- Edward,te most hülyéskedsz velem? - Néztem rá értetlenül.Nem hittem a fülemnek!
- Őmm...Nem igazán.Miért,nem jó ötlet?Én csak azt szeretném,hogy boldog legyél! - Zavarba jött.Biztos azt hitte,hogy valami nagy hülyeséget mondott.De nem,nagyon is tetszett.
- Annyira szeretlek! - Húztam megint magamhoz,és ölelkezve álltunk az erdő közepén.
- Tudod Bella,én vagyok a világ legszerencsésebb embere,hogy te az enyém vagy - Szólalt meg végül ismét,de nem engedett el.
- Ezt nagyon jó tőled hallani.El sem tudnád képzelni,hogy még én mennyire szerencsésnek érzem magam.Olyan régóta kerestem azt az utat az életemben ami járható,de mindig csak több tízezer rosszat találtam.Aztán megismertelek téged,és értelmet nyert a létezésem.Létezni akartam valakiért.
- Erről most eszembe jutott egy dal - Kuncogott,aztán eltolt magától. - Szeretnéd hallani a refrént? - Bólintottam mosolyogva.
- Khm...de ne nevess! - Fenyegetett meg mutatóujjával,én pedig védekezőül csak magam elé emeltem a kezeim. - 'Ezer meg ezer éve keresem az utam,néha keresem a bajt,és keresem azt,aki engem akar,akinek engem küldött,akit nekem szánt az ég...'
Ennyi?Azt akarom,hogy még folytassa!Annyira szép szám volt,és Edward hangja...Nem bírtam megszólalni,pedig a véleményemre várt.
- Ennyire rossz volt? - Sima bőre most ráncba rándult a szomorúságtól.
- Nem!Épp ellenkezőleg.Ez...gyönyörű volt,Edward!
- Tényleg tetszett? - mosolygott.
- Túlságosan is - nevettem fel. - És ezért van egy ajándékom.
Lassan lépkedtem felé,ő pedig már tudta,mi fog következni.Ajkaink lassan közeledtek egymáshoz,mintha most csókolna meg először.Nagyon régen romantikáztunk már,és hiányoztak a gyöngéd érintései.Aztán mikor már nyelveink vad táncot jártak,mindent elfeledtetett velem.Csak ő rá tudtam gondolni.Az idilli pillanatot hamar megszakította.
- Melyik nap szeretnél elmenni megnézni a gyerekeket? - Ez...annyira bizarr.Olyan furán hangzik,mintha lóvásárba mennénk.
- Edward,miként szokták kiválasztani őket?
- Nem is tudom.Sosem voltam még ilyen helyen.Talán aki a leginkább szimpatikusabb,vagy akivel a legjobban kijönnek.Vagy mikor azonnal megpillantod,tudod,hogy ő lesz az.
- Nekem jó lesz holnap is.
- Rendben.Akkor holnap.Most hazamehetünk?Figyelj...Ne befolyásoljon majd Esme hangulata.Csakhát már nagyon beleélte magát ebbe az egészbe,pont mint te.És most csalódott.
- Nyugalom.Nem fogok hisztizni.
- Te is tudod,hogy nem így értettem - Szeretett volna megint vitába szállni velem,de most nem hagytam.
- Nem mennénk el először vadászni,és utána haza? - Ajánlottam fel.
- Ahogy akarod.
Vadászat alatt elpusztítottunk külön-külön körübelül három vadat.Nagyon szomjasak voltunk már,mégha nem is vettük annyira észre.Ezután hazaindultunk,és igaza volt.Esme jobban maga alatt volt,mint én.Sajnáltam.És kezdtem már magamat hibáztatni,hiszen én hitettem el ezt mindenkivel.De nem,azonnal el is hessegettem ezt a feltételezést.Az esti beszélgetés után felmentünk Edwarddal a szobába,és egész végig arról beszélgettünk,hogy majd fiút vagy lányt fogunk örökbe fogadni.Szívem mélyén kicsit féltem,mi lesz,ha a vére olyan csábító lesz számomra,mint szerelmemnek az enyém volt.De nem,ez nem történhet meg.Erős vagyok.
- Bella?!Valami baj van? - szólított meg az éjszaka közepén.
- Én csak...azon gondolkozom,hogy hogy fogjuk neki elmondani,mik is vagyunk mi valójában.
- Ezen ne aggódj.Majd az idő haladtával erre is sort kerítünk.Biztos nagyon meg fog lepődni.
- Lehet félelem érzete lesz,és el akar menni majd.
- Ne a legrosszabbra gondolj azonnal!Alicetől majd tanácsot kérünk,hogy mit ne mondjuk neki,amivel megijeszthetjük őt.
- Bárcsak ilyen könnyű lenne - Sóhajtottam.
- Az is.
Reggel mindenki egy kicsit feszült volt.Ezen persze senki sem csodálkozott.Életem talán második nagy változása következik,hiszen az első az volt,mikor Edwardot megismertem.Forksban egyetlen egy árvaház létezett,ahova lassan el is indultunk.Beültünk szerelmem Volvojába amit felajánlott,hogy vezethetek,de természetesen visszautasítottam.Lassan telt az egész út.És mintha ő rajta eluralkodott volna a pánik,csak nem akarta,hogy észrevegyem.
- Te is...félsz? - Böktem ki.

- Csak attól,hogy jó apa leszek e - Az utat figyelte.
- Ezen nincs miért aggódni.Te mindenben tökéletes vagy - Kinéztem az ablakon.
- Elfogult vagy velem - mosolygott.
- Ez nem igaz.Csak ismerlek - visszamosolyogtam.
Az út többi részében csak vitatkoztunk,hogy ő tényleg tökéletes e.A végén persze ráhagytam,még nálam is makacsabb.Aztán bekövetkezett az,ami miatt egész idáig féltem.Megérkeztünk.Remegő lábakkal léptem ki az autóból,és ez nem vall egy vámpírra.Edward pedig beleszívott még egy nagyot a levegőbe,aztán megfogta a kezem.

- Mennyünk - Jelentette ki.
Emberi tempóban odasétáltunk az ajtó elé,aztán háromszor bekopogtunk.Egy ötvenes éveiben járó hölgy nyitott ajtót.Csak úgy sugárzott róla a boldogság.Mosolygva hozzánk szólt.:
- Jónapot!Edward és Isabella Cullen?
- Bella - Javítottam ki szelíden.
- Jöjjenek be,Dr. Cullen már bejelentette érkezésüket.
Azt tettük amire megkért minket.Kecses léptekkel átléptük a küszöböt,és egy utolsó pillantást vetettünk egymásra.Aztán körbenéztem.Körübelül harminc gyerek szaladgálhatott a teremben.Boldogok voltak.Pár fiú autózott,és pár lány pedig az asztalnál rajzolt.De van ott egy kisgyerek,aki a sarokban gubbaszt,és nem beszél senkivel!Ki lehet az?Tekintetünk összetalálkozott,és azonnal rámtört a felismerés.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés