Jake nincs sehol. Már több órája kutatok utána, járom az erdőt, kiabálom a nevét, de semmi. Mintha a föld nyelte volna el. A szívem őrülten dobogott, ha arra gondoltam, talán valahol a földön fekszik elgyengülve, vérző sebekkel, és megpróbálja magára valahogy felhívni a figyelmet, de még ahhoz sincs ereje. A sírás kerülgetett, valahányszor eszembe jutott ez. Inkább igyekeztem nem is gondolni rá, de ahogy múlt az idő, egyre biztosabb voltam abban, hogy valami nincs rendben. Az erdő túlságosan csendes volt, nem hallatszott a madarak szokásos csipogása, nem zörgött az avar a benne bujkáló nyulaktól, nem hallatszott paták dobogása. A táj egészen kihalt volt, pedig ez nem szokványos dolog itt. Ahogy egyre beljebb mentem az erdőben, egy szarvas tetemére bukkantam. Teljesen élettelen volt már, nyakánál megtalálható két kis pont alapján megállapítottam, hogy vámpír végzett vele. És az biztos, hogy nem közülünk való volt. Ez a hely túl messze van a Cullen háztól. Idáig nem szoktak eljárni. És az illat sem ismerős. Felrémlett bennem a legutóbbi találkozásom emléke Helenával. Mi van, ha ő jár itt? Nem hátrálhattam meg, ezért mentem tovább, nem törődve az esetleges veszéllyel, hogy megtaláljam szerelmem. Már sötétedett, mikor elővettem a mobilom, hogy újra azon próbálkozzak, de Jake nem vette fel. Nem ért még akkor haza.
- Keresel valakit? - hallottam meg a hangot a hátam mögött.
Nem fordultam meg, de tudtam, hogy kihez van szerencsém.
- Hol van Jake?! Mit tettél vele?! - kérdeztem hűvösen, még mindig nem néztem hátra.
Hallottam, amint lép néhányat felém, és nem sokára megéreztem a nyakamnál a leheletét.
- Nem találkoztam a farkasoddal, esküszöm. Kivételesen nem én vagyok a hunyó - válaszolta csendesen.
Most szembe fordultam vele. Dühösen, szikrázó szemekkel tekintettem rá.
- Ne hazudj nekem! Hol van Jake?! - követeltem a választ.
Helena halkan felnevetett. Ördögi nevetés volt ez. Ő már nem az a Helena volt, akit egyszer ismertem, és még kedveltem is. Ő már egy igazi szörnyeteg. Vörös szemébe most enyhe arany szín vegyült. Biztosan ő végzett a szarvassal, ha már nem volt más táplálék.
- Honnét tudjam?! Valószínűleg megunta már a folytonos nyavalygásod, és keresett valaki mást. Érthető. Nem értem, eddig hogy bírta ki veled egy térségben - gúnyolódott.
Dühösen ökölbe szorítottam a kezem. Egy biztos: Helena tényleg nem tud semmit Jake-ről. Viszont ha nem tud róla semmit, akkor én most nagy bajban vagyok. Már megint.
- Mit keresel már itt megint? - tértem ki gúnyolódása elől.
Helena huncut mosollyal az arcán újra közelebb jött.
- Még mindig, Nessie. Még mindig. El sem mentem innen. Igen szép környék, és én még nem intéztem el azt, amiért jöttem - válaszolta egyszerűen.
- Mégis miért jöttél? Hogy megint megpróbálj megölni?! - kérdeztem hidegvérrel.
Nem igazán érdekelt már, hogy mit akar tenni velem. Most már túl akartam lenni ezen az egészen, vagy így, vagy úgy.
- Igen - jelentette ki nyugodtan.
Nem volt izgatott, nem volt dühös. Teljesen nyugodtan beszélt, mintha a gyilkolás lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Mégis miért? - kérdeztem kíváncsian.
Nem értettem, hogy mi folyik itt, most már egy cseppet sem. Helena nagyon sóhajtott, és elkezdte igazgatni a ruháját. Olyan volt, mintha épp készülődne megölésemre.
- Mert a drága barátod elvette tőlem azt, akit szeretek - suttogta, és most látszott csak rajta igazán, hogy mit érez.
Nem csak dühös volt, hanem elveszett, szomorú, kétségbeesett. Mindig negatív érzelem ott játszott abban a vörös szempárban, mellyel szembe néztem.
- Jake? - kérdeztem vissza értetlenül, döbbenten.
- Igen, ő. Meg te is. Mind a ketten tönkre tettétek az életem. Először te. Aztán ő - szemeit lehunyta, csukott pillái alól kövér könnycseppek gördültek le.
- Mit tettünk, Helena? Mert fogalmam sincs róla! - kiáltottam fel őszintén.
Helena meggyötört arccal nézett rám.
- Nahuel szeretett téged. Mindig is szeretett. Amikor adott nekem egy esélyt a te kedvedért tette, nem az irántam érzett szerelemből. Emlékszel rá, hogy te hoztál össze minket másodszor? Miattad ment bele, hogy velem legyen! - sírta, majd folytatta - De nem bírta mellettem sokáig. El jött tőlem, és visszajött hozzám. Szeretők voltatok, sokáig. Szakított velem, miattad. És te átverted Jake-t. Átvertél mindenkit. Nahuel volt a szeretőd.
Döbbenten figyeltem rá. Mi a fenéről beszél?! Honnan veszi ezeket?!
- Helena, ebből semmi sem igaz! - nyöszörögtem kétségbeesetten, de ő lepisszegett.
- Engedd, hogy tovább mondjam. Miután Jake megtudta, hogy te és Nahuel szeretők vagytok, megölte őt. Megölte Nahuelt. Megölte! Nagyon mérges lettem. Nahuel megcsalt, átvert, az igaz, de én akkor is szerettem. Ide jöttem hát, hogy megöljelek téged, ki előidézted Nahuel halálát - válaszolta.
- Én rég nem láttam Nahuelt, Helena! Fogalmam sincs, hol van! - magyaráztam, de mintha meg sem hallotta volna.
- Ne tagadd le, kérlek! - szidott le - Legalább most ne! Úgy is meghalsz, nyugodtan bevallhatod!
Megráztam a fejem, próbáltam felfogni azt, amit mondott. Nahuel meghalt?! Meghalt, és Helena azt állítja, hogy Jake tette. De Jake nem tett semmi ilyet. És én sem tettem semmi olyat, amit ő mondott. Nem voltam Nahuel szeretője. Valami nagy kavarás folyik itt, de nem tudom, hogy ki akar ennyire összezavarni mindent.
- Valaki hazudott neked, Helena. Ki mondta neked ezeket? - kérdeztem óvatosan, meg kellett tőle tudnom.
Helena hangosan felnevetett, megint ördögien.
- Azt hiszed elmondom? Hát nem! - kiáltotta.
Ebben a pillanatban Jake rávetette magát Helenára, aki nem számítva a támadásra, a földre esett. Jake farkasként megragadta a lábánál fogva Helenát, és teljes erőből beleharapott. Hallottam, amint a csontjai eltörnek. Nagyot kiáltott fájdalmában. Tudtam, hogy nem szabad hagynom, hogy Jake megölje. Addig nem, amíg nem tudok meg mindent.
- Jake, állj! Jake, ereszd el! Tud valamit, kérlek, engedd el! - kiáltottam, ellöktem Jake-t Helena közeléből, de azért óvatosság kedvéért megragadtam Helena karját, hogy nehogy elszökjön.
Bár a lába annyira megrongálódott, hogy erre nincs esély. Nem gyógyul fel egykönnyen. Addig kikérdezhetem. Jake viszont nem értett semmit. Fejével mérgesen megbökött, jelezve, hogy álljak arrébb, engedjem, hogy öljön. Megérintettem a fejét, kezemet rátettem, így átadtam neki a gondolataim. Megmutattam neki, hogy mit mondott nekem Helena az előbb. Mindent. A vádjait. Jake a végén olyan döbbent és értetlen volt, mint én, de legalább hagyta, hogy kikérdezzem Helenát.
- Ki mondta ezeket neked?! - kérdeztem újra.
- Nem mondom el! - kiáltotta, és megmarkolta a kezem.
Erre Jake újra a lábába harapott, amelyre Helenától egy újabb fájdalmas kiáltás volt a válasz.
- Újra kérdezem. Ki mondta ezeket neked?! - most már a hangom sokkal élesebb volt, mint az előbb.
Már épp intettem Jake-nek, hogy megint harapja meg, mikor Helena sírva vallani kezdett.
- A Volturi! Aro, Caius és Marcus Volturi! Ők mondták nekem! - nyöszörögte.
Döbbenten néztem rá. Kezdett ez a dolog egyre zavarosabb lenni.
- Volterrába mentél? Hogy? Miért? - kérdezgettem.
- Jane jött el hozzám. Azt mondta Aro sürgősen beszélni akar velem. Elmentem. Akkor mondták el nekem, hogy mit tett Nahuel, és mit tettél te meg Jake.
Döbbenten néztem Jake felé. A Volturi miért akarna beleszólni a mi életünkbe? Miért akarnának bekavarni? Nem értettem semmit sem. Talán azért, ami évekkel ezelőtt történt? Bosszúból, mert akkor nem ők győztek? Mert akkor nem tudtak megölni? Hát most átverték Helenát, megölték Nahuelt, hogy aztán Helena végezzen velem?
- Jake, vigyük be Helenát a házba - kértem.
Jake morgott egyet. Ellenkezett velem, nem akarta, hogy Helena még tovább éljen.
- Lehet, hogy még megtudhatunk tőle valamit. Kérlek, Jake, nem akarok én is gyilkos lenni, és azt sem akarom, hogy te az legyél! - kérleltem, végül sikerült meggyőznöm.
Feltettem a vonakodó, az idegen vámpír szagtól prüszkölő Jake hátára Helenát, aki még mindig fájó lábát szorongatta.
- Meg fogtok ölni? - kérdezte út közben félve.
Szeme sarkában könnycsepp csillogott.
- Nem tudom - válaszoltam őszintén.
Fogalmam sem volt, hogy mihez kezdhetnénk vele. Meg akart ölni engem, nem érdemelne mást, csak a halált. De mégis, én nem vagyok olyan, mint ő. Legszívesebben elengedném. Hazaérve mindenkinek megmutattam, hogy Helena miket mondott el. Ugyanolyan döbbentek és értetlenek voltak, mint Jake és én. Carlisle azonnal elkezdett gondolkozni, hogy vajon mi céljuk lehetett a Volturinak ezzel a kis akcióval, hisz ő ismerte őket a legjobban. Mindenki más is nekilátott mindenki annak, hogy kiderítse, mi a fene folyik itt. Én is csak ezen gondolkodtam.
- Nem lesz semmi baj, Nessie, nyugodj meg - tette apa nyugtatólag a vállamra a kezét.
Erőltetten rámosolyogtam. Helenát Emmett és Jasper bezárta az egyik szobába, és folyamatosan őrizet alatt tartják. Nem tud megszökni. Tekintetemmel megkerestem Jake-t. Ott ült az udvaron, még mindig farkas alakban, idegesen figyelte az erdőt, mintha attól tartana, bármikor kiléphet belőle valami vagy valaki.
- Jake, beszélnünk kell - léptem melléje.
Bólintott, és eltűnt a fák között, hogy aztán visszaváltozzon. Nem sokára visszatért, immár kis nadrágban, és várta, hogy belekezdjek.
- Először is tudnod kell, hogy amit Helena mondott nem igaz. Soha nem volt viszonyom Nahuellel - kezdtem ezzel, tisztázni akartam mindent.
- Soha nem hinnék annak a vérszívónak - morogta.
Bólintottam. Ennek örültem. Egy dolog tisztázva. Épp kezdtem volna bele a következőbe, mikor Jake közbe vágott.
- Én pedig nem öltem meg Nahuelt, akármilyen patkány is volt - mondta.
- Ezt rögtön gondoltam! - mosolyodtam el, de aztán újra felöltöttem komoly arcomat.
- Miről akarsz még beszélni? Úgy látom nagyon komoly a dolog - viccelődött, de mikor látta, én nem vagyok vicces hangulatban, inkább megkomolyodott.
- Nagyon komoly. Kettőnkről van szó, Jake. És kérlek, figyelj nagyon jól, mert mindent csak egyszer fogok elmondani.
- Ígérem, figyelek.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés