(EDWARD SZEMSZÖGE)

- Hiányzik - suttogta és hallottam, ahogy egyre lassul a szívverése. 
Carlislera meredtem. 
Ő azonban aggódva vizsgálta Szerelmemet, hogy hogyan tudhatná felgyorsítani szíve dobogását. 
- Carlisle - kezdtem. Hangom mély, rekedtes szinte kihallottam belőle a saját kínjaimat - Nem tudsz csinálni vele valamit? 
Carlisle egy másodpercre elgondolkodott majd felcsillant a szemében a remény. 
Újra éleszteni kezdte Szerelmemet. 
Ez sem használt, Szerelmem szíve egyre jobban lassult, míg az utolsó dobbanás is elhalt. 
Szinte visszhangzott a fejemben az a "tam". 
Nem létező lelkem megtelt bánattal, szomorúsággal. 
Ha Ő nem él, akkor én sem fogok tovább létezni! 
A hatalmas bánattól és fájdalomtól mozdulni sem bírtam. 
Próbáltam ésszerűen gondolkodni, de csak egy valami lebegett a fejemben, ezzel helyet sem hagyva a többi gondolatnak. 
Elment, méghozzá örökre. El kell menni a Volturihoz. Ők segítenek - ez a gondolatmenet némi enyhülést hozott, még akkor is, ha nem lehetek vele a Mennyben, legalább nem létezek nélküle. 
- Edward - szólt rám Jasper fájdalmas grimaszokat vágva - Hagyd ezt abba, kérlek! - Nem akarok létezni! - suttogtam.  
Döntöttem. 
Abban a pillanatban, ahogy elterveztem, hogy szinte tárt karokkal várom majd az elpusztulásomat Volterrában Alice berobbant a szobába, ugyanis eddig lent volt, mert nem bírta végig nézni, ahogy a legjobb barátnője haldoklik. 
- Nem mész sehová - suttogta nekem fenyegetőzve. 
Válaszolni akartam neki, hogy nem ő szabja meg nekem, hogy meddig létezzek, amikor valami megakadályozott ebben.

(NIKKI SZEMSZÖGE)

Szinte fájt a mozdulatlanság is. 
Szívem ritmusa egyre csak lassult én meg nem tudtam ez ellen semmit sem tenni. 
A végén már csak annyit éreztem, hogy szívemet, lelkemet átjárta a földöntúli nyugalom. 
És már nincs tovább. 
Semmit sem érzékeltem a túlvilágból. 
Miért is érzékeltem volna? 
Meghaltam. 
Végre találkozhatok anyuékkal és bocsánatot kérhetek tőlük - gondoltam, de aztán mindenem megállt és a fejemben csak úgy lüktetett valami, és minden egyes lüktetés fájdalmas kín volt. 
Edward - soha többé nem látom. 
Egész végig csak Edwardra tudtam gondolni, már ha gondolkodtam, ugyanis, mint említettem megállt a szívem. 
Tehát akkor van kín a halál után. 
Állapítottam meg nagy nehezen. 
Semmit sem hallottam vagy érzékeltem. 
Csak legyen boldog! Add Istenem, hogy Ő boldog legyen, csak ezt kérem. Csak ezt az egyet - sosem voltam vallásos még is ezt éreztem a legjobbnak. 
Fohászkodni, hogy Ő nélkülem is boldog legyen. 
Az utolsó percig fohászkodni akartam Edward boldogságáért. 
Az utolsó gondolatomnál már azonban valami felriasztott hosszú álmomból. 
Egy fájdalmas lüktetés. 
Most azonban a mellkasomból származott a kín. 
Mire felfogtam, hogy újra élek már a szemeim nyitva is voltak. 
Edward volt tőlem pár milliméternyire. Sőt, még ez is túlzás! 
Szemei feketén, vágyakozva csillogtak ahányszor csak dobbant a szívem.

(EDWARD SZEMSZÖGE)

Csak néztem. 
Nem mertem megérinteni, nehogy eltűnjön és kiderüljön, Ő egy délibáb. 
Alig bírtam magammal. 
Meg akartam ölelni, csókolni, el nem engedni derekát, szorosan magamhoz húzni - hogy tudja, szeretem és ez egész életemben így lesz. 
Máshogy nem is akartam/nem is tudtam volna kifejezni szerelmemet. 
Az ajándékok szinte semmit sem értek volna a szerelmem kimutatásához. 
Ő még ennél a világnál is többet érdemel - gondoltam. 
Ő olyasmi volt, mint egy Angyal, aki őrzi a lelkek nyugalmát. 
Afféle Lelkek Angyala és mégis egy olyan démon, mondjuk inkább sátánnak, kapta meg szerelmét, mint én. 
Ez nem valami szép. 
Végül győzött a vágy. 
Lassan ajkaink egybe olvadtak, mint valamilyen egymáshoz remekül passzoló szín. 
Forró ajkai szorgosan dolgoztak az enyémeken, míg meg nem hallottunk egy köhögést a hátunk mögül. 
Szétváltak hát ajkaink és megnéztük ki köhögött. 
Emmett vigyorgott ránk. 
- Látom jobban vagy Nikki - mondta és nevetni kezdett. 
Szerelmem csak zavartan pislogott hol testvéremre, hol rám. Majd lesütötte szemeit és egy kicsit bólintott. 
- Esme azt szeretné, ha lejönnétek - magyarázta Emmett és látszódott rajta, hogy mennyire élvezi, hogy végre lát emberi reakciókat is maga körül. 
- Rendben - mondtam. 
Hangom mély és rekedtes volt az elfojtott vágyaktól. 
Még soha nem vágytam annyira egy lányra sem, mint akkor Ő rá! 
Igaz, melyik férfi ne vágyott volna csak egy érintésére vagy pillantására? 
Olyan gyönyörű volt, gyengéd, kedves és jól nevelt. Na meg persze érzékeny. 

(NIKKI SZEMSZÖGE)

Mikor leértünk a nappalihoz Esme suhant felénk és szorosan magához húzott. 
- Hiányoztál - mondta nekem elfúló hangon. 
Ezt nem értettem és gondoltam, hogy majd rákérdezek Edwardnál. 
- De nekem a legjobban - mondta Edward bársonyos hangon és maga felé fordított és egy lágy csókot lehelt ajkaimra. 
Libabőrös lettem, de nem azért, mert fáztam. 
Őszintén szólva nem is tudom, hogy miért. 
- Jobban vagy? - kérdezte Carlisle és nem az orvost láttam benne. 
Olyan volt, mint egy aggódó szülő. 
- Igen - mondtam és megfogtam Edward kezét. 
- Beszélnünk kéne - mondta Edward határozottan és közben le nem vette volna róla a tekintetét. 
Én csak lassan bólintottam és közben el motyogtam egy "rendben" - t. 
Edward felkapott és szélsebesen átvágtunk az erdőn fel, arra a hegy tetejére, ahol először csókolóztunk. 
Nem mintha annyi hegyen csókolóztunk volna... 
- Miről szeretnél beszélni? - kérdeztem. 
Közben egész végig a vonásait tanulmányoztam. 
- Rólunk - felelte tömören. 
Megborzongtam.  

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés