-Szóval, ha jól raktam össze, azért mentetek el, mert Alice-nek az volt a látomása, hogy Nessie-t elviszik? – kérdezte Emmett. Mindnyájan kíváncsian figyeltük hol Alice-t, hol Jaspert, elvégre elérkezett a mese ideje.
-Valami hasonlót – bólintott Alice. – Mert nem Nessie-t vitték el, hanem Bellát; Edward megtámadta Felixet, ezért őt szimplán megölték, aztán kitört a harc, és naná, hogy mi vesztettünk. Bár Caius meghalt volna, és még jó páran, de akkor is. Csupán Carlisle, Jasper, Bella, Sam, és Jared maradtak volna életben. Ja, meg persze Nessie és Jacob, de ők már rég nem voltak itt a harc végére.
Összerándultam, akár a többiek. Belegondolni is szörnyű volt, mekkora vérengzés tört volna ki a Cullen házban. Meghalt volna Esme, a család lelke; Rosalie, a család dísze, az a nő, aki megmentette volna Nessie-t, Emmett, akinél erősebb, és legyőzhetetlenebb alakot nem hordott még a hátán a Föld; Quil, Embry, Seth, Leah, és Paul, akik önként feláldozták volna magukat értünk; Alice, akinél kedvesebb és önzetlenebb lányt még sosem láttam; és Edward, aki miattam ölte volna meg magát, pedig hosszú, boldog létezés jár neki…
-Mi az, hogy Nessie és Jake már nem lettek volna itt? – kíváncsiskodott Esme, aki annyira nem viselt meg a bejelentés, mint a többieket, sőt, megkönnyebbültnek tűnt. Nem kellett olvasnom a gondolataiban, hogy tudjam, Carlisle sikeres megmenekülése miatt öntötte el őt a boldogság.
-Rosalie, dicsekedhetsz – kuncogtam.
-Rose? – értetlenkedett Emmett.
-Oké… - vett nagy levegőt a szólított, majd belefogott. – Bizonyítani akartam, és megvédeni Nessie-t. Én nem voltam olyan bizakodó, mint ti, és száz százalékig biztos voltam benne, hogy mind meghalunk. Ezért elmentem J. Jenkshez… - mesélt, de nem fejezhette be, mert olyan történt, amire senki sem számított. Edward ölbe kapta testvérét, és pörgött vele körbe-körbe. Mindenki elképedve bámult, és meghatottan pislogott, beleértve engem is. Rosalie és Edward között sosem volt felhőtlen a viszony, bár mélyen mindig szerették egymást. Ez volt az első olyan reakció, amivel ki is mutatták testvéri szeretetüket.
-Rosalie… köszönöm! El sem tudom mondani, mennyire. Az adósod vagyok.
-Egyezzünk ki döntetlenben a Volturi-kaland miatt – legyintett Rose, mikor Edward elengedte.
-Na, most már nagyon kíváncsiak vagyunk ám mi is – jegyezte meg Eleazar.
-Szóval… elmentem J. Jenkshez, aki a hamis iratainkat rendezi, és csináltattam újakat Nessie-nek, és Jacobnak. Ezért nem voltunk soha egy légtérben Edwarddal. Mármint én, meg Jacob. Mert féltünk, hogy kiolvasná a fejünkből a dolgokat. Bella is tudott mindenről, de ugye neki van az a szuper pajzs, úgyhogy…
Most Emmett szakította félbe Rosalie-t, hasonlóképp, mint Edward, csak több szenvedéllyel.
-Rosie, te egy hős vagy – lelkendezett Esme meghatottan.
-Bizony, alkottál, hugi – vigyorgott Jasper. – Ha láttad volna, hogy ugrált Alice, amikor meglátott a látomásában…
Ezt nem volt nehéz elképzelni, ezért mindnyájan nagy hahotában törtünk ki.
-De Huilanra és Nahuelre hogy találtatok rá? – faggatózott Carlisle, mikor a nevetés elhalt.
-Látomásokkal. Illetve Jasper barátai, Peter és Charlotte segítettek, mert ők hallottak már elég sok ilyen témájú pletykát – felelt Alice.
-És most hol vannak? – érdeklődtem.
-Elmentek. Vadászni szerettek volna, de nem hagytuk őket Forksban garázdálkodni, úgyhogy hamarabb leléptek. De üdvözletük küldik.
-Eszméletlenek voltatok, skacok – jelentette ki Edward mély meggyőződéssel.
-Azok bizony – bólogatott lelkesen Alice a dicsérő szavakra.
-Örökké hálások leszünk nektek – egészítettem ki Edwardot.
-Azok bizony – ismételte magát Alice.
-Köszönöm, Alice néni, Jasper bácsi – mondta Nessie, aki a kezdetektől fogva Jasper ölében ült, bizonyára a hiányát pótolva ezzel. – Olyan furcsák voltak Aro bácsiék…
-Azok bizony – kontrázott Alice.
-Alice, mi van veled? – forgatta a szemeit Rosalie. Ügyelt rá, nehogy olyan kérdést tegyen fel, amire a válasz „Azok bizony” lehessen.
-Semmi. Csak tervezek.
-Ó, jaj. Mit? – kérdezte Jasper rosszat sejtve.
-Te tudsz róla. De nem akarom elmondani. Először meséljetek ti.
-Mióta tudsz te kirgiz nyelven, Alice? – kérdezte Edward lemondóan.
-Ne tereld a témát, mesélni, most! – rendelkezett a lány.
Mi pedig teljesítettük kérését.
Volt nagy ámulás-bámulás, hálálkodás Kate-nek, részvétnyilvánítás a Denali-klán maradék tagjainkat, nagy nevetések, és megható pillanatok, amíg elregéltük az elmúlt hetek eseményeit. Mindnyájan kíváncsiak voltunk Alice és Jasper titkára, de nem voltak hajlandóak tárgyalni velünk, amíg ki nem elégítettük tudásvágyukat.
A történet végére érve Rosalie, Esme, Kate, Carmen, és én egyszerre jajdultunk fel.
- Alice, mondd már!
- Jól van, jól van, mondom, nyugi – kacarászott a letámadott lány, míg a férfitagok csak nevettek a nőneműek elképesztő kíváncsiságán. – A lényeg, hogy költözünk. Már holnap.
- Micsoda? – hördültünk fel újból, de már nem csak mi, lányok.
- Alice, ezt nem gondoltad komolyan, ugye? – kérdezte Carlisle.
- Dehogynem.
- De drágám, be kell látnod, hogy lehetetlen. Ahhoz először kell házat venni, bútoroztatni, iratokat rendezni, meg… - sorolta Esme kedves „lásd be”- hangján.
- És ezeket Alice és Jazz mind meg is tették – morgott Edward sötéten.
- Na, ne – horkant fel Rosalie.
- Hűha, erre még én sem számítottam – füttyentette el magát Emmett.
- De miért csak most szóltatok? – fakadtam ki. Kizárt dolog, hogy én elmenjek innen. Egyszer muszáj lesz, de nem most…
- Mikor szóltunk volna? Rángattalak volna le titeket a szobából, vagy mi?
- Alice, ez nagyon nem poén. Jacobbal mi lesz?! Ő is jön velünk, és ráadásul ő az egyik alfa! Nem hagyhatja itt a többieket!
- Mi? – rándult meg Alice arca. – A kutya is jön?
- Jacob – javította ki őt Rosalie. Na, erre meg én nem számítottam…
- Ez nem volt betervezve! Ó, hogy az a… - szitkozódott, miközben Jaspert rázta a röhögés.
- Alice az egyik földszinti szobának nem látta a berendezését. Nem értettük miért, de arra gondoltunk, nyilván azért, mert több lakója is lesz majd, mondjuk ti, Eleazar. De ezek szerint az lesz a kutyaól – jegyezte meg Jazz, és a végére már Emmettel együtt dőltek a röhögéstől. Kénytelenek voltunk mi, többiek is csatlakozni hozzájuk, mikor megpillantottuk a dühtől toporzékoló, tervezgető, újraszámoló Alice-t.
- Kell neki irat… repülőjegy, Last Minute, ha lehet… Nessie és Rosalie pedig szobát cserél… a lehető legmesszebb a bolhástól… na, meg csont… - mormolta, mire újból nevetni kezdtem.
- Rose rendezett Jake-nek iratokat. Repülőjegyet szerintem az én leleményes hugicám bármikor tud szerezni… - hízelegtem.
- A szobacsere meg nem nagy dolog – jelentette ki Edward szárazon.
- Oké, megyek telefonálni. Legyetek szívesek közölni a dolgokat a kutyával. Holnap este 11-kor indulunk Seattle-ből. Walesbe megyünk – döntött Alice, majd kipördült a szobából, nyomában Jasperrel.
- Mi meg megyünk pakolni – határozott Rosalie. Az ő ruhatárát ismerve szükség is lesz minden egyes percre, hiába szupergyors vámpírnő… Emmett csalódottan követte őt.
- Mi nem zavarunk, inkább megyünk vadászni. A mi gépünk ma este indul – jegyezte meg Kate, és Carmen, és Eleazar követték. Esme és Carlisle is elvonultak, míg mi Edwarddal és Nessie-vel kénytelen-kelletlen meglátogattuk a farkasokat, ahol épp győzelmi buli folyt.
Az összes Quilletute indián vigyorogva fogadott minket. A szerződés erősebb lábakon állt, mint valaha. Elképesztő, hogy ez a csöppnyi gyermek hogy összehozta az ellenséges törzseket. Na, jó, a Volturi meg én is megtettük a magunkét…
A tábortüzek vidáman lobogtak, a srácok jó étvággyal ettek mindent, amit Emily, és a többi Nyomjelnek titulált lány eléjük hordott. Kellemes, családias hangulat volt, pont olyan, amilyet úgy szerettem még emberlétemben. Emberlét… tele Arizonával, Renével, és a napsütéssel. Majd jött Forks, az eső, és a vámpírok, aztán a vérfarkasok… és Charlie. Róla sem feledkezhetek meg. Vajon hogy van? Tudtam róla, hogy Sue Clearwaterrel tartja a kapcsolatot, és Seth véleménye szerint van ott… valami több mint barátság a háttérben, de nem tudtam semmi konkrétat. Igazából egyáltalán semmit nem tudtam apámról. Vajon tényleg szerelmes? Gondol még sokat rám? Hiányzom neki? Ki vannak még téve azok a képek rólam, és anyámról? Nekem bezzeg nincs róla… pedig annyira hiányzik! Már majd’ egy éve nem láttam… annyira hiányzik, hogy el sem tudnám mondani…
Arra „riadtam fel”, hogy Jacob és testvérei egymást ölelgetik, mint a tipikus kamaszgyerekek, és búcsúzásképp tábortűzi dalokat énekelnek. Jake volt középen, Nessie-vel a vállán, mellette Billy, kinek szemében könnyek csillogtak. Jacob tehát velünk tart. Bár ez nem is volt kérdéses…
Edward átkarolt, és fülembe suttogta.
-Mi a baj, kedvesem?
-Nincs semmi – sóhajtottam fel.
-Még mindig pocsékul hazudsz – mondta tárgyilagosan.
-Tényleg. Csak elkalandoztak a gondolataim. Hiányozni fog Forks…
-Nekem is. Elvégre itt találtam meg mindent, amire egész életem, létezésem során vártam. De visszatérünk még.
-Tudom. De mégis mikor? – kérdeztem keserűen. – Seth és a többiek rég nem élnek majd már, elvégre elmúlik a vámpírveszély. Nem élnek majd a régi osztálytársaim, mint Jessica, Angela, Mike…
-És nem él majd Charlie sem. Ne köntörfalazz, tudom, hogy ez az, ami igazán bánt – mormolta. Erőtlenül bólintottam. – Sajnálom. Tudtam, hogy nem való neked ez az élet. Ezért akartam, hogy ember maradj. Szenvedés nélkül, a szeretteiddel.
-Edward, már megint bolondságokat beszélsz! – nyögtem fel. – El sem tudod hinni, mennyit szenvednék, ha még mindig ember lennék. Öregednék, és előbb-utóbb biztosan meghalnék. De addig is, nem lenne gyermekünk, ez a csoda számunkra, és a két ellenséges törzs is fújna egymásra. Talán Jake még mindig… szeretne engem. Mármint úgy, mint régen. És igenis, egyszer meghalnék. Hidd el, nem működne.
-Tudom… de a családod…
-Hiányoznak. Charlie jobban, mint eddig bármikor. De muszáj. Csak nem készültem még fel rá teljesen.
-Minden rendben lesz… - suttogta, és magához ölelt. Készségesen simultam vigasztaló ölelésébe, miközben a mulató farkasokat, indiánokat, és kislányunkat figyeltem. Hirtelen fogalmazódott meg bennem az ötlet.
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés