- Vigyétek a kriptába! – parancsolja Aro hidegen.

Ennek örülnöm kellene, hisz ha valakit odaküldenek, akkor a még hátralévő életét már csak elszenvedni fogja és nem leélni. Pontosan tudom, mit jelent ennek a helynek a „vendégszeretetét” élvezni, azt, hogy ez Jane és Alec kétszemélyes játszótere, ahol kiélhetik beteges hajlamaikat. Elégedettséget kellene éreznem, nem szánalmat.

- Később lesz gondom a vendégünk méltó üdvözlésére. - S Aro ajka mézes-mázos mosolyra húzódik, melyből egy valamit lehet sejteni: Megbánod még azt a napot, amikor megszülettél.

A két őr, mint engedelmes bábú vonszolják ki a támadómat, aki továbbra is hörög és dühöngő bika módjára vonaglik. Aro tekintete fagyos, akár egy jégtömb, de azonnal megváltozik, amint hűséges gyermeke, Jane lép be a szobába.

- Dulakodás hangjait hallottam, így hát azonnal ide siettem, de úgy látom, még mindig elkél a segítség. - Milyen büszke, amikor meghajol Aro előtt, hogy mint egy, a parancsaira kiéhezett szolga teljesíthesse azokat. Akárhányszor látom őt, valami megmagyarázhatatlan fájdalom kerít hatalmába, s amikor előttem is meghajol, azt inkább hűségből teszi, és nem saját akaratából. Aro ugyan megtiltotta, hogy akár egyszer is bántson, de titkon örül, ha különleges képessége határit rajtam keresztül feszegetheti.

- Gyermekem, a gondjaidra bízom az idegent, rendelkezz vele, ahogyan te és a testvéred jónak látjátok - mondja Aro.

- Oh, igen. - Jane szeme csillog, szikrázik a tenni akarástól, s amint kezét felemeli, a vámpír, aki eddig úgy látszott, hogy lecsillapodott, a földre rogyik. Meztelen felsőteste hullámokat vet, amint az agónia illúziójába merülve hadakozik a fájdalommal. Ordít, és egy nevet hajtogat egyfolytában: Rose.

- Ne, engedd el! – „Majdnem” gyilkosom után nyúlnék, de Aro kezei a csuklómra fonódnak és magához fordítja a testemet. A fejemmel még ellenkezem, de hasztalanul.

- Jane, talán nem ez a megfelelő hely és idő erre - int határozott nemet Aro fejével, és Jane meghajol, mielőtt sötéten vöröslő köpenyét meglobogtatva távozik. Szorosan követi őket a két őr a már végső halálra ítélt vámpírral. Nem tudok róla semmit, csak hogy a bosszúja hajtja, akár gépezetet az olaj. A félelem lenne az elfogadható reakció ebben a helyzetben, engem mégis a kíváncsiság hajt, hogy megismerhessem a történetét, de legfőképpen, hogy megtudjam, ki is az a Rose.

- Sajnálom, hogy ilyen szörnyű megrázkódtatást kellett elszenvedned - feleli Aro, miközben végigsimít az arcomon, amelytől a hideg ráz.

- Nincs szükségem a szánalmadra - vágok neki vissza kimérten. - Jobban érezném magam, ha már halott lennék.

- Ne mondj ilyet! - Aro szemeiben egy percre keserűség suhan át, és elenged engem. - Alice, kedvesem, mit kell még tennem, hogy szeress engem? - kérdi csüggedten, s egyben várakozóan.

- Nincs olyan e világon, amiért én képes lennék téged szeretni - válaszolom dühösen és állom az engem vizslató tekintetét.

- Alice, olyan hihetetlenül csodálatos nő vagy, akivel még nem találkoztam hosszú életem során. - Vékony, csontos ujjai végigszántanak az ajkaimon, de én elfordítom az arcom. - Azért, hogy az enyém lehess, a fivéreimmel hadakoztam, s egyetlen érintésedért, amely a szívedből jönne, majd’ megveszek.

- Olyan dolog után vágyakozol, amit soha nem fogok megadni neked - vágok közbe és ő erre csak biccent egyet, ám ekkor a tekintete elsötétül, a szeme vörösen izzik, és az államat megragadva kényszerít, hogy rá figyeljek.

- Ne feledd, hogy csupán egyetlen szavamba kerül, és halhatatlan szépséged a tűz martalékává válik. Nem fog érdekelni az irántad érzett gyengéd érzelmem, ahogy most a szeretőd tudok lenni, ugyan így a gyilkosoddá is válhatok. Vigyázz, mit beszélsz, mert nem csak a saját életeddel játszol! - sziszegi, és hatalmas erejét latba vetve felpofoz. Az ütése sziklakánt csapódik az arcomhoz, a földre esem, s innen, a méltóság legaljáról tekintek fel rá.

- Takarodj! - mutatok neki utat, ő még hezitálna, a kezeit nyújtaná, de én felmordulok. Nem vár sokat, nem esedezik a bocsánatomért, egyszerűen magamra hagy.

Tehetetlen dühömben a kőpadlóban hagyom öklöm lenyomatát, forr bennem a bosszúság, amiért gyenge vagyok. Aro tisztán és világosan a tudtomra adta, hogy a tűzzel játszom és a lángjai nem csak engem égethetnek meg, hanem Jaspert is. Összegömbölyödöm, mintha így könnyebb lenne elviselni akármit is. Szemeim lustán körbepásztázzák a szobát. Az arany szálas tapéta csillog a mennyezeten függő hatalmas kristálycsillár fényétől, az előttem álló kandalló mélyében hamu parázslik. A falon körbe - körbe festmények idézik fel a régi kor hangulatát. Ha nem egy kalitkaként tekintenék rá, még talán el is bűvölne. De nem, ahogyan a bor nem válik vízzé, én sem felejtem, amiért itt vagyok, amiért itt kell lennem. Inkább lehunyom a szemem, abba az illúzióba ringatva magam, hogy alszom, sőt álmodom, s ebből az édes öntudatlanságból senki sem ébreszthet fel…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés