-        Edward kérlek ne! –szóltam rá.

-        Bella, én komolyan gondoltam! –suttogta Jacob.

-        Mit gondoltál komolyan? –kérdezte az épp megjelenő Emmett.

Jacob sóhajtott és melegen nézett rám, tudta, hogy nem akarom hallani ezt a förtelmes szót, mégis volt egyfajta tűz a szemében, mosolygott és mély levegőt vett…

-        Jacob meg ne próbáld! –szóltam rá, de késő.

-        Azt, hogy bevésődtem Bellába! –közölte Emmettel, aki megmerevedve váltogatta sötét tekintetét köztem és Jacob közt.

Vad vihogásba kezdett és lágyan nézett rám, tudtam, hogy nem fog tetszeni a véleménye.

-        Szóval megcsaltad az öcsémet? –harsogta önelégülten.

Kiugrottam Edward tartásából és vad léptekkel mentem Emmett felé, még meg sem tettem, de már előre bántam. Lendítettem a jobb kezem és tiszta erőmből az arcához vágtam. A következő pillanatban sikítottam a fájdalomtól.

-        Eltört a kezem! –állapítottam meg és összeszorítottam a fogam.

-        Jaj, Bella! –sóhajtott Edward.

Épp segíteni akart, amikor Jacob karjaiban találtam magam. Felemelt és be akart vinni a házba, nem ellenkeztem, Edward morgott rá, Jacob forró teste az enyémhez simult és jólesett langyos kényeztetése, olyasmire jöttem rá, amire nem akartam.

-        Szeretlek. –mondtam Jacobnak egy óvatlan pillanatban, Edward morgása alább hagyott, én pedig megdöbbentem magamon.

Jacob szája a füléig elért, én viszont zihálni kezdtem, kiszabtam magam Jac karjaiból és Edwardhoz rohantam, a szemeiben oly’ szörnyű fájdalom tükröződött, hogy még én is megéreztem, nem akartam elhinni a történteket. Olyan buta voltam, életem szerelme nem nézett rám, sarkon fordult és elindult az erdőbe.

-        Edward… - hebegtem, majd a könnyeim kiszöktek. –Edward nem úgy gondoltam!

Hirtelen mellettem termett és megragadta a karomat.

-        Akkor mégis hogy gondoltad? – követelte a választ, a hangjában egy csepp élet sem volt, életemben először megrémültem tőle.

-        Szeretlek Edward… - nyöszörögtem.

-        De azt a korcsot jobban… - sóhajtotta, ismét elindult.

-        Edward! –ordítottam utána. –Kérlek, nem akartam, Edward! – a torkom összeszűkült és nem kaptam levegőt, erősen ziháltam és a könnyeim is zúdultak.

-        Bella, gyere… - mondta Jac és megfogta a kezemet, de idegesen löktem el magamtól.

-        Tűnj innen el! –ordítottam, a hangomnak volt egy hisztérikus árnyalata.

-        Várj! – szólt Edward után Emm és eltűnt.

-        Kérlek, gyere vissza, SZERETLEK! – minden igyekezetem ellenére elcsuklott a hangom s összerogytam a földön.

Az eső zuhogni kezdett, de én arra sem emlékeztem, mikor alkonyodott. Nem emlékeztem semmire, csak feküdtem a vizes sárban és sírtam, úgy éreztem a mellkasom szétszakad. Nem tudtam mi tévő legyek, csak egy fekete alak rángatott ki az önkívületből.

-        Bella… - halottam egy isteni hangot, de most közömbösen szólt hozzám. – Kérlek, menj vissza Charliehoz.

-        Nem… - nyöszörögtem.

-        Bella, a kapcsoltunknak vége… - mikor ezt kimondta, hiába karoltam át magam, úgy éreztem apró darabkákra estem…

-        Szeretlek, jobban, mint bárkit e világon…

-        Ne ragaszkodj hozzánk, csak mert mások vagyunk, menj el. Nem vagyok többé a barátod. Ami azt illeti, csak indulj haza, Alice vagy Rose utánad viszi a ruhákat… indulj! – minden egyes szót megfontoltan ejtett ki, nem éreztem, hogy élek, nem éreztem semmit a színtiszta fájdalom extázisán kívül.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés