- Mióta van Edwardnak ágya?

Esme és Carlisle váltottak egy gyors pillantást, majd rámnéztek. Rossz előérzetem volt. Lehet, hogy már akkor is volt valakije, amikor még együtt voltunk? Ashley biztos nem lehetett, ezt most már tudom. De akkor volt még egy harmadik nője is? Ki volt az, ismerem vajon?

Carlisle habozott.

- A tizennyolcadik születésnapodon… amikor az a kis baleset történt Jasperrel. Edward meg akart téged lepni. Vett egy ágyat, csak neked. Azt remélte, hogy így majd nála alhatsz néha. Azt akarta, hogy olyan kényelmes legyen neked, amennyire csak lehet.

Nyeltem egy nagyot. Edward nekem vette ezt az ágyat. És most Ashleyvel hentereg rajta. Rosszul lettem ettől a gondolattól. Mennyire zakkant is ő valójában?

- Jól vagy, kedvesem? – kérdezte Esme aggódva.

Mosolyt erőltettem magamra.

- Igen… igen, persze. Csak azon csodálkoztam, hogy még egyszer sem említette ezt meg Edward – válaszoltam.

- Akkoriban már nem is mondhatta el, mert már a költözésünket terveztük – mondta Carlisle zavartan.

A kényelmetlen csendet a bejárati ajtó nyílása és Claire megjelenése törte meg. Ekkor néztem először az órára, és láttam, hogy már vagy négy órája beszélgetünk. Claire mellém ült a kanapéra.

- Claire, szeretném bemutatni neked Esme és Carlisle Cullent, Emmett és Rosalie szüleit – mondtam udvariasan, és elkerültem, hogy Edwardot meg kelljen említenem. De nem is volt szükség erre, hiszen Claire pontosan tudta ezt.

Miután udvariasan üdvözölték egymást, Carlisle és Esme felálltak.

- Most már megyünk. Holnap kora reggel már be kell mennem a kórházba, és nektek is az egyetemre – mondta Carlisle mosolyogva.

- Mit szólnál ahhoz, ha jövő hétfőn meglátogatnál minket? Akkor ki tudnám szedni a varratokat, és Esme főzhetne vacsorát – fűzte még hozzá.

- Jól hangzik. Akkor jövő hétfőn – válaszoltam, és búcsúzásképpen megéegyszer megöleltem mindkettejüket.

Claire és én még egy ideig a kanapén ültünk a nappaliban, és a Carlisle-lal és Esme-vel folytatott beszélgetésemről meséltem neki.

- Egész idő alatt olyan érzésem volt, hogy Edward számára még nem vagy közömbös. Lehet, hogy együtt van ezzel az Ashleyvel, de folyamatosan követ és figyel téged. És emlékszem még arra az estére kocsmában is, akkor is mellette ült a barátnője, mégis egész végig csak téged nézett, és azt akarta, hogy te szolgáld ki őt – mondta barátnőm hamiskásan mosolyogva.

Felsóhajtottam. Biztos voltam benne, hogy fel fog tűnni ez Claire-nek. Mondjuk nem is csinált belőle túl nagy titkot Edward.

- Akkoriban úgy döntött, hogy elhagy. Nem fogok mégegyszer átmenni a poklon, csak azért, mert Edward azt akarja – válaszoltam ingerülten.

- Nem tudod nekem bemesélni, hogy már nem érdekel téged Edward. Ahhoz már túl jól ismerlek. Szereted még őt? – kérdezte Claire.

- Gyűlölem és szeretem őt egyszerre. Gyűlölöm azért, amit velem tett, és még mindig tesz, de még mindig szeretem, és tudom, hogy egy részem mindig is szeretni fogja. De ez nem változtatja meg a döntésemet, hogy azt akarom, hogy eltűnjön az életemből. Ha visszamennék hozzá, csak újra elhagyna. Claire, te tudod, hogy hogyan néztem ki az elején, amikor megismerkedtünk. Nem fogok újra az életem romhalmazán állni! – válaszoltam az igazsághoz hűen. – Különben is, ott van már neki Ashley – fűztem még hozzá szarkasztikusan.

Most Claire sóhajtott fel.

- Talán most komolyan gondolja… - mondta, de közbeszóltam.

- Nem, most sem gondolja komolyan. Mindig csak a saját feje után megy. Csak most nme bírja elviselni, hogy én együtt vagyok Jasonnel. Edward úgy gondolja, hogy a tulajdona vagyok, és ezért viselkedik így.

- Isabella, tudod, hogy én kedvelem Jasont. De nekem csak az a fontos, hogy te boldog légy – mondta Claire gyöngéden.

- Tudom. De megpróbálom Jasonnel. Edward csak újra megbántana. Egyszer már átéltem ezt – sóhajtottam.

Miután még egy kicsit beszélgettünk, majd elmentünk lefeküdni.

Másnap az első óránk nyolckor kezdődött, és addigra már legalább félig ébren akartam lenni. Jason és Cedric már fél nyolckor itt voltak nálunk, hogy elkísérjenek. Jason és én megbeszéltük, hogy este elmegyünk moziba. A nagy tervezgetés miatt aztán elkéstünk.

Ahogy beléptünk a terembe Alice és Edward már a helyükön ültek. Mindketten engem néztek. De míg Alice még mindig bocsánatkérően nézett rám, Edward félig dühösen, félig frusztráltan fürkészett engem tekintetével.

Jasont egy másik hely felé húztam magammal, távol onnan, ahol általában ültünk. Semmi kedvem nem volt Edwardhoz.

Jason csodálkozva nézett rám, de nem mondott semmit, míg leültünk.

- Miért bámul mindig téged ez az Edward Cullen? Tudom, Forksból ismeritek egymást. De úgy tűnik, hogy érdeklődik irántad – kérdezte Jason kíváncsian.

Megmerevedtem. Ez jogos kérdés volt. Haboztam.

- Egy rövid ideig együtt voltunk. Semmi komoly. Csak egy középiskolai szerelem. Nem is tartott sokáig. Nem tudom, hogy miért bámul ennyire. Valószínűleg semmit nem jelent ez – mosolyogtam Jasonre megnyugtatólag.

Tudtam, hogy Edward hallott engem, de nem néztem rá. Azt is éreztem, hogy dühösen néz engem. De valahogy mély megelégedést éreztem emiatt. Legalább egy kis részt visszaadhatok neki abból, amit ő velem tett.

Az ebédszünetig nyugalmam is volt, ami miatt meg is voltam könnyebbülve. Éppen a kávézó felé indultunk Cedric-kel, Claire-rel, és Jason-nel, amikor hirtelen megjelent Edward. A tekintete semmi jót nem ígért.

- Bella, beszélni szeretnék veled… egyedül – mondta Jasonre pillantva.

Claire mindenttudóan nézett rám, de én idegesen forgattam a szemeimet. De nem akartam jelenetet rendezni, ezért Jasonhöz fordultam:

- Kedvesem, menj csak nyugodtan a többiekkel a kávézóba. Mindjárt jövök én is.

Jason bizalmatlanul méregette Edwardot, de megnyugtatólag megszorítottam a kezét, majd elindult a többiekkel a kávézó felé.

Edward és én kerestünk egy üres termet, ahol beszélhetnénk. Miután becsuktuk az ajtót, hátat fordítottam neki.

- Mi van már megint, Edward? – sóhajtottam.

- Csak egy középiskolai szerelem? – mondta ingerülten.

- Miért több voltál? – kérdeztem vissza. De Edward nem válaszolt, helyette megint csak kérdezett:

- Hogy sikerült Carlislet és Esmet is ellenem fordítanod? – szűrte összezárt fogai között.

- Nem tudom, miről beszélsz – mondtam kihangsúlyozva unottságomat.

- Megkértek engem, hogy hagyjalak békén – mondta egyre hevesebben.

- Ki van itt ellened, Edward? Már én magam is többször megkértelek rá, hogy hogy hagyjál békén! Már nem volt több ötletem. Remélem, hogy az okát is elmondták neked.

Edward úgy járkált fel és alá, mint egy tigris, és én újra elámultam földöntúlian gyönyörű mozgásán.

- Ashley semmit se fog tenni veled. Megígértettem vele… - Közbeszóltam, és gúnyosan rámosolyogtam.

- Persze hallgatni is fog rád.

- Bella, nem kéne őt provokálnod.

- Edward, lassan kezd elegem lenni. Ő kezdte ezt az egészet. És különben is, te vagy az, aki a féltékenységét táplálja. És én szenvedek amiatt, hogy nincs önuralma. De a jelek szerint halottnak szeretnél tudni, csak nincs bátorságod hozzá, hogy saját kezűleg tegyél a dolog érdekében. Így inkább Ashleyt provokálod, hogy ő megtegye helyetted – kiabáltam dühösen.

- Tudom, hogy ő kezdte. De akkor is veszélyes provokálnod őt. Mindig veszélyes egy vámpírt provokálni. Ezt már tudnod kéne – sóhajtotta Edward, és beletúrt a hajába.

Majd felém fordult. Az egyik kezét a fejem mellé tette, és egyre közelebb hajolt hozzám, már majdnem összeért az orrunk. A szívem hihetetlen gyors tempóban kezdett el verni, és magamban elátkoztam Edwardot.

- Miért gondolod, hogy én a halálodat akarom? – kérdezte suttogva. Nyeltem egy nagyot.

- Jobban kéne ismerned a barátnődet. Már az elejétől fogva nem volt valami barátságos velem. És te direkt provokálod őt. És Emmett volt az, aki megmentett. Nem te. Te odaengedted őt a közelembe, és eltitkoltad ezt a családod elől, kivéve Alice-t. Te csak álltál, míg Emmett letépte rólam a te kis barátnődet. És akkor most kérdezd meg mégegyszer, hogy miért gondolom, hogy a halálomat akarod – mondta levegő után kapkodva.

- Lefogtam őt – mondta még mindig suttogva.

- Nem, megölelted őt. Majdnem olyan volt, mintha meg akarnád védeni őt a gonosz Isabellától – válaszoltam gúnyosan, és elszakadtam Edwardtól.

- Most már tudod, hogy hogyan lett vámpír Ashley – váltott témát. Idegesen felhorkantam.

- És? Most mit akarsz ezzel mondani? – kérdeztem zavarodottan.

- Hallottam Carlisle gondolataiban, hogy azt gondolod, hogy lecseréltelek Ashleyre – mondta elgondolkozva.

- Már három éve vége. Nem mindegy, hogy mit gondolok? – kérdeztem ingerülten. – Az a helyzet, hogy mindketten párkapcsolatban élünk, és nincs kedvem veled a múltról, a jelenről, vagy a jövőről beszélni. Akkoriban te szakítottál velem, és egy okot meg is neveztél, hogy miért. Már túl vagyok rajta, és már neked is tovább kéne lépned. Nem az én bajom, ha rossz a lelkiismereted, és ne zaklass engem emiatt – fűztem még hozzá csípősen. Most ő vigyorgott rám.

- Azt hiszed, hogy a rossz lekiismeretem miatt akarom veled tartani a kapcsolatot? – kérdezte szórakozottan.

- Igen, Ashley ezt mondta. De ha jobban belegondolok, neked nincs is lelkiismereted. Se jó, rossz – mondtam megjátszottan elgondolkozva. Edward komoran nézett rám.

- Még ha Ashley és én „közelebb” is állunk egymáshoz, mint a legelején, attól mi még lehetnénk barátok. És nem mondom, hogy minden igaz, és jó, amit ő mond.

Már csak az, ahogy a közelebb szót kihangsúlyozta, legszívesebben felpofoztam volna, ha tudtam volna, hogy ez bármennyit is számít.

- Nem, ezt nem tehetem meg Jasonnel. Hogy magyarázzam meg, hogy mindig rámorogsz? Egyébként örülök, hogy akkoriban szakítottál velem. Különben valószínűleg soha nem ismertem volna meg Jasont. Mióta már nem vagy része az életemnek, nagyon jól érzem magam. Miért akarnám ezt megváltoztatni? – kérdeztem.

Egy rövid pillanatig mintha fájdalmasan nézett volna rám. De olyan gyorsan elmúlt ez a pillanat, hogy valószínűleg csak beképzeltem magamnak.

- Sokan, akik szakítottak, még barátok tudnak maradni, és jól megértik egymást. Ha már nincs semmi köztük – mondta Edward közömbösen.

- Úgy gondolod, hogy Ashley is látja ezt? – kérdeztem gúnyosan.

- Hagyd ki ebből Ashleyt! Ha valaki közelebbről megismeri, akkor meglátja, hogy egy kedves lány – mondta.

- Az elején úgy gondoltam, hogy Ashley olyan, mint te. De ahogy közelebbről megismertem, láttam, hogy ez nem így van, és hogy ez az oka annak, hogy belészerettem. Nem kell mégegyszer egy ilyen ügyetlen lány. Bár te időközben megváltoztál – fűzte még hozzá megalázóan.

Amikor az egykori ügyetlenségemre emlékeztetett, mintha gyomron vágtak volna. Mindig is gondoltam, hogy ez volt az egyik oka annak, hogy elhagyott.

De valami itt nem oké. Először azt mondja, hogy lehetnénk barátok, a következő pillanatban meg már arról beszél, hogy milyen megterhelő volt számára az ügyetlenségem. Nagyon unalmas lehet a kapcsolata Ashleyvel, ha már rólam beszélgetnek.

- Egyszer már visszaéltél a bizalmammal. Ezt nem hagyom mégegyszer. Ha olyan barátja van valakinek, akkor már nincs is szüksége ellenségekre – mosolyogtam hűvösen.

- Soha nem éltem vissza a bizalmaddal! – válaszolt Edward hevesen.

- Dehogynem! Vagy akkor honnan tud rólam ennyi mindent Ashley? – kérdeztem dühösen.

- Más is elmondhatta neki a családból – válaszolt szintén dühösen.

- Hazudsz… már megint – mondtam idegesen. – És most szívesen kiélvezném az ebédszünetem hátramaradt részét a barátaimmal. Akkor számíthatok arra, hogy ezentúl békén hagysz? Ennek semmi értelme. Csak megnehezítjük egymás életét – fűztem még hozzá.

Edward megint lassan felém közelített, és megfogta a kezemet.

- Bella, csak szeretnék az életed része lenni. Ezt a testvéreimnek és Carlisle-nak és Esmenek is megengeded – mondta gyengéden.

- Nem. Alice-hez már semmi közöm nincsen, és ennek örülök is. Nem akarom, hogy újra az életem része legyél. Neked is megvolt az esélyed. De miért olyan fontos ez neked? – Hamisan rámmosolygott.

- Ezt nem árulom el. Talán egyszer majd magadtól is rájössz.

Ezzel az ajtóhoz ment. Mielőtt még kiment volna a teremből kiment volna mégegyszer felém fordult, és ezt mondta:

- Mindegy, hogy mi bajod van velem, ahhoz Alice-nek semmi köze. Szenved attól, hogy nem foglalkozol vele, és hogy már nem akarod, hogy közöd legyen hozzá. Ezt nem érdemelte ki.

- Az, hogy kivel akarok jóban lenni, és kivel nem, csak rám tartozik! – vágtam hozzá.

Mégegyszer szemrehányóan rámnézett, majd elment. Méghogy mi még lehetnénk barátok, annak ellenére, hogy ő „közel” áll Ashleyhez. Bezár ebbe a terembe, hogy megint az orrom alá dörgölje a kapcsolatát ezzel a kis senkiházival. Gyűlöllek, Edward Cullen!

De ketten tudják játszani ezt a játékot, és meg fogom neki mutatni, hogy én is nagyon jól érzem magam Jasonnel.

A hét további részében békén hagyott Edward. Csak azt vettem észre, hogy mindig figyelt engem, és hogy vészjósló pillantásokat vetett, ha Jasont az ő szeme láttára csókoltam meg, vagy flörtöltem vele. Alice még mindig szomorúan nézett engem. Sajnáltam őt, de aztán mindig eszembe jutott, hogy csak úgy odaengedte hozzám Ashleyt, és újra dühös voltam rá. Az ebédszünetben Rosalie szórakozva és mindenttudó pillantással nézett rám, Emmett pedig részben rajtam, részben Edwardon szórakozott. Mikor Jason megint a karjaiba vett… Edward szeme láttára, és nem választotta el őt sok attól, hogy rátámadjon Jasonre, Emmett megpróbálta lenyelni a kitörő nevetését, és valami olyasmit mormogott, hogy: „Ezek a mai fiatalok”

Emmett és Rosalie meglátogattak engem csütörtök este a kocsmában. Rosalie félrevont, és azt mondta:

- Tudod, hogyan kell játszani, ez tetszik nekem.

Anélkül, hogy akartam volna, elvigyorodtam. De soha többé nem fogok gyengének mutatkozni Edward Cullen előtt. Meg fogom mutatni, hogy hogyan megbántott a megjegyzéseivel őróla és Ashleyről. Sőt, ugyanolyan hévvel fogom ezt neki megmutatni neki, mint ahogy ő tette. Néha úgy mozdultam előtte, hogy felé szálljon az illatom. Ilyenkor mindig azzal a kétségbeesett kifejezéseel az arcán nézett rám, én viszont csak egy győztes mosolyt küldtem felé, ami kb. ezt jelentette:

„Nem tudsz ellenállni nekem!”

Néha én sem értettem saját magamat. Azt akarom, hogy hagyjon békén Edward, de közben meg én nem akarom őt békén hagyni. És közben tudom, hogy egyáltalán nem vagyok közömbös számára. Csak abban nem vagyok biztos, hogy ez miattam, vagy a vérem miatt van-e.

De egy valamiben biztos voltam: Van bennem valami, ami Ashleyből hiányzik. Valami, ami hozzám vonzza Edwardot. És ez rendkívül boldoggá tett engem.

Jason mostanában az osztatlan figyelmemet élvezhette általában, így nem kérdezett többet Edwardról. Egy kellemes hetünk volt. Voltunk moziban, elmentünk enni, vagy csak a kanapén ültünk. De a csókokon, és a kézfogáson kívül semmi sincs köztünk. Jó, még csak egy hete vagyunk együtt. De egyszerűen nem ment. Még nem kerültem olyan távol Edwardtól, hogy bármi intimebbre gondoljak Jasonnel.

Vasárnap volt. Rosalie és Emmett átjöttek, hogy újra csináljunk egy közös DVD-estet. Rosalieval időközbne olyan közel kerültünk, hogy azt terveztük, együtt megyünk el vásárolni… természetesen Claire-rel. Nélküle még mindig nem mentem sehova. Mondhatni lassan összebarátkoztunk Rose-zal.

- Mikor jöjjek érted holnap reggel? – kérdezte Emmett.

- A fél hat jó?

Már elmondtam Jasonnek, hogy a Cullenekhez megyek, hogy Carlisle kiszedhesse a varratokat. Mivel kedvelte Emmett-et és Rosalie-t nem volt ellenvetése. Bár tudta, hogy Edward is ott lakik. Nem akartam, hogy Jason velem jöjjön. Furcsa lett volna, Carlisle-nak és Esme-nek is. Főleg mivel még mindig abban reménykedtek, hogy én és Edward újra egy pár leszünk.

- Mit szólnátok hozzá, ha pénteken elmennénk vásárolni? – kérdezte Rosalie Claire-től és tőlem.

- Rendben! – válaszolt Claire mindkettőnk helyett. És én tényleg örültem ennek.

Mindannyian a filmet néztük. Tizenegy körül Rose és Emmett elbúcsúztak, Claire és Cedric pedig elmentek Claire szobájába, míg Jason és én az én szobámat vettük célba. Jason mellkasára raktam a fejem, és hamar el is aludtam.

Hétfőn délután fél hatkor Emmett már itt is volt értem, és elvitt engem.

Az egyetemen semmi különleges nem történt, azon kívül, hogy Edward arckifejezése időről időre összezavart. Néha gúnyos mosollyal nézett rám, néha még gonoszan is. És nekem fogalmam sem volt, hogy már megint mit talált ki. Merthogy tervez valamit, az tuti.

Emmett vigyorogva nézett engem.

- Fel a második menetre! – Zavartan néztem rá.

- Mire gondolsz?

- Rólad és Edwardról beszélek. És a ti kis játékotokról: Melyikőtöknek sikerül előbb az őrületbe kergetnie a másikat.

- Nem tudom, hogy mire gondolsz – állítottam makacsul, de Emmett csak nevetett.

Rögtön tudtam, hogy Edward kitervelt valamit. És volt egy olyan érzésem, hogy hamarosan meg is fogom tudni, hogy mit.

Amint megérkeztünk a Cullen házhoz Esme rögtön kint termett, és szorosan megölelt. Karöltve mentünk be a házba. Ahogy beléptünk a nappaliba Edward már a zongoránál ült, és egy számomra ismeretlen dalt játszott. Mellette ült Ashley, és az egyik kezét Edward derekára rakta. Már tudom, mire gondolt Emmett.

Ez a gonosz kígyó az én helyemen ül! Nem Isabella! Az már nem a te helyed többé!

Nem foglalkoztam velük, és Jasperrel kezdtem el beszélgetni. Vagy nem vett észre semmit Jasper, vagy ismét nagyon jól el tudtam rejteni az érzelmeimet előle. Egyszercsak megszólalt Ashley.

- Hát nem gyönyörű ez a dal? Ezt nekem írta Edward – mondta, és közben megalázóan nézett rám.

Láttam, ahogy Edward egy félig mindenttudó, félig gonosz mosollyal nézett, míg a többiek komoran néztek Ashleyre és Edwardra. De én csak gúnyosan mosolyogtam, és megjátszott unalommal a hangomban mondtam:

- Igen, az hallatszódik. Edward, kéne venned pár zongoraleckét. Ez úgy hangzik, mintha egy kacsát fojtogatnának… nagggyon lassan.

A gúnyos mosoly eltűnt Edward arcáról, és gyilkosan nézett rám. Közben Ashley újra a már jólismert gyűlölködő pillantással „jutalmazta” hozzászólásomat.

Na, megy ez!

A többi Cullen megpróbálta elrejteni a mosolyát.

- Kedvesem, amint Carlisle kiszedte a varratokat, jöhetnél enni. Lasagnat csináltam neked – mondta Esme jókedvűen.

- Esme, te egy megfizethetetlen kincs vagy – válaszoltam örömmel, és megpusziltam az arcát, aminek Esme nagyon örült.

Ashley fújtatott.

- Mennyire jól tudsz főzni, Esme? – kérdezte Ashley lenézően.

Sokkolva néztem Edwardra, aki kerülte a tekintetemet, de nem tett semmit. Fortyogtam a dühtől, és ezt Jasper is érezte, láttam rajta. Felugrottam, és dühösen Ashleyhez fordultam:

- Te hülye kis senkiházi! Idejössz ebbe a családba, és ahelyett, hogy hálás lennél, hogy attól függetlenül, hogy nemkívánatos személy vagy, bevesznek maguk közé, még szidalmazod is Esmet! Edward, fogd a kis elkényeztetett szörnyedet, és költözz valahova máshová! Amíg én itt vagyok ebben a házban, nem akarlak titeket kettőtöket többször látni!

Erre Edward is felugrott, és dühösen nézett rám, de mielőtt bármit is mondhatott volna, Carlisle közénk állt.

- Bellának igaza van. Nem szeretném mégegyszer meglátni Ashleyt ma este. És mi ketten holnap elbeszélgetünk az ehhez a családhoz való hozzáállásodról… utoljára – fűzte még hozzá Ashleyre nézve.

Edward megfogta Ashley kezét, és a szobájába futott vele, ha jól sejtem. Kínos csend állt be ezután. Meglepetésemre Alice szólalt meg először:

- Nincs miért bocsánatot kérned, Bella. Csak azt mondtad ki, amit mi mindnyájan gondolunk már egy ideje. De egyikünk se mondott semmit Edwardra tekintettel.

Döbbenten néztem Alice-re. Talán mégis tévedtem, ami Alice és Ashley kapcsolatát illeti. Mindenesetre rajta fogom tartani a szemem.

Most Jasper kezdett el nevetni.

- Bella, megijesztesz – mondta.

Ezzel feloldódott a hangulat, és mindenki együtt nevetett.

- Soha többé nem szórakozok rajtad – mondta Emmett, még mindig nevetve.

Felhúzott szemöldökkel néztem rá, és vigyorogva mondtam:

- Majd emlékeztetni foglak erre a kijelentésedre, amikor majd megint előállsz valami hülye viccel.

- Most kiszedem a varratokat, hogy utána már mehess is enni – mondta Carlisle mosolyogva.

Felmentünk Carlisle irodájába. Közben elmentünk Edward szobája mellett, aminek az ajtaja csukva volt. Nem akarom tudni, hogy mit csináltak ott bent.

Míg Carlisle kiszedte a varratokat, még egyszer halkan felnevetett.

- Bella, nem is tudtam, hogy ilyen védelmező is tudsz lenni – Nevetnem kellett.

- Gondolod, hogy inkább óvónőnek kellett volna mennem, ahelyett, hogy építészetet tanulok?

- Hát igen, ha nem jönne be az építészet, még mindig jó alternatíva. – Mindketten nevettünk.

- Ennek ellenére sajnálom. Nincs jogom hozzá, hogy kidobjak valakit a ti házatokból. De annyira feldühített! Hogy beszélhet így Ashley Esmevel? – mondtam komolyan.

- Megvédted a feleségemet, ehhez van jogod! – mondta Carlisle még mindig mosolyogva.

Miután végzett, vissza akartunk menni a nappaliba, és újra elmentünk Edward hálószobája előtt, de most nyitva volt az ajtó. Mindketten megálltunk. Edward Ashleyn feküdt a „mi” ágyunkban. Takaró alatt voltak, és Edward olyan szenvedélyesen csókolta Ashleyt, hogy egy pillanatra megállt a szívem. Ashley egyik kezével Edward hajába túrt, a másik pedig valószínűleg valahol Edward testén lehetett, a takaró alatt. Ahogy láttam, Edward pucér felsőtesttel feküdt, és valószínűleg lejjebb se volt rajta túl sok minden. Először a száján csókolta Ashleyt, majd a nyakára vándorolt, majd vissza az ajkaira. És közben Edward halkan morgott.

A nagy gombócot lenyeltem a torkomból, és megpróbáltam nem foglalkozni a szívemben lévő fájdalommal. Hányingerem lett. Nem sok választott el attól, hogy könnyekben törjek ki. Szinte nem is vettem észre, amikor Carlisle megfogta a kezemet, és elhúzott a szoba ajtaja elől. Mégegyszer Edwardra néztem. Először győztes mosoly volt az arcán, majd olyan volt, mintha bűnbánóan nézett volna rám. Megpróbáltam újra felvenni a közömbösség maszkját. Hallottam, ahogy Carlisle dühösen mondja:

- Edward, nem tudom, hogy ezzel mi a célod. De hálás lennék, ha legközelebb becsuknád az ajtódat, és mindannyiunknak megspórolnád ezt a pillanatot.

Közben már újra kontroll alá vontam magam és az érzelmeimet.

- Hagyd csak Carlisle. Csak tapasztalatot akar gyűjteni, hogyha legközelebb újra megcsókolna, akkor ne egy kezdő álljon velem szemben, nem igaz, Edward? Bár én azt tanácsoltam, hogy egy nőt keressen magának. Ebből olyan soha se lesz – mondtam gúnyosan, és hűvösen mosolyogva.

Komolyan gondoltam ezt? Zavartan nézett rám?

- Miről beszél, Edward – kérdezte Ashley ingerülten.

- Oh, kérdezd csak meg tőle, hogy mi történt előző héten az egyetemen – válaszoltam Edward helyett, és megjátszott sajnálattal néztem rá.

Carlisle-ra néztem, aki kérdőn nézett vissza. De csak megvonta a vállát. Amint leértünk a nappaliba mindenki aggódva nézett engem. De egy könnyű mosolyt varázsoltam az arcomra. Jasper előtt nem tudtam megjátszani magam, de hálás voltam neki, hogy nem árult el. Megöleltem Esmet.

- Olyan jó illata van! – mondtam, és bizonyítékul meg is kordult a gyomrom.

Bár Edward akciója után már nem igazán volt étvágyam, de Esme annyit foglalkozott ezzel a vacsorával, nem akartam csalódást okozni neki. Miközben ettem, Emmett és Rosalie, Alice és Jasper, Esme és Carlisle mind az asztal körül ültek, és várakozásteljesen néztek rám.

- Esme, szívesen feleségül mennék hozzád! Te vagy a világ legjobb szakácsnője! – mondtam, és így is gondoltam.

Erre mindenki elkezdett nevetni.

- Kincsem, ha szeretnéd, minden nap főzök neked! – mondta boldogan.

- Ez egy nagyon csábító ajánlat… - kezdtem, de Ashley közbeszólt.

- A fruska még mindig itt van!

- Igen, és megmondtam már neki, hogy ma este nem akarom mégegyszer meglátni – kontráztam.

Míg a többiek a kommentáromon nevettek, Ashley dühösen nézett rám. Edward egyik kezét Ashley derekára tette, a nyakába csókolt, és úgy tett, mintha semmit sem hallott volna. Én is megcsókoltam már Jasont az ő szeme láttára. De Edward már szexelt is előttem.

- Te mindjárt kimész a házból. De én mindig itt leszek ebben a családban. Elfelejted, hogy Edwardnak én kellek, és nem te. Engem változtatott át, hogy az örökkévalóságot együtt tölthessük, és nem téged – mondta gúnyosan Ashley.

De mivel most már tudtam, hogy mi az igazság, szárazon válaszoltam:

- Ha megkérném Carlisle-t, akkor biztosan ő is átváltoztatna engem. Nem kéne az erdő szélén állnom, és esdekelnem, hogy változtassanak át. Egyébként meg engem látnak itt szívesen, és nem téged. Edward a te oldaladon áll. De nem csak Edwarddal laksz itt.

- Elég volt! – morgott Edward, és megpróbálta távol tartani tőlem Ashleyt.

- Igen, elég volt. Eljött az ideje, hogy Ashley repüljön innen – mondta Emmett dühösen.

- Na, te se tudod befogni végre a szádat! – kiabálta ez a kis szörnyeteg, és Esmere vetette magát…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés