(Edward szemszöge)

Már hajnalodott, mire felocsúdtam és úgy döntöttem, hogy ideje mennem, mert Bella bizonyára hamarosan felébred és megígértem Carlisle-nak, hogy hamarosan én is utánuk megyek és Bellával majd csak egy-két óra múlva beszélek. Bár legszívesebben nem mozdultam volna el szerelmem mellől, viszont ha akkor lát meg, mikor felébred, még a végén azt hiszi, hogy még mindig álmodik. Gyorsan megpusziltam a homlokát, majd nagy nehezen, de elindultam a Cullen-ház felé.
Mikor benyitottam az ajtón, Alice egyből letámadott.
- Miért nem beszéltél vele? – kérdezte kicsit mérgesen.
- Azért, mert ha ilyen félálomban beszélek vele, akkor esetleg azt hiszi, hogy álmodik és nem is vagyok itt. – Hallottam, hogy Alice elgondolkozik ezen, de nem szóltam közbe.
- Talán igazad van – válaszolta immár lenyugodva. – És akkor mikor beszélsz vele?
- Majd néhány óra múlva.
- Nem fogom kibírni addig – jelentette ki.
- Nekem mondod?! Most, hogy láttam, hogy újra magam mellett érezhettem… – Felsóhajtottam. – Nem bírnám újra elhagyni. Soha! Csak egy esetben... ha ő kérne meg rá.
- Bella ilyet nem fog kérni – kacsintott rám húgom.
- Ebben azért nem lennék olyan biztos. Főleg azok után, amiket tettem vele…
- Edward! Ne kezdd megint ezt az egész önmarcangolást! – mondta határozottan Jasper, aki ekkor lépett Alice mellé.
- Jó, igyekszem – feleltem.
- Figyelj, ha tényleg úgy hinnénk, hogy Bella nem fog megbocsátani, akkor nem mondanánk biztosra az ellenkezőjét. És jó ötlet volt, hogy visszajöttünk ide. Sőt, én el se akartam menni! – szólalt meg Alice, majd megállt és csak néhány másodperc múlva folytatta. – Látod, nekem volt igazam. Ha rám hallgattál volna, akkor visszajössz még aznap, amikor beszéltünk telefonon és megspóroltál volna nekünk egy oda-vissza utat – mosolyodott el. – De végül is, most már nem számít. Minden helyre rázódik és kész – mondta ellentmondást nem tűrő hangon.
- Hát igen, ha Alice egyszer megmondta, akkor az úgy is lesz – feleltem és akkor már én is mosolyogtam.
- Pontosan. A kis pattogó labdánk most átváltozott mindentudóvá – közölte Emmett, aki az emeleten volt, de így is jól hallottuk, amit mondott.
- Köszi Emmett – felelte Alice, miközben diadalittasan elmosolyodott. Én meg hiába kerestem a választ húgom fejében ennek a mosolynak az okára, ő gondosan elzárta előlem ezt és inkább számolt magában.
- Alice? – néztem rá kérdőn, de ő csak megrántotta a vállát.
Az arckifejezéséből és a gondolataiból ítélve, Jasper se értette Alice reakcióját, de nem szólalt meg.
- Én most… most inkább felmegyek a szobámba – mutattam a lépcső felé és néhány pillanat múlva már a szobámban ültem.
Körbenéztem az ismerős helyiségben. Mióta Bella velem volt, beszereztem egy fotelt, és a kanapét is lecseréltem egy ágyra, hogy neki kényelmesebb legyen, amikor átjön. Itt… pontosan itt derült ki a hazugságom. Persze, én akartam elmondani, de akkor már késő volt. Bella addigra már rájött, hogy másnak adtam ki magam. Alice akkor is azt mondta, hogy Bella megbocsát emiatt, de én nem hittem neki és inkább elmentem. Nagyon rosszul tettem.
Azóta mennyi minden megváltozott…
Bella eljött Denaliba és én nem is tudtam róla. Meglátott Tanyával csókolózni, amit én nem akartam, sőt nem is csókoltam vissza. És ráadásként erről az egészről Alice számolt be. Ha ő nem mondja el, akkor talán soha nem tudom meg, hisz Tanya elmondta, hogy Bella külön kikötötte, hogy a levelet csak akkor adja oda nekem, ha már tudok róla, hogy ott volt.
Folyton csak hibáztam. Megbántottam Bellát és ez szörnyű tett volt.
- Edward! Azt hiszem, ideje indulnod – mondta Alice izgatottan, aki mellesleg épp az ajtómban állt és úgy tűnt, hogy már egy ideje itt van, pedig eddig észre se vettem.
Felálltam, majd vettem egy nagy levegőt és kifújtam.
- Csak nem izgulsz, öcsi? – kérdezte Emmett, mikor kijöttem a szobámból.
- Egyáltalán nem izgul. Szerintem inkább neked lenne okod izgulni – felelte Alice, de ezt az egész ügyet még mindig csak ő értette.
Legyintettem, és bár az ablakon is távozhattam volna, én inkább lementem és az ajtón keresztül indultam el Belláékhoz.

(Bella szemszöge)

Mikor felébredtem, olyan furcsa érzés kerített hatalmába. Nem tudtam volna megmondani, hogy pontosan micsoda, de határozottan jó volt. Ráadásul amikor megláttam, hogy a lámpám le van kapcsolva és a könyvemet sem gyűrtem magam alá, mert el let rakva, kissé furcsállottam és nem is értettem, hogy mi történt. Talán álmomban lekapcsoltam a lámpát és elraktam volna a könyvet? Vagy Charlie jött be? Hiába törtem a fejem, nem tudtam, hogy mi is történt, de végül csak megrántottam a vállam. Biztos csak elfelejtettem, mert félálomban voltam, vagy esetleg valóban Charlie volt.
Meg amúgy se ragadhattam le sokáig a gondolkozásnál, ugyanis rájöttem, hogy Jacobnak megígértem, hogy a múltkori alkalmat bepótolva, ma mindenképpen átmegyek hozzájuk. Ezért gyorsan elmentem a fürdőszobába, majd felöltöztem, megreggeliztem és hamarosan már útra kész voltam.
Beszálltam a kocsimba és már indultam is…
Útközben próbáltam csak a vezetésre koncentrálni és ez szerencsére most sikerült is.
Nemsokára megláttam úticélomat, egyúttal Jake-et is.
Ott állt a ház bejárata előtt és engem figyelt.
Kiszálltam az autóból és lassan közelítettem a ház és egyben Jacob felé. Jake mindenközben csak vigyorogva állt.
Nagyon furcsán éreztem magam, amikor végre odaértem hozzá és Jake se szó, se beszéd egyszerűen szorosan magához ölelt. Furcsa volt a melegsége, egyáltalán a beszédnélküli megnyilvánulása. Aztán, amilyen gyorsan megölelt, olyan gyorsan tolt is el magától és az államnál fogva felemelte a fejemet, majd a szemembe nézett. Fintorogva húzódott el még jobban tőlem, miközben fürkésző tekintettel végigmért.
- Bella, te... – Itt megakadt. - vámpírokkal voltál? – kérdezte döbbenten.
Erre nem akartam válaszolni. Erre nem tudtam válaszolni! De még ha tudtam volna, valószínűleg akkor sem válaszolok.
Az addig rendben van, hogy Jake farkas és el is mondta, hogy nekik a vámpírok megölése a feladatuk és nem éppen kellemes neki a szaguk, de akkor is bántott, ahogy szinte undorodva vizsgálgatta az arcomat.

(Edward szemszöge)

Most még gyorsabban futottam, mint általában, így egész gyorsan ott voltam Belláék házánál. Azt terveztem, hogy az ablakon keresztül bemászok, ugyanúgy, mint éjjel. És ezt meg is valósítottam, azonban Bella nem volt a szobájában…
Ekkor Charlie gondolataiban kerestem rá megoldást, de egy ideig semmi érdemleges információt nem tudtam meg. Aztán, mint derült égből villámcsapás ért az a tudat, hogy szerelmem Jacobhoz ment át.
- Bella - suttogtam az üres szobában. A hangom visszhangzott a fejemben.
- Vajon tényleg azt a kutyát válassza? - kérdeztem magamtól. - Bár... miért ment volna el hozzá, ha nem ezért? Hogy lehettél egy percig is olyan bolond, hogy elhitted, hogy meg fog bocsátani?!
- Hát még most milyen bolond vagyok... magamban beszélek egy üres házban, egy üres szobában, ahol mindenből árad Bella bódító illata.
De nem az én pillanatnyi őrületem a legrosszabb, hanem az, hogy tudom, hogy Bella most hol van. Bár ne lenne ott! Soha nem kedveltem Jacob Black-et, főleg azért nem, mert féltékeny voltam, bár akkor ez az eshetőség, hogy Bella helyettem őt választja, a mostani helyzethez képest több millió fényévre volt, de tulajdonképpen akkor még nem is lett volna akkora baj, amíg Jacob át nem változott, bár elvileg tudja kontrollálni magát, de ez nem biztos...
Bár pont én mondom, amikor Bella megjelent az életemben én, pont én akartam megölni őt...
Az arcomon ekkor egy elkínzott mosoly jelent meg és lerogytam a szobában található hintaszékbe.
Lágyan dúdoltam Bella altatóját és közben azon gondolkoztam, hogy egy ilyen angyal mégis hogyan vonzhatja ennyire magához a veszélyt.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés