(Edward szemszöge)

Éles fájdalom nyílalt a fejembe... Többszöri próbálkozás után kinyitottam a szememet. Egy réten voltam... De rajtam kivül senki... egy lélek se... Gyorsan felkeltem- a fejem már nem fájt. Nem tudom hol vagyok.. Sőt... azt se tudom ki vagyok... Úristen...
-Érzitek az illatot?-hallottam meg egy csilingelő hangot a fák közül. Odakaptam a fejemet és egy kobold szerű lányt láttam ott. Mögötte még heten voltak,közülük a legszebb egy gesztenye barna hajú lány volt. Amikor meglátott engem rögtön odafutott hozzám és átölelt,lehet túlmentünk volna valami határon...-persze ennek örültem volna de inkább elhúzódtam tőle... ez annyira nem is volt jó érzés számomra... De hát nem teperhetek le egy idegen lányt...
-Minden rendben?-kérdezte aggódva. Nem válaszoltam, ekkor már a többiek is megérkeztek.
-Hé öcsi mi a bajod? Sokkot kaptál?-röhögött egy nagy darab fiú-Ja amúgy kösz,hogy megmentettél... jövök neked eggyel...-Öcsi? Kösz,hogy megmentettél? Mi van?
-Aha... szívesen...-mondtam és zavartan nézett vissza rám.
-Edward... mintha nem lennél magadnál-röhögött.
-Jól vagy?-kérdezte egy szőke hajú pasas.
-Nem... szerintem nem...-motyogtam.

-Mik a panaszok?-kérdezte,istenem mint egy orvos...
-Minden... nem emlékszek semmire!-mondtam egyszerűen és tömören.
-Amnézia...-állapította meg. Na erre szerintem magamtól is rájöttem...
-Szuper!-morogtam
-Szerintem menjünk vissza a házba... Bár ami megmaradt belőle...-mondta egy nő-Alice,Rose fel kell majd újítanunk...-mondta.

-Ez lesz a te szobád!-mondta a kis pöttön fekete hajú lány-Amúgy...te nálunk laktál szóval ez eredetileg is a tied volt.... De többet nem mondhatok...
-Oké...Azért kösz-mondtam.
Szétnéztem Ő már nem volt ott szóval lesz egy kis nyugalmam... Az íróasztalomon megláttam egy kis dobozt... meg egy papírt... Kinyitottam a dobozt és nagy meglepetés fogadott... Oké akkor ez tutira nem az enyém... A lapot meg inkább el se olvasom... Lehet,hogy a családból valaki másnak szánta... szóval inkább elteszem...-mondtam magamba.
Kihúztam az egyik fiókot és beletettem. Majd ha meg keresi valaki odaadom neki...
-Edward!-jött vissza a pöttön lány-Gyere le a nappaliba szeretnénk beszélni veled-mondta és leráncigált a lépcsőn-annyira nem is néztem szét az elöbb... Olyan össze vissza levert falú volt.. a ház.Biztos valami támadás lehetet... De gondolom ahogy az a nő mondta majd rendbe hozzák...

-Szóval...-kezdte a férfi-Hadd mutatassam be a családomat. Én Carlisle vagyok,Ő itt a feleségem Esme és a gyerekeim : Rosalie,Emmet,Jasper,Alice és Bella-mutatta be őket. Bella... gyönyörű név...Elkaptam a pillantását éppen engem nézett elmosolyodott amikor én is ránéztem én is viszonoztam ezt.
-Akkor...-kezdtem bele zavartan-Valamit elmondanátok előző életemből?-kérdeztem.
-Sajnos nem lehet... Magadtól kell rájönnöd erre az egészre... Lassan majd ilyen emlékképek fognak megjelenni... És reméljük mindenre emlékezni fogsz...
-Maga úgy beszél mint egy orvos...-mondtam.
-Mert az is vagyok...-mondta mosolyogva.
-Oh...-mondtam.

-El kéne menni megvenni az új bútorokat meg mindent...-jelentette be Alice.
-Alice kérlek...-mondta Bella.
-Bella már olyan régen voltatok vásárolni!-kuncogott Emmet.
-Aha persze,körübelül hat órája!
-Alice-nek az régen volt....
-Vidd el most Emmet-et!-mondta Bella-Ő legalább majd segít levenni az olyan ruhákat amit te nem érsz el!-mondta közben szélesen vigyorgott.
-Nem rossz ötlet,de most csak bútorokat meg festékeket kell venni... meg még rengeteg más dolgot...-mondta elgondolkozva.
-Jajj Emmet menj már el vásárolni vele...-nyaggatta Bella.
-Miért én?-kérdezte dacosan.
-Azért mert mindig én megyek el vele... a végén megun engem...-nevetett.
Gyönyörű volt amikor nevetett. Mint egy angyal... Az én angyalom...
Úristen Edward miket beszélsz?-kérdeztem magamtól-Egy olyan lány mint Bella soha se lenne szerelmes beléd... Az túl szép lenne... Áh Edward már a szerelemről ábrándozol pedig alig ismered Őt pár órája... De hát nem tehettem róla ha egyszer ez az egész igaz...

-Oké akkor jobbat tudok: csak Rose,Esme és Én megyünk... Így mindenkinek jó?-kérdezte.
-Igen!-mondta meg könnyebülten Emmet.
-De addig vigyétek le a bútorokat...bár ami megmaradt belőle...Meg pakoljátok ki a szekrényeket... és egy dobozba tegyétek bele!-adta ki a parancsot.
Felmentem a szobába és egy dobozba beledobtam a cuccokat,ami megmaradt. Azt a kis dobozt eltettem külön...hogy megtaláljam... Bár vámpír memória...
-Sikerült összepakolnod?-kérdezte egy bársonyos hang.
-Öhm... igen...körbelül...-mondta zavartan.
-Segítsek?-kérdezte mosolyogva.
-Nem kell... megtudom oldani.
-Biztos?-kérdezte és végig néztem a szobába és arra jutottam:
-Nem...-nevettem el magamat.
-Rendben akkor adj egy dobozt és segítek!
-Oké-mondtam és egy dobozt nyomtam a kezébe.

-Kész az utolsó doboz!-mondta.
-Kösz... Ha nem segítettél volna akkor nem végeztem volna ilyen gyorsan...-vallottam be.
-Nincs mit-mondta.
-Te összepakoltál mindent?-kérdeztem.
-Öhm igen... -mondta és éreztem valamit titkol előlem...
-Mindent?-faggattam.
-Igen...-mondta.
-Oké-mondtam és megfordultam-Az egy gardrób?-kérdeztem.
-Igen-mondta de közben valamin gondolkozott-Öhm... az én ruháimnak egy része itt van... Mert az enyémbe...Öhm... nem fért több...!-mondta de most előjött belőlem az az érzés,hogy valamit megint tikol előlem.
-Aha értem...-mondtam. Nekem mindegy.. Legalább sűrűbben láthatom.

-Vigyük le a dobozokat a nappaliba!-terelte el a témát-Csak azért mert ha minden itt marad és behozzák a bútorokat csak bugdácsolni fogunk bennük...
-Rendben-mondtam. Istenem miért nem tudok a közeláben egy normális mondatot megfogalmazni? Hogy tudok ilyen passzív lenni...
Gyorsan letrappoltam a dobozokkal a nappaliba Bella is jött utánam,Ő is vitt dobozokat de kivettem a kezéből. Kezem hozzáért az övéhez,éreztem,hogy a szikrák pattognakközöttünk-elmosolyodtam.
-Majd én viszem-ajánlottam neki.
-Nem vagyok én olyan gyenge.
-Tudom de az én cuccaim...szóval viszem-mondtam és kivettem a kezéből.

(Bella szemszöge)

-Az egy gardrób?-kérdezte Edward.
-Igen-mondtam. Ajj Bella gyorsan találj ki valamit! Nem mondhatod,hogy ez a te szobád is...-Öhm.. az én ruháimnak egy része itt van... Met az enyémbe... Öhm.. nem fért több...-Hát remélem beveszi...
Egy darabig még néztem az arcát,hogy beveszi-e a hazugságomat... Aztán csak azt vettem észre,hogy kételkedik...
-Aha értem...-mondta és mintha valami öntudatlan mosoly jelent meg az arcán... Vajon észrevette?
Szemeim az ajkaira vándoroltak... vágytam arra,hogy megcsókolhassam... De erre még várnom kellet. De reméltem: minnél elöbb mindenre emlékezni fog... De ez a téma most lyukat ütött mellkasomba ezért inkább témát váltottam.

-Vigyük le a dobozokat a nappaliba-ajánlottam.
-Rendben-mondta felkapott egy dobozt és gyorsan levitte a nappaliba. Én is felvettem egyet és utána indultam.
Ő már jött velem szembe és kiakarta elakarta venni tőlem,de közben a kezünk összeért. Érezni lehetett,hogy a szikrák ismét pattognak közöttünk-Ő elmosolyodott. Azon a féloldalas mosolyon amin szokott és amin én elolvadok...
-Majd én viszem-ajánlotta fel.
-Nem vagyok én olyan gyenge-bizonygattam.
-Tudom de az én cuccaim... szóval viszem-mondta és kivette a kezemből.
Utána néztem,de Alice-ék megérkeztek.. és ezzel elkezdődött a házban a szervezkedés...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés