Míg Jasperrel beszélgettem, és végül összekaptam vele és Emmettel, Bella felébredt, és rosszabbul volt, mint valaha. Apám – még mielőtt elment Esmével vadászni - átvitte őt egy másik szobába, ahol a műszerek voltak. Infúzióra és egyéb gépekre kapcsolta Bella karjait. A vaságyon fekve Bella úgy hatott, mintha valami kísérleti alany lenne, és csak azért tűri el az egészet, mert jól megfizetik majd érte. Mintha egy otromba féreg jó fizetség lenne ezért…
És mindennek a tetejébe, Jacob és Seth itt voltak. Ha józan lettem volna, azonnal figyelmeztetek mindenkit a családban, hogy talán hamarosan harcolniuk kell ellenem és Jacob ellen. De miért hozta volna magával Sethet? Elég ostoba lépés lett volna Jacob részéről, ha egy gyerek segítségét kéri. Ugyanakkor gyanítottam, hogy mindenki más kettéharapta volna Jacob torkát. Csakhogy mint mindenből, most is előnyt akartam kovácsolni magamnak. Valahogy meg kellett volna oldanom, hogy kettesben maradjak Jacobbal, és megbeszélni, hogyan raboljuk el Bellát. Seth túl összeszedetlen volt még.
- Jacob, Seth. Mi történt? – kérdeztem, hogy megtörjem a feszült csendet. Válaszul megmutatták az utóbbi órák eseményeit. Nem is tudtam, hogy létezhet ilyen. Ellentmondani az Alfának, és új falkát létrehozni. Aztán láttam azt is Jacob fejében, hogy ez miért lehetséges. Ő volt mindig is az igazi Alfa. Jacob egyáltalán nem örült, hogy Seth csatlakozott hozzá. Azért ez mégiscsak megnyugtató volt, hogy nem ennyire ostoba, hogy egy gyereket veszélynek tegyen ki. De úgy tűnt, nem tud mit tenni Seth elkötelezettségével szemben.
Ám a legnagyobb baj nem is ez volt. Sam falkája Bella élete árán is el akarták pusztítani a „veszélyforrást”. Jacobbal ebben a pillanatban csakugyan sorstársakká váltunk. Egyetlen személy miatt fordultunk szembe a családjainkkal. És egyformán dühösek voltunk a családjainkra.
- Meg akarják ölni Bellát? – vicsorogtam. A düh a kiszáradt ereimet égette, és boldogan gyilkoltam volna meg bárkit az ellenséges falkából. A fivéreim morogva hátráltak mellém. Seth hátrált egy kicsit. – Em, Jazz! Nem ők, hanem a többiek! A falka jön.
- Mi a problémájuk? – fordult felém Emmett, miután visszamentek az előző helyükre Jasperrel. Jasper le sem vette a szemét Jacobról és Sethről.
- Ugyanaz, ami a miénk. – suttogtam.– De nekik megvan a saját tervük, hogy intézzék el ezt. Szólj a többieknek. Hívd Carlisle-t! Neki és Esmének vissza kell jönnie ide, most!
Így már persze teljesen máshogy álltak a dolgok. Be kellett vallanom magamnak, hogy Bella halálát csakis a régi falka akarja, és hogy Carlisle segítsége nélkül nem tudjuk sem megvédeni magunkat, sem elmenekülni. Egy komolyabb szövetkezésre, Jacob, apám és közöttem már nem lett volna idő, de Bella elrejtésére mindenképp időt kellett szakítanunk. Jacob furcsán nyüszített, ahogy leesett neki, hogy nincs együtt a család.
- Nincsenek messze – mondtam üres hangon, miközben próbáltam átgondolni, hogy helyezhetném kedvesemet tökéletes védelem alá.
„Megyek, megnézem őket” – gondolta Seth. – „Fuss a nyugati határhoz” – kérte Jacobot.
- Bajba akarsz kerülni, Seth? – kérdeztem. Nem hagyhattam egy ártatlan kölyköt meghalni. Bella sem repesett volna az örömtől. Jacob és Seth sokatmondó pillantást váltottak.
„Nem hiszem” – gondolták egyszerre, és Jacob még hozzátette: „de talán én fogok menni. Ha netán…”
„Kevesebb a valószínűsége, hogy engem kihívnak.” – mutatott rá Seth – „Én csak egy gyerek vagyok számukra.”
- Te csak egy gyerek vagy számomra is, kölyök – erősítettem meg Seth helyes meglátását.
„Én itt maradok. Együtt kell működnöd a Cullenekkel.” – üzente Jacob Sethnek gondolatban. Seth célba vette a sötétséget. Jacob nem akarta parancsolgatni Sethnek, úgyhogy hagyta, hogy elmenjen.
Emmett felvázolta Carlisle-nak a helyzetet, Jasper pedig Seth után nézett. Jacob és én egymással szemben néztük egymást. Alice már egy ideje ki akart jönni, és most ki is jött, nem volt hajlandó tovább várni. Egyenesen Jasperhez suhant, csak egy fél pillanatig méregette aggodalmasan Jacob ábrázatát.
Jacob nem foglalkozott különösebben a húgommal, csak engem bámult.
Az élet kegyetlenebb volt mindennél. Annak az embernek kellett hálásnak lennem, aki epekedett a feleségem után. Olyan vak voltam mindig, hogy nem láttam, igenis közös a célunk: Bellát boldognak és épnek látni. Csak éppen nem ugyanolyan úton akartuk elérni ezt a célt.
- Nem ez az első alakalom, hogy hálával tartozom neked, Jacob – mondtam végül halkan. – Soha nem kértem volna ezt tőled – tettem hozzá.
„De igen…” – ellenkezett, az aznapi kérésemre gondolva.
Elgondolkoztam ezen néhány pillanatig. Igaza volt. Habár nem tudtam, melyik kérést lett volna nehezebb teljesíteni, ha lett volna némi esélyünk is. De ezt tudtam, hogy megtette volna mindkettőt, ha lehetséges.
- Úgy gondolom, igazad van – biccentettem.
„Hát nem ez az első alkalom, hogy nem tettem meg ezt érted” – sóhajtott nagyot.
- Igen – mormoltam letörten. Nem hibáztattam Jacobot. Mi értelme lett volna? Mindketten cselekvőképtelenek voltunk.
„Bocs hogy nem csináltam semmit ma. Mondtam, hogy nem hallgatna rám.”
- Tudom. Nem igazán hittem soha, hogy hallgatna akárkire. De…
„Meg kellett próbálnod. Megtetted... Jobban van már?” – vágott a szavamba.
- Rosszabbul – leheltem, ahogy Rosalie gondolatai keresztül figyeltem Bellát. Hamuszürke arca félrebillenve, a teste ernyedten. A lélegzete elakadó, nehézkes. De a kezei még álmában is, csövekkel teletűzdelve is védelmezően ölelték körbe a hasát. Húgom szavai rángattak vissza Jacobhoz.
- Jacob van kifogásod az ellen, hogy alakot válts? – kérdezte. – Szeretném tudni, mi történik éppen.
Micsoda meggondolatlan kérés volt ez! Jacob ugyanakkor rázta meg a fejét, mikor én megszólaltam
- Szüksége van rá, hogy tartsa a kapcsolatot Sethtel.
- Akkor el tudnád mondani te, hogy mi történik? – követelte Alice.
Összefoglaltam neki a lényeget :
- A falka azt hiszi, Bella a probléma forrása. Potencionális problémának tekintik a… amit hordoz. Kötelességüknek tekintik megsemmisíteni a veszélyt. Jakob és Seth leváltak a falkától, hogy figyelmeztessenek minket, hogy azt tervezték, megtámadnak minket ma este.
Alice sziszegve hajolt el Jacobtól. Emmett és Jasper pillantást váltottak, aztán szemeiket a fákra szegezték.
„Senki sincs itt” – tudósított Seth – „Minden csendes a nyugati vonalnál.”
„Talán körbe mentek” – találgatott Jacob.
„Teszek egy kört” – ügetett el Seth.
- Carlisle és Esme úton vannak – mondta Emmett – Legfeljebb húsz perc.
- Fel kell vennünk a védekező pozíciót – mondta Jasper.
- Menjünk be – biccentettem.
„Én a határnál őrködök Sethtel. Ha túl messzire mentem ahhoz, hogy meghallhass, vonításom lesz a jel”- nézett rám Jacob.
- Figyelni fogok – ígértem.
Visszahátráltunk a házhoz, szemmel tartva a rétet. Mielőtt beértünk volna, Jacob megfordult, és nyugatnak indult.
Jasper azonnal utasítani kezdett mindenkit, én azonban nem igazán koncentráltam a szavaira. Úgy gondoltam, elég az utolsó pillanatban felvennem a fonalat. Figyelnem kellett Jacob és Seth gondolatait, és Rosalién keresztül Bellát. Rosalie is figyelt, hallgatta Jasper szavait, miközben Bella mellett állt.
Felvontam a szemöldököm, miközben az ablakhoz álltam, hogy figyeljem az erdőt is. Rosalie elsősorban a ’baba’ miatt aggódott. Azon viszont meglepődtem, hogy számít neki Bella és Emmett élete. Egy furcsa kép suhant át az agyán. Egy hatalmas ház, két részre osztva: az egyik felében ő és Emmett, a másikban Bella és a baba. Láttam, hogy Rosalie boldogan főz Bellának és az izének, Emmett pedig szórakoztatja őket. Mit is várhattam volna tőle?! Mindig is egy ostoba nőszemély volt. De hogy ekkora, defektes képzelgései legyenek… Úgy tűnt, nem én vagyok az egyetlen őrült a házban.
Carlisle és Esme robbantak be az ajtón, és az oldalamra álltak. Rájuk néztem, és csak vállat vontam.
- Jönnek – mondtam kurtán.
Valamiért Bella hónapokkal ezelőtt elhangzott szavai jutottak eszembe. Azt mondta, a szülei házassága felért a halál csókjával. Ha ez igaz volt, akkor a mi házasságunk maga volt a halállal való szeretkezés.