Bella szemszöge:

A vadászaton nem engedte Edward, hogy elejtsek magamtól akár egy állatot is. Félek, hogy nem is tudtam volna. Figyeltem a mozdulatait, ahogy kecsesen becserkészte a hegyi oroszlánt nekem, mert elég válogatós lettem az utóbbi időben. Az én mozdulataim hozzá képest robotmozgásnak feleltek meg.

- Nem ittam bele – rakta le elém és próbálta lefogni, hogy könnyebb dolgom legyen. Boldogan mártottam bele fogamat a húsba és kiszívtam az éltető nedűt. Az oroszlán egyre lassabban kapálózott, mígnem a szíve is leállt.

- Hozzak még egyet? – nézett rám.

- Igen, szeretnék én is felkészült lenni, amennyire lehet.

Nem szólt semmit, ismét vadászatba kezdett. Tudtam, nincs ínyére, hogy ott akarok lenni a harc közben, de én vagyok a hibás és jogom van ott lenni az ítéletnél. Kis idő múlva visszajött egy termetesebb állattal, de ennyivel meg is elégedtem. Gyomrom telítődve volt vérrel, és kezdtem elálmosodni.

- Vadászok gyorsan és visszajövök – ígérte Edward és futásnak eredt. Ledőltem a fa árnyékába és mély levegőket vettem. Hasam háborgása fokozódott a percek múlásával. Máskor megpróbálom lassabban kiszívni áldozatom vérét, hátha úgy jobb lesz a babának és nekem is. Csak hetek választottak el a szüléstől, pocakom szépen kikerekedett. Carlisle szerint nem lesz komplikáció, de ez még a jövő zenéje. Alice látomása szerint nagyon gyönyörű kislányunk lesz. Reménykedtem hát én is, és pozitívan vettem minden egyes akadályt.

- Itt vagyok. Minden rendben? – nézett elgyötört arcomra.

- Persze, csak elfáradtam – próbáltam feltápászkodni a földről. Edwardnak köszönhetően ez sikerült is.

- Szükséged is van a pihenésre – vett karjaiba és lassabban a megszokottnál hazafelé futott. – Szeretném, ha holnap Seth-el maradnál, amíg tart a megbeszélés.

- A megbeszélés? – emeltem fel hangom. – Mindketten tisztában vagyunk vele, hogy mi fog történni. Én segíthetnék – könyörögtem szemébe nézve.

- Nem Bella! Reggel visszaviszlek La Pusba, ott a legbiztonságosabb számotokra – csókolta meg fejbúbon.

Hazaérve dühösen rontottam fel szobámba, amit már a kicsinek alakítottunk át, de még így is néha átjöttem ide körülnézni. Muszáj volt lenyugodnom, nem igazság, hogy a saját ítéletemen nem jelenhetek meg. Én rontottam el mindent és mások isszák meg a levét. Remegve fogtam meg kezemmel a kiságyat és próbáltam egyenletesen lélegezni.

- Nyugodj le – karolt át hátulról és puszikkal lepett el Edward.

- Az én hibám, ha bántódásotok esik. Értsd meg, féltelek – fordultam hátra.

- Nem esik bajunk, megígérem – nézett mélyen a szemembe. Számtalan kérdésem és felvetésem akadt, amiket el akartam mondani, de nem hagyott rá esélyt. Lecsapott számra és már szinte követelőzve kérte a jussát. Belenevettem a csókunkba, de nem szakítottam meg a kontaktust.

- Aludnod kellene – lehelt egy utolsó puszit számra és átvitt a saját szobánkba.

- Dúdolsz nekem, amíg el nem alszom? – néztem fel az aranybarna szemekbe.

- Ha kell egész este őrzöm az álmod – mosolygott és befeküdt mellém. Jólesőn hozzá dörgölőztem, mint egy kiscica, és hallgattam altatóm felcsendülő dallamát.

Edward szemszöge:

Bella jólesőn aludt mellettem és nem volt „szívem” felébreszteni, hiába volt ma a nagy nap. Egész családom vadászatra indult, ezzel ez is segítve a statisztikai arányt. Az emberi vérrel sokkal erősebbek lennénk, de Carlisle ebbe sosem menne bele és én se szeretnék vadállat módjára öldökölni. Elég volt régmúltamban, mikor még embereket öltem esténként. Sosem bocsátom meg magamnak, amit tettem, hiába is voltak rossz emberek. Nem én vagyok a felsőbb hatalom és nem is Aro-ék, hogy eldöntsék ki jó s ki gonosz.

Ropogásra kaptam fel a fejem, valószínűleg lentről jött.  Kiugrottam az ágyból és közben figyeltem a gondolatokat. Csak Rose az – szusszantottam fel magamban.

- Hát te? Eleged volt a vadászatból? – lepődtem meg. Csoportosan vadászva mindig lassabban zsákmányoltunk állatokat, hisz mindenkinek a kedvencét kerestük meg.

- Ne is kérdezd – törte össze a pirítóssütőt tenyerében. – Az öcséd megint felhúzott. Viccet csinál mindenből, de most túllépet egy határt – csattant fel dühösen, metszőfogai vadul csattantak össze, a levegőt kiszorítva állkapcsából.

A gondolatai szinte sikítozva hatódtak felém.

„Bellának lehet babája és nekem nem. Emmett hogy lehet ennyire kétszínű! Egyik percben még engem ölel, és azt mondja neki sosem kéne baba, most meg alig várja, hogy megszülessen a kicsi és ellephesse mindenféle ajándékkal. Inkább elköltözök, de nem fogom ezt végignézni, hiszen én is imádom a kicsiket. Csak bosszúságot hoznék mindenki fejére”.

Elkeseredetten néztem Rosalie-ra, tudtam mennyire fájó pont ez neki és Esme-nek úgyszintén. Mit nem adnának azért, hogy lehessen egy gyermekük, ami lehetetlen.

- Ne csinálj butaságot Rose. Emmett csak örül, hogy lassan megszületik Nadin, ettől téged még ugyan úgy szeret – szólaltam meg. A féltékenysége a baba és Bella felé már most hatalmasra duzzadt. Mi lesz még, ha megszületik…

- Ne használd az erőd a közelemben! Semmi közöd mit akarok csinálni, nem vagy az apám, hogy beszámoljak neked az életemről. Amúgy meg, így lesz a legjobb – indult el futva a szobájába.

- Én csak segíteni akarok – suttogtam az üresen hagyott konyhában.

Visszamentem szobánkba Bella hamarosan úgy is felkel. Rose gondolatait próbáltam figyelmesen követni. A legutolsó terve az volt, hogy megvárja a harc végét, és ha túléljük, elköltözik. Lehet, hogy nem ő a legmegértőbb vámpír a világon, de sosem hagyta még cserben a családot.

- Edward – nyitotta ki Bella a szemét és félve rám pillantott.

- Jól aludtál? – hajoltam közelebb.

- Nem igazán. Rémálmaim voltak.

Meglepődve hallgattam, hiszen álmában meg sem szólalt. Általában mindig beszélt, de most csak egyenletes légzéséről tudtam megállapítani, hogy nem ébredt még fel.

- Hány óra van? – köszörülte meg az alvástól kiszáradt torkát.

- Kilenc – hunytam le egy másodpercre szemem. Nem sok választott el a harctól, minden percben egyre közeledett a vég.

- Félsz? – ért hozzá kezemhez Bella nyugtatón, és simogatni kezdte.

- Félnem kellene? – néztem ki szempilláim alól. Magától a haláltól nem rettegtem, de hogy Bellát elveszthetem.. még a gondolata is fájdalommal töltött el.

- Én nem félek – jelentette ki egyszerűen nagy meglepetésemre. Felnéztem rá és látszott rajta, hogy komolyan is gondolja. – Túl sokáig éltem rettegésben az elmúlt hónapokban, ezért megtanultam leküzdeni a negatív érzéseimet. A sorsunk meg van előre írva, bármit próbálunk tenni ellene.

- Mióta vagy ennyire jártas a lélekgyógyászatban?

- Amióta újra megtaláltam a lelkem másik darabját, téged – nézett mélyen a szemembe, és közelebb hajolt egy csókért, amit szívesen viszonoztam.

- Köhöm – lépett be kishúgom a szobába. – „Bocsi, ha zavarok, de Bellát el kellene vinnünk La Pushba”. Bólintottam egyet felé, hogy értettem, és már ki is röpült behúzva maga után az ajtót.

- Mindig a legrosszabbkor.. – sóhajtott fel Bella és készülődni kezdett.

- Ezt nála meg kell szokni – mosolyogtam rá, ő pedig viszonozta.

- Csak hogy tudjátok, minden egyes szót tisztán hallok – csilingelte Alice odalentről.

- Elmegyek mosakodni és már indulhatunk is – indult a mosdóba én pedig a ruháit kezdtem pakolászni a bőröndbe. Megpróbáltam mindent mérnöki precizitással összehajtogatni. A vége persze az lett, hogy a bőrönd cipzárját alig tudtam behúzni. Elgondolkodtam rajta, mi lenne, ha a felét visszacsempészném a szekrénybe, de a lentről jövő sziszegést hallva letettem az ötletemről. Alice, ha valamit eltervezett, hajthatatlan volt, hogy akár egy kicsit is változtassunk rajta. Hallottam, hogy Jasperren és Alice-n kívül a család többi tagja is hazaért. Emmett persze egyből Rose-nál próbálkozott, egyelőre sikertelenül. Rose, ahogy meghallotta Emmettet kopogtatni az ajtón, hozzávágott egy vázát az ajtóhoz. Ez az igazi szerelemháború, csak maradjon a házból is valami, mire véget ér – nevettem magamban. Az évek során már elég összeveszés-kibékülés zajlott le közöttük, és a vita után volt csak igazán édes a kibékülés. Örülök, hogy most legalább távol leszek a gondolataiktól, bár Jaspernek sem lehet könnyebb. Érzékelni ezeket a felhevült érzéseket, az csak az igazán rossz. Régebben alig tudta megállni, - már ha sikerült neki – hogy ne teperje le Alice-t, az érzelmi kitörésektől.

- Készen vagyok – tért vissza Bella nemsokára. Haja kifésülten omlott vállára és a ruhája is szépen körülölelte pocakját.

- Gyönyörű vagy, mint mindig – álltam fel és lágyan átöleltem. Oda kellett figyelnem, hogy ne szorítsam meg erősen. Túl sebezhetőnek éreztem. – Indulhatunk? – fogtam meg a bőröndöt, másik kezemmel pedig őt tartottam.

- Szerintem mindenem megvan – nézett körbe és kiléptünk a szobából.

A búcsúzás ismét hosszúra sikeredett. Esme és Alice alig tudták abbahagyni az ölelgetést és a babának való gagyarászást. Számomra még mindig elég hihetetlennek tűnt ez az egész baba téma és feldolgozás alatt állt, hogy megismerkedjek közelebbről is a hasában levő lénnyel. Nem igazán sikerült még megszeretnem, hiszen csak fájdalmat és levertséget ért el Bellánál, ami nem tetszett. Az események ugyan úgy zajlódtak, mint két napja. Az autót megállítottam közel a határhoz és vártam Jacobot.

- Mond, hogy minden rendben lesz – suttogott Bella rám tekintve.

- Nem tudhatom biztosra, de mindent megteszek, hogy senkinek ne eshessen bántódása – fogtam meg balkezét és gyengéden megpusziltam. – Te csak foglalkozz magaddal és a kicsivel!

- Ez nem is olyan egyszerű, mint hiszed. Egész idő alatt érted fogok aggódni.

- Ne tedd – hajoltam hozzá közelebb, és lágy csókot leheltem ajkára. Jacob már a közelben járt, így abbahagytam Bella kóstolgatását és rendeztem arcvonásaimat. Ő csak egy lesújtó gondolattal jelezte, hogy nem volt ínyére abbahagyni ezt az egészet.

- Legyél jó és hagyd, hogy Seth vigyázzon rád – kérleltem és belecsókoltam hajába, mintegy búcsúzásként. Jacob nálunk találkozunk – intettem kettősünknek és beletapostam a gázba.

Bella szemszöge:

La Push viszontlátása egy kicsit elfelejtette velem a rossz dolgokat. Az itt élők kedvesek voltak, és egy nagyon jó közösséget alkottak. Sajnáltam, hogy felbolygattuk az életüket a Volturival, de szükségünk volt a támaszukra. Kinéztem a tájra az ismét kölcsönadott szobából. Figyeltem, ahogy készülődnek a harcra. Morgások és vakkantások jelezték, hogy éppen vita zajlik köztük. Mivel farkas alakban voltak, egy kukkot sem értettem. Nem tudtam eldönteni - Jacobon kívül – hogy ki kicsoda. A falka lassan beiramodott az erdőbe, csak futásokat hallottam egy ideig. Kopogtatás térített ki a hallgatózásból, és egy másodperccel később Seth levakarhatatlan vigyorával találtam szembe magam. Butaság ilyet mondani, de mintha két nap alatt izmot növesztett volna magára. A vállai sokkal kigyúrtabbak voltak, magassága is megváltozott.

- Szia Seth. Az elmúlt napokban szteroidokat szedtél? – mosolyogtam rá, és ő kitörően felnevetett.

- Amióta itt jártál beindult nálam ez a farkasos cucc. Bár már előtte is elkezdődött, mielőtt láttalak volna, de a közeledben felerősödött.

- Rossz hatással vagyok rád, azt hiszem – vágtam egy grimaszt.

- Szerintem épp hogy az ellenkezője. Most már senki nem kezel dedósnak, mindenki elfogadja, hogy egy vagyok a farkasok közül. És ez mind neked és a Culleneknek köszönhető.

- Nem szerettél volna még kicsit gyerek lenni? Alig múltál tizenhárom, jár még neked a gondatlanság. Hidd el, nem jó túl hamar felnőni.

- Nekem ez így teljesen megfelel.

Téma hiányában a gondolataimba merültem. Folyton rémképek sokasága tűnt fel a szemem előtt. Szerettem volna megszökni innen, és csatlakozni családomhoz. Csak Seth-et kell leráznom, nem lehet olyan nagy kunszt – néztem a tinédzser korát nyaldosó fiúra. Hiszen még előtte áll az élet! Valahova be kell zárnom, hogy megvédhessem.

- Nem szeretnéd megmutatni La Pusht? – kérdeztem meg szelíden.

- Nem is tudom… Végül is Jacob nem kötötte ki azt, hogy nem mehetünk sétálni – gondolkodott el. – Rendben van, de ne próbálj elszökni, mert Jake megöl.

Bólintottam egyet, de újamat ikszbe raktam hátam mögött.

A séta folyamán olyan helyet kerestem, ami megtartja Seth rúgásait, harapásait. Lehet rossz ötletnek bizonyul, de úgy gondoltam a saját házukat nem cincálná szét. Egy próbát megért.

- Ti merre laktok? – néztem elmélyülten a tájat, hogy ne tűnjön fel, hogy mindvégig hazudok.

- Már majdnem ott vagyunk. Anya átment Billy-nek segíteni, szóval most nem tudsz vele beszélni – tette hozzá bocsánatkérésként.

- Leah pedig harcolni van – fűztem tovább a gondolatmenetet.

- Igen, de attól még megmutathatom neked a házat belülről. Kis átalakítást kellett végeznünk rajta, hogy két farkasnak is megfelelő otthon nyújtson - mosolygott.

Sajnáltam, hogy hazudnom kellett Sethnek. De még mindig jobb, hogy utál egész életében, mint hogy meghalljon miattam. Ránézésre elnyerte tetszésem a lak. A tetőgerendák az emeleten meg voltak erősítve, és az ajtók is kellő biztonságot nyújtottak egy farkas dühének. A pincébe leérkezve megtaláltam végre, amit kerestem. Egy szigetelt, ablaktalan helyet. A falai tömör betonból készültek és az ajtaja sem volt mindennapi darab.

- Itt tartjuk a gyorsan romló élelmiszereket – mutatott az almára és zöldségekre. De volt még itt lekvár és kimondottan főzéshez kimagozott cseresznye. A karkötőmet egy apró mozdulattal eltéptem, így a gyöngyök pattogva értek földet.

- Sajnálom, nagyon béna vagyok – hajtottam le fejem. Seth persze rögtön leintett és szedegetni kezdte az apró darabkákat. Megfontolt, lassú lépésekkel távolodtam el tőle.

- Szeretlek Seth. Nagyon sajnálom – szólaltam meg mikor már az ajtónál álltam. Futva közelíteni kezdet felém, de gyorsan bezártam az orra előtt az ajtót és elfordítottam a kulcsot. Könnyekkel a szememben léptem ki a szabad levegőre és futásnak eredtem a Cullen birtok felé.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés