- Carlisle,ugye most viccelsz? - Nem.Egyáltalán nem voltam biztos abban,hogy viccel.Ő sosem szokott ilyennel viccelni.

- Sajnálom,én annyira sajnálom,Bella.Tudom,hogy már nagyon beleélted magad.
Ez...nem történhet meg.Hiszen én éreztem!Éreztem,hogy van valami bennem!De lehet,hogy csak egy vámpír betegség volt,ami valójában nem is létezik.Ugyanúgy mint az,hogy én csodával határos módon terhes legyek.Felálltam,és nem szóltam többet hozzá.Viszont nem azért,mert haragudtam rá.Csak nem akartam senkivel sem beszélni.Mentem a fejem után.Mielőtt még mondhatott volna akármit,én kiugrottam az ablakon,és befutottam az erdőbe.És ebben nem akart megakadályozni,amit hálásan köszönök.

CARLISLE SZEMSZÖGÉBŐL

Együttérzek vele.De ezt el kell mondanom a többieknek is.Elindultam kifelé az irodámból,és emberi módon sétáltam végig a folyosón.Gondolkoztam.Gondolkoztam,hogy hogy fogom ezt elmondani szegény Edward fiamnak,és legfőképpen Esmének,akit annyira boldoggá tett,hogy nagymama lesz.Elérkeztem a lépcsőig,félve rátettem a kezem a korlátra,és vettem még egy utolsó nagy levegőt.Ohh...ha tudnád mi vár rád Edward.Szeretném a legmegnyugtatóbban előadni ezt az egészet,hogy senki se zaklassa fel magát.Már az utolsó lépcsőfok következett,mikor éppen Alice lépett be a nappaliba.Azonnal rámnézett,és én tudtam,látomása volt.Ledermedten álltam ott,és kezeim összekulcsolva voltak a mellkasom előtt.Élvezet volt nézni,ahogy a fiúk éppen birkóznak,és hogy mennyire boldogok.Nem akartam elrontani ezt a családi jelenetet.Éppen fordultam volna vissza,mikor Edward észrevett.Kellett nekem nyitvatartanom a gondolataim...
- Carlisle?Valami baj van? - Fordult felém,és felállt a fotelról.A többiek is befejezték a játékot.
- Alice,miért futottál ki a konyhából,mikor mesélek neked? - Termett ott Esme Alice mögött.
- Szeretnék valamit bejelenteni.Valami nagyon fontosat - Összeszedtem minden komolyságom,és mesélni kezdtem. - Ugyebár kivizsgáltam Bellát.És valószínű valami más történhetett vele.Bella lehetséges,hogy emberi életében is nagyon termékeny volt.Ez történhetett most is,csakhogy ez az egész átment rajta,mivel vámpír.Egy napba telhetett bele,amíg Bella úgymond,meggyógyult.Szóval kiderült,hogy...
- ...hogy nem terhes - suttogta maga elé Edward.Mindenki meglepve figyelte azt,amit mondd,kivéve Alice,és én.Teljesen ledermedt.Meg sem moccant.Aztán visszaesett a fotelra,és arcát tenyerébe helyezte.
- Drágám,ez biztos? - Állt mellém Esme,és belémkarolt.Csak rábólintottam egyet.
- Hova futott Bella olyan sürgősen? - Jött le a lépcsőn Rosalie.
- Szeretne egy kicsit egyedül lenni,és átgondolni ezt az egészet.Az erdőbe tartott - Válaszolta meg Alice.
- Utána megyek - Hagyta el a házat Edward rögtön.
- Mondom egyedül... - kiabálta még Edwardnak Alice,amit már nem hallhatott.

BELLA SZEMSZÖGÉBŐL

De én akartam!Miért kellett elvenni tőlem?Én gondosan felneveltem volna!Jó anya lehetnék,tudom.Csak mert az enyém is az volt.Visszagondolván a múltra,azonnal elöntött még egy szomorú érzelmihullám.Aztán a szomorúságot azonnal átvette a düh.Beleütöttem egy fába,ami nem rám vall.Sosem erőszakoskodtam,de most késztetést éreztem rá.Muszály,még,még.Tombolni akarok.Ki akarok törni magamból.Nem akarok örökké a jó kislány maradni.Püföltem tovább a fát,addig amíg ki nem tört.Aztán mentem tovább a következőhöz.Közben szinte már bömböltem,ordibáltam.Aztán hirtelen valaki hátulról átkarolt,és vígasztalni kezdett.
- Shhh...Nyugodj meg,kicsim.Nekem is ugyanannyira fáj,mint neked - Hallottam Edward hangját.
- Meg akarok halni! - Sírtam.Természetesen könnyek nélkül.
- Ne mondj ilyeneket - Simogatni kezdett,de én mérges lettem rá,és elszakadtam öleléséből,ami nehezemre esett.

- Honnan tudod,hogy nekem mennyire fáj egyáltalán?Te nem is akartad őt!Sőt...egyenesen gyűlölted! - kiabáltam vele.
- Ez nem igaz.A végére megenyhültem,csak nem mutattam ki igazán.Kezdtem megszeretni azt,aki valójában nem is létezett.Bella,te is ebbe a csapdába estél.Ezért szeretném,ha együtt vészelnénk át a nehéz napokat.Kérlek,bocsájts meg - Nyújtotta felém a karját,én pedig nem bírtam tovább ellenkezni és odafutottam,aztán szorosan átöleltem.Kéttelen voltam elengedni,kellett egy támasz,mert még a véletlen lehet összeestem volna.
- Annyira akartam egy kisgyereket - suttogtam nyakába.
- Ez megoldható - Éreztem,hogy elmosolyodik.Eltoltam magamtól egy kicsit,hogy bele bírjak nézni a szemébe.
- Mégis miről beszélsz? - Lepődtem meg.
- Sok gyermek vár ránk az árvaházban...

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés