Edward szemszöge:

Megérkezésünkkor egyből a kanapén helyezkedtem el és csak néztem magam elé. Bella gondolataira akartam összpontosítani és ledönteni a válaszfalat, ami megvédte elméjét, de próbálkozásaim sikertelennek tűntek. Családom természetesen egyből kérdések özönével záporozott meg, amikre még én se tudtam a megfelelő választ.

- Mi történt köztetek? Emlékfoszlányok ugrottak be neki? Sokkot kapott? – és ehhez hasonló kérdések, melyek egy nagy pacává folyva váltakoztak elmémben. Esme volt ismét a legkegyesebb és csak csöndben leült mellém kezével átkarolva engem. Ő volt az egyetlen kis fűszál, akire számíthattam jelen pillanatban. Nem állhatok csak úgy Bella elé és mondom a szemébe az igazat.

„Hogy bocs hazudtam az érdekedben, igazából a mennyasszonyom vagy.” – mintha egy jelentéktelen tárgyról beszélnék, akinek nincs választási lehetősége. Pedig igenis van! A sorsunkról magunk döntünk, ha a családról és egyéb tényezőkről nem is. Biztos csak áltatom magam, hogy neki is jó volt a csók. Jasper tudna nekem segíteni, de nem akarom kihasználni a képességét. Tökéletesen tanácstalan voltam jelen pillanatban. Ha nem lenne vámpírmemóriám, valószínűleg még a nevem sem tudnám megmondani. Esme ölelő gondoskodása abbamaradt, már ő se bírta a szobában terjengő feszültséget, ami én miattam gerjedt elsősorban.

- Rendben elmesélem mi volt – mondtam megadva magam. Előbb-utóbb úgy is mindenre fény derülne. Így legalább kiadom magamból a fájdalom egy töredékét.

– Szóval ugyebár elmentünk vadászni – kezdtem el mesélni. – Bella feldúlt volt, mivel nem érzett semmi intenzív illatot rajtam kívül és hát... ő.. zavarodottságában megcsókolt engem.

- Gratulálok öcskös, akkor most már újra minden rendben köztetek? – mosolygott Emmett.

- Menj el fülészetre szerintem. A „zavarodottságában” szó nálad kimaradt. Mielőtt még nagyobb hülyeséget csináltunk volna a csókon kívül, közbeavatkozott egy medve, amire szerencsénkre elkezdett vadászni. Én meg leterítettem egy oroszlánt és a végén közölte velem, hogy neki ő szereti Anthonyt és sajnál mindent – néztem a többiekre szomorúan.

Két választási lehetőségem volt ténylegesen. Az egyik, hogy kitálalok és elmondom ki is vagyok valójában. A másik, hogy újra belém szeret és időközben visszaemlékezik rám. A bensőmben dulakodó vívódást Jasper is érezte és kérlelőn nézett rám.

„ Csak egy percre hagyd abba. Tudod milyen megpróbáltatásokat élek át én is miattad?” – könyörgött gondolatban.

Alig észrevehető bólintással jeleztem, hogy próbálok uralkodni önmagamon, amit Jasper hálásan fogadott.

Bella szemszöge:

Lágyan ringattam magam a földön és csak a gondolataimra figyeltem oda. Képek sokasága jelent meg előttem: Edward és én együtt, a baba megszületése és egyéb képtelen ötletek borították el bensőmet. Miért akarom magam hazugságba kergetni ennyire? Ha boldog voltam régen, akkor most miért érzek így egy idegen férfi iránt, aki állítása szerint egy nagyon közeli barátom. És ő miért nem húzódott el előlem, lehet nem akart megbántani csupán. Az emlékezetem akarom! „Ha valaki nem emlékszik a múltjára, akkor nincs jövője sem” – zengett fejemben egy ismeretlen hang. S mily igaza volt az illetőnek, hogy építhetnék bármit is az életemre, ha nincs talapzata, amin megállhatnék? Csupa rejtély és tudatlanság van a birtokomban, semmi kézzel fogható. Bambán keltem fel a padlóról, jobb egy kényelmesebb helyen folytatni gondolatmenetem. Kíváncsi voltam lent mi történik, így hallgatózni kezdtem. Edward fájdalmas hangját hallottam felszűrődni az emeletre:

- Mielőtt még nagyobb hülyeséget csináltunk volna a csókon kívül, közbeavatkozott egy medve… - ennyi elég is volt számomra.

„ Szóval egy hülyeségnek tekinti ezt a csókot.” – vontam le a következtetést.

Sírhatnékom támadt, hogy van még egy ilyen naiv élőlény a világon, mint én. Bár az igaz jobb az elején rájönni, minthogy belelovallom magam és nagyot koppanok. Eszembe jutott, amiről tegnap beszéltem Edwarddal.

„Magyarországról jöttél, egy cserediák programnak köszönhetően jutottál ide.” Meg kell keresnem a szüleimet, már csak ők tudnak számomra vigaszt nyújtani – határoztam el magam. Anthonynek kell csak üzennem, ő majd megtalál, ha szeretne. Lentről csörömpölést és magasról jövő sikítást hallottam. A tárgy valószínűleg egy váza lehetett, a hangokból ítélve. A következő pillanatban Alice állt előttem keresztbe tett kézzel, bosszúsan.

- Ne is álmodj ilyesmiről leányzó. Szó nélkül itt hagynál, még engem is? - meglepett arcomra pillantva, rögtön folytatta. – Gondolatolvasó vagyok.

És ekkor leesett a tantusz. Amit elterveztem Alice azonnal meg is látta a jövőben.

- Megöltem őket? – szorult el a torkom.

- Mi? Nem láttam semmi ilyesmit! De itt már maga az eltervezés is fájdalmas. Ennyire nem számítunk neked, hogy se szó se beszéd elmenekülj előlünk? Főleg amikor ilyen nagy bajban vagy.

- Nem kellett volna idejönnöm, rossz ötlet volt. Nektek is megvan a saját világotok és nekem is. Van egy barátom és egy babám is nemsokára, itt meg csak hibát-hibára halmozok. Nekem ez nem megy tovább – foglaltam szavakba érzéseim.

- Lehet nem is volt akkora hiba – pusmogta orra alatt inkább magának, mint nekem.

- Most miről beszélsz? – kérdeztem kíváncsian.

- Lényegtelen. Kérlek, ne tervezz még csak véletlenül se ilyesmit. A végén még nem marad egy épp váza se, amibe virágokat helyezhetnék – nevetett fel csilingelőn. – Most pedig gyere. Nem hagylak egész nap a bűntudatban dagonyázni – húzott fel a kanapéról.

Lassú léptekkel követtem őt a földszintre, nem akartam újra látni Edward tekintetét. Legalább míg ilyen sok érzés dúl bennem. Meglepetésemre nem volt lent, amiért hálás voltam nekik.

- Bella is csatlakozik hozzánk – mosolygott Alice. – Délután pedig mehetünk együtt baseballozni, viharos időjárásunk lesz.

- Baseball, jól hallottam? – kerekedtek el szemeim. – Mióta szoktak a vámpírok baseballozni?

- Amióta rájött a vámpírság, hogy lehetnek vegák is köztünk – nevetet Emmett. – Nincs baj hugi szeretni fogod – kacsintott rám.

Kétlem, hogy kedvenc időtöltésem egy labda hajkurászása lenne, de ha Emmett mondja, akkor biztos úgy van. Leültem Jasper mellé és a képernyőre szegeztem tekintetem. Egy krimisorozatot néztünk, amiben egy gyilkos megölte a barátnőjét és családjával növelte áldozatai számát. A végén kiderült mi késztette erre, mikor már letartóztatták és a bíróságon vallott. „Én csupán élni akartam kötöttségek nélkül.” – magyarázkodott a bírónak. Nem akart megházasodni, a szülei meg kiskorában bántalmazták szegényt. Bár ez még nem jogosítja fel tettére. Újra Edward kezdett el a fejemben járni, akit már hiányoltam népes családomból. Ez egy se veled, se nélküled kapcsolat köztünk, kezdem úgy érezni. Ha a közelemben van hiányzik, amúgy meg taszítom. Fájón emlékeztem vissza Edward szavaira, amivel ürességet csempészet szívembe.

„Nagyobb hülyeséget a csókon kívül.” Jasper megmerevedett mellettem, ezért rá emeltem tekintetem. Látható volt rajta, hogy valami bántja csak az okát nem értettem. Egész eddig figyelemmel kísérte a filmet most meg, mint egy zombi tekintett fájón rám.

- Valami rosszat tettem? – távolodtam el kissé tőle ijedtemben.

- Ne érezz ilyen erős fájdalmat magadban és minden jó lesz – bíztatott.

- Honnan…? –kezdtem el.

- Honnan tudom? Emlékszel még a reggeli kirohanásodra? Amikor reszkettél a dühtől? Én nyugtattalak le.

- Oh – nyögtem ki nem túl találékonyan. – Még valami, amiről tudnom kéne? Alice nemrég mondta el, hogy jövőbelátó, te az érzéseket irányítod és…

- Ami azt illeti, még van valami – vágott bele Jasper. – Edward gondolatolvasó.

Na, most esett le csak igazán az állam. Hogy Edward gondolatolvasó? Fel se tudtam fogni. Mindent tud rólam, kiolvasta szimplán az elmémből. Ezek után már tényleg nincs maradásom itt.

- Ne ess kétségbe, te különleges vagy. Nem hallja a gondolataid – grimaszolt Jasper.

- Miért?

- Fogalmunk sincs, ez már emberi életedben is így volt.

Most olyan szívesen elleptem volna Jasper arcát puszikkal, ilyen szintű megkönnyebbülést rég éreztem már, ha éreztem.

- Ennyit az itt kuksolásról, menjünk baseballozni – suhant be Alice, de már profi baseball felszerelésben díszelgett. Az én fejemre is felhúzott egy sapit, ami nagyobb volt, mint a méretem.

Edward szemszöge:

Alice gondolatban megkért rá, hogy jöjjek ki a mezőre, amíg Bellát lenyugtatja valamilyen szinten. Szívesen mentem bele, hisz nekem is szükségem volt egy kis magányra. Egy fa tövében helyezkedtem el, várva a többiekre. Féltem a jövőtől életemben először. Behunytam szemem és átadtam magam a sötétségnek, többi érzékszerveimre még így se tudtam hatni. Hallottam a közeledő dörgéseket és a föld terjengő illatát, amit az eső hozott magával.

Lépéseket hallottam magamtól nem túl messze, így nem volt nagy meglepetés mikor Alice lekuporodott mellém.

- Megjöttünk – csilingelt Alicesen. – Rávettük Bellát is, hogy játsszon velünk.

Ránéztem az előbb említettre, ám ő figyelemre se méltatott. Ez így nehéz lesz, ha újra vele akarok lenni.

- Akkor ne várakoztassuk meg, csapjunk bele – keltem fel, hisz az eső már a pályát is elmosta, a villámlások meg csak úgy cikáztak közöttünk.

- Én félek a villámoktól – szólalt meg halkan Bella.

Mindenki értetlenül tekintett felé, hisz ő is vámpír volt immár. Egy áramütés meg se sebezte volna, de én megértettem, hiszen mesélt a múltjáról még az amnéziája előtt. A házukba egyszer már becsapott a gömbvillám és kiégette az összes elektromos berendezést. Csak Bella mamája tartózkodott otthon, de ő megúszta a nem mindennapi látványt.

- Ó szívem, haza akarsz menni? – lépett hozzá Esme és nyugtatgatta, mint előzőleg engem.

- Ha nem nagy gond – nézett könyörgőn rá.

- Dehogy is, de akkor én is megyek. Vigyázok rád – ölelte át védelmezőn Bellát.

Bella csak egy gyors pillantással elköszönt a többiektől és már meg is indultak Esmével ház felé. Engem persze ismét kihagyott a szórásból, mintha nem is léteznék.

- Edward beállnál te is a helyedre? – toporgott Emmett, izgatott volt már a játéktól.

Beálltam a pálya egyik szélére és összpontosítottam a labdára, amit minél előbb vissza kell Jaspernek repítenem, ha nyerni akarunk. A végkimenetel persze az lett, hogy lealáztuk a másik csapatot, amiben Emmett is volt, így durcásan beszélt hozzám egész este. Nem baj, Rosalie úgy is kiengeszteli – gondoltam.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés