás közreműködésével Jacob összegörnyedt testalkatából felpattant és...…s útközben eltűnt valahol. Ugyanott ültem, ahová percekkel ezelőtt ledobott, most mégis egy hatalmas vérfarkas magasodott fölém. A szörnyeteg az álmaimból. Sárga szemekkel és szürke bundával.
Csak ekkor vettem észre, hogy az időközben visszavonulót fújó Nahuel, máig sem tudom, hogy milyen erő vezérletével, újból nekiszaladt „Jacobnak” . Egy pillanat műve volt, csak egy villanás. Nahuel ugrott, a szörnyeteg pedig kettétépte, mint egy vékony papírlapot.

Ahogy földet ért mellett egyetlen fajtársam és barátom rémisztő teteme, azt hiszem sokkot kaptam. Csak Nahuel maradványait láttam magam előtt.

A réten hirtelen hatalmas csend lett. A világ leghosszabb pillanata következett. Mintha minden megmerevedett volna körülöttem, nem hallottam mást csak saját lassított szuszogásom. Körülöttem állók arca hol félelmet, hol meglepettséget, hol dühöt és hol a három vegyítését tükrözte.

Hátranéztem, figyeltem, ahogy a farkasok szőre lassan feláll hátukon, miközben mintha vicsorításra készülnének húzni a szájuk. Arrébb a Volturik között volt, aki érdeklődést mutatott az események iránt. Mintha csak egy filmben látta volna az előző jelentet.

Az én családom támadásra készen állt. Kivétel anyát, aki mintha védelmezés céljából nyitotta volna ki karjait, hogy megállítsa a többieket. Az arcára tekintve egy percre elbizonytalanodtam, melyik oldalt akarja megvédeni. Senki nem tudta mit tegyen, senki nem tudott gondolkodni. Kereső tekintetem nem találkozott senkivel, aki választ adott volna. Csak álltunk lemeredve, aztán meghallottam.

Anya hozott vissza a valóságba, a hangjától visszaállt az idő normális gyorsaságába. Ő volt az egyetlen, aki megérezte tehetetlenségem. Mindenki tehetetlenségét.
- Renesmee rohanj – hisztérikus sikolyába beleremegett a tér.

A pillanatok újra követhetetlenek lettek...Felugrottam, de földbe gyökereztek a lábaim. Láttam ahogy megindulnak egymás felé a csapatok. …reztem a farkasok selymes szőrének tapintását, ahogy elrohantak mellettem, olyan erővel, hogy majdnem elestem. A lény teljesen kiegyenesedve megfeszítette izmait, majd előrehajolt és egy rémségeset üvöltött a vámpírhordára.

Aztán összecsattantak a teste. Hátrafelé lépkedtem, miközben a pánikroham tüneteit éreztem magamon. Beletúrtam hajamba, majd végre megfogadva anya tanácsát rohanni kezdtem. Az üvöltés, sikolyokká változott. Hallottam ahogy az éles farkasfogak átharapják a vámpírok kemény bőrét. Csak rohantam. Hallottam, ahogy a hegyes vámpírfogak kecsesebben szakították bunda alatt megbújó forró bőrt. Csak rohantam. Végül hallottam a szeretteim vad ordításait, miközben az életükért küzdöttek. Csak rohantam...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés