Bella szemszög

- Öhm… - Hirtelen nem jutott eszembe semmi jó hazudnivaló. Ha azt mondanám, hogy más fajta levegőre volt szükségem, úgysem hinné el.
- Mi az, benned akadt a szó? – kérdezi gúnyolódva Jane.
- Megnyugodhatsz, nem – nézek rá szúrós szemekkel. Ő is elég mérgesen nézett rám.
Ahogy végig néztem a társaságon, Aro mellett felismertem azt a srácot, akit Alec-nek hívnak. Mellette Demetri állt, és Aro másik oldalán az idegen férfi, és Jane.
- Kit tisztelhetek Önben? – nézek a férfi felé. Próbálom húzni az időt.
- Nono, Bellácska – neveti el magát ismételten Aro. – Nem tereljük a témát. Ne hidd, hogy a vámpírmemóriám eltompult az évek alatt. Még nem válaszoltál a kérdésemre. Merre voltál az elmúlt egy évben?
- Alaszkában.
Egy kicsit, mintha megdöbbent volna.
- És ki változtatott át? Mert amennyire én tudom Alaszkában nem élnek hozzánk hasonlóak.
- Egy idegen vámpír. Nem akarom elárulni a nevét, mert nem akarom őt bajba keverni.
- Pedig jobb lenne, ha elárulnád.
- Kinek lenne jobb? – kérdezem gúnyos hangon. – Neki vagy neked?
Ahogy láttam, lassan Aro is kezd kijönni a béketűréséből.
Hirtelen ránéz a mellette álló Jane-re, majd jelentőségteljesen rám pillant. Megvastagítom egy kicsit a pajzsom, hiszen gondolom most az a rész fog jönni, amikor Jane megtámadja a pajzsom.
- Aro, nem is üdvözölsz? – kérdezi meg mögöttem Charlisle. Talán csak az időt akarja húzni, hátha ez segít rajtam. Egyet előre lép, én pedig ügyelek arra is, hogy a pajzsom alatt maradjon. Kezet nyújt Aro felé, aki nem habozik azt elfogadni.
Magabiztosan megfogja, és megrázza Charlisle kezét, de a kívánt hatás elmarad. Az arcán egy pillanatra átfut a meglepődöttség, de utána újra visszasimul a már megszokott álarcába.
Közben Jane sem habozik, azonnal nekitámad a pajzsomnak. Ha jól érzem, méghozzá pontosan is az én részemnél. Tehát engem akart megtámadni. Gúnyos mosolyra húzom a szám, és úgy vigyorgok Jane-re. Elég muris látni az arcán az erőlködést.
Edward mellettem már szinte remeg a dühtől. Én próbálom visszafogni, de azt hiszem nem sokáig fog menni.
- Jasper! – kiáltom el magam, de ő már tudja, mit kell tenni. Edward fekete szemeit Jane sötétvörös szemeibe fúrja, és úgy sziszegi a fogai között:
- Hagyd békén a feleségem, különben széttéplek!
- Hozzá sem értem! – mondja Jane ártatlan hangon, de közben a szája szegletében mosoly bujkál. A szemeiben mégsem ugyan az az ördögi fégy csillan, mint amit az arcáról lehet leolvasni, hanem inkább düh és ijedség.
- Mi van kicsi Jane, befuccsolt a képességed?
Egy pillanatra meglepődik, de ugyan olyan gúnyos hangon válaszol:
- Mi van Bella, a legutóbbi látogatásunk óta de bátor lettél.
- Neked pedig az erőd kezd elenyészni.
- Azt hiszem neked hála – mondta gúnyosan, összehúzott szemekkel Jane.
Aro hirtelen felém kapja a pillantását, és mosolyra húzódik a szája.
- Megtudhatnám, hogy mi a te képességed?
- Na, azt már nem! – mordul fel mellettem Edward, és neki akar rontani Aro-nak.
- Ne Edward! – kiáltja el magát Alice, akinek mindeddig üveges volt a tekintete.
Hirtelen valaki belecsapódik Edwardba, és visszalöki a pajzsom hatótávolságába.
Kérlek, csak Őt ne…

Renesmee szemszöge

Mind a hárman a nappaliban ültünk, és csak néztük az órák múlását. Jacob megpróbálta egy barátját is elhívni, hátha egy kicsit jókedvre derít minket, mondván: Seth nagy mókamester, ti is szeretni fogjátok!
Jacobnak viszont sajnos nem jött be a terve, mivel Seth nem volt otthon. Néhány la push-i sráccal elment moziba.
Mi sem jobb az éjszakai mozizásnál. Mi is csináltunk ilyet, csak mi persze otthon hármacskán. Hiányoznak azok az idők. Persze nem bántam meg, hogy eljöttem ide. Így legalább megismertem apát, és a Cullen családot. De nagy hirtelen a nyakunkba szakadt a Volturi.
- Kértek valamit enni? – kérdezi Jacob, mi pedig meg sem szólalunk, csak nemlegesen megrázzuk a fejünket. Ő csak sóhajtott egyet, majd leült mellénk.
- Rossz ez a várakozás – suttogta mellettem Rosaline.
- Nekem mondod? – suttogom vissza. Rossz volt, ez a tehetetlenség. nem is tudom anyáék hogy képzelték, hogy minket itt hagynak. Legszívesebben fognám magam, és elindulnék vissza a Cullen házba. De nem lehet. Megígértük anyáéknak, hogy vigyázunk magunkra.
Koncentrálni kezdtem, hátha lesz valami látomásom, és lett is: Láttam, amint a Volturi közeledik az erdőn keresztül a Cullen ház felé. Tehát időpontot változtattak? Amikor én láttam a házban, teljesen meg voltam róla győződve, hogy két nap múlva érkeznek meg.
- Holnap hajnalban jön a Volturi, nem holnap! – mondtam ki az elejét suttogva, a végét viszont már szinte kiabálva. Hirtelen felpattantam, és fel-alá kezdtem járkálni. Jacob kezeit éreztem a derekamon, aki az ölébe húzott, és nyugtatóan simogatni kezdte a hátam.
- Nem kéne felhívni anyáékat? – kérdeztem idegesen.
- Igazad van Jacob – mondta Rosaline szerelmem felé fordulva.
- Beavatnátok? Mint tudni illik, az egyetlen képesség, amit nem tudok elsajátítani rejtélyes módon a gondolatolvasás.
- Nos, Jacob csak azt mondta, hogy szerinte fölösleges. Hiszen ha te láttad, akkor Alice is.
- Igazatok van. De akkor is rossz ez a tétlenség! – mondtam egy óriási sóhaj kíséretében.

Később Jacob felajánlotta nekünk a szobáját, hogy aludhatunk ott.
- Erre nincs semmi szükség. Úgy sem tudunk normálisan aludni Ennyi izgalom után…
- Igaz.
- Jacob apukád miért nincs még itthon?
- Talán Charlie-nál nézik a meccset. Olyankor mindig későn ér haza.
- Értem.

Az ajtó megnyikordult, és valaki kintről belökte. Csak emlegetni kellett, és Jacob apukája máris megjelent.
- Egy pillanat lányok, csak segítek apának bejönni.
Rámosolyogtam Jacobnak, aki velem a karjaiban felállt, majd visszaültetett az ágyra.
Miután hallótávolságon kívül került, Rosaline felsóhajtott.
- Nekem mikor lesz ilyen pasim? – kérdezi kissé fancsali képpel.
- Neked is el fog jönni az igazi megnyugodhatsz, csak várnod kell rá – mosolyogtam rá szelíden. Ő is visszamosolygott, majd megöleltük egymást.
Az ajtó felöl nyikorgást hallottunk, és megjelent Jacob, egy tolószékes férfit tolva. Egy pillanatra meglepődtem, de tényleg csak egy pillanatra. Elmosolyodtam a férfi láttán. Jacob le sem tagadhatná, hogy ki az apja.
- Lányok, bemutatom nektek az édesapám Billy Black-et. Apa, ő itt pedig Rosaline és Renesmee Swan.
Mind a ketten felálltunk Billy-vel szemben. Egy pillanatra összeszűkült szemmel nézett minket, aztán, mintha megvilágosodott volna. Kitágult szemekkel meredt ránk.
- Ti… ti Bella lányai vagytok?
Mosolyogva bólintottunk egyet.
- De… hogy? – kérdezi még mindig meglepődötten.
- Nos, a mi apán Edward Cullen, tehát ha azt vesszük, akkor félvérek vagyunk.
Megint elakadt a szava.
- Jacob, hogy léphettek be a területünkre? Nem úgy szólt a szerződés, hogy vérszo… khm… vámpírokat nem engedünk be a területünkre?
Amennyire örültem a találkozásnak, olyan hamar hervadt le a mosoly az arcomról. Legszívesebben kimenekültem volna a házból.
- Apa! – förmedt rá Jacob édesapjára, majd mellém jött, és átölelt. – Beengedtem őket, mivel Renesmee a szerelmem!
Értékeltem, hogy nem a lenyomatának nevezett.
- Kérlek, hagyd! Ne vessz össze miattam apáddal – súgtam a fülébe.
- Nem érdekel! El kell fogadnia, hogy téged szeretlek. – Ő még csak nem is próbálta lehalkítani a hangját. Mr. Black minden egyes szavát tisztán hallotta.
- Sajnálom, fiam – mondta bűnbánóan Billy.
- Tudom – mondta higgadtan Jacob. – Még hogyha nem is lett volna az, akkor is beengedtem volna. A Cullenek holnap harcra készülnek. A lányaikat pedig szerették volna biztonságban tudni.
- Bella?
- Ő is vámpír lett. Ő is velük harcol.
Jacob apjának arcát még jobban befedte a szomorúság fekete fátyla. Komor képpel megfordult a székkel, és elindult egy ajtó felé. De egy pillanatra megtorpant, és visszafordult.
- Sajnálom lányok, hogy így viselkedtem veletek. Idejönnétek hozzám és megölelnétek egy vén szenilis öregembert?
Rosaline-re néztem. Hiszen ő tudja, hogy mit gondol Billy.
Megfogta a kezem, és megszorította.
„Nyugalom. Tényleg semmi rosszat nem akar már nekünk. Nincs megbékélve azzal, hogy mik vagyunk, de azzal, akinek a lányai vagyunk és az unokái, viszont igen. Még a Cullenek iránt is van benne egy kis hála, hiszen amióta itt élnek a környezetükben, nem nagyon volt rájuk panasz.”
Összemosolyogtunk, mire a másik két jelenlévőtől kaptunk egy furcsa pillantást. Odamentünk Billy-hez, és megöleltük két oldalról. Ő is visszaölelt, bár egy kicsit félénken, de mégis megtette.
- Nos, akkor én megyek is aludni – mondta zavartan, mi pedig elengedtük őt.
Jacob még ment neki egy picit segíteni, mi addig elvoltunk a nappaliban. Egy kicsit el is felejtettem, mit történik otthon. De amint eszembe jutott, újra letargiába estem.
Rosaline mellém ült, és mind a ketten felhúzott lábakkal, egymás felé fordulva ültünk, fejünket a kanapé támlájának döntve.
Mire Jacob jött, szinte már nem is éreztem a külvilágot. Elálmosodtam, és nem kellett sok hozzá, el is aludtam. Csak annyira ébredtem fel egy pillanatra, hogy valaki betakar minket, majd mögém ül, és átölel.

Hirtelen pattantak fel a szemeim. El sem tudtam hinni, hogy sikerült mégis elaludnom. Előkotorásztam a telefont, és megláttam, hogy már öt óra van!
Nem akartam felébreszteni a többieket, úgyhogy mozdulatlan maradtam.
Hirtelen bevillant valami.
A Volturi a ház felé tartott. Nagyon gyorsan odaértek, és meg sem várva az ajtónyitást benyitottak a Vullen villába.
- Itt vannak! – kiáltottam fel ijedten, mire mind a ketten felébredtek.
- Kik vannak itt, kicsim? – kérdezi Jacob félig kábultan.
- Hát a Volturi! Most léptek be a Cullen villába!
Alig telt el egy perc, újabb villanás következett.
Apa kiszakítja magát Jasper fogásából, és neki akar ugrani Aro-nak. Utána viszont úgy esik össze a padlón, mint akit áram ráz, és össze-vissza rángatózik. Anya elkiáltja magát, és ki akarja tágítani a pajzsát, érzem, de késő. Hirtelen meggyullad apa este. Anya bevonja a pajzsa alá, de egy kicsit így is megégett.
- Neeeee! – kiáltom el magam, miután vége lett a látomásnak. Felpattanok a helyemről, és eszeveszett rohanásba kezdek. Hallom még Jacob kiáltását, de nem fordulok vissza. Ha meg teszem akkor apának valami baja lesz.
Az erdő elsuhan mellettem, mintha egy filmet tekernék előre.
Amint meglátom a Cullen ház üvegablakain keresztül apa megfeszült testét, tudom, hogy mit kell tennem. Az egyik nyitott ablakon át beugrom a házba, és nekicsapódom apa testének. Közben pajzsot is képeztem magunk köré, így ha anya pajzsának hatótávolságán kívül kerülnénk, akkor mégsem tudnak minket bántani.
Mindenki engem és apát figyelt. Én apa mellkasán feküdtem, és onnan próbáltam feltápászkodni. A pajzsom persze még mindig fenn tartottam. Apa mérgesen nézett rám, de mielőtt kinyithattam volna a szám, Alice megszólalt mellettem:
- Ne haragudj rá. Sőt hálás lehetsz neki.
Gondolom kiolvashatta Alice fejéből az okot, mert hirtelen megölelt.
- Nem kellett volna kicsim. Így már nem vagytok biztonságban.
- De legalább minden másként történt.
Torokköszörülést hallok magunk mögött. Megfordulok, és Aro Volturi kíváncsi pillantáséval találom szembe magam.
- Megtudhatnám, hogy kihez van szerencsénk?
- A nevem Renesmee Swan…
- … Bella és az én lányom – szólalt meg mögöttem apa, mire a Volturi tagok ledermedtek, és úgy néztek rám, mint valami ritka új kincsre. A ritka igaz is volt, de a kincsből nem kapnak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés