- Indulhatunk?
Charlie némán bólogatott. Még gyorsan elköszöntem Bellától és Edwardtól, újra és indultunk is a repülőtér felé. Küldök Phillnek egy sms-t, de vajon ő miért nem hívott? Elkaptam a visszapillantóban Charlie tekintetét.
***
Erre vágytam. Elmenni innen, megint elhagyni Forks-ot. Mindennek hátat fordítani. Rá néztem az órámra. Fél óra múlva beteljesül. De mégse érzem azt a felszabadító érzést…
Visszatérek a kis unalmas életembe, a lányom nélkül. Úristen! Mit fogok nélküle csinálni? Ki fog rá vigyázni? Tudtam, hogy itt biztonságba van, de az anyai részem belül azt harsogta, hogy elvesztetted. Elvesztettem az én Bellámat?? Nem kapok levegőt, olyan érzésem van, mintha egy mázsás kő esett volna a szívemre, lehúzva azt az örvénylő mélységbe.
Ugyanakkor egy gondolat jutott az eszembe. Egy gondolat, amibe ha belegondolok, két érzéssel tölt el, az egyik hogy ez nem történhet meg, a másik … EZT KI KELL VERNEM A FEJEMBŐL. Odahaza vár a férjem, aki nem ezt érdemelné tőlem. Nem mintha a másik férjem ezt érdemelte volna tőlem…
Legszívesebben felképelném magam. Mégis mi a bajom?!

- Renée megérkeztünk!
- Ez igazán … remek. Kiszálltam, míg Charlie kivette a csomagtartóból a bőröndjeimet.



(Chalie szemszöge)

Minden olyan gyorsan történt. Bella kórházba kerül. Beállít a volt feleségem. Én megcsókolom. Pedig Isten a tanúm hogy nem így akartam. Így lerohanni… ilyen gyorsan. De a pillanat heve ezt követelte tőlem. Semmit se bánok. De ami azt illeti tényleg visszafoghattam volna magam. De kit érdekel, amikor VISSZACSÓKOLT! Valami megmagyarázhatatlan kerített akkor hatalmába. Aztán megijedtem, hogy baja eshet. Úgy elrohant, hogy még a bőröndjét is itt hagyta. Amikor kocsival visszahoztam, a lelkem mélyén nagyon élveztem, hogy haragszik. Olyan volt, mint egy vad kiscica, és ez mulattatott. Aztán kiderült, hogy nincs hol aludnia. Ha hinnék a sorsban … De megfogattam, hogy nem fogok erőszakos lenni vele. A vacsoránál jó volt újra hallania nevetését. Lassan húsz éve már …
Ez az egész olyan mintha nem pár nap lett volna, hanem legalább egy hónap. A lassú megszokott kis életem kicsapott a szokásos medréből és vadul kitört a partra. De este hallottam a sikolyait, hallottam, hogy rosszat álmodik, és én nem tudtam rajta segíteni. Közeledett a pillanat amikor újra elveszíthetem, és ez letaglózott. Újra kilép az életemből. Ezt nem hagyhatom. Egyszer már megtettem, és egész életemben bántam. Hiába próbáltam meg tagadni, én még mindig szerelmes vagyok a feleségembe. Ez a gondolat felemészt, és azt kívánom hogy temessen el, de ne kínozzon tovább.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés