Ma nagyon boldogan és izgatottan feküdtem le. Boldog voltam a mai nap miatt, és talán reménykedtem, hogy elmesélhetem mind ezt a farkasomnak. Anyáék is nagyon boldogok voltak, felvetették azt az ötletet, hogy szervezhetnénk egy lakásavató bulit, amikre meghívhatnám újdonsült barátaimat is. Barátok. Melegség járta át a szívemet. Nem azt mondom, hogy soha nem voltak barátaim, a családtagjaim voltak a legjobb barátaim, de ez más. A régi sulimba egytől-egyig elkényeztetett cicababák járkáltak, akiknek az élete abból állt, hogy vinnyognak milyen rossz az élet velük. Nagyon nagy a problémájuk: nem engedik el őket buliba, letörött a körmük, a fodrászuk nem fogadta őket. Igen, ezt mind tőlük hallottam. Néha kedvet kapnék hozzá, hogy megmutassam mi is az a VALÓSÁG. De ez már a múlt, életemnek ezt a szakaszát is lezártam. Alig vártam a holnapot. Vártam, hogy újra találkozzak Adamékkel. Valahogy éreztem, hogy ebből az érzésből egy igaz barátság is születhet. Vajon ők is így éreznek? Vajon tényleg jó barátjuk tudok lenni? Anélkül hogy bármi veszélyt jelenthetek rájuk? Amikor túlzsúfolt lett a fejem, elaludtam.
Álmomban megint erdőben voltam, izgatottan vártam őrangyalom felbukkanását. De nem jött. Miért nincs már itt? Nem akar rám vigyázni többé? Elindultam az erdő közepébe. A szél bele kapott a hajamba, furcsa dejavu érzésem lett. Tudtam, hogy valami rossz fog történni, de azt nem hogy mi. Rá kell, hogy jöjjek! Egyre beljebb mentem és egyre fogyott a fény. Aztán kiértem egy tisztásra. Nem kellet volna. Minden, amit csak láttam, beborította a bordó vér látványa. Mindenütt. A vöröslő fűben csontok halmaza, mellette kitépett szervek voltak. Nem bírtam nézni a halál tisztásának látványát. Mi ez? Aztán egy gondoltat foszlány jutott az eszembe. Hol van ő? Miért nincs itt velem? A szemem akaratlanul is kinyílt és a csonthalmazra tekintett. NEM, AZ NEM LEHET!!! A könnycseppek őrjítő orkán erejével csorogtak az arcomon. Nem lehet ő! Ezzel a képpel riadtam föl.
***
Nem tudtam visszaaludni, inkább vettem egy forró fürdőt. Nem akartam az álmomon gondolkodni, nem tudom melyik a rosszabb, az hogy mindent vér borított el, vagy az hogy azt hiszem a farkas barátom… szóval hogy lehet ő feküdt ott összetörve. Inkább az utóbbira tippelnék. Aztán mérges lettem magamra, mert egy álmot, már teljesen valóságosnak tekintek. Ilyen nincs a világba – hitegettem magam. Próbáltam nem rá gondolni, de az a látvány… egyszerre volt szörnyű, hihetetlen, de mégis valóságos. Összeborzadtam. Még szerencse hogy apa és anya elmentek vadászni, így apa nem olvashatja ki a gondolataimat. Alice pedig, félvámpírságom miatt nem láthatta az álmom, max csak annyit hogy rosszat álmodtam. Ez a harmadik napom itt, Forksban. A forró fürdő után felöltöztem, és vártam a percet mikor indulhatok a suliba. Ilyen se sokszor fordult elő velem.
Lementem a nappaliba, ahol (már apáék visszajöttek) mindenki rám várt.
- Jó reggelt!
- Jó reggelt kicsim!
Emmett nevetett egyet, sőt még Jasper is mintha mosolygott volna. Jaspert is vagy tíz év alatt egy… kettő… 10- szer, ha láttam mosolyogni. Na, jó ez túlzás! Jasper akkor a legboldogabb ha Alicel van.
- Kicsim, ugye tudod, hogy nagyon büszkék vagyunk rád, épp ezért úgy döntöttünk – dobott felém anya egy kulcscsomót. – Lesz, egy saját házat ahol egyedül lakhatsz – magyarázta Emmett.
- Emmett! – bökte oldalba Rosalie, mire Emmett elnevette magát.
- Bocsi, ezt nem lehetett kihagyni – védekezett-, ha láttad volna a képed. A kulcscsomón egy nagy fekete kulcs volt, mellette két kisebbel.
- Szóval úgy döntöttünk, hogy megajándékozunk egy kocsival. Drágám segíts ki, milyennel is?- fejezte be anya. Elmosolyodtam, igen ez rá vall, míg a családom többi tagja odavan az autókért, addig anya hadilábon áll velük.
- Egy BMW 645C szívem.

Kimentem, hogy megnézzem az újdonsült autómat, ami a garázs előtt állt. És ott állt, életem első autója, piros masnival átkötve.
- Köszönöm- mondtam.
***
Az autómmal mentem suliba. Ez a reggeli meglepetés feldobta a z egész napom. Kíváncsi voltam mit fognak majd újdonsült barátaim szólni. Aztán megérkeztem a parkolóba, ahol épp előttem állt meg a busz, és tette le a diákokat. Adam is köztük volt, és észrevett. Vagy csak a kocsit nézi? Mindenesetre leesett az álla. Kiszálltam.
- Szia, Adam – köszöntem rá, mosolyogva.
- Húúú ez egy BMW! De klasz!- nyögte ki.
- Öhm, igen ma kaptam.
- Csajszi ez nem semmi autó.
- Jó oké felfogtam, lennél szíves visszatérni közénk! Már vagy öt perce a kocsit nézi tátott szájjal, már csak a nyála hiányozna. – Ha gondolod, majd szívesen haza viszlek.
- Oké, de ígérj meg nekem valamit. Én is vezethetem? Elnevettem magam. Pasik, a kocsikra aztán tudnak koncentrálni.
- Persze, de csak ha nem töröd össze. Bementünk és leültünk ahhoz az asztalhoz ahol tegnap ültünk. Suzie már várt minket. Leülve Adam elmesélte, hogy kaptam egy kocsit. Mond be a rádióba, biztos ez lesz a nap híre- gondoltam. Becsöngettek, Suzie és én elindultunk a tesi öltöző felé, míg Adam bioszra igyekezett.
- És milyen? – szólalt meg vékonyka hangján Suzie.
Már majdnem megkérdeztem, hogy mi, amikor gyorsan észbe kaptam.
- Ja , az autó, nagyon klassz.
Suzie nagyon félénk lány volt, nem beszélgettünk bizalmas dolgokról vagy ilyenek, de éreztem, hogy ő elfogadott barátnőjének. Így teltek az órák, és én teljesítettem Adamnak tett ígéretemet miszerint haza viszem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés