A düh forró lávaként öntötte el az egész testem. Meg-megremegtem, pont úgy, mint a vérfarkasok átváltozás előtt, és Edward kezét elkeseredettebben szorítottam, mint eddig.

Mégis mit képzelnek?! Hogy csak úgy, mindennemű ellenállás nélkül odaadjuk nekik Nessie-t? Persze, hogy nem… Azt várják, hogy támadjunk. Akkor aztán megölhetnek minket, illetve aki hasznosnak bizonyul, felvihetik Volterrába. Rafinált terv, jól kidolgozva, ördögi zsákutcával. Akármit teszünk, jól nem járhatunk. Mert bár kettővel kevesebb Volturi-tag van jelen, mint eddig, még mindig jelentős létszámfölényben vannak. 29-en a mi 13 főnkkel szemben. Jacob ugyanis azonnal vinné Renesmeét, amilyen messzire csak lehet.

Talán… ez a megoldás! Nem megfékezni magam, hanem elengedni, és zúdulni az árral. Ha szerencsém lenne, Caiust vagy Jane-t jól megtépném, és ezzel elkezdődne a harc. Belehalunk? Meglehet. De Nessie és Jake épségben lennének…

- Bella, ne légy hülye! – kántálta egy kicsiny hang a fejemben. – Edwardot Volturi-kézre akarod juttatni? És a családod többi tagját is; a farkasokat meg egyenesen halálba taszítanád? Van más megoldás!

A józanész, és a hirtelen felindultság harcolt egymással, miközben Carlisle megszólalt.
- Aro… ezt te sem gondolhatod komolyan… szerinted képesek lennénk odaadni Nessie-t, hogy távol legyen a családjától? Edward és Bella megtennék ezt?
- Az életükért cserébe nem nagy ár – vetette oda Caius.
- Vagy talán ők is csatlakozhatnának… - mormolta Felix félhangosan, szemeit rám függesztve.
- Bizony, ez is egy lehetőség – bólintott Aro. – De higgyétek el, nem bántanánk a kicsit. Csak elvégeznénk rajta pár rutinvizsgálatot, és…

Szinte magam előtt láttam, ahogy Jane kínozza szegény kicsikémet „rutinvizsgálat” címszó alatt. Jane nyilván ugyanerre gondolt, hiszen felkuncogott.

Felmordultam, majdnem olyan fenyegetően, mint ahogyan Edward nem is olyan régen. Mindenki azonnal rám pillantott, de én csak egy embert láttam. Jane Volturit.

- Bella? – szólt rám Esme halkan, de határozottan.
- Mi a gond, Bella? – kérdezte nyájasan Aro. Gépiesen felé fordultam, majd feleltem. Igyekeztem higgadtnak tűnni, de a hangomban vibráltak az indulatok.
- Nem engedem, hogy Renesmeét magatokkal vigyétek. Itt marad, velünk. – Pontosan azt mondtam, amit gondoltam, de máshogy, mint ahogy eredetileg terveztem. Tudtam, mitől akad ki Jane, és csak egyetlen pici indokot akartam arra, hogy megtámadhassam.
- Mi?! Ellent mersz mondani Aroval? – reccsent rám azonnal.
- Jó a meglátásod – mormoltam enyhe diadalittassággal a hangomban, amit igyekeztem leplezni.
- Na, várj csak, te…
- Miért, mi lesz? Csak nem megtámadsz? – mímeltem ijedtséget. – Ó, jaj, el is felejtettem! Rám hatástalan a kis trükköd – mosolyodtam el mézesmázosan.
Pár pillanatig mindenki csak tátogni tudott. Hogy a stílusomtól, vagy a dühtől izzó szemeimtől döbbentek-e meg ennyire, nem tudhatom. Azonban Jane-nek hamarabb visszatért a hangja, mint ahogy arra számítottam.
- Rád nem, te utolsó kis céda. De a kislányodra nagyon is.
Edwardban és Jacobban nem csalódtam. Edward azonnal a ló termetű farkas hátára helyezte Nessie-t, majd eléjük állt. Mindez egy töredékmásodpercig sem tartott.
- Ejnye, Jane, másokat is belevonnál a játékba?
- Sosem mondtam, hogy tisztességesen fogok játszani – felelt. Ó, te jó ég, mintha csak Jacobot vagy Edwardot hallanám…
- Mint ahogy én sem. – Ha már nosztalgiázunk…
- És te hogyan fogod csinálni? Csúnyán rámorogsz Arora? – gúnyolódott.
- Nem egészen így tervezem. Aro okosabb volt nálad, mert ő átlátta azt, mit tudok én, amire te nem vagy képes – mosolyodtam el jéghidegen.
- Nem mered – suttogta kihívóan.
- Ó, dehogyisnem.

Az összes sejtem átjárta a tenni akarás, és a gyűlölet indulata. Résnyire szűkítettem szemeim, és Jane-re fókuszáltam. A pajzsom, mintha csak erre vált volna, azonnal felmondta a szolgálatot, és Jane Volturi saját képességének áldozataként fetrengett a földön üvöltözve, égető, kínzó fájdalmak között.

Mindenki más lefagyva állt, dermedten bámulták Jane-t, vagy épp engem. Még Aro vagy Caius sem szóltak rám. Szólhattak is volna… úgysem fejeztem volna be. Az érzés részegítő volt! Azt a nőt bántani, aki annyi mindenkit kínzott ily módon… na, most ízlelje meg a saját orvosságát!

Hirtelen tértem magamhoz ebből az eufórikus állapotból. Mit teszek? Élvezem azt, hogy bántok valakit?! Ebben a percben semmivel sem vagyok jobb Jane Volturinál, pedig eddig szentül hittem, hogy igen. Jaj, ne, le kell állnom!

Újra megpördültem, mint akkor, amikor Caius másvilágra juttatta Irinát és Demetrit, majd Edward vállába temettem az arcom. Jane sikolyai elhaltak, és pár pillanatig két vámpír szapora légzése hallatszott csupán: Jane és én is egyformán ziháltunk.

A következő zaj, amit meghallottam, taps volt. Kőkemény tenyerek lassú, ütemes csattogása. Fejemet kissé oldalra fordítottam, hogy lássam, ki ez az őrült, akinek tetszett az iménti jelenet. Aro volt az.
- Bámulatos! – lelkendezett. – Isabella, ez egyszerűen elképesztő! Pontosan olyan energiával és dinamizmussal tudsz támadni, mint Jane! Hát ez páratlan! Mondd csak, Jane drágám – fordult hirtelen pártfogoltja felé. – milyen volt a képességed megtapasztalni? Büszkeséggel tölt el, igaz?

Micsoda? Hogyan tölthet el valakit büszkeséggel, ha a képességét ellopják, aztán ellen használják fel? Elkerekedett szemekkel figyeltem Arot, miközben Edward még mindig nem engedett el. Nem is szabad…

- Büszkeséggel? – vicsorogta. – Na, majd megtudod, te… Swan! – csattant fel Jane mit sem törődve azzal, hogy már majdnem egy éve Cullen vagyok.
- Jane… - mormoltam kiszabadítva magam Edward féltő öleléséből.
- Nagylegény vagy a képességeddel, mi? De hidd el, ez nem minden… - sziszegett.
- Igen? Akkor te mivel éltél eddig? – horkantam fel. Hiba volt. Jane hirtelen mögöttem termett, még mielőtt Edward, vagy bárki más, legkevésbé én felocsúdhattam volna, és jéghideg kezei a torkomra zárultak.
- Majd most ezt is megtapasztalod.

Láttam, hogy Edward megmozdul, Aro kiáltani akar, de nem törődtem velük. A pajzsomat megint, mintegy önkívületi állapotban löktem el magamtól, és lágyan megfogtam Jane torkomat szorító karjait. Azonnal összerándult, és az eredeti helyén termett. Olyan vad morgás tört fel belőle, hogy Edward is megirigyelhette volna, aki már előttem volt védekező helyzetben.

- Mi volt ez? – kérdezte Rosalie riadtan.
- Ha jól sejtem, kedves Rosalie Cullen, ez volt Kate Denali képessége Isabella Cullen stílusban – kuncogott Aro.
Mindenki elképedt arcot vágott (mint mostanság annyiszor), kivéve Edwardot, Arot, és engem.
- Nos, Bella… mindnyájunkat megszégyenítettél – jelentette ki egyszerűen Aro. – Biztos vagyok benne, hogy sokat fogunk még hallani felőled…
- Bízom benne, hogy nem – ellenkeztem keményen.
- Pedig ha meghallod majd az ajánlatom, szerintem mégis mellettem fogsz voksolni.
- Milyen ajánlatot? – kérdeztem nyersen.

Edwardról kiderült, hogy mégis tud morogni még Jane-nél is jobban. Felegyenesedett előttem, és szinte süvítette a levegőt.
- Soha. Egyiküket sem. Bármit, és bárkit, de őket nem.
- Ugyan, kedves Edward, hagyd, hogy ő is tudomást szerezzen róla! – csitította őt Aro. – Isabella, a lényeg az, hogy vagy Renesmeé jön velünk… vagy te.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés