Hazatérve Renesmeé azonnal elaludt, még az ágyig sem volt időm elvinni. Megmosolyogtam késleltetett reakcióját, hiszen észrevettem, mennyire unta magát a gyűlésen. Nem is értettem, miért nem tartott Edwarddal vadászni.

Kihátráltam a szobából, de arra sem volt időm, hogy egyáltalán megpillanthassam szerelmem, mikor ajkai éhesen és sürgetően keresték az enyémeket. Azonnal viszonoztam, bár gyengéden, hiszen beszélnem kellett vele. Talán utoljára, négyszemközt. Hiszen a Volturi már a nyakunkon volt…

-         Edward – suttogtam halkan, amennyire becézgető ajkai engedték. – Kérlek, beszélnünk kell…

Nem úgy tűnt, mint aki reagálni szándékozott volna szavaimra, sőt talán még szenvedélyesebben csókolt, mint azelőtt. Egyik pillanatról a másikra már a baldachinos ágyon találtam magam…

Ajaj, ez így nem oké. Az egyik felem bíztatott, mondván kit érdekel az a pár apróság, itt az alkalom, míg a nemesebbik részem küzdött az engem ostromló elemi erő ellen.

-         Edward, kérlek… - próbálkoztam újra, megint csak sikertelenül. – Hősszerelmes Pióca, figyelj rám egy kicsit – mormoltam újabb két csók között, mire meglepetten elhúzódott tőlem, pár centire. Mindketten nagy levegőket vettünk, holott rég nem volt már rá egyikünknek sem szüksége.

-         Sajnálom.

-         Na, ne… - csóváltam a fejem. – Nehogy ezért is bocsánatot kérj, mert sikítok.

-         Az nem lenne túl célszerű, mert Nessie felébredne, és nem tudnánk… megbeszélni a dolgot, amit szeretnél – jegyezte meg lélegzetelállító félmosolyával.

-         Oké, ha már itt tartunk… kicsit hátrébb húzódhatnál, mert így elég nehéz lesz a mondandómra koncentrálnom.

-         Elvonom a figyelmedet? – pimaszkodott.

-         Igen… - vallottam be szemlesütve, és éreztem az arcom bizsergését.

-         Ahogy óhajtod – bólintott, és oldalra hengeredett, pont úgy, mint régen, amikor még az álmomat őrizte forksi otthonomban. – Szóval?

-         Igazából… érdekelne, hogy hogyan zajlott a… mármint hogy mi ketten… és a többiek mennyire nehezen fogadták… - hebegtem-habogtam.

-         Bella, én ebből az egészből egy kukkot sem értek – jegyezte meg, és topázszín szemei tele voltak aggodalommal. – Mi a baj?

Nagyot sóhajtottam, majd lehunyt szemmel igyekeztem megszabadulni pajzsomtól, és Nessie képességével megmutatni Edwardnak, mire is gondolok.

„Állítólagos halálunk menete érdekelne, és főleg Charlie és Jacob kettős jelenete.”

-         Ó, hogy az – mormolta szemlátomást megkönnyebbülten.

-         Miért, mire számítottál?

-         Nem tudom igazából, de biztos, hogy nem erre.

-         Merthogy?

-         Meglep, hogy pont most gondoltál erre… illetve pont most tudtad meg a dolgokat.

-         Hogy érted?

-         Sosem jártunk még ilyen közel a halálhoz, mint most. Pedig éltünk már túl egyet, s mást…

-         Ó…

-         De a lényeget már szerintem tudod. Minden rendben volt, kivéve Charlie-val, de Jacob lerendezte ezt az ügyet is – grimaszolt.

-         Gondolom, te sem voltál oda az ötletért.

-         Akkortájt derült ki, hogy Jacob Nyomjele Nessie. Már egyébként is eléggé a bögyömben volt, de ezzel még csak rátett egy lapáttal – szűrte fogai között a szavakat.

-         Ha én a te helyedben lettem volna, már tényleg csak három lába lenne Jake-nek.

Felnevetett.

-         Nem hinném. De ha Nessie nem szeretné ennyire őt, valószínűleg én is megtettem volna, ami tőlem telik.

Pár pillanatig hallgattunk, egymás szemébe nézve, válaszolva a ki nem mondott kérdésekre. Hirtelen újra éreztem bársonyos ajkai simogatását, és most már nem is tűnt fontosnak, hogy megszakítsam tevékenységét. Csókok, érintések, melyek mesélnek a szerelemről, vágyakozásról, az eddigi megpróbáltatásokról, és a félelemről. A félelemről, mert ki tudja, lesz-e még holnapután… túléljük-e a látogatást…

Ezen a reggelen nehezebb volt útra kelni, mint eddig bármikor. Nehéz szívvel ébresztettük fel Nessie-t, és jártuk körbe a kunyhót, mintegy búcsúzásként. Mintha a futás is nehezebb lett volna, mint egyébként…

Mindenki ott ült a nappaliban, kivéve a vérfarkasokat, illetve Alice-t és Jaspert. Bár olyan rég nem voltak itt, hogy megszokottnak kellett volna éreznem, mégis még most is fájt, hogy nem voltak itt mellettünk.

Rosalie-n pláne meglepődtem, hogy ott ül, hiszen Edward is velünk tartott. De pár óvatos perc után rájöttem, hogy Rose-nak van min töprengenie a hamis iratokon felül is. Úgy szorította Emmett kezét, mintha nem lenne holnap. Ja, tényleg. Nincs is…

Carlisle és Esme is hasonlóképp viselkedtek, bár az ő kapcsolatuk kevésbé volt teátrális, mint a Rosalie&Emmett párosnak.

-         Felkészültetek? – kérdezte Emm sugárzó jókedvvel.

-         Erre nem lehet felkészülni – mormoltam.

-         Ugyan már, Bella, zúzni fogunk.

-         Bízzunk benne, hogy nem, és békésen is el tudjuk majd intézni a dolgot – jelentette ki Carlisle.

-         Igen, mi is erre törekszünk – szólalt meg egy reszketeg, mégis határozott hang az ajtó felől. Mint akikbe bolha csípett, úgy fordultunk egyszerre hátra.

A Volturi 21 tagja állt tőlünk pár lépésnyire…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés