(Bella szemszöge van végig)

Futottam… Futottam, mert muszáj volt segítenem a többieknek. Kimerültséget nem kímélve hajtottam magam az erdőn keresztül. Nem tudtam hány óra van jelenleg, de már jócskán délután, ebben az egyben biztos voltam. A fák nem ritkultak, ahogy azt vártam volna. Az volt a gyanúm, hogy elvesztem a fenyvesek sokaságába. - Nem számít, ezzel sem tétlenkedek tovább – döntöttem el és futottam egyenesen előre. Mivel La Push-ba eddig csak kocsival jöttünk, még csak a vámpírmemóriámra sem hagyatkozhattam.

Egy idő után mikor feladtam a reményt, hogy akár a ház közelében is lehessek, megéreztem a farkasok szagát. Igaz ezek csak nyomok voltak a földbe belesüppedve, de nekem sokat ért. A szagot követtem és próbáltam a még megmaradt energiámat is felélni. Halántékom vad lüktetésbe kezdett, próbálta jelezni, hogy kifogyóban vagyok a munícióból…

És akkor végre megláttam. A nap sugarai próbálták megvilágítani nekem a környezetébe be nem illő házat. Ujjongva futottam be a lakásba, ami kongott az ürességtől.

- Persze nem gondolkoztam már megint előre – csaptam homlokon magam. – Nem férne el mindenki egy ilyen kicsi házban.

Viccesnek tűnt, hogy ennyire el tudok beszélgetni magammal, de a megoldást nem sikerült kiderítenem.

- Hol lehet mindenki számára ekkora területet találni?

- Ahol nincs fa!

- És hol nincs fa?

- A városban!

- De oda nem merészkedne a Volturi, mivel az emberek elől őrzik a titkot.

- Valami sima, füves terület?

- Ez lesz az – sikkantottam fel a rejtélyt megoldva, és már futottam is oda.

Nem tartott sokáig és már ott is voltam a mezőn. Családom egyenes sort alkotva helyezkedett el, mellettük a farkasok egészítették ki a félkörszerűséget. Velük szemben a Volturi és katonái álltak a parancsra várva. Még senki nem vett észre, legalábbis csak azt hittem.

- Bella, ha már úgy is elfutottál idáig, akkor igazán csatlakozhatnál – beszélt Alice bosszúsan. Edward rémet látva nézett rám, én pedig szégyellve tettem, lehajtottam a fejem és odasétáltam hozzájuk.

- Nem megmondtam, hogy maradj Seth-el? Egyáltalán ő hova lett? – kezdett bele Edward a szidásba, amit meg is érdemeltem.

- Leráztam – vontam meg a vállam, mint akit nem érdekel ez az egész. Gondolatban persze jeleztem neki, hogy a pincébe van bezárva és csak meg akartam óvni. Sajnálkozva néztem bele szemébe, ahol az elismerést találtam. Rá szerettem volna kérdezni, hogy ezt mégis mire fel? De volt ennél fontosabb dolgunk is jelenleg.

- Ha már így összegyűlt a nagycsalád, a kutyákat is beleértve, beszélgessünk egyet – dörzsölte össze Aro kezét, mintha egy szaftos pletykát várna tőlünk.

- Mennyiről maradtam le? – kérdeztem suttogva Edwardtól.

- Az égvilágon semmiről – felelte Caius unottan. – A családod csupán próbált védekezni a tettük ellen, megvallom sikertelenül.

Olyan jegesen ejtette ki ezeket a szavakat, mintha már előre eldőlt volna a sorsunk. A harc lenne az utolsó esélyünk? – bizonytalanodtam egyre jobban el. Edward megfogta a derekam védelmezőn, mintha tudná mi fog történni…

- Bella hallhatnánk a te szemszögedből is a dolgokat? – nézett rám Aro.

- Mire vagy kíváncsi? – kérdeztem vissza.

- Hogyan estél teherbe és miért vagy még mindig ebben az állapotban? – mutatott dagadó pocakomra.

- Ezt nekem is elmagyarázhatná valaki. Elég sok emlék ki esett a fejemből, és a vámpírságomnak köszönhetően a múltam egyre jobban homályba vész.

- Tehát, ha jól értem fogalmad sincs a miértekre? – gondolkozott el Aro magában. – Rendben van, akkor most egyeztetjük fivéreimmel a gondolatainkat, utána kiderül mi lesz a sorsotok – nézett jelentőségteljesen ránk. Hátam libabőrözni kezdett erre a hangnemre. Sok jót nem sejtett. Edward feszülten figyelte a tárgyalást, és megfeszülve morgott a gondolataikra. A farkasokra szegeztem tekintetem, akik már felvették a támadóállást. Hiányozni fognak, ahogy mindenki. Többek között Seth, aki most egy pincébe van bezárva. Aztán Emily, aki nagyon jól bánt velem. Jacob, az egyik legjobb barátom. De talán a legjobban mégis a Cullen család és persze Edward. Nélküle nem bírnék élni – húztam végig ujjamat karfején. Tétován rám nézett gyönyörű aranyszín szemével, és apró csókot hintett számra.

- Megvolnánk – köszörülte meg torkát párosunkra figyelve. Lágyan elléptem Edwardtól, de csak annyira, hogy le tudjak nyugodni egy kicsit. Marcus és Aro arcán egy dolgot láttam. Mérhetetlen bizonytalanság. Talán még ők sem biztosak benne, hogy gondot jelentek a jövő számára.

- Tehát tisztelt vámpírok és farkasok – utóbbit inkább morogta. – A döntésünk az, hogy Bellát és a hasában levő szörnyet elpusztítjuk! Nincs más megoldás, az egyensúlyt fent kell tartani.

Victoria vigyorogva mosolygott velünk szemben.

Kétségbeesetten néztem a többiekre, akik sajnálva néztek rám. Nem akartam felfogni, amit Aro mondott. A katonák megállíthatatlanul közeledtek felénk, én pedig lehunytam szemem. Csak azért könyörögtem magamban, hogy gyors legyen a halálom. Edward és a többiek is megindultak irányukba, de én megmoccanni se tudtam.

- Állj! – jutott el a tudatomig egy hang. Egy ismerős hang, aki nem is olyan rég elárult. Nem akartam elhinni, hogy képes ezek után is ide jönni.

- Laurent? – nyögtünk fel Victoriával egyszerre. Igen ő volt az!

- Ne bántsák Bellát, kérem - alig akartam elhinni, hogy miattam aggódik. Jobban megnézve nem egyedül érkezett. Mögötte még három vámpírlány helyezkedett el.

- Irina, Tanya és Kate – hitetlenkedett Carlisle.

- Ők kicsodák? – tettem fel a számomra foglalkoztató kérdést.

- A család barátai – felelt Alice röviden.

Eddig azt hittem, hogy nincsen több vegetáriánus család rajtunk kívül. Még mindig délibábként néztem tovább négyesüket. Laurent és Irina kéz a kézben érkeztek oda a Volturihoz.

- Nem tudom mennyit láttál Bella múltjából, de bizton állíthatom, hogy nem eleget ahhoz, hogy ítélkezhess felette – kezdett bele a szónoklásba. – Azokat a kis momentumokat teljesen elfelejti mindenki, hogy James miért halt meg, Bella hogyan lett vámpír és még sok apró kis részletet.

- Hallgatlak – tette keresztbe Aro kezét a trónján.

Nem eshetett jól neki, hogy ennyi évszázaddal a háta mögött kioktatják. Pedig tényleg kihagyta a jelentéktelennek számító részleteket.

- Kezdjük James-nél – mondta ki Laurent a halott vámpír nevét, mire Victoria felsziszeget. – Ahogy mondtad, Victoria elég ravasz. Befolyásolta valahogy az egész múltját gondolatban és te azokat láthattad. Nem tudom, ez hogy lehetséges pontosan, de én erre voksolok.

Victoria, mint egy feldühödött oroszlán - karmát és fogait megvillantva – futott Laurent felé. Aro intésére persze Jane egyből lépett, és a jelen levők szeme láttára kínozni kezdte a démonlányt.

- Folytasd kérlek – sürgette Aro a férfit.

- James vadászott Bellára, ezzel ti is tisztában vagytok. A Cullen család megölte, hiszen így látták a legjobbnak. Ezután Victoriával visszavonultunk egy erdő menti házhoz és ott terveztük el Bella megölését. Sok időbe telt, mire összeállt az egész. Kellett egy olyan időpont, mikor Bella le van szakadva a Cullen családtól. Megfigyeléseket végeztünk Victoriával a környéken. Láttuk, hogy Bella nagyon jól ki jön a farkasokkal. Egyik nap, amikor szintén hozzájuk tartottak, kilyukasztotta Victoria a gumit.

- A lényeget, ha a kérhetném – szólalt meg Caius ércesen.

- Rendben, máris mondom. Tehát Bellát elraboltuk, mivel egyedül hagyták. Fogalmunk sem volt, hogy terhes és még ő sem tudta szerintem. Ebben nem lehetünk biztosak, mivel a fejére mért ütésektől amnéziája van, és talán még most sem emlékezik mindenre vissza. Tehát semmi sem az ő hibája, erre akartam kilyukadni – sóhajtott fel. - Ő csak egy áldozat, akit még meg is akartok büntetni azért, amit el sem követett. Rosszkor volt, rossz helyen. Ennyi az ő bűne – fejezte be Laurent a történetet.

Meghatódva hallgattam végig az egészet. Ez számomra is újdonság volt, mint Aronak. Könnyeimen keresztül még láttam, hogy Aro megkéri, hogy adja oda Laurent a kezét, hogy láthassa a teljes igazságot.

Edward ingébe temettem az arcom és vártam a végleges döntést. Egyszer már kimondták, hogy meg kell halnom, remélem másodjára más lesz a végeredmény.

- Érdekes fejleményeknek voltunk szem - és fültanúi barátaim – csapta össze Aro a kezét, és egyesével megfigyelt mindenkit. – Szeretem a boldog befejezést!

- Ezt úgy érted, hogy…?

- Hogy Bella szabadon távozhat. Viszont… – mutatott Victoriára. – Rád többet nincs szükségünk. Csak bajt hozol a fajtánkra. Égessétek el! – mondta ki az ítéletet.

Nem tudtam odanézni, már csak azért sem, mert majdnem nekem is ez lett a sorsom. Hallottam a sikoltásait és rugdalózásait, ahogy menekülni próbál. Minden hiába volt, a testét apró darabokra törték és a tűzre vetették. Talán ez egy példa lesz azok számára is, akik a jövőben hazudni próbálnak a Volturinak. Hisz, ha hazudni próbálsz, akkor minden szertefoszlik…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés