Bella szemszöge (csak az ő szemszöge lesz)

Szemeimet kezdtem nyitogatni, nem tudom Victoria hova hurcolt. Homályosan láttam a szobát, csak körvonalait tudtam kivenni. Alakokat láttam közeledni felém, de nem mozdultam meg és futottam el. Egyrészt mozogni se tudtam, másrészt, ha vámpírok úgy is elkapnának.

- Úgy tűnik magához tért – mondta egy ismeretlen hang.

Felkeltem fekvő helyzetemből és körülnéztem a szobába. Egy fokkal jobban láttam már. Vámpírok vették körül a szoba minden szegletét. Leginkább férfiak voltak, de kiszúrtam egy-két nőt is. Három vámpír ülve helyezkedett előttem, ami szemet szúrt. Mindannyian utálattal néztek, nem bírtam elviselni tekintetüket, ezért inkább a padlót kezdtem bámulni.

- Gyere közelebb és add a kezed! – szólalt meg az egyik ülő vámpír.

Vonakodtam kérése ellen és nem mozdultam meg. Hátulról két őr lökdösni kezdett, nem volt választásom. Odatartottam kezem és vártam. Mindenki csendben figyelt minket.

- Hmm, különlegesebb vagy, mint hittem Bella. Eddig egy vámpír se tudta blokkolni képességemet. Jane?

- Igen uram?

- Próbáld ki te is az erőd rajta.

Megijedtem kissé, mégis mit akarnak velem tenni? És mitől lennék különleges? Nem tettem semmit. Jane-re néztem. Alig lehetett több mint 15 éves, természetesen ember korában. Tekintete megragadott, nem tudtam levenni róla a szemem. Bizsergés futott át rajtam, mintha mágnes lettem volna és valami vonzana. Abbahagyta mesterkedését és ura felé nézett megrendülten.

- Sajnálom, hogy csalódást okoztam Aro.

Tehát Aronak hívják a középen ülőt. Két nevet legalább már ismerek.

- Nem okoztál csalódást. Nem csak a te erődre nem reagál.

- Elnézést, de miért tartanak itt? Csináltam valamit, amiről nem tudnék?

- Bella csatlakozol hozzánk? – kérdezte Aro, kérdésemre tudomást se véve.

- Hogy mi? Megígérted, hogy megölöd, ha beállok közétek! – feleselt vissza Victoria.

- Egy tehetséget sem hagyok veszni. Adok neki lehetőséget, hogy választhasson.

- Én csak szimplán haza akarok menni, nem csatlakozok, sajnálom.

- Ebben az esetben. Alex, Demetri vigyétek el a zárkájába.

Két nagytestű, izmos férfi lépett mellém. Ezt már én se viseltem el szó nélkül. Nekiugrottam az egyiknek és hasba rúgtam. A másik viszont elkapott hasamnál fogva, de hangosan felszisszent. Hasam körül tűz alakult ki, de engem nem égetett. A ruhám se lángolt vagy ilyesmi, csak a másik vámpírt tudtam vele bántani. Hirtelenjében megvilágosodtam. Ez a babám ereje! Mindenki távol maradt tőlem, a vámpírok félnek a tűztől. A kijáratot kerestem a szemeimmel és vámpírgyorsasággal elszeleltem. Addig jó, míg ilyen meglepett állapotban vannak és kapok egy kis időt. Nem jutottam sokáig a sötét lyukban, amiben jelenleg futottam. Egy testnek zuhantam neki, aki pont velem szembe jött. Felpattantam és védekező állásba álltam. Torkomból mély sziszegés tört fel.

- Bella te vagy az. Jaj, kicsim már nagyon hiányoztál.

Nah ez biztos meghibbant vagy csak összetéveszt valakivel.

- Te ki vagy? – kérdeztem meg gyorsan, nem értem rá most trécselni.

- Nem emlékszel rám? – nézett rám sokkos állapotban.

- Hát, ha emberi életemben találkoztunk, akkor a válaszom nem. Amnéziám van, de most mennem kell. Örülök, hogy találkoztunk. Szia.

Futásnak eredtem, azzal nem számolva, hogy követni fog. De nemcsak hogy követett, ő futott előttem.

- Gyorsak a lábaid – suttogtam magam elé.

Ezen ő csak nevetett, de tovább diktálta elképesztő tempóját.

A fekete lyukból kiérve fény árasztott el. Magam elé kaptam a kezem, teljesen elvakított. Látta pillanatnyi zavarom és felkapott a vállára.

- Azonnal eressz el! Nem vagyok egy játékbaba, amit kedvedre dobálhatsz!

- Maradj csöndben, mindenki minket fog bámulni, ha sikoltozol. Később majd megverhetsz, de most biztonságba akarlak helyezni.

Nekidöntöttem vállának fejem és hagytam hagy cipeljen. Mélyeket lélegeztem ingjébe, illata bódító volt számomra. Olyan rossz, hogy nem emlékszek régi életemből semmire.

- Honnan ismersz? – kérdeztem meg az idegent.

- Hát.. barátok vagyunk – vacillált kissé. - Tényleg nem ismersz meg?

- Nem. Semmire nem emlékszem a múltamból – szomorodtam el. – Letennél? Felkavarod a gyomrom és ez nem tesz jót a kicsinek sem.

Erre a bejelentésemre megállt és maga elé tett le. Olyan szép volt, de még a nevét se tudtam.

- Hogy nevezhetlek?

- Edward – hebegte. – Hányadik hónapban jársz?

- Hát abból ítélve, amilyen lapos a hasam még az elején tarthatok. Tegnap tudtam csak meg. Bárcsak tudnám ki az apukája, biztos nagyon szerethetem, ha gyereket akartam tőle – mondtam ki őszintén.

- Igen, nagyon szeretitek egymást.

- Te ismered? – kaptam fel a fejem.

- Úgy is mondhatjuk.

- Mesélj róla. Hogy néz ki? És hol van?

- Később Bella. Most biztonságba kell helyeznelek.

Futottunk még egy keveset, de hamar kifáradtam.

- Bocsi, de nincs több erőm – lassítottam le.

- Hisz alig futottunk még 1-2km-t. Mindjárt ideérnek a többiek is, addig pihenj egy keveset.

Megfogadtam tanácsát és elhelyezkedtem egy fatörzsön. Hasamra tekintettem, ami már nem lángolt. Gyengéden hozzáértem, de féltem, hogy még így is megperzsel.  

- Edward lenne egy kérdésem. A vámpírbabáknak a méhben is van már ereje?

- Még egy vámpírnak sem született gyermeke, szóval fogalmam sincs. Miért kérded?

- Hát a babám miatt tudtam elszökni. Tüzet tud gerjeszteni a hasamnál.

- Hogy mit csinál? – nézett rám meglepetten Edward. – És te ugye nem sérültél meg? – térdelt le elém és vizsgálni kezdett.

- Dehogy is. Engem nem bántott, immunis vagyok rá. Csak bizsergést éreztem, ez minden – mosolyodtam el.

- Mesélsz nekem a férjemről?

- Igazából még nem házasodtatok össze. De ha igaz, hogy amnéziás vagy, akkor többet nem árulhatok el. Most egy-két hónapig nem tudsz vele találkozni, el kellett mennie ügyet intéznie valahova.

- Örülök, hogy legalább te itt vagy addig velem.

Erős késztetést éreztem, hogy végigsimítsak kézfején. Hű leszek a barátomhoz – fogadtam meg. Edward felkelt térdelőtámaszából és leült mellém. Nem szólaltunk meg, csak tekintetünk fúródott össze. Biztos vagyok benne, hogy ismerem ezt a férfit, de nem tudok rá visszaemlékezni mégse. Kérdezek tőle inkább, hátha eszembe jut egy-egy emlékfoszlány.

- Edward van barátnőd?

Sokat hezitált, amit nem értettem. Mi olyan nehéz ebben a kérdésben?

- Jelenleg nincs, de idő kérdése és lesz.

Összeráncoltam a homlokomat. Nem igazán értettem mit akar ez jelenteni.

- Mindjárt itt lesz a családom és indulhatunk.

- Bella nem esett bajod? Nagyon hiányoztál – ugrott a nyakamba egy koboldszerű lány.

Viszonoztam ölelését, bár fogalmam sincs ki is volt ő.

- Alice hagyd már. Nem emlékszik semmire.

Meglepetten pillantott egész családja felém. Nem szeretek a figyelem középpontjában lenni, így inkább lehajtottam fejem és lábammal nyomokat hagytam a földben.

- Itt az ideje, hogy bemutatkozunk – szólalt meg egy Edwardnál idősebb férfi. – A nevem Carlisle, ő itt a feleségem Esme – mutatott egy szimpatikus nőre. A fiaim, Emmett, Jasper és Edward, de őt már volt időd megismerni. Ők pedig Alice és Rosalie - sorolta fel a lányokat.

- Nagycsaládod van – mosolyodtam el Edward felé.

Végignéztem a Cullen családon. Jasper fürkészően tekintett rám, várta a reakcióimat. Alice visszasétált az említett mellé és megfogta kezét. Rosalie Emmett mellett álldogált. Esme és Carlisle pedig kéz a kézben ölelték egymást.

- Várjunk csak, itt mindenkinek van párja? – kerekedtek el szemeim.

- Igen, unalmas az élet egyedül – nevetett fel Emmett.

- Ideje lenne indulni – szólt közbe Edward.

- Sokat kell még futnunk? Nem érzem magam tökéletesen.

- Fáj valamid? – lépett közelebb Carlisle.

- Kicsit a fejem, meg a hasam is.

Lenéztem az előbb említett testrészemre és meglepődve tapasztaltam, hogy nőt egy-két centit. Mosolyogva húztam fel felsőmet és simogattam meg hideg hasamat. Úgy tűnik a többiek is észrevették a változást, mosolyra húzták ők is szájukat.

- Induljunk inkább, nem szeretném lekésni a repülőt – szólaltam meg még mindig kábultan.

- Rendben, de otthon megvizsgállak.

Bólintottam egyet és futni kezdtünk. Félelmem beigazolódott, hamar elfáradtam és leszakadtam a többiektől. Megálltam egy fának támaszkodva és nagy levegőket vettem. Nem volt rá már szükségem, de megszokás miatt használtam.

- Segíthetek? – szólalt meg Edward a hátam mögül.

- Indulj el nyugodtan, majd beérlek titeket.

- Azt kötve hiszem. Szállj fel a hátamra, én szívesen viszlek.

Elfogadtam ajánlatát, fáradt voltam ellenkezni. Gyengéden megfogtam vállait és fejemet ráhajtottam tarkójára. Edward hátán lenyugodott a légzésem és ringatózása álomba merített.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés