Victoria szemszöge

- Bella bejöhetek? – kérdésemre azonban nem kaptam választ. Óvatosan kinyitottam az ajtót és belestem a szobába. Az ágyon feküdt állig betakarva, szemeit csukva tartotta. Eléggé dühös lettem a látottakra. Hogy merészel vámpír létére aludni? Kiráncigáltam az ágyból, meg sem várva reakcióit.

- Ne hadonássz már! Azonnal indulnunk kell.

- Mégis hová? Hiszen még csak hajnal van Victoria. Így pizsamába meg mégse mehetek.

- Két percet kapsz, hogy rendbe szedd magad, egy perccel se többet! Lent várunk.

Lerobogtam Laurenthez a nappaliba és kitöltöttem rajta a dühét. Mellkasába nagyokat bokszoltam. Dühkitörésem végeztével végigkémleltem a szobán. A plazmatévém szerencsésen megúszta, de minden más ramatyokban hevert. Nem számít, úgy se jövünk többet ide vissza.

- Mégis mi történt odafent? Bella jól van? – kérdezte kíváncsian Laurent.

- Remekül. Most aludt ugyanis legalább hat órát. Elvisszük a Volturihoz, nem babusgatjuk tovább. Majd gondoskodnak ők ezekről a gnómokról.

- És mi lesz a tervvel?

- Nem számít már. Lehet jobb is így, ha már most véghezvisszük csak kicsit más formába. Aro ki lesz akadva szerintem eléggé, a többiekről nem is beszélve. Bella lennél szíves lefáradni végre? – kiabáltam el magam.

- Mit mondtál neki hova megyünk?

- Semmi köze hozzá. Legyen csak meglepetés az utolsó pillanatig.

Bella sértetten letrappolt hozzánk, szemei összeszűkültek mikor meglátott.

- Nincs kedvem sehova se menni. Egyedül szeretném tölteni az időt, jobban mondva a kisbabámmal – nézett le hasára.

- Na idefigyelj te kis cafka. Nem osztottam neked lapot! Az lesz itt, amit mondok!

- Márpedig velem ne beszélj ilyen hangnemmel. Azt hiszed te vagy itt az úr Victoria? Megmentettél az lehet, de ettől még nem beszélhetsz velem úgy, mint egy hitvány csőcselékkel.

Itt szakadt el nálam a cérna. Vörös köd lepte be agyam és nem gondolkoztam. Megfogtam karjánál fogva és a falnak repítettem teljes erőmből.

- Jajj ne. A kedvenc plazmatévém. Pedig kép a képben volt. Ez is ennek a ribancnak a hibája…

Odaléptem Bellához, felemeltem és Laurentnek nekidobtam.

- Kövess, hosszú még az út Volterráig.

Laurent szemszöge

Victoria akkor volt utoljára ennyire dühös, amikor Jamest megölte a Cullen család. Jó, lehet Bella kicsit elbóbiskolt, de ez az ő állapotában szerintem nem akkora nagy hiba. Végülis terhes lenne vagy mi. Eddigi életemben még nem voltam Olaszországban, mégcsak a közelében sem tartózkodtam. Hagytam tehát, hogy Victoria vezessen, én pedig karjaimban Bellával követtem. Kezd elegem lenni a kisded játékaiból. Mindig változtat a döntésein, engem meg persze kifelejt belőle. Ha ennek az egésznek vége, elhagyom. Keresek egy olyan vámpírlányt, aki becsül is valamire. Victoria régebben mesélte, hogy olyan családból származott, ahol megvetette őt az egész család. Sose beszélgetett el senkivel mélyebben, túlságosan felvonta az orrát. Ő volt a megtestesült tökély, míg valaki közelebbről meg nem akarta ismerni. Az udvarlóival flegmán viselkedett, egyet se engedett magához közel. Ez vezetett végzetéhez is. Az apja nem mindennapi férjet talált számára, egy vámpírt. Victoria felakasztotta magát, vagyis csak akarta. Apja ugyanis túljárt az eszén. Tudta mire készül egyszem gyermeke és kettéfűrészelte a gerendát. Édesapja sem gondolhatott mindenre, a pajta betemette Victoriát és agyonnyomta. Mikor megtalálták még életben volt, de eltört a gerince és belső vérzése volt. A férfi átváltoztatta neki ígért feleségét, ő azonban megtagadott mindent házastársi kötelezettségeiből. Elszökött otthonából és azóta tengeti így nem mindennapi életét.

- Mikor érünk oda?

Választ nem kaptam, a kastély is elég volt erre. Volterrában az utak szűkek és hosszúak voltak. A nap még nem sütött, egy nagy felhő takarta el a sugarakat. Rendes tempóban mentünk el az óratoronyig, Bellának köszönhetően elég sok figyelmet kaptunk a városlakóktól.

- Megérkeztünk, keressük meg az őröket.

Megmozdulni se volt időnk, két hatalmas férfi közeledett felénk. Barnás ruhába voltak öltözve, csuklyával fejükön.

- Örvendek a látogatásotoknak vámpírok. A nevem Alex ő mellettem Demetri. Titeket hogy nevezhetünk?

- Én Laurent vagyok, ő Victoria és ő Bella – mutattam a kezemben fekvő lányra.

- Segíthetünk talán valamiben? – kérdezte Demetri.

Haja fekete volt és hosszú, mint az enyém csak nem raszta. Alex ennek ellentéte volt nem volt se zömök és hajszíne is szőkésnek tűnt.

- Hoztunk a Volturinak egy szállítmányt, ha lehet így fogalmazni. Bekísérnétek hozzájuk? – kérdezte Victoria visszafogottan.

- Kövessetek, de ezt vegyétek fel. Ameddig itt tartózkodtok, csak így mozoghattok emberek között.

Alex felénk dobott két ugyan olyan ruhadarabot. Nem volt ínyemre ilyen melegben még melegebb cuccba átöltözni, de a szabályokat itt jobb betartani. Elég lesz ma egy halálos áldozat is, nincs kedvem hozzá csapódni én is. Sikátorszerű kivilágítatlan földalatti bunkerben vezettek vendéglátóink végig. Kezem már kezdett fáradni, így Bellát a vállamra hajítottam rá. Előttünk egy szoba világosodott ki, ami régiségszámnak számított. Az ókorban láttam utoljára ilyen öreg bútorzatot. Nem maradt sok időm a töprengésre, három férfi lépett be a szobába, hátuk mögött még több vámpír állt. Helyet foglaltak trónjaikon, mint a kiskirályok, mi pedig közelebb sétáltunk hozzájuk. Fejet hajtottam előttük, Alex nézésének köszönhetően. Elég nagy volt ez a klán és mindenki különlegesnek tűnt. Aro mögött egy vámpír foglalt helyett, aki valami pajzsszerűséggel védte. Nekem nem volt semmi erőm, maximum jó nyomkövető voltam.

- Sajnálom, hogy megzavartuk sziesztájukat – kezdte Victoria mondandóját – de nemrég találtuk ezt a lányt elhagyva az erdőben. Nem volt mellette senki viszont meg akartuk menteni a haláltól. Átváltoztattuk tehát, de sajnálatos módon nem tudtuk, hogy gyereket vár. Ma pedig, mikor szobájába értem alva találtam és most is azt teszi, mint látható.

- Nyújtsd a kezed ide, te lány – mondta a legöregebbik vámpír.

Nem értettem mire jó ez, de biztos neki is képessége van. Victoria vonakodva bár, de előrenyújtotta kezét. A férfi becsukta szemeit, homloka ráncosodni kezdett.

- Hm, különös. Fölöttébb különös. Igen, igen – beszélt magában. – Elferdítetted a tényeket. Nem mondtad, hogy ismerted azelőtt is Bellát.

- Honnan tudja mi a neve? – kérdeztem meglepetten. Hisz mégcsak a nevünk se kérdezte.

- Az elmúlt egy percben Victoria egész élete lepergett a szemem előtt. Téged Laurentnek hívnak ugyebár.

Csak bólogatni tudtam a kétségbeeséstől. Rájött minden titkunkra az öreg…

- Na, mármost igazat mondtál a terhességéről, de látom mellette a hátsó szándékot is. James miatt teszed ezt ugye?

Victoria nem szólalt meg, csak hangosan felszisszent.

- Legyen ez a te napod megöljük Bellát és utódját. Cserébe csatlakozol hozzánk. Igaz nincs semmi képességed, ravaszságodat azonban kár lenne hagyni veszni. Mit mondasz erre?

- Örömmel. Laurenttel mi lesz?

- Ő elhagyhatja a palotát.

- De hát Aro! Senkit sem hagyunk élve, aki egyszer már látott minket – mondta Caius morcosan.

- Marcus te mit mondasz?

- Szerintem elmehet, és új életet kezdhet. Nincs kedvem ma megöletni senkit.

- Kettő egy ellen. Caius, sajnálom leszavaztunk.

Biccentettem egyet feléjük és távoztam is, mielőtt még meggondolnák magukat.

Alice szemszöge

- Jasper átvennéd a kormányt? El kell mélyülnöm jobban a jövőben látáshoz.

Nem vártam meg válaszát, a hátsó ülésre csusszantam. Lehiggasztottam magam és összpontosítani kezdtem Bella jövőjére. Nem volt egyszerű művelet mindig mást láttam. Még nem döntöttek sorsa felől. Láttam, hogy életben van még, de meddig? Nemrégiben fedeztem fel új képességemet, ami most jól jött. A látomásaim közben bele tudtam testem vetíteni és mozoghattam is a cselekménytől messzebbre. Most éppen egy hatalmas óratorony lábánál sétáltam. Csuklyás férfiak közeledtek felém. Kicseleztem őket és másfele indultam. Meg kell találnom a bejáratot. Áh meg is van, a baj csak az, hogy pont előtte állnak az említett őrök. Bellára kezdtem szuggerálni, hogy megtaláljam. Egy szobában voltam vámpírokkal tömítve. Még nem láttak meg, de ez csak idő kérdése volt. Kiosontam az ajtón és futásnak eredtem. Fel akartam térképezni a helyet. Végtelennek tűnő folyosón vezetett át utam. A végén kiértem a két őrhöz. Már tudtam merre kell menekülnünk, ha baj lesz. Befejeztem a jövőben merengést, előremásztam Jasper mellé. Már Olaszországban voltunk, Edward már biztos Volterrában van. Fel kell hívnom. Nem várt sokat a csöngetésemmel, felkapta mobilját.

- Edward ott vagy már?

- Igen. Keresek egy könnyen behatolható helyet.

- Van egy, de két őr védi. El kell vonnod a figyelmüket. Bent viszont sokan vannak, meg kellene minket várnod.

- Felejtsd el! Merre van az a hely?

- Az óratorony után jobbra. Egy hosszú alagútszerűség lesz, végén egy szobával. Ott vannak. Kérlek vigyázz…

Nem tudtam befejezni mondatomat, Edward kinyomta a telefont.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés