- Mi dolgod volt erre? - néz rám gúnyos tekintettel Jane. Éppen csak sikerült kijutnom a kriptából, amikor belé botlottam. Ő volt az, akit a látomásomban láttam, de vajon honnan tudta meg, hogy itt vagyok?

- Semmi - hazudom rezzenéstelen arccal vagy csak remélem, hogy semmi érzelmet nem fejeznek ki.

- Alec nem ezt mondta. - Kérdően felhúzza a szemöldökét.

- Alec gyakran beszél ostobaságokat, és amúgy sincsen hozzá közöd.

- Valóban? - karon ragad és vörös szeme parázslik.

- Ne merészelj hozzám érni! - sziszegem. - Aro nem örülne, ha látná, mit csinálsz.

- Csak azért, mert az ágyasa vagy, még nem jogosít fel téged, hogy egyedül mászkálj olyan helyekre, ahol könnyen bajod eshet. - Mutatóujjával fenyegetően végigsimít az arcomon és megragadja az állam.

- Féltékeny vagy, mert esténként az én ágyamban keres vigaszt? Neki egy igazi nő kell, nem egy kislány. - Gúnyosan felnevetek.

- Sokkal többet tudnék neki nyújtani, mint azt gondolnád. És te, mit tudsz neki felajánlani, a testedet? Lehet, de az igazi támasza én voltam és vagyok. - Kicsit erősebb megszorítja az állkapcsom.

- Ugyan már, Aro is férfi, és mind ugyanazt akarják. Amúgy, hogy lehetnél valakinek a lelki társa, na neked nincs olyan és nem is volt? - Elégedetten húzódik mosolyra a szám.

- Takarodj, te kitartott szajha! - ajkai vékony vonallá préselődnek.

- Te is az lennél, ha módodban állna, de mint tudjuk, ez lehetetlen. Nem önszántamból választottam ezt, ezzel te is tisztában vagy. - Megrántom a vállam és otthagyom Jane-t.

Mindig az igazság fáj a legjobban, mint most is. Ezt a helyzetet kár szépíteni, valóban egy szajha vagyok. De nem érdekel, mert tudom, hogy legalább Jasper biztonságban van a Volturitól és a titkomtól. Bele sem merek gondolni, mit szólna, ha rájönne, hogy feleségül mentem a leghatalmasabb vámpírcsalád vezetőjéhez. Ő úgy tudja, hogy rég meghaltam.

Visszajöttem a szobámba begubózni a saját kis világomba, de az a látvány, ami fogadott, ezt lehetetlenné tette. Vörös rózsák hevernek mindenütt, az ágyon, a szófán, a polcokon. Miközben rajtuk lépkedem, olyan, mintha egy vérmezőn kelnék át. A párnámon egy fehér kártya díszeleg.

Sajnálom, ami a múltkor történt, hiányzol nekem. Ma este meglátogatlak téged. Az ajándékod a paplanon hever. Aro!

Mérgemben összegyűröm a cetlit és elhajítom a sarokba. Annyira nyomorultnak érzem magam ebben a percben, de csak sóhajtok egyet és felnyitom a kék szalagos doboz tetejét. Egy ízléses fehérnemű, fekete alapon piros csipkével. Ezzel a ruhával fog testet ölteni a képzelete és az én rémálmom.

Milyen jó lenne, ha lenne választásom, ha nemet mondhatnék. Ostobaság! Behunyom a szemem, Jasperre gondolok, az irántam érzett szerelmére és ez erőt ad nekem, hogy tovább folytassam.

A fürdőszobába vonulok, és úgy készülődöm, mint aki a saját temetésére indul. Bárcsak úgy lenne! A selyemruhát felhúzom a testemen, a hozzá illő fekete köntöst szorosan magamra kötöm. Készen is vagyok, s a tükörbe pillantva egy megkeseredett nőt látok, aki már rég feladott mindent.

Csendesen ülök és várom, hogy belépjen az ajtón. Mikor ez megtörténik, akaratlanul is enyhén megremeg a szám.

- Köszönöm a rózsákat, bár feleslegesek - szólítom meg.

- Érted semmi sem az - rázza a fejét, és közelebb jön hozzám, annyira, hogy már csak centik választanak el tőle. - Gyönyörű vagy, mint mindig - simítja meg az arcom, de én nem foglalkozom vele. Lassan a hátam mögé sétál, közben a tekintete végigsiklik a testemen. Kezével félrehúzza a köntöst a vállamról, és a nyakamba mormol. - Sosem bírom magam fegyelmezni a közeledben. Az illatod őrületbe kerget. - Hallom az ajka és a bőröm közötti súrlódást, amint a fülem mögül haladva végigcsókolja a karom.

A következő percben a karjaiba kap, és ágyamba fektet. A köntöst lefejti rólam, a ruha pántja már rég lecsúszott. Tenyerét a mellem közé helyezi, másik kezével felhúzza a combomnál a fehérneműt. Látom a szemeiben a tüzet, a vágyat, hogy magáévá tegyen. Egy rózsával megérinti a szám, de én undorodva elfordítom a tekintetem. Ekkor felmordul, torkon ragad, és belém hatol. Behunyom a szemem, visszatartom a lélegzetem, és nem gondolok arra, hogy színtiszta dühből csapódik ágyéka a combomnak, hogy undorral tölt el, ahogy férfiasságával egyre mélyebbre hatol bennem. Megbántottam az érzéseit, ellenszegültem neki és most megbüntet. Jasper az én mentsváram, az emlék, ahová bújhatok, ha Aro rajtam éli ki a vágyait. De most nem Jasper arca villan fel előttem, hanem a támadómé, a szeme, mely vörösen csillog…

Aro fél óra múltán egy szeretleket elsuttogva távozott, hisz megkapta, amire vágyott. Megsemmisülten heverek az ágyban, a párnák között. A ruhám cafatjai szanaszét hevernek, a nyelőcsövem még mindig fáj, valósággal összepréselte, amint vágyai a tetőfokára hágtak. Először arra gondolok, hogy itt maradok, számolom a másodperceket, de aztán bevillan az idegen képe. A kriptában teljesen máshogy viselkedett, miután rájött, én sem az vagyok, akinek gondol, és a sorsunk nagyon is egy. Talán újra meglátogathatnám, olyan elveszettnek tűnt akkor… Igen, így cselekszem! Nem telt bele pár percbe és felöltöztem, viszont egy sálat muszáj volt a nyakamra kötnöm, nem akarom, hogy lássa Aro durva érintéseinek a nyomát. Gyerekjáték átjutnom az őrökön, egyikük sem meri megkérdezni tőlem, hogy mi dolgom van lent. Bekopogok a zárkája ajtaján, várom a válaszát, de nem hallok mást, csak halk motoszkálást, így benyitok.

A szemem kitágul, amint megpillantom őt a sarokban állva egy zacskó vérrel a kezében. A tekintete ködös, teljesen elvakítja az éhsége, mohón kortyol, a szája maszatos a rá száradt vértől. Észrevéve engem a zacskó kiesik a kezéből.

- Ne, ne nézz rám! - kérlel félre billentett fejjel.

- Vámpír vagyok, nem fog csorba esni a nem létező lelki világomon - felelem neki és közelíteni kezdek feléje. Meglep, hogy szégyelli előttem az evést, ami számunkra létszükséglet. Előtte cövekelek le, de ő a világért sem venné le rólam a tekintetét. Csöppnyi öniróniától vezérelve lekapom a sálat, az arcához közelítenék, hogy megtöröljem, de ő csuklón ragad. Némán meredünk egymásra, szavak nélkül kommunikálunk, aztán pillantása a nyakamra téved.

- Mit jelentsen ez? - simít végig a nyakamon, ahol Aro ujjai hagytak lenyomatot.

- Ne foglalkozz vele, egyszerű baleset - hazudom és elfordítom a fejem.

- Ugyanolyan szerető, mint amilyen gyilkos: kegyetlen és hidegvérű - mondja undorba torzult hanggal.

- Tudom, de volt időm megszokni őt - vonok vállat és nem történik semmi, egyikünk sem beszél.

- Őt kellett volna megölnöm és nem téged - szólal meg végül halkan. - Sajnálom. - Ezt az egyetlen szót a lélegzetnél is halkabban suttogja, de én mégis meghallom.

- Már nem számít, az érzéseid vezéreltek és nem a józan eszed. - Próbálom elterelni a figyelmét arról, hogy saját magát hibáztassa.

- Én csak egyszerűen… - arcát két keze közé temeti. - Azt akartam, hogy neki is úgy fájjon, mint ahogyan nekem, hogy azt veszítse el, akit a legjobban szeret - mormolja a tenyerébe. Szeretném megvigasztalni őt, biztosítani a megértésemről, vagy csak átkarolni a vállát. A kezem elindul, de inkább visszahúzom.

- Engem nem szeret, hidd el és senkit sem ezen a világon, csak a testemet birtokolja, de a szerelmemet sosem kapja meg. - A késztetés akarata felül kerekedik rajtam, és mégis átkarolom meztelen vállát.

- Tudom, hogy mire gondolsz - tekint fel rám hirtelen. - Hogy egy vadállat vagyok, a bosszú kiölt belőlem minden emberséget. - Vörös szemi ellágyulnak.

- Sajnálom, én egyetlen vámpírt ismerek, aki tudna olvasni a gondolataimban és az nem te vagy. És ha mégis képes lennél erre, akkor sem azt látnád, amit gondolsz - cáfolom meg őt és erre halványan elmosolyodik. - Mi az? - nézek rá furcsán.

- Csak hogy kétségbeesetten próbálsz kiemelni az önsajnálatomból - feleli, és kezét a karomra helyezi. - De felesleges.

- Egy próbát azért megért - fordítom el a fejem. - Azt hiszem, jobb lesz, ha megyek. - Indulnék is, de egy kéz, ami az enyémet tartja, nem enged és maga felé fordít.

- Ebbe az egész nyomorúságos néhány napba egyedül a te látogatásaid csempésztek némi értelmet. Ha most elmész, újra visszaesem abba a képzelt világba, ahonnan sikerült kimásznom. Maradj és nem bánod meg - kérlel, és látom, hogy komolyan gondolja. Én, mint megmentő? Létezik ez, hogy minden porcikám azt suttogja, hogy maradjak itt vele, mert nem csak neki van szüksége valakire, hanem nekem is?

- Még a nevedet sem tudom - válaszolom.

- Én sem a tiédet - újra elmosolyodik. Hozzá tudnék ehhez az apró kis görbülethez szokni, mert ilyenkor bennem is megmozdul valami. - Ezen könnyen segíthetünk, viszont akkor maradnod kell – húz vissza. - A nevem Emmett - mutatkozik be és meghajolva előttem, kezet csókol.

- Örülök a találkozásnak Emmett, bár az apropóját inkább nem firtatnám. Az én nevem Alice.

- Igaz és nagylelkű - kotyogja közbe.

- Nem értelek.

- Nem is kell, egyszerűen ezt jelenti a neved: igaz és nagylelkű és azt hiszem, ezzel alig pár órás ismertség alapján egyet kell értenem.

- Nem kötelező, csak ha valóban úgy érzed. - Szégyenlős lennék előtte? Érzem, hogy el kell fordulnom, nem bírom tovább a tekintetét magamon.

- Bár, én még egy valamivel megtoldanám, mondjuk, félénkség? - Sunyin rám sandít, várja a reakcióm, de a fenébe is. Felnőtt nő vagyok, nem egy kislány, engem ne nevezzen senki félénknek!

- Ugyan, nekem fogalmam sincs, hogy a te neved mit takar, de ezen ismeretek hiányában is bizton állíthatom, a túlzott magabiztosság és egoizmus veled született erény, vagy inkább hátrány. - Kihúzott háttal és felemelt állal mondom mindezeket és ügyelek rá, nehogy a hangom megremegjen.

- Szép kis vélemény, ami egyáltalán nem illik egy nőhöz, akinek igazságosnak kellene lennie. Az előítélet puszta tudatlanság és nem vélemény. - Láthatóan jól szórakozik rajtam, ahogy minden egyes mondatomra megpróbál rácáfolni. - Napestig vitázhatnánk, érvelhetnénk a magunk igaza mellett, az időnk erre meg is lenne, de nem szeretném hátralévő perceimet vitatkozással tölteni. - Ha eddig nevetett, mert igenis ezt tette, ami rám is rám ragadt, én úgy éreztem, talán, egyszer nekem is sikerül szívből nevetnem, de ha egyszer ez bekövetkezik, az csakis Emmett oldalán lehetséges. Most mégis elkomorodik. Csak meredünk egymásra, az előbb kiejtett szó mázsás súllyal nehezedik a vállunkra. Mi van, ha nem éri meg a holnapot?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés