Bella szemszöge(végig)

- Edward, nem gondolod, hogy fel kéne mennem Renesmee-hez, és megpróbálni kiengesztelni? 
- Nem Bella. Had főjön még egy kicsit a saját levében. Mármint nehogy félre értsd… de amit veled és a testvérével művelt, azután még szerintem hagyni kéne neki még egy kis gondolkodási időt. Én is szeretném, hogyha minél hamarabb kibékülnétek. És szerintem akkor kellene, hogyha Rosaline is visszajött a vadászatból. Együtt kellene megbeszélnetek.
Talán igaza van Edwardnak. De akkor is rossz az a tudat, hogy a lányom fent sír a szobájában, én pedig közben itt vagyok a nappaliban, és a szerelmem karjai közt ülök. Amíg ő nem lehet Jacobbal. 
- Nos, hogy addig is teljen az idő, mit szólnál, hogyha megmutatnám a nászajándékunkat, amit sajnos nem tudtunk megkapni, mert… öhm… eltűntél?
- Nászajándééék? – kérdezem eléggé megnyújtva a szót. Mondhatni nagyon is meglepett. 
- Igen. A többiek akarták nekünk átadni, miután visszajöttünk a nászútról. de utána jött a terhesség, és a nagy kavalkádban inkább nem akarták átadni. 
- Szegény Alice – csóváltam a fejem és közben mosolyogtam.
Szerelmem meglepetten nézett rám. Gondolom magyarázatot vár.
- Szerintem Alice volt a legkíváncsibb a reakciómra, és én elmentem, szóval nem tudta meg… ugye érted?
Edward csak nevetett, majd ezt mondta:
- Igen, értem. De ha már itt vagy te is és én is, akkor elmehetnénk megnézni, és Alice majd megtudja…
- Felőlem mehetünk.
Edward felállt, engem pedig felhúzott a kanapéról, és ölbe vett.
- Hékás, én is tudok ám úgy futni, mint te – nevettem el magam. 
- Nem baj… én gyorsabb vagyok, mint te – puszilta meg szerelmem az arcom, és már rohant is velem az erdőn keresztül.
Nem mentünk sokáig, és megláttam a házat.
*Egy kicsi tisztás volt az erdőben, rajta egy apró kőkunyhóval, a csillagok fényében szürkés levendula színű. Ez annyira ide való volt, mintha csak a földből nőtt volna ide, egy szikla, természetes képződmény. A lonc, mint egy rács kanyargott végig egészen a vastag fából készült tetőig. A késő nyári rózsák virágoztak egy zsebkendő méretű kert közepén, a mély- szilárd ablakok alatt. Volt egy kis lapos kövekkel kirakott ösvény, ametiszt az éjszakában, az vezetett a furcsa ívelt fából készített ajtóhoz.
- Na, hogy tetszik szerelmem? – suttogja bele Edward a fülembe.
Meglepettségemben tátva marad a szám, és egy szó sem jön ki a torkomon. meglepetten bámulok az előttünk lévő gyönyörű kis házat.
- Ez eszméletlen Edward – nyögtem ki kb. öt perc hallgatás után. – Ennél szebbet még nem is láttam. Nagyon köszönöm – ugrottam a nyakába, és megcsókoltam. 
- Ne nekem köszöngesd… ezt a többiek a nászút alatt hozták össze. 
- Akkor visszamegyünk, és megköszönjük nekik. – Már épp fordultam volna meg, amikor Edward elkapta a karom, és visszahúzott magához.
- Nem is akarod látni belülről? – kérdezte szerelmem valami furcsa fénnyel a szemében. Vajon mire készül?
- Igazad van. ha már itt vagyunk, akkor belülről is nézzük meg.
Edward átadta nekem a kulcsot, én pedig azt belehelyezve a zárba elfordítottam, majd lenyomtam a kilincset. Már épp léptem volna át a küszöböt, amikor Edward ismét a karjaiba kapott.
- Mire véljem ezt? 
- Tudod, mivel ez nászajándék, ezért akármilyen régen is házasodtunk össze, attól még szerintem jár nekem annyi, hogy én emeljelek át a küszöbön. Nem gondolod? – kérdezte sértődött hangon. 
Én csak elnevettem magam, majd helyeslően bólintottam. Szerelmem is elmosolyodott, és úgy léptünk be a nappaliba.
A ház, akárcsak kívül, belül is gyönyörű volt.
A nappali ízlésesen volt berendezve, akárcsak a Cullen villában lévő nappali. 
- A lányok kitettek magukért, az biztos.
- Igen – mosolygott Edward is. – Nem akarod megnézni az emeletet? Ott vannak a szobák.
Bólintottam, és szerelmemmel kézen fogva elindultunk az emelet felé. 
- Ez itt a fürdő – nyitott be az említett helységbe. – Mellette van egy szoba. Igazából nem tudom miért csinálták a lányok. Lehet, hogy arra az esetre, hogyha a villában lévő gardróbjuk betelt volna. - És itt a mi szobánk – nyitott be a következő ajtón. 
A szoba is szintén gyönyörű volt. Egy kicsit hasonlított Edward szobájára. 
- Remélem nem gond, hogy hasonlít az én szobámra. 
- Nem. Pont ez tetszik benne. - Edward felé fordultam, és hosszan megcsókoltam.
Ez a szoba csak annyiban tér el a Cullen házban lévőtől, hogy ez a szoba sokkal tágasabb, így bőven volt helye egy nagy francia ágynak. A többi része szinte ugyan olyan volt. CD polc, lejátszó, csak még annyi kis különbsége volt, hogy egy ajtó nyílt a szobából.
Amint Edward és az én ajkaim elváltak, rá is kérdeztem.
- Nos, az a te ruhatárad lenne. Rosalie és Alice ragaszkodott egy külön ruhatárhoz. Ha nem tévedek, be is van rendezve. Ahogy ők mondták, ez amolyan külön meglepetés számodra.
Nem bírtam tovább, és újra lecsaptam Edward ajkaira. 
- Kicsim, nem akarod megnézni a ruhákat? – kérdezte szerelmem két csók között.
- Ha ennyire szeretnéd, akkor azt is megnézhetem… - és már ugrottam is volna ki a karjaiból, de két erős kéz megakadályozott benne. A derekamnál fogva magához húzott, és folytattuk a csókcsatánkat ott, ahol abbahagytuk. Ajkai lassan a nyakamra vándoroltak, és ott halmozott el apró csókokkal. Minden érintésére jólesően megborzongtam, és még jobban kezdett rajtam a vágy eluralkodni. Óvatosan a fenekem alá nyúlva megemelt, így lábaimmal könnyűszerrel átfontam a derekát. Hátrálni kezdett – persze közben ajkaink nem váltak egy egymástól-, majd amikor a lába az ágyba ütközött rádőlt. Így én voltam felül, de nem sokáig, mert egy gyors mozdulattal fölém kerekedett. 
Továbbra is csókokkal halmoztuk el egymást, miközben lassacskán lekerült rólunk minden ruhadarab.
Akaratlanul is az Esme-sziget jutott eszembe némely pillanatban. Az volt a legelső együttlétünk. Ha pedig úgy vesszük, akkor ez is az. Vámpírként ugyanis még sosem éltem át a szerelem ilyesfajta pillanatait. Ha pedig Ő nem lenne, akkor nem is éltem volna át soha. 
Az Esme-szigeten történtek a mostani pillanatokhoz nem voltak hasonlíthatók. Emberként azt hittem, hogy annál gyönyörűbb időket sosem fogok átélni szerelmemmel, de tévednem kellett. Most, hogy vámpír vagyok, mindent jobban érzékelek, és sokkal jobban átélem ezeket a pillanatokat. Szerencsére Edwardnak sem kell már velem úgy bánnia, mint egy porcelánbabával, de azért most sem vitte túlzásba. Ugyan olyan gyengéden bát velem, mint a nászutunkon, de most mégis valahogy szenvedélyesebb volt.
Később már egymásba gabalyodva feküdtünk az ágyon, úgy merültünk el a másik tekintetében.
- Remélem, tudod, hogy nagyon szeretlek – suttogja Edward, és apró csókot lehelt ajkaimra.
- És ugye tudod, hogy én is nagyon szeretlek? – csókoltam meg én is szerelmem.
- Tudom – csókolt meg megint.
- Lassan indulni kéne vissza, nem gondolod? A többiek már biztos visszaértek a vadászatból.
- Biztos visszaértek már… de még olyan szívesen maradnék itt veled – mondta Edward, és kajánul elvigyorodott.
- Én is, de Renesmee-vel beszélnem kell. 
Nehezen, de kikeltem szerelmem mellől az ágyból. Odakint már sötét volt, de a vámpírlátásnak köszönhetően a tájékozódás nem okozott gondot. Összeszedte a ruháim, és megvizsgáltam melyik maradt meg felvehető állapotban. Némely ruhadarabom Edward szó szerint letépte rólam.
- Drágám, legközelebb bánhatnál finomabban is a ruháimmal. Most miben menjek vissza?
Átölelt hátulról. Bezzeg ő már felöltözött! 
- Drágám ott az újdonsült ruhatárad. Válogass kedvedre…
Félve, de elindultam az ajtó irányába. Miért van az, hogy Alice meglepetéseitől mindig félek?
Nem is tettem rosszul. A gardrób nagyobb volt, mint maga a szoba. 
Nehezen, de kihalásztam a sok selyem és szatén közül egy farmernadrágot, és egy egyszerű kék pántos felsőt. Mivel nem fázhatok meg, így teljesen mindegy hogy itthon milyen öltözetet viselek. 
Szerelmem a szobában várt, majd még egy csók után kézen fogott, és boldogan indultunk vissza a Cullen házba.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés