- Biztos vagy benne? - Kérdezte tőle.

- Teljesen. Bármire képes vagy. - Mosolygott és megcsókolta.

Anya hevesen viszonozta a csókot.

- Öhm, Edward, nem akarhatod őt épp most így elterelni. Szüksége lesz a koncentrációra. – Jasper megérezte anya hangulat változását.

- Oops. – mondta apa és elhúzódott.

Anya felnevetett.

- Később. – mondta végül.

- Fókuszálj, Bella. - Sürgette Jasper.

- Rendben. – eltolta apát.

- Bella!

- Sajnálom Jasper!

Emmett nevetett. Anya keresztbe tette a lábait és a pislogást gyakorolta. Ekkor meghallottam, egy kocsi állt meg a ház előtt. Még az én is halottam a gyenge füleimmel. Csapódott az ajtó. Három másodperc elteltével, nyolc visszhangzó dobbanás a falépcsőn. Négy másik visszhangzó lépés a tornácon. Aztán csend. Charlie vett két mély lélegzetet.

Kopp, kopp, kopp.

Anya belélegzett, lehet, hogy utolsó pillanatban. Én még jobban befészkelődtem anya karjaiban, arcomat elrejtve haja mögé. Carlisle nyitotta ki az ajtót.

- Hello Charlie! – mondta.

- Carlisle. – üdvözölte kimérten. – Hol van Bella?

- Itt vagyok apu.

Anya gyorsan lélegzett még egyet. Anya haja mögül nem láttam ki. Nem láttam, hogy néz ki Charlie… a nagypapám. Csend minden felől. Csak a TV-ben menő futballmeccs halk hangjai hallottak.

- Te vagy az, Bella? – suttogta Charlie.

- Ja. – megrezzent. – Hé, apu.

- Hé, Charlie. - Üdvözölte Jacob a sarokból. - Hogy állunk?

Charlie lassan átsétált a szobán.

- Bella? – kérdezte megint.

- Tényleg én vagyok. – halkabban beszélt és kevésbé csengő hangon. – Sajnálom apu.

- Jól vagy? – követelte.

- Tényleg és igazán nagyszerűen. - Ígérte. - Makkegészséges.

- Jake azt mondta, hogy ez… szükséges volt. Hogy haldokoltál. - Úgy mondta a szavakat, mintha egy kicsit se hinné el azokat.

Apa felé hajolt. Mély levegőt vett. Néma beszélgetések folytak. Csak én ebből semmit se láttam. Charlie a választ várta.

- Jacob az igazat mondta neked.

- Egy lettél közülük. - Morogta Charlie.

Megéreztem Charlie illatát. Szaglászni kezdtem. Szorosabban tartott.

- Oh. – mondta. Hangjában döbbenet csendült. – Ő az. Az árva, akiről Jacob azt mondta, hogy örökbe fogadtátok.

- Az unokahúgom. – hazudta apa.

- Azt hittem elvesztetted a családodat. - Mondta Charlie, a vádló él visszatért a hangjába.

- Elvesztettem a szüleimet. A bátyámat adoptálták, mint engem. Azután soha se láttam őt. De a bíróság megkeresett engem, mikor ő és a felesége ez autóbalesetben meghaltak, egyetlen lányukat család nélkül hagyva. – folytatta a hazugságot apa.

Kikukucskáltam anya haja mögül, szaglásztam megint. Félénken Char… nagypapira tekintettem a szempilláim alól.

- Ő… ő, nos, gyönyörű. – hebegte csodálattal a hangjában.

- Igen. - Értett egyet apa.

- Azonban elég nagy felelősség. Ti ketten csak most kezdtétek az életet.

- Mi mást tehettünk volna? - Apa könnyedén végighúzta ujjait az arcomon. Megérintette az ajkam egy pillanatig. - Te elutasítottad volna őt?

- Hmph. Nos. - Szórakozottan megrázta a fejét. - Jake azt mondta, Nessie-nek hívjátok?

- Nem, nem úgy hívjuk. – Mondta, hangja túl éles és metsző volt. - A neve Renesmee.

- Hogy érzel ezzel kapcsolatban? Talán Carlisle és Esme…

- Ő az enyém. – Vágott anya közbe. - Akarom őt.

- Ilyen fiatalon nagypapát csinálsz belőlem?

- Carlisle is nagypapa. – mondta mosolyogva apa.

Charlie hitetlenkedve nézett Carlisle-ra. Aztán felhorkantott és nevetett.

- Gondolom, ettől jobban érzem magam. - Szemei visszavándoroltak rám. - Ő biztos valami olyan, amit látni kell.

Az illata körbe lengte a szobát. Az illat felé hajoltam és teljes arcomat Charlie felé fordítottam. Charlie zihált. Majd levegő után kezdett kapkodni. Ajkai remegtek, és láttam, ahogy a számokat tátogja. Visszafele számolt, próbált kilenc hónapot egybe sűríteni. Próbálta összerakni a részleteket, de nem akart bizonyítékokat kicsikarni, hogy mindez értelmet nyerjen.

Jacob felállt és odament Charlie-hoz, hogy hátba veregesse. Lehajolt, hogy valamit Charlie fülébe súgjon; csak Charlie nem tudta, hogy mindannyian halljuk.

- Szükséges tudni, Charlie. Ez jól van így. Ígérem.

Charlie nyelt egyet és bólintott. És aztán szemei lángoltak, miközben egy lépéssel közelebb ment apához, kezeit ökölbe szorította.

- Nem akarok mindenről tudni, de végeztem a hazugságokkal!

- Sajnálom. - Mondta apa nyugodtan. - De jobban kell ismerned a nyilvános történetet, mint az igazságot. Ha a része akarsz lenni ennek a titoknak, a nyilvános történet számít csak. Az védi meg Bellát és Renesmee-t, csakúgy, mint minket. Képes vagy hazudni értük? A szobában mindenki megmerevedett. Anya összekulcsolta a bokáit.

- Adhattál volna pár figyelmeztető jelet, kölyök. – mondta Charlie felfortyanva.

- Az tényleg könnyebbé tenné ezt?

Homlokát ráncolta, és aztán letérdelt anya elé a földre. Láttam a véráramlását a nyaka alatt a bőrén keresztül. Éreztem a meleg vibrálást. Így anya is érezte. Mosolyogtam és kinyújtottam egyik rózsaszín tenyerem Charlie felé. Visszahúzott. Másik kezem a nyakához nyomtam, gondolataimban a szomjúság, a kíváncsiság és Charlie arca mutatkozott. Volt egy finom éle az üzenetemnek, ami azt sugallta, hogy tökéletesen megértettem apa szavait; tudomásul vettem a szomjúságot, de semmibe vettem azt ugyanabban a gondolatban.

- Whoa. - Zihálta Charlie, szemei tökéletes fogaim figyelték. - Mennyi idős?

- Öhm…

- Három hónapos. - Mondta apa, és aztán lassan hozzátette. - Méret alapján három hónapos, körülbelül. Néhány tekintetben fiatalabb, más tekintetben sokkal érettebb.

Nagyon megfontolva integettem Charlie-nak. Görcsösen pislogott. Jacob könyökével meglökte.

- Mondtam neked, hogy ő különleges, igaz?

Charlie megrezzent az érintéstől.

- Oh, gyerünk már, Charlie. - Morogta Jacob. - Ugyanaz vagyok, aki mindig is voltam. Csak színleld, hogy a délután meg se történt.

Az emléktől Charlie ajkai kifehéredtek, de bólintott.

- Mi a te részed ebben, Jake? - Kérdezte. - Mennyit tud Billy? Miért vagy itt? - Jacob arcát figyelte, ami ragyogott, miközben engem bámult.

- Nos, mindent elmondhatok neked – Billy teljes mértékben tud mindenről – de ez elég sok dolgot tartalmaz a vérfar…

- Ugh! - Tiltakozott Charlie fülét befogva. - Inkább hagyjuk.

Jacob vigyorgott.

- Minden nagyszerű lesz, Charlie. Csak próbálj nem mindent elhinni, amit látsz.

Charlie motyogott valami nem érthetőt.

- Woo! - Emmett hirtelen felmorajlott mély hangjával. - Gyerünk Alligátorok!

Jacob és Charlie felugrottak. A többiek megfagytak.

Charlie magához tért, majd Emmett-re nézett válla felett. - Florida nyert?

- Csak megszerezték az első touchdown-t. - Közölte Emmett. Egy pillantást küldött anya irányába, úgy mozgatta a szemöldökét, mint egy gonosztevő egy bohózatban. – Idővel valaki itt is pontokat fog gyűjteni.

Charlie. Vett egy mély lélegzetet. Tántorgott lábain, megkerülte Jacob-ot, és lehuppant egy üres székre.

 – Nos. - Felsóhajtott. - Gondolom meg kellene néznünk, hogy meg tudják-e tartani a vezetést.

Ezután alig szólt valamit. Csak a meccset figyelte. Még Emmett buta vicceire se figyelt, ami elég nyíltak volt és nem a futballról szóltak… Én anyával, apával és Jacobbal játszottam. Már besötétedett és én nagyon elálmosodtam. Anya felvett és én elaludtam. Mélyen aludtam. Felébredtem mikor anya átadott nagypapinak. A szemem nem nyitottam ki. Nehogy anya kikapjon a kezéből. Csendben morgott mikor megérezte a súlyomat.

- Ő… erőteljes. – mondta. - Erőteljesség jó dolog. – folytatta. Aztán magának motyogott. -  Keménynek kell lennie, ha ilyen őrültségekkel van körülvéve. – óvatosan ringatott. - A legszebb bébi, amit valaha láttam, téged is beleértve, kölyök. Sajnálom, de ez az igazság.

- Tudom.

- Szép baba. - Mondta megint, de ezúttal inkább gügyögés volt.

- Visszajöhetek holnap?

- Persze, apu. Természetesen. Itt leszünk.

- Jobb is. - Mondta komolyan. – Holnap találkozunk, Nessie.

- Már te is!

- Huh?

- A neve Renesmee. Mint Renée és Esme, rakd össze. Nincs más variáció.

Hallani akarod a középső nevét?

- Persze.

- Carlie. C-vel. Mint a Charlie és a Carlisle összerakva. - Köszönöm, Bells.

- Én köszönöm, apu. Annyi minden változott meg olyan gyorsan. A fejem még mindig csak forog. Ha most nem lennél velem, nem tudom, hogy érthetném meg ezt – a valóságot.

Charlie hasa korgott.

- Menj, egyél valamit, apu. Mi itt leszünk.

Nagypapi átadott anyának. Én nyomban elaludtam. Majd megint felébredtem mikor anya sziszegett. Kinyitottam a szemem, pislogtam párszor, körbenéztem. Szimatoltam. Charlie elment. Visszajön? Kérdeztem anyát.

- Charlie holnap visszajön.

- Kitűnő. – Mondta Emmett. Rosalie vele együtt nevetett.

- Nem valami jó ötlet, Emmett. - Mondta apa gúnyosan, kitárta kezeit, hogy átvegyen.

Anya egy kicsit hezitált, de végül át adott neki.

- Hogy érted? - Követelte Emmett.

- Egy kicsit ostobaság, nem gondolod, felbosszantani a legerősebb vámpírt a házban?

Emmett hátradöntötte fejét és felhorkantott.

- Kérlek!

- Bella! - Motyogta apa, miközben Emmett erősen hallgatózott. -  Emlékszel még, pár hónappal ezelőtt megkértelek, hogy tegyél meg nekem egy szívességet, ha már halhatatlan vagy?

Anya fél pillanatig elgondolkozott.

- Oh.

Alice egy hosszú, csengő-bongó nevetést hallatott. Jacob fejét vakarta a sarokba, szája tele volt étellel.

- Mi van? - Morogta Emmett.

- Tényleg? - Kérdeztem apától.

- Bízz bennem. - Mondta.

Mély levegőt vettem.

- Emmett, mit szólsz egy kis fogadáshoz?

Azonnal talpra ugrott.

- Nagyszerű. Mond.

Beleharapott egy pillanatra az ajkába.

- Kivéve, hogyha túlságosan félsz… - Javasolta Emmett.

Kihúzta magát.

- Te. Én. Szkander. Ebédlő asztal. Most.

Emmett vigyora egész arcára kiterjedt.

- Öhm, Bella. - Mondta Alice gyorsan. - Azt hiszem Esme meglehetősen szereti azt az asztalt. Az egy régiség.

- Köszönöm. - Tátogta neki Esme.

- Nem probléma.  Mondta Emmett sugárzó mosollyal. - Erre, Bella.

Emmett hátra ment a garázs felé, anya követte őt, mi anyát követtük. Volt ott egy nagyobbacska gránitszikla, ami a folyó menti sziklákból állt ki, nyilvánvalóan az volt Emmett célja. Habár a szikla egy kicsit kerek volt és szabálytalan, de megfelelt a célra. Emmett lerakta a sziklára a könyökét és felé intett. Anya habozott. Végül a sziklára helyezte a könyökét.

- Oké, Emmett. Ha én nyerek, egy szót se mondhatsz a szexuális életemről senkinek se, még Rose-nak se. Semmi célzás, semmi burkolt megjegyzés se semmi.

 Emmett szemei összeszűkültek.

- Rendben. Ha én nyerek, sokkal rosszabb lesz. – mondta és gonoszul vigyorgott. -  Olyan könnyű ellenfél leszel, húgocskám. - Gúnyolódott Emmett. - Nem sok vadság van benned, igaz? Fogadok, hogy azon a kunyhón még egy karcolás sincs. - Nevetett. - Mesélte Edward, hogy mennyi házat törtünk össze Rose-zal?

Anya megragadta Emmett lapát tenyerét.

- Egy, kettő…

- Három! – dörmögte Emmett.

 Neki esett anya kezének. De semmi nem történt. Látszott rajta, hogy egyre nagyobb erőt fejtett ki, de anya keze még egy centit – egy milit se – mozdult. Emmett morgott; homloka összeráncosodott és egész teste nekifeszült a mozdulatlan kezének. Eltelt néhány másodperc, anya unta már a dolgot. Behajlította a kezét. Emmett keze egyre közelebb került a sziklához. Anya nevetett.  Emmett nyersen morgott fogain keresztül.

- Csak fogd be a szád! – emlékeztette anya.

Aztán a sziklába ütötte Emmett kezét. Egy fülsüketítő reccsenés visszhangzott a fák között. A szikla megrezzent, és egy darab – körülbelül a nyolcada – letört egy láthatatlan törésvonal mentén és a földre csapódott.

Ráesett Emmett lábára, és anya vihogott. Jacob és apa tompán nevettek. Emmett a sziklatöredéket keresztülrúgta a folyón. Az kettétört egy fiatal juharfát, mielőtt nekicsapódott volna egy nagy fenyő törzséhez, amely megingott és aztán nekidőlt egy másik fának.

- Újrajátszás. Holnap.

- Ez nem fog olyan gyorsan lecsökkenni. - Mondta neki. - Talán adnod kellene neki egy hónapot.

Emmett morgott, kivillantotta fogait.

- Holnap.

- Hé, ami téged boldoggá tesz, bátyuskám.

Miközben megfordult, hogy elosonjon, Emmett rácsapott a gránitra, darabokra törve azt, szilánk- és porlavinát indítva el. Szép mutatvány volt, gyerekes módon. Anya rárakta kezét - ujjait szétnyitva - a sziklára. Aztán ujjait a lassan a sziklába véste, inkább nyomta, mint véste. Végül egy maroknyi kavics lett belőle.

- Király! – motyogta.

Egy vigyor terült szét az arcán. Hirtelen körbeforgott és egy karate csapással ráütött a kezével a sziklára. A kő recsegett és ropogott és – egy nagy porfelhővel – kettétört. Vihorászni kezdett. Mindenki nevetett. Alice a szélcsengőhöz hasonlatosan, Jasper visszafogottan kuncogott, Rosalie fejhangon vihogott, Esme csendesen nevetett, Carlisle visszafogottan, apa halkan és Jacob hangosan. Mivel a jelenet nagyon vicces volt én is nevettem.

- Nevetett? – kérdezte felénk fordulva anya.

Mindenki engem bámult ugyanolyan elképedt arckifejezéssel.

- Igen. – mondta apa.

- Ki nem nevetett? - Motyogta Jacob, szemeit égnek emelte.

- Mond, hogy te nem engedted el magad az első futásodnál, kutya. - Incselkedett apa, nem volt ellenségeskedés a hangjában.

- Az más volt. - Mondta Jacob, és megdöbbenve néztem, miközben gúnyosan megütötte Edward vállát. - Bellának felnőttként kellene viselkednie. Házas és egy édesanya és minden. Nem kellene több méltóság?

Rosszallóan néztem, és megérintette apa arcát. Kevesebb méltóságot!

 - Mit akar? – Kérdezte anya.

- Kevesebb méltóságot. - Mondta Edward vigyorogva. - Majdnem olyan jól szórakozott, mikor nézte milyen jól érzed magad, mint én.

- Vicces voltam? – Kérdezte tőlem, visszajött hozzánk és akkor nyúltam felé, amikor ő énfelém. Kivett apa karjából és felajánlotta nekem a kezében lévő szikladarabot. - Ki akarod próbálni?

Mosolyogtam a ragyogó mosolyommal és két kezembe fogtam a követ. Összenyomtam, egy kis bemélyedés jelent meg a szemöldökeim között, miközben koncentráltam. Volt egy kis reccsenő hang, és egy kis por. Homlokomat ráncoltam, és feltartottam neki a követ.

- Majd én. - Mondta, és homokká préselte a követ.

Tapsoltam és nevetettem; olyan elragadó hangot adhattam ki, hogy mind élvezték azt. A Nap hirtelen áttört a felhőkön, hosszú, rubinvörös és arany napsugarakat küldött tízünkre, hirtelen elveszett bőre szépségében a napsütésben. Elkábított. Megütögettem sima, gyémántfényű bőrömét, majd karomat az övé mellé tettem.

Bőrének csak halvány fényerőssége volt, finom és titokzatos. Semmi se tarthatja őt bent napos időben, mint engem a ragyogó szikrák. Megérintettem az arcát, a különbségre gondoltam és rosszkedvű voltam emiatt.

- Te vagy a legszebb. - Bizonygatta nekem.

- Nem vagyok biztos, hogy egyetérthetek ezzel. - Mondta apa, és mikor odafordult, hogy válaszoljon neki, végül inkább csendben maradt.

Jacob keze arca előtt volt, színlelve, hogy így óvja szemét a ragyogástól.

- Furcsa Bella. - Jegyezte meg.

- Milyen csodálatos teremtmény. - Motyogta apa, majdnem egyetértésben, mintha Jacob megjegyzése bók lett volna.

Anya elgondolkozott. Én néztem a ragyogást. A szemeimet tágra nyitottam. Körbe néztem. Mindenki ragyogott. Gyönyörű volt. Majd meg láttam az egyetlent, aki ne csillogott Jacob volt az. Elmerültem a bőrének rézszínében mely megnyugtató volt a szememnek a sok ragyogás után.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés