6. fejezet

                                             Társaság

A Cullenek hatalmas háza bárkiénél jobban hemzsegett a vendégektől, bár még így is kényelmes maradt a helyzet. Azért alakulhatott ilyen jól a helyzet, mert egyik látogató sem aludt. Azért az étkezések elég húzósak voltak. A társaságunk próbált a legjobb tudása szerint együttműködni. Forksot és La Push messzire elkerülték és másik államban vadásztak, Edward vendégszerető házigazda volt, bárkinek kölcsönadta bármelyik autóját, ha szükséges volt. Jacob feldúlt volt. A vérfarkasok azért élnek, hogy megakadályozzák az ilyen halálozásokat, és az a rengeteg gyilkosság, amit megbocsátanak, nincs túlságosan messze a határaikon túl. De ezekben a körülményekben is velem maradt, aki veszélyben volt, és amikor a vámpírok visszaértek összeszorította a száját és dühös tekintettel bámulta a padlót. Csodálkoztam, hogy ennyire önuralma volt a látogató vámpírokkal szemben Jacobnak, és azok a problémák, amikre apa számított, soha nem következtek be. Jacob vagy többnek tűnt, vagy kevesebbnek számukra egy embernél. Nem tekinteték éppen személynek, de ételnek sem, egyiknek sem. Azokkal is beszélt, akik nem voltak vegetáriánusok, ők úgy kezelték, mint a barátaik háziállatát. Leah, Seth, Quil, és Embry most Sammel futottak, és Jacob boldogan csatlakozott volna hozzájuk, de egyszerűen nem volt képes tágítani mellőlem, és én nagyon elfoglalt voltam miközben tanulmányoztam Carlisle érdekes barátkészletét. Egy fél tucatszor újrajátszottuk a Denali klán bevezetését a dolgokba. Először Peternek és Charlotte-nak, akik Alice és Jasper kérésére érkeztek, anélkül, hogy kaptak volna bármilyen magyarázatot, mint a legtöbb ember, aki ismerte Alicet az információk hiánya ellenére is vakon bíztak az utasításaiban. Alice semmit nem mondott nekik arról, hogy Jasperrel mi a céljuk. És azt sem ígérte meg, hogy valaha is találkozunk még bármelyikükkel. Sem Peter, sem Charlotte nem látott még soha halhatatlan gyermeket, bár ismerték a törvényeket, de az első reakciójuk mégsem volt olyan elutasító, mint a Denali kláné. A kíváncsiság arra késztette őket, hogy meghallgassák Renesmee magyarázatát. És az után ők is úgy döntöttek, hogy Tanya családjához hasonlóan hajlandóak tanúskodni. Carlisle barátokat küldött Írországból és Egyiptomból.

Az ír klán érkezett meg először, és meglepően könnyű volt őket meggyőzni. Siobhan elsöprő jelenléte – hatalmas teste szép volt és megbabonázó, ahogy sétált mintha csak egy lágy hullámzás lenne – ő volt a vezető, de ő és a kemény arcú társa, Liam, régóta hozzászokott ahhoz, hogy nem bízott feltétlenül a klánt és elmarasztaló ítéletben. A kicsi Maggie a vidám vörös fürtjeivel nem volt testileg annyira lenyűgöző, mint a másik kettő, de neki az volt a tehetsége, hogy pontosan tudta, hogy apa igazat mond-e vagy hazudik, így hát Siobhan és Liam még azelőtt elhitték az elhangzottakat, mielőtt hozzám értek volna. Amun és a többi egyiptomi vámpír már tészta volt. Két fiatalabb tagja volt a klánjuknak Benjamin és Tia, őket meggyőzte a magyarázatom, Amun azonban megtagadta, hogy hozzá érjek és a klánját távozásra utasította. Benjamin – a furcsamódon vidám vámpír, aki egy fiúnál alig tűnt öregebbnek és ennek ellenére teljesen magabiztos és gondtalan volt – rábeszélte Amun-t, hogy maradjon néhány finomabb fenyegetéssel arról, hogy így felbomlik a szövetségük. Amun maradt, de továbbra is megtagadta, hogy megérintsem, és azt is megtiltotta, hogy a társát Kebi-t megérintsem, bármelyiket. Ez egy valószínűtlen csoportosulásnak tűnt – bár az olyan egyiptomiak, akiknek éjfekete hajuk volt és olíva színnel színezett sápadtsága, nagyon úgy tűnt, hogy akár biológiailag is család lehetnének. Amun volt a rangidős tag és szókimondó vezető. Kebi soha nem volt távolabb Amun árnyékánál, és soha egyetlen szavát sem hallottam. Tia, Benjamin társa volt, szintén nagyon csendes, bár mikor beszélt olyan volt, mintha mindenkit oda vonzott volna magához. Bár még mindig Benjamin volt, aki körül a legtöbben sündörögtek, mintha egy gravitációs mezeje lenne, ami odavonz mindenkit. Láttam, hogy Eleazar nagyon nézi őt, és feltételeztem, hogy Benjaminnak valami különleges tehetség adatott meg.

Amun viselkedése egészen más volt, és Kebi hozzá igazodott, annak ellenére, hogy

Benjamin és Tia nem vonakodott jóban lenni az Ír-csapattal és a Denalival. Abban reménykedtünk, hogyha Carlisle visszatér, talán némiképp enyhíteni tudja a feszültséget Amun-nal.

Emmett és Rose Carlisle minden sajátos nomád barátját ideküldte, akit talált. Garett jött először – a magas, erős vámpír buzgó rubinvörös tekintettel és hosszú homokszín hajjal, amit egy bőr szíjjal kötött össze – és tisztán látszott rajta, hogy kalandor természete van. El tudtam róla képzelni, hogy keresi a kihívásokat és ő ezt úgy fogta fel, mint egy megpróbáltatást. Gyorsan összebarátkozott a Denali nővérekkel és rengeteg kérdést tett fel a szokatlan életmódjukról. Csodálkoznék, ha ki akarná próbálni újabb kihívásként a vega életmódot, nem úgy nézett ki, mint akinek ez megfordult a fejében. Maria és Randall is érkezett – már barátok, holott nem együtt jöttek. Meghallgatták a történetemet és maradtak ők is szemtanúként. Kedvelték a Denali-kat, és úgy gondolták, hogy el tudjuk érni, hogy a Volturi meghallgasson. Mind a három nomád velünk maradt. Persze Jacob mindegyik új csapattagnál egyre mogorvább lett. Amikor tudta tartotta a távolságot, amikor pedig valamelyik vérszopó túl sokáig fogott, mikor éppen mutattam nekik valamit, akkor morgott. Carlisle és Esme egy hét múlva érkeztek meg, Emmett és Rosalie néhány nappal később érkezett, és mindannyian jobban érezték magukat itthon. Carlisle hozott magával még egy barátot, noha lehet, hogy nagyon régi barát, az időzítés nem volt a legjobb. Ugyanis Alistair nagyon nem kedvelte a társaságot, és Carlisle szerint hatalmas kegy, hogy itt van velünk. Ő elkerült mindenkit, és akármennyire is csodálta őt a szövetség nem érdekelte. A fekete hajú vámpír elfogadta Carlisle szavait velem kapcsolatban, de megtagadta, hogy hozzáérjek, mint Amun. Edward azt mondta, hogy Alistair-ban félelmet kelt, hogy itt van, de nem indokolta meg különösebben. Neki szintén volt tehetsége, és ezért természetesen érdekes volt a Volturi számára. Úgy érezte, hogy minden félelme beigazolódott.

- Természetesen, ők most tudják, hogy itt vagyok. – hallottuk őt morogni magában – általában előnyben részesítette a durcásságot. - Ezen a ponton nem tudunk mit tenni Aro-val, századokon át menekültem, vagyis ezt kéne tenni. Carlisle mindenkit idehozott, aki az utóbbi évtizedekben a listájukra kerülhetett. Nem hiszem el, hogy még én is idejöttem. Nem a legjobb út ápolni a barátságot.

De ha igaza volt és el kellene futnunk a Volturi elől, akkor legalább neki volt némi esélye is, nem úgy, mint nekünk. Alistair is nyomkövető, bár egyáltalán nem olyan pontos és eredményes, mint Demetri. Alistair éppen csak megérezte, hogy valami merre húzza őt és azt kereste. Ez is elegendő arra, hogy meg tudja mondani, hogy melyik irányból érkezik Demetri.

És akkor további két barát érkezett váratlanul, mivel Carlislenek és Rosalienek nem sikerült kapcsolatba kerülnie az Amazonokkal.

- Carlisle – mondta a két nagyon magas macskaszerű asszony, amikor megérkeztek.

Mint kettő úgy nézett ki, mint akit nyújtottak – hosszú karok és lábak, hosszú ujjak, hosszú fekete fonat, és hosszú arc, hosszú orral. Nem hordtak mást, csak állati bőrt – bőr felső és szoros bőr nadrág, aminek az oldala csipkés volt és díszítések. A ruhájuk is elég különc volt, látszott rajta, hogy a pusztaságban éltek, de a karmazsinvörös szemük nagyon vad volt, és gyorsan mozogtak. Soha nem találkoztam még kevésbé civilizált vámpírokkal. De Alice küldte őket néhány enyhén szólva érdekes hírrel. Miért van Alice Dél-Amerikában? Talán látta, hogy senki nem tudott kapcsolatba kerülni az Amazonokkal?

- Zafrina és Senna! De hol van Kachiri? – kérdezte Carlisle. - Soha nem láttalak titeket elválni.

- Alice azt mondta nekünk, hogy külön kell jönnünk. – válaszolta Zafrina mély hangon, összeillet a pusztasággal a stílusa. - Ez egy kisség kényelmetlen is nekünk, de Alice biztosított a felől, hogy nekünk itt kell lennünk, de Kachiri-nek máshol. Nem mondott nekünk semmi mást, azon kívül, hogy nagyon kell sietnünk…? – Zafrina kijelentése már-már kérdés volt, és anya remegett az idegességtől, amikor elindult feléjük velem, pedig ez nem sűrűn fordult vele elő. Nagyon nyugodtan figyeltek a történetünkre, és megengedték nekem, hogy bebizonyítsa a dolgot. Ízig-vérig el voltak kápráztatva tőlem, mint a többi vámpír, de nem tudtam nem aggódni, amikor láttam a fürge szaggatott mozgásukat, amivel magukhoz vették őt. Senna mindig Zafrina mellett volt és soha nem beszélt, de pont olyan volt, mint Amun és Kebi. Kebi nagyon engedelmesnek látszott, Senna és Zafrina inkább kiegészítették egymást, mint egy organizmus – és éppen Zafrina volt a száj. A hírek Alice-ről egy kicsit megnyugtattak. Biztosan volt néhány homályos küldetése, hogy el tudja kerülni, amit Aro tervezett. Edward velem együtt borzongott az Amazonoktól, mert Zafrina kiváltképpen tehetséges. Az ajándéka egy nagyon veszélyes támadó fegyver volt. Edward nem kérdezte meg Zafriná-t, hogy mellénk áll-e a csatában, de ha nem tudunk egy szünetet megoldani a szemtanúinkkal sem, akkor talán egy másik színhelyen sikerülne.

- Nagyon valóságos illúzióra képes. – magyarázta apa, amikor anya nem értettem, hogy mire gondol. Zafrina nem volt képes a védettségén áthatolni – egyáltalán nem találkoztunk ezelőtt – és ő teljesen nyugtalan volt, amikor apa elmondta, hogy mit tudok. Apa szeme nem annyira fókuszált, amikor folytatta. - Képes rá, hogy az emberek azt lássál, amit ő akar és semmi mást. Például azonnal megjelenhetnék egy őserdő közepén egyedül. És minden bizonnyal el is hinném, hogy ott vagyok, annak ellenére, hogy még mindig érezhetnélek a karomban.”

Zafrina szája megrándult egy kemény mosolyba. Egy pillanattal később Apa szeme rá fókuszált és visszamosolygott.

- Hatásos – mondta.

 Érdekelt az előbbi dolog és rettenthetetlenül rohantam Zafrina felé.

- Megnézhetem? – kérdeztem.

- Mit szeretnél látni? – kérdezte Zafrina.

- Amit az apunak mutattál.

Zafrina bólintott, és én olyan mohón néztem a semmibe. Egy pillanattal később, egy elbűvölő mosolyt mutattam az arcomon.

- Még! – parancsoltam.

Aztán nehéz volt távol tartani a képektől, amit Zafrina tudott mutatni. Anya egy kicsit aggódtam, mert nem volt biztos benne, hogy Zafrina miket mutatott nekem egyáltalán. De aztán a gondolataimon keresztül képes volt pont olyanok voltak, mint a saját emlékeim, mind olyan igazinak tűntek. Végül is úgy döntött, hogy jó, hogy Zafrina foglalkozik velem és szórakoztat. Kellettek a kezei annyi tanulnivalója volt, fizikailag és mentálisan is, és az idő pedig olyan rövid. Első kísérletei a harca elég kilátástalanok voltak. Apa két pillanat alatt elkapta. Próbált birkózni vele és kiszabadulni – amennyire csak bírt

– de aztán felugrott és elengedett. Tudta, hogy ez teljesen rossz próbálkozás volt, lefagyva állt egy ideje, és a rétet vizslatta, ahol voltunk.

- Sajnálom Bella – mondta apa.

- Ne, jól vagyok – mondtam anya. - Még egyszer.

- Nem vagyok rá képes.

- Hogy érted azt, hogy nem vagy rá képes? Még csak most kezdtük.

Nem válaszolt.

- Nézd, tudom, hogy elég hasznavehetetlen vagyok, de nem leszek jobb, ha nem segítesz tanulni.

Nem mondott semmit. Vidáman ráugrott. Nem készült fel rá egyáltalán, hogy védekezzen, és a földre estek. Meg sem mozdult, amíg a száját a nyakára nem tapasztotta.

- Nyertem. – jelentette be.

A szeme összeszűkült, de nem mondott semmit.

- Edward? Mi a baj? Miért nem tanítasz engem?

Egy egész percbe telt mire megszólalt.

- Én éppen nem tudok… nem megy. Emmett és Rosalie pont annyit tud, mint én. Tanya és Eleazar talán még többet is. Kérj meg valaki mást.

- Ez nem korrekt. Te jó vagy. Te segítettél legutóbb Jaspernek – és te harcolsz mindenki mással is. Velem miért nem? Tettem valami rosszat?

Dühösen sóhajtott. A szemei sötétek voltak, csak egy szikrája látszott az aranynak a feketében.

- Nézd, nem tudok rád célpontként tekinteni. Akkor látom az összes lehetőséget, hogy hogyan tudnálak megölni… – hátrált. Ez éppen csak így túlságosan valódinak tűnik nekem. Nincs annyi időnk, hogy valóban érezd a különbséget, ha valaki más tanít téged. Bárki meg tud tanítani az alapokra.

Haragosan nézett rá. Látta, hogy lebiggyeszti az alsó ajkát és mosolygott. - Emellett, ez felesleges. A Volturi le fog állni. Meg fogják érteni.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés