A folyóparton ültem és gondolkodtam... Jacob mindent tönkretett. Edward sosem fogja a közelembe engedni ezek után. Idegesen dobáltam a szürke vízbe a köveket, megzavarva ezzel a nyugodt, tükörsima felületét. Lassan haladt a folyó, nem sietett, nem menekült, nem azt tette, amit én akartam. Minden egyes porcikám a mézédes felejtésre vágyott, de nem ment a keserű és rideg emlékek égtek bennem. Minden igyekezetem ellenére zihálni kezdtem.

- Jól vagy édesem? - kérdezte Edward és leült mellém. Nem szólalt meg többet, csak átölelt, hozzásimultam a jéghideg mellkasához és mély levegőt vettem. Váratlanul zúdulni kezdtek a könnyeim.

- Nem te tehetsz róla... - mondta Edward és simogatni kezdte a meggörnyedt hátam.

- Dehogynem! - ellenkeztem. - Az én hibám!

- Bella! Állítsd le magad! Jacobot pedig nem érdekli semmi és senki! Ne foglalkozz vele!

- De...

- Semmi de... Jacob be-

- Ne mond ki! - vágtam köbe. - Ne ejtsd ki a szádon ezt az undorító szót! - Förmedtem rá. - Végtére is, én, szeretlek téged... – suttogtam, majd a jéghideg ajkait az enyémre tapasztotta, de ez emlékeket ébresztett fel bennem. Kiszakadtam szerelmes öleléséből és rohanni kezdtem, futottam és futottam és futottam. Legalább hatszor elestem, a hetediknél a földön maradtam és a talajt áztattam a könnyeimmel. Bár itt úgyis mindíg száraz a talaj, forróság van. Nem kellett volna Jacksonvillbe jönnöm, Forksban akarok élni! Itt Edwardnak is bujkálnia kell! Nem hagyhatom! Hazamegyünk és kész! Renée meg fog érteni… nem is tudja, hogy Edward itt van… holnapra esőt mond, ami évente csak kétszer van, de most pont jókor jöttem…

Erőt kellett gyűjtenem, majd felálltam… leporoltam magam és hazamentem.

-        Szia, kicsim- üdvözölt Renée.

-        Hello anyu, hazamegyek… Forksba… - vágtam elé a szavakat.

-        Mi????? –sikította.

-        Sajnálom…

Kínos csend szállt le közénk és egy kopogás törte meg.

-        Kinyitom. –mondta anyu és az ajtóhoz sietett.

Az ajtó előtt Edward állt. Nem értettem mit akar… de szerencsére már sötét volt. Így nem kellett megmagyaráznom anyámnak a pasim csillogását.

-        Jó estét… Bella itthon van?

-        Igen…

Edward rám nézett és kacsintott, majd odarohant hozzám és megcsókolt…

Mi???? Anyu előtt? Miért? Ne! Próbáltam ellenkezni, de a lehelete elbódított. Most nem zavartak meg a szörnyű emlékek.

Renée idegesen kisétált a szobából.

-        Bocs… - mondta Edward… - Induljunk!

-        De…

-        Semmi de… tudom, hogy nem hoztál sok holmit, így rohanunk. – Mosolygott rám.

Elköszöntem anyutól és elindultunk, elaludtam Edward karjaiban. Mikor felkeltem, Forks határában voltunk és pirkadat volt.

-        Jó reggelt édesem.

-        Sajnálom, a tegnapi dolgot a folyóparton… - hebegtem.

-        Semmi baj… Alice már vár… - mondta és megszaporázta a lépteit, pár percen belül a Cullen háznál voltunk.

Edward morogni kezdett és a tekintetét követtem, bár ne tettem volna. Jacob állt előttünk, ember alakban megtépázott nadrágban, keserves arckifejezéssel. Nagy döbbenetemre, nem undort éreztem, örültem neki, melegség töltött el.

- Szia, Bella - mosolygott rám… - Sajnálom, de igazat mondtam… - mondta Jacob és sóhajtott. - Én-

Edward egy morgással félbeszakította.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés