1.     fejezet

Új lakók

(Aro szemszöge)

Már megint egy unalmas várakozással teli nap. Kivételesen örülök, hogy most a testvéreim nincsenek itt. Jobb egyedül várni a régi barátokat. Épp újra elvesztem volna a gondolataimban, amikor Renata belépett a terembe.

-         Aro, ne haragudj, nem akartalak megzavarni. Megjött a Cullen család.

-         Végre! Szólj a testvéreimnek, és utána invitáld be őket!

-         Marcus és Caius már úton van. – nem hiába ő a legjobb testőröm.

-         Mindig egy lépéssel előttem jársz, kedvesem. Akkor beinvitálhatod a vendégeinket.

Renata kihátrált a teremből, rajtam pedig úrrá lett egyfajta gyerekes izgalom. Örültem, hogy végre egy kedves régi barátom meglátogat minket. Csodás képességekkel megáldott család, akik egy ideig velünk maradhatnak. Ha látják, hogy nemcsak ők élnek állatvéren, talán örökre itt maradnak. Hangtalanul suhantak be a testvéreim és elfoglalták a helyüket mellettem. Egy szék még mindig üres volt a balomon: a lányomé. Még így 150 év alatt is nehéz megszokni ezt a csodás érzést: van egy lányom. Újra kinyitódott a nagy ajtó és Renata kíséretében belépett Carlisle, Esme, Emmett, Rosalie, Jasper, Alice és a mindig magányos Edward. Felálltam és a terem közepére sétáltam, hogy kézfogással üdvözöljem őket.

-         Drága barátaim! Örülök, hogy itt vagytok.

-         Mi örülünk, hogy meghívtál minket. Itt semmi sem változott kivéve a székek számát. – jegyezte meg somolyogva Carlisle.

-         Hát igen. A negyedik szék a lányomé. – magyaráztam büszkén.

-         A lányodé?

-         Igen. Hamarosan ti is megismerhetitek. Egy igazi földre szállt angyal.

-         Angyal, aki vámpír? Az lehetetlen! – Edward megvető megjegyzése mosolyt csalt az arcomra.

Válaszolni akartam neki, de Alec belépett a terembe. Nem pazarolta az idejét üdvözlésre, csak elmondta, miért jött. Felé fordultam és már nyitottam volna a számat, de ő megelőzött.

      - Mindjárt visszaérnek. – válaszolt Alec a még fel sem tett kérdésemre. Megszokta már, hogy ezt kérdezem meg először, ha nincs itt a lányom. – Jane egy kicsit harapós kedvében van, mint mindig ilyenkor.

  - Megint megpróbálta? Butus kislány.                                                                                                      - Persze, és megint nem járt sikerrel.                                                                                           - Megszokhatta volna már. Maradj itt és várd meg őket. – újra visszafordultam a mosolygó családhoz. – Tudjátok a lányomnak, van egy pajzsa. Ez a képessége, és Jane ezt nem viseli valami jól, mert nem tudja rajta kipróbálni a képességének hatását. Kedves Edward, a kérdésedre válaszolva igen, a lányom egy angyal, aki vámpír. Ki tudja? Talán neked is megtetszik a drágám, pont úgy, mint szegény Félixnek. Ugye Félix?

A hátsó bejáraton belépett Félix. Lassan Alec mellé cammogott az árnyékba.

- Igen. De sajnos ő 150 éve folyton csak elutasít. – válaszolta szomorúan.

- Kizárt dolog, hogy megtetsszen. Különben is, nem tetszenek az olyan vámpírnők, akik emberek ezreit mészárolják le, táplálék gyanánt.

- Pont, mint Carlisle. Nem említettem volna? Az ifjú hölgy nagyon makacs: ő kizárólag állatvéren hajlandó élni. Ő az egyetlen rajtatok kívül itt, Volterrában.  Most is vadászni mentek Jane-nel. Szerintem, kedvelni fogjátok őt.

- Biztos. – válaszolt mosolyogva a barátom.

Hallottam, hogy Jane és a lányom közelednek. Megnyugodtam, minden vadászata során agyon aggódom magam miatta. Pedig tudom, hogy nem egy porcelán baba, akit olyan könnyen el lehet törni, de akkor is, ő az én „kis” lányom. Kinyílt a nagy ajtó és kacagva befutottak a lányok. De amikor észrevették a vendégeinket lehiggadtak és illedelmesen mellém álltak.

- Barátaim, Jane-t már ismeritek, ő pedig itt a lányom: Bella Volturi.

A Cullen családon vegyes érzelmeket fedeztem fel: örömöt, meglepettséget, szeretetet, megrökönyödést. Nem tudtam mire vélni ezeket, az érzelmeket. Mit jelentsen ez az egész? Olyan mintha ismernék Bellát. Ránéztem a lányomra az ő arcán meglepettséget, és félelmet láttam. Erre rá kell kérdeznem, de csak akkor, ha már kettesben leszek vele.

- Bella! – Edward nagy lendülettel elindult a lányom felé. Meg akarta fogni a kezét, de ő elrántotta.

- Ne érj hozzám! – mondta halkan, de mégis fenyegetően. Az arcáról már tisztán le tudtam olvasni a félelmet, csak még mindig nem tudtam, mitől fél.

- Ti ismeritek egymást? – most szólalt meg először Marcus mióta belépett a terembe. Hangja, mint mindig unott volt.

- Igen. – válaszolt tömören Alice, akiről csak úgy sütött az öröm.

- Csodás! Legalább erre nem kell pazarolni az időt. Így legalább folytathatom az ünnepségre való felkészülést. – összecsapta a két kezét és felállt a székéből. – Örvendek nektek. Érezzétek otthon magatokat. Bella, kedvesem, ha van egy kis időd, keress fel! Ha megbocsátotok… - a lányom bólintott és Marcus már távozott is.

Edward újra közeledni próbált Bellához, aki hátrálni kezdett. Jane a lányom elé ugrott és támadó pozíciót vett fel, Edward pedig védekezőt. Egymásra morogtak. Alec is készenlétbe állt, hogy bevesse a képességét, ezzel segítve a húgán és a lányomon.

- Bella, ha akarod, könnyen elintézhetem. Csak egy szavadba kerül. Tudod jól.

- Jane, hagyd! Nem ér annyit az egész ügy.

Jane felállt, de még mindig nem mozdult Bella elől. Igazán jól végzi ő is és a testvére is a dolgát. Jutalmat érdemelnek. Edward is lassan feláll, de ő sem mozdult a helyéről. A Cullen család megrökönyödve szemlélte az eseményeket.

- Örülök, hogy újra láthatlak titeket. Apám, Alec, Jane és én elmennék Hiedivel, ha nem gond.

- Nem gond. De feltétlenül nézz be még indulás előtt Marcushoz. Az ünnepségre pedig időben készüljetek el!

- Most nem fogunk elkésni. – mondta és intett Alecnek.

Bella megfordult és elindult kifelé. Alec és Jane Edwardon tartva a szemüket követték őt. Amint kiértek visszafordultam a Cullenekhez.

- Milyen ünnepség lesz? – kérdezte Esme figyelem elterelés gyanánt.

- Ma van pont 150 éve, hogy Bella csatlakozott a családunkhoz és a lányom lett. Ezt ünnepeljük. Természetesen ti is hivatalosak vagytok az ünnepre. Csak a szűk család, ti és a lányom pár barátja lesz jelen.

- Köszönjük a meghívást, és természetesen veletek ünnepelünk.

- Félix megmutatja a szobáitokat. Remélem, jól fogjátok magatokat érezni, itt, Volterrában. Renata este kilenckor értetek megy és elkísér titeket az ünnepség színhelyére.

- Igazán köszönünk mindent.

Legyintettem. Félix-szel az élen távozott a Cullen család. Edward még mindig a lányom hűlt helyét bámulta, ezért Alice-nek és Jaspernek közös erővel kellett kirángatnia a teremből. Visszasétáltam a trónusomhoz és leültem a somolygó Caius mellé.

- Ez furcsa volt. Szegény Bella valósággal retteg attól a fiútól. Vajon miért? – gondolkozott hangosan.

- Nem tudom. A drágám majd megosztja velünk,ha úgy gondolja, hogy nekünk is tudnunk kell róla. Addig csak puhatolózhatunk nála és a barátainknál is, akik szintén tudják, hogy miért van ez.

Caius elmerült a gondolataiban. Fél órás néma csönd után a hangja merengő volt.

- Már 150 éve a családunk tagja. El se hiszem. Előtte mindig szürke volt az életünk, de amióta itt van gyökeresen megváltozott minden és mindenki. Azelőtt soha nem hittem volna, hogy egy nő is itt fog ülni ezen az emelvényen a te engedélyeddel. Vagy, hogy bárkit is igazán a lányodként szeress.

- Hát én sem, elhiheted. De örülök, hogy itt van nekünk a mi Bellánk, aki színfolt az egyhangú örökkévalóságunkban. De azért kíváncsi vagyok, hogy honnan ismeri Carlisle-t és a családját.

- Én is ugyanolyan kíváncsi vagyok, mint te. Talán ma este választ kapunk a kérdéseinkre.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés