Edward engem bámult. Én csak egy pillanatra a szemébe néztem, majd visszatértem a munkához. A pulthoz mentem és leadtam a rendelést. Láttam, ahogy Edward, Ashley, és Alice az egyik leghátsó sarokba leülnek egy asztalhoz. Megkönnyebbülten fellélegeztem. Az Claire területe volt. Semmi kedvem nem volt ezek miatt az idióták miatt elveszíteni a munkámat! Emmett, Rosalie és Jasper odajöttek a pulthoz, hogy köszönjenek nekem.

- Szóval itt dolgozol – köszöntött Emmett vigyorogva.

- Honnan tudjátok, hogy hol dolgozom? – kérdeztem mindhármójukat zavarodottan.

- Edwardtól – mondta Rosalie egyszerűen.

- És ő honnan tudja?

- Claire-től – válaszolt Jasper. Biztos voltam benne, hogy Claire nme beszélt Edwarddal.

- Felteszem a gondolataitokban hallotta – mondtam.

- Pontosan – vigyorgott Emmett. - Eredetileg csak Ashleyvel akart idejönni, de meggyőztük, hogy mi is jöhessünk – fűzte még hozzá még mindig vigyorogva.

Vajon miért nem lepődök már meg ezen? Komolyan azt gondolta, hogy így találkozhat velem? Lehet, hogy valaki nem lesz túl rózsás kedvében, amikor kimegy innen. És nem én leszek az a valaki!

- Hogy van a feje? – kérdezte Jasper aggódóan.

- A fájdalomcsillapítókkal egész jól bírom – válaszoltam mosolyogva.

- Odaülünk a többiekhez – mondta Rosalie.

Szélesen rámosolyogtam Emmettre, Rosaliera, és Jasperre.

- Claire mindjárt kiszolgál titeket. Az az ő területe.

Mindhárman nevetésben törtek ki. Edwardra néztem, és láttam, hogy ez neki már nem annyira tetszik a dolog.

- Oh, ha rendeltek valamit, akkor azzal léci ne a virágokat öntözzétek meg. Ma már kaptak vizet! – mondtam nevetve.

- Majd odafigyelünk erre – mondta Rosalie vigyorogva.

Közben megkaptam a rendelést Sarahtól, aki a pult mögött állt, így kivittem a poharakat a megfelelő asztalhoz. A két egyetemista elé állítottam az üvegeket, ők fizettek, majd visszamentem a pulthoz. Egész idő alatt magamon éreztem Edward tekintetét. Felhúzott szemöldökkel ránéztem, majd újra elfordultam. Nem tűnt valami lelkesnek, amit én elégedetten vettem tudomásul. Amint visszatértem a pulthoz Claire röhögve mondta nekem:

- Az exed azt akarja, hogy te szolgáld ki őt – Újra Edwardra néztem, aki most gúnyos mosollyal az arcán nézett engem.

- Megmondtad neki, hogy itt nem teljesítünk külön kívánságokat? – kérdeztem unott hangon, annak tudatában, hogy Edward hall engem.

- Úgy tűnik ez nem érdekli őt. Azt akarja, hogy te szolgáld ki – mondta Claire vállat vonva.

- Mielőtt még kisgyerek módjára nekiáll hisztizni, mert nem kapja meg, amit akar, inkább odamegyek – mondtam gonoszan Claire-nek, aki közben megpróbálta elnyomni a nevetését.

Magamhoz vettem a tollamat és a jegyzetfüzetemet, és odamentem Edwardhoz és a testvéreihez. Alice, Jasper, Emmett és Rosalie nevetve néztek engem, míg Edward fintorogva bámult, Ashley pedig a már jól ismert gyűlölettel teli pillantásával méregetett, amire én egy mézes-mázos mosollyal válaszoltam.

- Mit hozhatok? – kérdeztem barátságosan.

Először Emmett és Jasper rendeltek egy-egy sört, majd Alice és Rosalie kértek egy-egy pohár vörösbort. Edwardra néztem, aki… mosolyogva nézett engem. Már megint mi a franc van vele?

- Mond csak, egész este engem fogsz nézni, vagy esetleg rendelsz is valamit? – kérdeztem tőle türelmetlenül.

Hirtelen felébredt a bámulásomból, és rendelt végre:

- Nekem is egy sör lesz – mondta tömören.

Most Ashleyn volt a sor. Ránéztem, és már megint gonoszul csillogott a szeme, ami semmi jót nem ígért. Mielőtt bármit is mondhatott volna barátságosan rámosolyogtam, és mézes-mázosan kérdeztem:

- És a kicsikének mondjuk egy paradicsomlevet?

Ha Edward nem reagált volna olyan gyorsan, akkor újra nekemesett volna. Edward dühösen nézett rám, miközben megpróbálta lenyugtatni Ashleyt. Én ártatlanul néztem rá. Már az elején megmondtam, hogy nem én leszek az, aki nem túl rózsás kedvében fog távozni innen. Az asztal körül mindenki megpróbálta lefojtani a nevetését… még Alice is. Ami eléggé megdöbbentett.

- Oké, akkor hagyjuk a paradicsomlevet. Mit hozhatok neked? – kérdeztem szárazon. Amire újra bezsebeltem egy dühös pillantást Edwardtól, és jó pár kuncogást a többiektől.

- Nekem is egy pohár vörösbor lesz! – szűrte dühösen a fogai közül.

- Sajnálom, de huszonegy éves kor alatt senkit nem szolgálhatok ki alkohollal. Hány éves is vagy? Tizennégy? – kérdeztem ártatlanul.

Ez már aztán végképp betett a kis Ashleynek. Dühösen rácsapott az asztalra, ami rögtön ketté is tört. A félelemtől összerezzentem, de gyorsan összeszedtem magam. Amíg a többiek vészjóslóan néztek Ashleyre, Edward féltően figyelte a kis barátnőjét. A kocsmában hirtelen csend lett, és mindenki a Culleneket bámulta. Norton is odarohant az sztalhoz, és dühösen meredt a kettétört asztalra, majd a Cullenekre.

- Ki volt ez, Isabella? – kérdezte tőlem. Mielőtt bárki is megszólalhatott volna én gyorsan válaszoltam.

- Az a kicsi ott – mondtam és a fejemmel Ashley felé böktem. Norton hitetlenkedve nézett rám, úgyhogy kicsit bővebben is kifejtettem:

- Az asztal már meg volt repedve. És ő nem kapta meg, amit akart, így most már teljesen tönkretette – A gonosz élt a hangomban nem tudtam elrejteni.

- Mit nem kapott meg?

- Alkoholt akart. De nézz csak rá, hiszen még csak tizennégy éves – mondtam kárörvendően mosolyogva.

- Tizenhat vagyok! – üvöltött rám Ashley dühösen. Egy kissé megremegtem. Ashley már majdnem teljesen elvesztette az önkontrollját, miközben Emmett rámkacsintott.

- Azért tette tönkre az asztalomat, mert nem adtál neki alkoholt? – kérdezte Norton zavarodottan. Én bólintottam.

- Kifizetjük az asztalt – mondta Edward, anélkül, hogy elszakította volna a tekintetét rólam.

Carlisle-nak azért lesz ehhez egy-két szava, gondoltam gonoszan. Hirtelen sajnáltam, hogy Edward nem tud olvasni a gondolataimban. Úgy tűnt, Norton ezáltal lezártnak tekintette az ügyet. De még egyszer Ashleyre nézett:

- De te ki vagy tiltva innen mostantól kezdve – mondta dühösen.

- A ti hülye kis kocsmátok úgyis unalmas volt már nekem – válaszolt Ashley dühödten. Norton higgadtan ránézett, és azt mondta:

- Rendben, akkor ki innen. Most!

Most én nem tudtam elrejteni a győztes pillantásomat és a gonosz vigyoromat Edward és Ashley irányába.

- Mi most megyünk – mondta Ashley dühösen a többieknek.

- Nem. Te mész. Mi még itt maradunk szórakozni – mondta Rosalie látványosan szórakozva Ashleyn.

Miközben a Cullen testvérek új asztalt kerestek maguknak, Edward és Ashley elképedten néztek rájuk. Barátságosan rájuk mosolyogtam, és ezt mondtam:

- További szép estét! A kijárat arra van – Majd megfordultam, és egy morgó Ashleyt valamint egy zavarodott Edwardot hagytam magam mögött.

Gondolatban feljegyeztem: Claire-nek mindenképp megmondani, hogy csukja be éjszakára az ablakát! Mikor mégegy pillantást vetettem kettejükre láttam, hogy Edward Ashley csípőjére rakta a kezét, és így mentek ki. Hogy ez a kép miért bántott és miért fájt ennyire, magam sem tudtam.

Visszamentem a többi Cullenhez. Jasper éppen engem figyelt. Megköszörültem a torkomat, és kérdeztem:

- A ti rendelésetek marad?

Mindannyian bólintottak, és én visszamentem a pulthoz. Miután Sarah odaadta a rendelést, visszamentem hozzájuk.

- Van egy kis időd, hogy ideülj hozzánk? Kérdezte Jasper. Az órára pillantottam. Időközben már nyolc óra lett, de még így is volt még két óra a munkaidőmből.

- Mindjárt megkérdezem Nortont. De nem hiszem, hogy ellenvetése lenne.

Miután voltam Nortonnál, és azt mondta, hogy nyugodtan beszélgessek egy kicsit a Cullenekkel, leültem Emmett mellé. Rámnézett, majd ezt mondta:

- Szerettem az én ügyetlen kis Bellámat. De az új, talpraesett Isabella mégjobban megnevettet.

- Hey, végre a rendes nevemen szólítasz! Van remény arra, hogy ez így is marad? – kérdeztem szemeimet forgatva.

- Nem, te mindig a mis Bellánk maradsz – mondta Rosalie. Grimaszoltam egyet.

- Az egy dolog, hogy hozzá kell szoknunk az új Isabellához, de akkor az a legkevesebb, hogy ezentúl is Bellának szólíthatunk téged – mondta Jasper sóhajtva.

- Még mindannyiunknak meg kell szoknunk az új Bellát – mondta Alice halkan.

Ránéztem, és nyugodtan ezt mondtam:

- Alice, az időt nem tudjuk megállítani. Senki sem várhatja el tőlem, hogy ne változzak. Egyszerűen elmentetek. Eltűntetek mint szürke szamár a ködben. Reméltem, hogy visszajöttök. De hiába reménykedtem. Egyszercsak tudatosult bennem, hogy soha többé nem fogtok visszajönni. Két lehetőségem volt: Belehalok a veszteségbe, vagy végre a kezembe veszem az életem. A második opció mellett döntöttem. És se neked, de Edwardnak nincsen joga hozzá, hogy szemrehányást tegyetek nekem! Nem léphettek be újra az életembe, és gondolhatjátok, hogy minden olyan lesz, mint régen. Már soha nem lesz olyan, mint régen. Jobb lesz, ha hozzászoksz ehhez.

Mindenki megilletődötten nézett rám. És ez tényleg mindannyiukra vonatkozik. Nem csak négyükre, akik most itt ülnek. Hanem Esmere, Carlisle-ra, és Edwardra is… legfőképp Edwardra! Még ha Emmettel és Rosalieval újra jól kijövünk is, még mindig nem bocsátottam meg nekik. Ebben az is közrejátszott, hogy Rosalie és Emmett megvédtek Ashleytől. Claire, Jason és Cedric miatt nem igazán aggódtam. Ők nem érdekelték ezt a kis szörnyeteget. De ez nem az egyedüli ok volt. Emmettre egyszerűen nem lehetett sokáig haragudni. Ami Esmet és Carlislet illeti, bár meghívtam őket magamhoz, de nekik is meg kell barátkozniuk az új énemmel, vagy jobb, ha békén hagynak. Valamilyen szinten sajnáltam őket kettőjüket. De soha többé nem engedem őket olyan közel magamhoz, mint egykor. Ez a család ahhoz túlságosan megbántott. Jasperhez soha nem álltam túl közel. Udvariasak voltunk egymással, és segített megölni Jamest is. De igazából én csak a felesége legjobb barátnője voltam. Valószínűleg ez volt az oka, hogy vele nem volt nehéz ott folytatnom, ahol abbahagytuk. De őt is kedveltem. Alice volt jelen pillanatban a legnagyobb kérdőjel a fejemben. Először azt mondja, hogy még mindig a barátnőm, utána meg hagyja, hogy ez a senkiházi a szobámba jöjjön, és hogy majdnem megöljön. Még ha Ashleynek ténylegesen ez is lenne a képessége, hogy gondolatokat és látomásokat tud befolyásolni, akkor se fogom Alicet mégegyszer közel engedni magamhoz. Ugyanúgy, mint ő a többiek, ő is látta, hogy milyen gyűlölettel nézett rám az a kis bestia. Arról nem is beszélve, hogy mennyire megsértett és megbántott engem Alice. Úgy tűnt, hogy Alice elég közel áll Ashleyhez. Ami miatt bizalmatlan voltam vele, és vele szemben álltam, amit minden egyes adandó alkalommal a tudtára is hoztam. Mert nem ő jött, hogy megmentsen, hanem Emmett!

- Nagyon sajnáljuk, hogy csak úgy egyszerűen otthagytunk téged. De tudnod kell, hogy mindig itt leszünk neked – mondta Rosalie, és megfogta a kezem.

- És ne aggódj Ashley miatt. Gondoskodunk róla, hogy soha többé ne juthasson a közeledbe – mondta Emmett, és egy pillantást vetett Alicere, aki láthatóan kényelmetlenül érezte magát.

- Nagyon sajnálom, de most vissza kell mennem dolgozni – mondtam Emmett és Rosalie szavaitól meghatódottan.

Felálltam, és odamentem az egyik asztalhoz, hogy felvegyem a rendelést. Nem sokkal záróra előtt a négy Cullen testvér odajött hozzám, hogy elbúcsúzzanak.

- Bella, most már jobb, ha hazamegyünk. Hazavihetünk? – kérdezte Emmett.

- Nem, köszönöm, még össze kell egy kicsit rakodnom, és nemsokára itt van értem Jason – válaszoltam mosolyogva.

Jason neve hallatán Alice furcsán nézett rám, amit nem tudtam hova tenni. De nem foglalkoztam vele.

- Oké, akkor holnap találkozunk az egyetemen. Jóéjt! – mondta Rosalie, én pedig mindegyikűjüktől elköszöntem egy barátságos mosoly kíséretében.

Jason és Cedric pontosan érkeztek, és hazavittek minket. Claire egy szenvedélyes csókkal üdvözölte Cedricet, és úgy tűnt, nagyon egymásra vannak hangolódva.

Bár én is együtt voltam Jasonnel. Időközben már egy kicsit többet éreztem iránta, mint barátságot. Ezek az érzések nem voltak olyan erősek, mint amit Edward iránt éreztem, de már mindenképpen több volt barátságnál.

Jason odajött hozzám és adott nekem egy gyengéd csókot. Ő egyszerűen édes volt. Igaz egy kissé félénk volt, de mindig csak az én érdekeimet nézte. Egyszerűen boldog volt, ha én boldog voltam, ezért mindent megtett értem. Nagyon nehéz ilyen kedves fiúval összefutni, és nekem megadatott ez a szerencse. De annál boldogtalanabb voltam amiatt, hogy tudtam, soha nem fogom őt úgy szeretni, mint Edwardot. De türelmesebbnek kell lennem. Jason adott időt nekem, hogy megszeressem őt. Akkor miért kéne nekem ezt az időt megvonnom magamtól?

Claire és én elbúcsúztunk Nortontól, aki szép estét kívánt még nekünk.

Jason és én kéz a kézben sétáltunk ki a kocsmából, Claire és Cedric pedig mögöttünk jöttek. Jól éreztem magam. Csendben sétáltunk egymás mellett. De ez a kellemes fajta csend volt. Egy nagy parkon mentünk keresztül, ami a kollégiumhoz tartozik. Hirtelen Jason felém fordult, és szenvedélyesen megcsókolt. Egy pillanat meglepődöttség után visszacsókoltam. Sokkoltan húzodtam el Jasontől, amikor morgást hallottam. Jason mögé néztem, és megláttam őt.

Edward.

Egy fa mögött állt, és dühödten nézett minket. Mi az ördögöt keres ő itt? Claire-t és Cedricet kezdtem el keresni a szemeimmel, de megállapítottam, hogy ők továbbmentek, és már ki is értek a parkból. Még egyszer Jason mögé néztem, de Edward már nem volt ott.

- Mi történt? – kérdezte Jason zavarodottan.

- Azt hiszem hallottam valamit – válaszoltam kitérően.

- Menjünk haza. A parkok ijesztőek tudnak lenni éjjelente – fűzte még hozzá idegesen.

Szorosabban fogta meg a kezem, és tovább mentünk. De a gondolataim Edward körül kalandoztak. Véletlenül volt ott? Vagy követett? De miért tette volna? Hiszen ott volt neki Ashley. De ez sem tartotta vissza őt attól, hogy kövessen engem, vagy hogy előadás alatt lyukat bámuljon a hátamba. Csak azt tudtam, hogy féltékeny, és hogy ez amiatt volt, mert azt hitte, hogy még mindig hozzá tartozom. De talán igaza volt Ashleynek, és Edwardnak tényleg lekiismeret-furdalása van, amiért csak úgy otthagyott engem? De most már járunk Jasonnel, úgyhogy nem kell, hogy rossz legyen a lelkiismerete. Miért nem hagyja végre, hogy élhessem a saját életemet?

Észre se vettem, hogy időközben már a lakásunk előtt álltunk.

-Öhm… Isabella, ma Cedricnél alszom – mondta Claire zavarban.

Homlokráncolva néztem rá. Örültem, hogy együtt vannak Cedric-kel, de nem gondolja, hogy azért ez egy kicsit túl gyors? Megértette a tekintetemet, és rámvigyorgott.

- Nem úgy van, ahogy te gondolod. Egyszerűen csak vele akarok lenni – mondta barátnőm szemeit forgatva. Cedric is elvigyorodott.

- Ígérem, hogy jó kisfiú leszek!

- Azt remélem is, a saját érdekedben. Különben meggyűlik velem a bajod – nevettem rá. Bár minden egyes szót komolyan gondoltam. Nem éreztem magam valami jól a gondolattól, hogy egyedül töltsem az éjszakát a lakásban. Ezért Jasonhöz fordultam.

- Nincs kedved ma este itt maradni? – kérdeztem félénken. Jason rámmosolygott.

- Dehogynem!

- Jason, rád ugyanaz vonatkozik, mint Cedricre – mondta Claire nevetve.

- Én is jó kisfiú leszek – válaszolt Jason vigyorogva.

Miközben Jason elment, hogy összeszedjen magának pár cuccot, Claire is összepakolt.

- Nem baj, ugye? – kérdezte Clair aggódva. Rámosolyogtam.

- Persze! Megbízom Jasonben – mondtam biztosabban, mint ahogyan igazából éreztem magam.

Rámmosolygott Claire, és megölelt.

- Holnap reggel találkozunk. Cedric és én értetek jövünk.

- Akkor holnap.

Közben Jason is visszajött.

- Elmegyek letusolok, utána majd bemegyek szobámba – Jason odajött hozzám, és megölelt.

- Isabella, én soha nem foglak siettetni. Ne aggódj. Együtt fogunk aludni, és a karjaimban fogsz feküdni. De semmi több. Hogyha készen állsz többre is, akkor én is kész leszek. Csak rajtad múlik. Én tudok várni. Csak a közeledben szeretnék lenni – mondta Jason gyengéden.

Hihetetlen ez a fiú! Jason annyival jobbat érdemelne, mint amennyit én nyújtani tudok neki. Elmentem zuhanyozni, felvettem a pizsamámat, majd visszamentem a szobámba. Jason már az ágyon feküdt. Egy fehér póló és egy kék jogging alsó volt rajta.

- Így szoktál aludni – kérdeztem mosolyogva, és mellé feküdtem. Átölelt, és a mellkasára hajtottam a fejemet.

- Nem fogok félmeztelenül az ágyadba feküdni. Félénk vagyok – mondta megjátszott felháborodottsággal.

Nevetnem kellett. Még ha viccként mondta is, tudtam, hogy komolyan gondolja. Jason nyugtatóan simogatta a hátamat, és én lassan elaludtam.

Egy zaj ébresztett fel az éjszaka közepén. Annyira zavarodott voltam, hogy először azt se tudtam, hogy hol vagyok. Aztán eszembe jutott. A szobámban voltam, és Jason is itt volt velem. Visszaraktam a fejem a mellkasára, és az egyenletes lélegzetére figyeltem. De mi ébresztett fel? Újra hallottam valamit. Olyan volt, mint egy halk morgás. Az ablaktól jött. Óvatosan megfordultam, hogy ne ébresszem fel Jasont.

Kint, az ablakpárkányon Edward ült, és engem nézett…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés