Egy nap telt el a furcsa álmom óta. Hiába elemezgettem nem találtam rá (értelmes) magyarázatot. Túl élénk a fantáziám. Most valami más izgatott. Ma lesz az első napom a forksi suliba. Folyton azon töprengtem mire kéne számítanom. Anyáék is odajártak. Hiába nyaggattam Alicet hogy mondjon valamit, ő csak sejtelmesen mosolygott. Ő él hal a meglepetésekért. De viszont ő se lát konkrét dolgot, az esetembe meg vékkép nem. Az én jövőmet homályosan látja. Nem tudtam aludni így hát közbeiktattam egy amúgy is esedékes vadászatot. Mivel sötét volt Alice és Jasper elkísértek. Hiába füstölögtem, hogy rám nem kell egyfolytában vigyázni. Anya és apa színét viszont amióta tegnap elbúcsúztunk nem láttam. Az a kis erdő, amiben vadásztunk teljesen elvarázsolt. Gyönyörű volt, főleg mivel eleredt az eső és mindent beterített egy különleges illatfelhő. Soha nem éreztem ehhez fogható illatot. Persze az őz is tökéletes volt, a sós vére… mennyei volt. Nem valami gyakran szoktam vért inni, de éreztem, hogy ez hamar a kedvencemmé fog válni. Minden más volt… olyan tökéletes. De ez az élmény is csak percekre tudta elfelejteni velem a félelmemet a holnapi nappal kapcsolatban. Megjegyzem csak pár óra volt hátra, hogy a tegnap ma legyen, így hát hazaindultunk.

Nem aludtam valami sokat. - Remek az első napomon monokli nagyságú folttal fogok beállítani a szemem alatt. Amint közeledett az indulás pillanata a gyomrom egyre kisebb méretűvé zsugorodott össze. Úgy éreztem magam, mint akinek kiszívták az agysejtjeit, és nem tud mit tenni. Összefogtam a hajam, aztán az utolsó percben kiengedtem. Háromszor pakoltam át a táskám, pedig nem is vittem sok mindent. Amikor elegem lett indulatosan lerohantam a lépcsőn le a nappaliba. Anya csinált nekem szendvicseket.

- Anya, végre hogy itt vagy. – öleltem át.

- Ki nem hagytuk volna az első napod – hallottam a másik oldalról apa hangját- hogy tetszik a hely? Alice mesélte, hogy már vadásztatok is.

- Ó, csodálatos volt, itt minden olyan változatos. – feleltem.

- Az remek, igazán örülök, mert máris indulhatunk a suliba. Én foglak elvinni – mondta anya.

A suli egy vörös téglás épület volt. Kiszálltam a kocsiból. Anya sok szerencsét kívánt és elhajtott. Remegő gyomorral léptem át az új iskolám küszöbét. A portás felirányított az igazgatóhoz. Mivel elmondtam, hogy fogalmam nincs, merre kell menni, volt olyan kedves és felkísért. A fehér ajtón egy papír hirdette, hogy ez Mr. James Westwood irodája. Kopogtam, mire máris kinyitódott az ajtó.

- Á , miss … - Cullen , Renesmee Cullen – világosítottam fel. – Igen miss Cullen már vártam. Fáradjon beljebb. Az iroda közepén egy íróasztal volt, rajta hatalmas könyvekkel és egyéb papírokkal. Az igazgató, név szerint Mr. Westwood, fekete keretes szemüveget viselt. Tiszteletet parancsoló tekintete volt.

- Ez lesz az órarendje – nyújtott át nekem egy papírt.

Elmondott egy rövid szöveget a suliról, és utamra engedett, hogy elinduljak az órára.

- Még egy perc Miss Cullen, akarja, hogy maga mellé rendeljek valakit, aki eligazítja önt?

- Azt megköszönném.

- Már intézkedtem utólagos engedelmével, Adam bármelyik percben itt lehet.

És igaza volt, két másodperc és kopogtatás hallatszott az ajtón.

- Jó reggelt Igazgató úr! Á szia. - rázott velem kezet

- Szia.

- Akkor siessetek is az óráitokra. Viszlát! – köszönt el Mr. Westwood.

Kiléptünk az ajtón.

- Renesmee Cullen – nyújtottam a kezemet.

- Adam Westwood, nagyon örvendek.

- Westwood? Nem vagy véletlenül… - De ő a nagybátyám- mosolyodott el.

- De, amikor köszöntél neki… - Igen, itt a suliba igazgatóként kell szólítanom, néha keverem, de amúgy már megszoktam.

Nem kerülte el a figyelmemet hogy Adam azonnal válaszolt a kérdéseimre. Jó fejnek tűnt, fekete göndör hajába barna sapka volt nyomva, barna ingbe és szürke pólóban volt.

- Egy osztályba fogunk járni – közölte- neked melyik a kedvenc tantárgyad?

- Öhm, azt hiszem a rajz. Szeretek rajzolni. Neked?

- A matematika, meg a kémia, meg a… és sorolta fel szinte az összes tantárgyat. Hazudnék, ha magamba nem strébereztem volna le. Becsöngettek. Kémia volt az első óránk. Hátul foglaltam helyet. A tanár kérte, hogy mutatkozzam be. Meg is tetem. –Úgy rémlik mintha hallottam volna ezt a nevet… Cullen, á mindegy – mélázott el. Szokásosan végig untam az egészet, de most a hangulatom más volt. Amikor kicsengettek, Adam odajött hozzám.

- Valakit be kell mutatnom. – és elhúzott a teremből. Egészen az ebédlőig mentünk.

- Suzie, hé Suzie!- integetett egy lánynak, aki az egyik asztalnál ül.

- Adam, szia! – csillant fel a lány szeme, majd átölelték egymást.

- Örülök, hogy meggyógyultál- simogatta meg a lány hátát.

- Jaj, bocsáss meg, ő itt Renesmee Cullen.

- Renesmee, ő itt a legjobb barátom Suzie.

- Nagyon örvendek! – fogtam vele kezet.

Suzie, szőke hajú kék szemű lány volt, vajszínű pulcsival. Látszólag kicsit félénk volt. Rámosolyogtam, mire ő kedvesen visszamosolygott. Leültünk és hallgattam, ahogyan beszélgetnek egymással. Legnagyobb meglepetésemre engem is bevontak a csevejükbe. Hihetetlen hogy pár percből mennyi mindent megtudhat az ember a másikról. Kiderült, hogy Suzie már két hete hiányzott, mert valami csúnya nyavalya jött ki rajta, az is hogy Adam menyire hiányolta. Suzie teljes neve Gilbert volt. Suzanne Gilbert, szép név. Második óránk már Suzie-vel volt. Csak úgy teltek az órák, és azon kaptam magam, hogy az ötödik óra végén már teljesen úgy beszélgettünk mintha ezer éve ismernénk egymást-, és ami a legjobb- nem mindig rólam volt szó, nem akartak olyan vízre evezni, amibe talán nem mentem volna be. Vagy talán csak korainak ítélték. Mikor végeztünk az órákkal életemben egyszer sajnáltam, hogy vége a sulinak. Mosolyogva siettem Alice elé.

- Na, milyen volt a napod? – tette fel szokásos kérdését. Ez volt a mi saját szokásunk.

Mire én káprázatosan őszinte mosollyal azt feleltem: - Találtam barátokat.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés