24. fejezet: Vágyak

Lélegzet visszafojtva állt mögöttem mindenki. Senki nem szólt, s nem mozdult, pillantásuk Ryanan pihent.

Én álltam hozzá a legközelebb, de nem mertem egy tapodtat sem lépni. Féltem, hogy mit szól hozzám, s nem tudhatta egyikünk sem, mit is kezd az állapotával. Kicsit megmozdította a lábait, s a fejét oldalra biccentette, de nem szakította el tőlem pillantását.

Fél perc telhetett el így, amikor egy hirtelen szökkenéssel leugrott az asztalról.

Érzékeltem, hogy Jasper egy aprót lép felém, s így közelebb kerül Ryanhez is, de nem tett hirtelen mozdulatokat senki.

A következő pillanatban Ryan előttem termett, hihetetlen erővel magához szorított, mélyen a szemembe nézett, s megcsókolt.

A külvilágot kizártam a fejemből, nem figyeltem a minket körülvevő lényekre.

Ez a csók nem volt kapkodó, épp ellenkezőleg. A nyelve megkereste az enyémet, s lassú táncba kezdtek, mikor találkoztak. A kezével a nyakamat, és az arcomat simogatta. Én szorosan átöleltem, miközben édes illata az elmémig hatolt, s nem is mozdult onnan. Nyelve finomabb volt, mint valaha, s testünk szorosan összefonódott. Nem kellett most levegőért kapkodni egyikünknek sem.

Bele is feledkeztünk volna ebbe a csókba, ha Emmett nem köszörüli meg hangosan a torkát. Hallottam, hogy Alice és Rosie kuncognak, s ez észhez térített mindkettőnket.

Fájdalmas volt, ahogy elválltak ajkaink, de a testünk még mindig szorosan összesimult. Most már Ryan bőre is hideg volt, hófehér és rettentő kemény. Én ugyan csak langyosnak éreztem, de ez csak azért volt, mert az enyém is pontosan olyan jéghideg volt.

Felpillantottam rá, s elállt a lélegzetem. Eddig is veszettül jóképű volt, de a vonásai most még tisztábbak lettek, az orra vonala tökéletesen szabályos. Haja kicsit sötétebb, és még mindig kuszán állt, de most mintha egy mozifilmből lépett volna elő. Éreztem, ahogy kezem alatt az izmai megfeszülnek, s mintha egy kicsit magasabb is lett volna.

Ő lenézett rám. Vörös szemei égtek a vágytól, ahogy az enyémbe fúrta tekintetét. Ajkát féloldalas mosolyra húzta, s így már kiköpött mása volt Edwardnak. Kicsit megijedtem ettől a hasonlóságtól, de tudtam, hogy ez a fiú teljesen más.

- Nem tudnátok egy percre levenni a másikról a szemeteket?- kérdezte tetetett felháborodással Emmett. Rosie oldalba bökte, de ő is alig bírta elfojtani hatalmas vigyorát.

Carlisle közelebb lépett, s elmosolyodott.

- Szervusz Ryan. Üdvözöllek a családomban. Egyedül talán a feleségemet nem ismered, ő itt Esme Cullen- mutatott anyánk felé Carlisle.

Esme egy ragyogó mosolyt villantott Ryan felé, ő pedig egy apró fejbiccentéssel viszonozta.

- Nos, amint azt már tudod, vámpírok vagyunk, s immár te is közénk tartozol. Érzed a torokkaparást? Vagy égést?

- Igen, de nem vészes. Kibírható- felelt Ryan. A hangja még lágyabb lett, szinte csilingelt. A füleim belefájdultak a gyönyörű hanglejtésbe.

Mindannyian Jasper felé villantottuk a szemünket. Ő döbbenten bólogatott, és tátott szájjal nézett Ryan felé.

- Nem hazudik… Ilyen eddig egyszer volt, Bellánál. Ez szinte hihetetlen, de tényleg nem olyan szomjas.

Ryan kíváncsian nézett rám.

- Jasper érzi, a te saját érzéseidet, és befolyásolni tudja azokat- magyaráztam halkan.

- Ahogy sejtem, itt szeretnél maradni köztünk. Ugye tudod, ennek mi az ára?- kérdezte Carlisle.

- Igen, csak állatok vérét fogyaszthatom- felelte ismét Ryan.

- Rendben. Bella, azt hiszem, lassan elmehetnétek Ryannal együtt vadászni. Bár, úgy hiszem, annyira nem szomjas még, jobb a békesség- tette még hozzá.

Aprót bólintottam, s odabújtam szorosan Ryan mellé. Olyan biztonságba éreztem magamat, mint már régen, s ismét egész voltam. Teljes.

- Szia Ryan- lépett oda hozzá Emmett. A kezét, nyújtotta, s akkora volt a vigyora, hogy azt hittem, szétreped a szája.

- Emmett vagyok. Örülök, hogy végre közénk tartozol. Kompenzálod az ivararányt.

Ryanből kibukott a nevetés, s örömmel viszonozta Em kéznyújtását. Én lehunytam a szememet, s előre felkészültem, hogy mit fogunk még Emmettől kapni.

- Rosalie vagyok, nagyon örvendek- lépett hozzánk Rosie is. Kedvesen rámosolygott Ryanra, aki visszamosolygott.

- Mehetünk, Rosie bébi?- kérdezte Em. Rosalie csak elvigyorodott, s kézen fogva elsétáltak.

- Alice vagyok, ő pedig Jasper- táncolt elénk csöppnyi nővérem. Jasper fejet hajtott, s elmosolyodott. Ryan szintén így tett. Ők is elsuhantak valahova, csak egy csíknak tűntek.

- Én pedig Nessie vagyok- jött oda a lányom, s szorosan a karjaiba zárta Ryant. Ryan egy pillanatra meglepődött, ahogy én is, de viszonozta az ölelést.

- Örülök, hogy itt vagy. Ismét teljes a család. És annyira boldoggá tetted már anyát- tette hozzá még lányom a könnyeivel küszködve.

Meghatódtam, s még szorosabban kapaszkodtam Ryanbe. A torkom szorított, a szemem enyhén égett.

Jacob csak integetett, ahogy Nessievel az oldalán elhagyták a konyhát.

Így ketten maradtunk csak. Ryan és én.

Szorosan megölelt, de le nem vette volna tekintetét az arcomról.

- Istenem Bella, te mennyire gyönyörű vagy. Nem is láttam eddig, milyen csodálatos vonásaid vannak.

Az arcom bizseregni kezdett, pirultam volna, ha tudok. A szemeink összekapcsolódtak, kezei a hátamat cirógatták.

Nem bírtam megszólalni, azt hiszem, a tekintetem mindent elárult neki. Közelebb hajolt a számhoz, s éreztem édes leheletét, észvesztően csábító és bódító illatát. De a torkom már nem kapart, pusztán a vágytól remegtem meg kicsit.

- Milyen finom a bőröd illata- suttogta halkan a fülembe. Bizsergés futott végig a testemen, s elöntötte egész bensőmet a forróság. Nem bírtam tovább, az ajkait birtokba vettem. Ő izgatottan csókolt vissza, s nyelveink most őrült táncba kezdtek. Nem kellett már féltenem, hogy kárt teszek benne, inkább ő szorított most erősen magához, de a világért sem akartam megszakítani a kontaktust.

Nem tudom, meddig álltunk ott csókolózva. Egész egyszerűen semmi kedvem nem volt máshoz, csak őt érinteni, csókolni. Tudtam, hogy ha minden jól megy, most már egy örökkévalóságig mellettem lesz, de sajnos ebben nem lehettem egészen bizonyos.

Mikor ajkaink szétváltak, ismét mélyen a szemembe nézett, s egy huncut, féloldalas mosolyra húzta a száját.

- Ez hihetetlen. Jobban érezlek, mint valaha. Az ízed, és az illatod egészen fantasztikus- húzott magához közelebb, s a kezeimet az orrához szorította, s csukott szemmel simogatott, s szívta be bőröm illatát.

- Minden porcikád maga a tökéletesség- suttogta lágyan.

- Akkor most mutatok valamit, gyere- fogtam meg a kezét, s indultam el vele a szobám felé. Nem rohantuk, lassan, emberi tempóban haladtunk át a nappalin. A lépcsőn kicsit gyorsabban lépkedtünk, hogy aztán a fenti folyosóra érve ismét lelassulhassunk. A kezünket végig szorosan egymásba fontuk, s hosszan gyönyörködtünk a másikban. Ez új volt mindkettőnknek, hiszen ő most fedezett fel igazán, s nekem is ismeretlen volt Ryan vámpírkülseje.

Az ajtómhoz érve megálltam egy pillanatra.

- Megjöttünk. Ez az én szobám. Jobban mondva Edwardé volt, de én beköltöztem, amikor visszajöttünk. Ha zavar, akkor nem kell, hogy itt legyünk, illetve neked lehet egy külön hálószobád…- kezdtem magyarázni összevissza, de ő csak mosolygott.

- Bella, bemehetnénk?- kérdezte halkan, és elnevette magát. Én is elmosolyodtam, és benyitottam a szobába. Szinte egyszerre léptünk be a nyitott ajtón át.

- Hát, ez lenne az. Az én birodalmam- mutattam körbe.

Megpillantottam a hatalmas tükröt a gardróbban, s ez eszembe jutatta, miért is akartam feljönni.

- Ryan, hunyd le a szemed- léptem szorosan mellé. Ő követte az utasításaimat, egy huncut félmosoly kíséretében. Megfogtam a kezét, és a tükör elé vezettem.

- Kinyithatod- súgtam a fülébe.

Ő nagyon lassan felnyitotta vöröslő szemeit, s azok elkerekedtek a csodálkozástól. Ellépett mellőlem, kicsit közelebb a tükörhöz. Ajkai elnyíltak, s hosszan méregette magát. Én nem szóltam, végig a háttérből figyeltem. Tudtam, milyen érzés, amikor először pillantod meg magad vámpírként.

- Miért vörös?- kérdezte végül.

- Mert még újszülött vagy. Mihelyst elkezdesz állatvért fogyasztani, jobb lesz. Fokozatosan fog barnulni.

- Értem- mondta nagyon lassan.

Odaléptem mellé. Ő felém fordult, szorosan megölelt.

- Most már méltónak érezem magam hozzád- suttogta lágyan.

- Ugyan, vámpír lettél. Úgy lenne normális, ha mindketten emberek lennénk- mondtam kicsit bosszankodva.

- Nem számít, mik vagyunk. Az a lényeg, hogy szeressük egymást- búgta, majd hosszan, forrón megcsókolt.

Mikor elszakadtak egymástól ajkaink, ismét körbenézett a szobában.

- Mond Bella, miért van ágyad?- kérdezte kíváncsian, összehúzott szemekkel.

- Megszokás- feleltem mosolyogva- Vannak dolgok, amikről nehéz lemondani. Éjszaka kicsit pihenek, s ez ugyan nem helyettesíti az alvást, de jól esik.

Megértően bólintott.

- El kellene menni, vadászni- jegyeztem meg. Közben lehuppantam az ágyra, s Ryan is így tett. Mindketten hátradőltünk, és szorosan összebújtunk. A hatalmas ágy közepére húzódtunk.

Időközben a nap már lement, s az ég nagyon tiszta volt. A hold kibukkant a felhők mögül, ezüstös ragyogással vonva be hófehér testünket.

- Hihetetlenül szép vagy Bella- nézett rám Ryan. Szavai csak úgy égették a testemet, ismét forró bizsergés futott végig rajta.

Finoman megcsókolt, nyelvünk lassú táncba kezdett. A keze a nyakamat kezdte cirógatni, majd lassan a gerincemen kúszott végig. Belenyögtem a csókunkba, ő pedig halkan felkuncogott. Hosszan egymás szemébe néztünk.

Ryan teste is remegett a vágytól, éreztem, hogy őrülten kíván. De azt is tudtam, hogy először vadásznia kell, mivel hamarosan testét egy másfajta vágy kezdi irányítani…

- Mennünk kell, ne húzzuk tovább a vadászatot- suttogtam.

- Rendben- mondta beleegyezően, de nem mozdult. Le nem vette parázsló szemeit az arcomról.

- Ryan- szóltam rá tetetett dühvel.

- Tudom, gyere- fogta meg a kezemet, és húzott magával. Egy rántással maga mellé állított, s érdeklődve nézett rám.

- Hogy csináljuk?

- Elmegyünk az erdőbe. Először csak kisebb vadakra fogunk vadászni. És nem megyünk a város közelébe, nehogy kísértésbe ess véletlenül- böktem viccesen oldalba.

- Már abba estem. Megkísértett egy csodás lány- ölelt át- Te vagy az életem Bella.

Az utolsó szavait már csak suttogta. A szemeibe néztem, ő pedig szerelmes tekintettel pillantott rám.

Alig bírtam elszakítani szememet az övétől.

- Szeretlek Bella, mindig is rád vártam. Ez már biztos. Neked köszönhetem az életemet.

- Én is szeretlek Ryan- suttogtam a fülébe, ő pedig felkapott az ölébe, a lábaim átfogták a derekát, s úgy öleltük egymást hosszú percekig.

- Mennünk kell, most már tényleg. Nem halogathatjuk tovább- mondtam, s kibontakoztam karjai közül.

Ő bólintott, s szorosan megfogta a kezem.

- Az ablakon át megyünk- mondtam vigyorogva. A szemei egy percre megrezdültek.

- Halhatatlan vagy, ne izgulj. Ráadásul újszülött, szóval hihetetlenül erős is. Nem kell egy ugrástól félned- bíztattam, majd az ablakhoz léptünk.

Egymásra néztünk, elmosolyodtunk, majd a következő pillanatban egy halk huppanás kíséretében a földön találtuk magunkat.

- Arra menjünk- mutattam, s a várossal ellentétes irányba pillantottam.

- Futunk?- villantott rám egy ellenállhatatlan félmosolyt. A hold újból kibukkant a felhők mögül, s a szél is feltámadt.

Egy lágy szellő belekapott rakoncátlan hajtincseibe, a bőre pedig ismét ezüstösen csillogott. Megfulladok, ha tudok, mert levegőt elfelejtettem venni, s éreztem, a szám elnyílik a csodálattól.

- Valami baj van Bella?- kérdezte aggódva Ryan.

Gyorsan becsuktam a számat, vettem a levegőt, s megráztam a fejem.

- Minden rendben- tettem még hozzá a biztonság kedvéért.

- Indulhatunk?- kérdezte.

- Persze- mosolyogtam, s mindketten eltűntünk a fák sűrűjében.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés