- Istenem... ez... ez gyönyörű! - dicsérte meg Alice a gyűrűmet, szinte szóhoz sem jutott.
Büszkén néztem az én csillogó eljegyzési gyűrűmet, mely a családom minden tagjának tetszett. Örültem, hogy ez a csodás ékszer az enyém, de az még fontosabb volt, hogy ez fejezte ki Jake-hez való tartozásom.
- Tudom. Én is nagyon örültem neki, mikor megkaptam - hangosan felsóhajtottam, ha arra a pillanatra gondoltam.
Két napja történt az egész. Még el is sírtam magam, mikor Jake odaadta nekem. Én arra a borzalmas ékszerre számítottam, erre megkaptam ezt a kis szépséget. Még csak most mutattam meg a többieknek.
- Úgy látszik a farkasod milliókat rejteget a zsebeiben! - viccelődött Alice, de engem bántott, valahányszor csak szóba került a pénz kérdés.
Jake ugyanis az én egyszeri, félreérthető elszólásom miatt azon fáradozott, hogy állást kerítsen magának. Mintha egy farkasnak szüksége lenne munkára. Nevetséges ötletnek tartottam mindazt, amit most csinált, de persze próbálkozásom, hogy lebeszéljem céljáról, hiábavalónak bizonyult. Sajnos.
- Nem értem, miért ragaszkodik ennyire egy álláshoz. Ennyire bántja a dolog, hogy nem olyan gazdag? - kérdeztem értetlenül.
Nekem a pénz nem számított, sem a pompa és a csillogás. El voltam én drága holmik nélkül is, ételre meg nem volt szükségem.
- Fogalmam sincs. Talán meg kellene beszélned vele ezt a dolgot - vetette fel Alice, s még egyszer megcsodálta a gyűrűmet.
Megráztam a fejemet.
- Sajnos hiába tenném. Már rengetegszer próbálkoztam, de ő hajthatatlan! - bosszúsan ledobtam magam az egyik fotelbe - Pedig nekem igazán mindegy, hogy mennyi pénze van!
Alice helyett foglalt mellettem, kezét átvetette a vállamon.
- A férfiak igen furcsán viselkednek néha. Nem tudni, mi jár az agyukban. Jake igazán büszke ember, s lehet, hogy be akarja bizonyítani, hogy mire képes - magyarázta.
Durcásan elhúztam a szám. Nekem aztán nem kell bizonyítania, én így is tisztában vagyok azzal, hogy mit tud.
- De ez hülyeség! - csaptam a fotel karfájára, mire az megrepedt.
- Nessie, Esme, nagyon szereti ezt a bútort... - kezdett bele Alice lassan.
Bocsánat kérően néztem rá, és inkább felálltam, mint hogy még nagyobb kárt tegyek bármiben is.
- Szerinted próbáljam meg még egyszer? Beszéljek vele újra? - kérdeztem tanácsra várva.
- Igen. Talán meggondolja magát. Lehet, hogy csak egy kis időre van szüksége - gondolkozott el.
Egyetértően bólintottam, majd megköszöntem neki, hogy meghallgatott, és elindultam az erdőbe egy kis délutáni vadászatra. Azon gondolkoztam, hogy szarvast, vagy valami nagyobbat fogyasszak el, mikor valami oldalról eldöntött. A földre este, de ahelyett, hogy valami keményre zuhantam volna, kellemesen puha és meleg hely fogadott. Felnéztem, s felismertem Jake-et, amint farkas alakban fekszik a földön, én pedig éppen a hátán terülök el. Feltápászkodtam, és megpusziltam szőrös fejét.
- Hát te? Nem tudtam, hogy járőröznöd kell - kérdeztem kíváncsian.
Jake kérdésemre megrázta a fejét, majd eltűnt egy bokorban. Szinte azonnal visszatért egy szál alsónadrágban.
- Bocsáss meg, hogy nem szóltam, de valamit el kellett intéznem - válaszolta, miközben egy csókot nyomott a homlokomra.
- Valami baj van? - kérdeztem aggodalmasan.
Jake legyintett egyet.
- Nem kell aggódnod, minden rendben. Csak egy szokásos járőrözés féle. Egy fiatal farkas most alakul éppen át, rá kellett vigyáznom - válaszolta teljes egyszerűséggel.
- És hogy megy az állás keresés? - kérdeztem úgy, mintha érdekelne.
Jake bosszúsan elhúzta a száját. Ő nagyon is átlátott rajtam.
- Eddig semmi haladás. Nem igazán akarnak alkalmazni egy ilyen behemótot, mint én. Talán attól félnek, hogy elijesztem a vendégeket - viccelődött.
Közelebb húzódtam hozzá, átöleltem széles hátát.
- Tudod, hogy nem kellene fáradoznod ezzel - motyogtam.
A légzése felgyorsult, éreztem, hogy mennyire feszült.
- Azt akarom, hogy az életed a legjobb legyen! - emelte fel a fejem az államnál fogva.
Nagyot sóhajtottam. Mindig ugyanott kötünk ki, s már kezdtem unni ezeket a kis vitákat. Remélem, a házasságunk nem ilyen lesz.
- Hányszor mondjam még el neked, hogy úgy vagyok boldog, ahogy most vagyok? - kérdeztem bosszúsan, elhúzódtam tőle.
Hátat fordítottam neki, és lassú léptekkel elindultam. A száraz levelek ropogtak a lábam alatt, amint átsétáltam rajtuk. Hallottam, amint Jake mögöttem lépked, nem téveszt szem elől egy pillanatra sem. Nem is akartam elszökni. Csak kicsit gondolkodnom kellett, valahogy rá kellett jönnöm, hogy mi járhat Jake fejében.
- Meddig akarsz még így járkálni? - szólalt meg hosszú csend után.
Felé fordultam, nagyon komor tekintettel néztem rá.
- Meddig akarod még ezt csinálni? - hangom nagyon furcsán csengett, kihallatszott belőle a düh - Nem akarom, hogy azzal teljenek el a napjaink, hogy ilyen marhaságokon veszekszünk, mint a munka! Én megpróbálok normális lenni, megpróbálok nem hisztizni minden apróság miatt, de hogy sikerülhetne, ha te csak még rosszabbul viselkedsz, mint én?!
Jake mindkét szemöldökét felvonta. Soha nem hallott még így beszélni, mint most.
- Most mit tettem? - kérdezte ártatlanul.
Hangosan felhorkantottam.
- Még kérdezed? Mi ez az új, ha nincs állásom, biztos nem szeretsz elképzelés?! - kérdeztem dühösen.
- Én soha nem mondtam ilyet! - védekezett.
- De gondoltad! - vádoltam meg, hisz tudtam, igazam van.
Ismertem Jake-t, majdnem annyira, mint a saját tenyeremet.
- Én... mondtam, csak azt akarom, hogy te boldog legyél! - válaszolta határozottan.
Megráztam a fejem, mérgesen belebokszoltam a mellkasába.
- Honnan veszed, hogy most nem vagyok boldog? - kérdeztem, minden egyes szóval együtt egyet ütöttem Jake vállába.
Meghátrált, s mintha egy pillanatra nagyon elbizonytalanodott róla.
- Neked komolyan nem számít, hogy nincs pénzem? Hogy nem bírok neked mindig méreg drága ruhákat venni, mint... mint a vámpírok? - kérdezte, arca nagyon meggyötört lett hirtelen.
És én megértettem. Megértettem, hogy miért viselkedett így. Azt hitte, hogy mivel nem bír nekem folyton olyan drága dolgokat vásárolni, mint a vámpír családom, egy idő után meg fogom elégelni, és elhagyom őt. Megenyhültem, s előbbi dühöm azonnal elpárolgott.
- Nekem te mindennél fontosabb vagy... - suttogtam, még mindig távolt állva tőle.
- És... ha nem foglak tudni nászútra vinni? Vagy... ékszereket venni neked? - kérdezte félve.
- Nem számítana. Szeretlek. Nem a pénzedért, hanem azért, aki vagy. Én Jacob Black-be vagyok szerelmes és nem a pénzébe - válaszoltam határozottan.
Jake megkönnyebbült, de még mindig félénken nézett rám.
- El sem hiszem, hogy ezt mondod. Mintha álmodnék. Mióta vannak angyalok a földön? - kérdezte égnek emelve tekintetét.
Elmosolyodtam, megindultam feléje, hogy aztán gyengéden átöleljem őt. Fejét a vállamra hajtotta, úgy szorított magához, néha-néha belecsókolt a nyakamba.
- Angyalok nem is léteznek... - válaszoltam - Ördögök viszont annál inkább. Nagyon vigyázz velük, nehogy elcsábítsanak!
Jake halkan felkuncogott.
- Az egyiknek már sikerült - válaszolta egyszerűen.
Egy pillanatra eltoltam magamtól, s megsimítva arcát, megkérdeztem:
- Ugye leteszel végre arról, hogy munkát keress? - reménykedtem.
- Igen.
- Köszönöm! - fogtam meg a kezeit - Most menjünk vissza a házba, oké?
Jake bólintott, és kézen fogva visszaindultunk a házba. Alice vigyorogva várt minket az ajtóban állva. El sem tudtam képzelni, hogy miért ennyire boldog.
- Most mi van? - kérdeztem tőle értetlenül, de kíváncsian.
- Meg kell szerveznünk az esküvőd! - nevetett, s már indult is be a házba.
- De Alice... még el sem döntöttük, mikor akarjuk megtartani! - kiabáltam utána.
Hallottam, amint hangosan nevetni kezd, majd már az emeleti ablakból hajolt ki és úgy válaszolt.
- Én már intézkedtem! Két hét múlva vasárnap jó lesz? Ugye nem bánjátok, de lefoglaltam a templomot, és találtam egy csomó meghívó mintát, gyere válassz közülük! - intett, hogy menjek fel.
Jake és én egymásra néztünk.
- Megölöm. Esküszöm kinyírom - fortyogtam, miközben feltrappoltam a lépcsőn.
Jake velem jött, hogy ha arra kerülne a sor, segítsen kinyírni Alice-t. Persze, ez csak vicc.
- Muszáj ezt? - kérdeztem az említett, mikor beértünk a szobába.
- Persze! Fontos, hogy mihamarabb meg legyen tartva az esküvő! - nevetett.
- De talán megkérdezhettél volna minket, hogy mikor akarunk egybe kelni, nem? - kérdeztem gúnyosan.
Alice nem törődött velem, egy halom papírt kezdett el kirakosgatni az ágyra. Valószínűleg azok a meghívó minták.
- Nézd, milyen szép! Neked tetszik Jacob? - mutatott fel egy fehér meghívót, aminek elejére egy farkas és egy vámpír volt nyomtatva, amint éppen csókolóznak.
- Mesés... - morogta Jake, úgy éreztem, nem igazán van kedve itt lenni.
- Szerintem menj el, amíg még lehet. Ez az én harcom - viccelődtem.
Jake kapva kapott az alkalmon, s már el is húzott. Kettesben maradtam Alice-szel. Az elkövetkezendő egy óra azzal telt, hogy megpróbáltuk megkeresni a megfelelő meghívót. Ez nem volt könnyű feladat, mert vagy száznál több papír volt jelen a szobában.
- Ez a legjobb szerintem... - nyújtottam a kezébe az egyik ezüstös színűt.
Alice megszemlélte, s végre egyetértett velem valamiben. Amellett a meghívó mellett állapodtunk meg.
- Most elmegyek, és megrendelek ebből egy párat! - állt fel, s még mielőtt válaszolni tudtam volna, már el is tűnt.
Megkezdtem a pakolást, hogy később ne kelljen vele foglalkozni. Mivel a többire nem volt szükség, úgy döntöttem, kiviszem a kukába őket. Úgy sem kell egy ideig esküvői meghívó. Legalábbis szerintem. Megfogtam mindent, és kimentem az udvarra. Nagyon kellemes volt az idő, így a takarítás után elmentem egyet sétálni az erdőbe. Már esteledett, így a madarak csipogását nem lehetett hallani. Nagyon mélyen járhattam már, mikor meghallottam, hogy valaki mögöttem lépked.
- Jake? - fordultam meg, de senkit sem láttam.
Ijedten körbe néztem, de senkit sem pillantottam meg a sűrű bozótban.
- Jake! - kiáltottam, de választ nem kaptam.
Aztán egyszer csak hirtelen valaki erősen belém rúgott, s én neki repültem a közelben álló fának. Hangos reccsenéssel a fa kidőlt, én pedig gyorsan odakaptam fájó lábamhoz. Kerestem a támadóm, de senkit sem láttam. Valaki hirtelen megrántotta a hajamat, s úgy húzott fel a földről.
- Á! Engedj el! - kiáltottam, igyekeztem kárt tenni támadómban, de sehogy sem ment.
Ellenségem elengedett, én újra a földön landoltam, de ezentúl megláttam, ki volt az. Helena magasodott fölém, egykor arany színű szemei vörösen villogtak.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés