(Bella szemszöge)

Egy kissé különösnek találtam ugyan Edward viselkedését, de a vadászat közben akárhányszor felhoztam a témát, mindig lehurrogott, hogy tökéletesen jól érzi magát. Na persze! Ezt a rossz dumát majd akkor veszem be, ha én leszek az a csaj, akit egyetlen pillantásával levesz a lábáról!
Két szarvas elfogyasztása után az egyik faágon ücsörögtem és elnéztem, ahogyan Edward egy pumával játszik. Gyerekesnek is mondhattam volna őt, de addig senki nem ítélkezhet felette, amíg nem látta ezt a jelenetet.
A tisztás egyik szélén a puma lapult meg, a másik oldalon Edward ereszkedett támadóállásba.
Minden izma megfeszült a várakozástól, az inak kirajzolódtak feltűrt ingujja alatt. Lassan vette a levegőt, torkából apró morgások törtek elő. Ajkait pici mosolyra húzta, tekintete csillogott. Bronzvörös hajába belekapott a szél, és most még az átlagosnál is kócosabb volt.
Felvontam a szemöldököm, hogy felébredjek álmélkodásomból, mire rám emelte tekintetét és egy féloldalas mosollyal ajándékozott meg, mielőtt nekiesett a pumának.
Azt hiszem, vissza kell vonnom az egyetlen pillantással levesz a lábamról kijelentést!
Hogy oldjam a bennem felgyülemlett feszültséget, játékosan odaszóltam neki:
- Nem mondták még neked, hogy ne szórakozz az étellel?
- Mintha hallottam volna már valamikor – mondta és elhajolt az állat hatalmas mancsa elől.
- Amúgy jól szórakozol? – kérdeztem.
Edward egy századmásodpercre vette le szemét a vadállatról, és rám kacsintott, de a puma kihasználta az előnyt.
Nagyot csapott a mellkasára és a következő pillanatban már a fák felé rohant. Edward döbbenten nézett le szétszakadt ingére, majd morgott egyet és sóhajtva legyintett.
- Soha jobban – válaszolt az előbb feltett kérdésemre.
Lassan megindult felém, közben leráncigálta magáról a megmaradt ruhafoszlányokat és hanyagul a farmerja hátsó zsebébe tömködte a negyedét, hogy el ne hagyja. Meg mertem volna rá esküdni, hogy az orra alatt ezt motyogta: - "Komolyan, kezet foghatna Emmettel!”
Odaért hozzám, flegmán felugrott mellém az ágra és úgy meredt maga elé, mint egy durcás kisgyerek, aki nem kaphat több nyalókát. Mindenfelé néztem, csak rá nem, mert féltem a következményektől. Aztán amikor keresztbe fonta mellkasa előtt a kezeit, nem bírtam tovább és kitört belőlem a nevetés.
- Ez egyáltalán nem vicces! – mondta sértődötten.
- Szerintem meg az! – vetettem ellen, de próbáltam leredukálni köhögésre fékevesztett kacagásom.
- Ez volt létezésem során a második alkalom, hogy meglépett előlem a vacsim! Emmett büszke lesz rád!
- Miért is? – kérdeztem összevont szemöldökkel.
- Ezt majd később megvitatjuk. – Elegánsan kisöpört pár fűszálat a hajából és közelebb csúszott hozzám.
Nyeltem egy nagyot, és csak az arcára koncentráltam.
- Van egy ötletem! – csillant meg a szeme és mohón felém fordult. – Játsszunk!
- Azt, hogy utána mész a pumának és elkapod? – kérdeztem reménykedve.
- Majd legközelebb elintézem – legyintett. – A feladat a következő: felváltva felteszünk egymásnak kérdéseket, amire csak igennel és nemmel lehet felelni, és rögtön rá kell vágni a választ, nem habozhatsz.
- És ezt miért is jó? – Mosolyogtam és csóváltam a fejem.
- Mivel testvérek vagyunk, így sokkal többet megtudhatunk a másikról – adta meg a kézenfekvő választ. – Hazudni nem ér!
- Oké, azt úgysem tudok – adtam be a derekam.
- Hogyhogy? – Tekintete kíváncsian fürkészett.
- Soha nem voltam jó hazudozó, és általában könnyen lebukom – vontam meg a vállam, mire ő egy kissé elkomolyodott.
- Nos, ezt akkor majd gyakorolnunk kell, mert az elkövetkezendő időszakban rengeteget fogsz majd füllenteni – mondta, - Hozzátartozik a létezésünkhöz!
- Oké – sóhajtottam, majd másra tereltem a témát. – De mivel a te briliáns ötleted volt ez a játék, ezért te kezded!
Ravaszan elvigyorodott, amit akár vehettem volna rossz ómennek is, de nem tettem.
- Rendben. Íme az első kérdés: jól érzed magad nálunk?
- Igen – vágtam rá gondolkodás nélkül, és ha tudtam volna, biztos, hogy elpirulok.
Edward csak egy csibészes mosolyt küldött felém, majd intett, hogy én jövök.
Annyi mindent szerettem volna kérdezni, de az, hogy csak igennel és nemmel lehet válaszolni, leszűkítette a kört.
- Régóta élsz már Carlisle-lékkal?
- Igen – mosolygott. Ha jobban belegondolok a „rég” szó eléggé tág fogalom… - Nem nagyon szereted az esőt, igaz?
- Igen – válaszoltam meghökkenve. Ezt most miért kérdezte? – Öhm, mindig Carlisle-lal és Esmével éltél?
- Nem – mondta és hangjában valami ősi fájdalmat hallottam. Valamiért vártam további magyarázatra, de ő áttért a következő kérdésre.
És ez így ment órákon keresztül. A lehető legjelentéktelenebb dolgok után feltette a nagyobb horderejű kérdéseket – család, barátok –, míg végül ki nem lyukadtunk annál a témánál, amit nem szerettem volna felhozni.
- Voltál már szerelmes? – szegezte nekem a kérdést, és átható, aranybarna szemeit le nem vette rólam.
Elmerültem tekintetében és egy pillanatig azt sem tudtam, hol vagyok. Ő persze máshogy értelmezte a dolgot és felhorkant.
- Ááá! Hazudni nem ér! – rótt meg és fürkésző tekintetét az enyémbe fúrta.
- Nem – adtam meg az őszinte választ. Felvonta a szemöldökét. Tehát nem hitt nekem. – Tényleg. Az igazat mondom.
- De hát miért nem? – faggatott, én meg el is feledkeztem a játékszabályokról.
- 17 éves vagyok – vontam meg a vállam. – Úgy gondolom, hogy bőven van még idő szerelmesnek lenni. – Direkt használtam jelen időt, mert az „úgy gondoltam, hogy bőven volt még időm szerelmesnek lenni” mondat hazavágta volna az érzéseit. De úgy látszik, hogy ez sem tett neki túl jót.
Tekintetébe gyötrelem kúszott és szinte megkínzott a fájdalmával.
- És én elvettem tőled a normális élet reményét – suttogta és elfordította a fejét.
Na nem! Már megint jön az önsanyargatós dumájával! Meg még mit nem!
- Edward – szóltam hozzá és megérintettem a vállát. Nem reagált. – Edward, kérlek, nézz rám! – Szót fogadott és visszafordult. – Tudsz ezen már változtatni?
- Nem – súgta és lehunyta a szemeit.
- Akkor meg minek rágod magad ezen? – kérdeztem, és finoman rámosolyogtam.
- Mert ha nem rágnám, nem lenne bűntudatom amiatt, hogy egy szörnyeteg életére kárhoztattalak – mondta, mire fújtam egyet és lefordultam mellőle a fáról.
- Lehetetlen alak vagy – kiáltottam neki vissza és besétáltam a fák közé.
Más sem hiányzik most nekem, mint hogy a hülyeségeit újra végighallgassam! Megmondtam már neki, hogy nem haragszom rá, és hogy felejtsük el az egész dolgot, de nem. Neki mindig ezt a rég lerágott csontot kell előkaparnia és dagonyáznia az önsanyargatásban. Komolyan, ennyire mazochista lenne?
Jó, igaz, hogy a szüleimet és a régi életemet nem egykönnyen hagytam magam mögött, de most kezdjek el siránkozni ezen? Az már hónapokkal ezelőtt megtörtént, amikor a temetőben elbúcsúztam tőlük…
- Várj, most meg hova mész? – lépdelt oda mellém és tartotta a tempómat.
- Gondoltam, beugrom Seattle-be és egy jó kis éjféli vacsorapartit csapok, sok hullával meg hasonlókkal. Nem jössz? – Még mindig dühös voltam rá, amiért felhozta ezt a témát, de amikor az arcára pillantottam, elnevettem magam.
Edward kikerekedett szemekkel és a szokásosnál sápadtabb arcbőrrel nézett le rám, ajkai ritmikusan mozogtak, mintha beszélni akarna, csak éppen hang nem jött ki a torkán.
- Ne vágj már ilyen képet! Szerinted hova megyek? – Nem számíthattam rá, hogy összeszedi lelkierejét és kinyög valamit, mert úgy látszik, betettem nála a kiskaput. – Haza – adtam meg a kézenfekvő választ, és rohanni kezdtem. – Aki előbb belép az ajtón, az nyer.
A felhívás megtette a hatását, mert amikor hátrapillantottam, megláttam, hogy ő is száguldani kezd, immár mosolyogva és fejcsóválva.
Hagytam, hogy megelőzzön, így is szerezve neki egy kis örömöt. De egy csöppnyi hátsó szándék is bujkált bennem. Fantasztikus volt látni, ahogyan keresztülsuhant az erdőn, mint valami ragadozó, aki élvezi a szabadságot. Megbabonázva figyeltem őt, amíg el nem értük a házat elválasztó folyót.
Ott aztán hirtelen megtorpant, én meg teljes lendületből nekirohantam. Hatalmas csobbanással érkeztünk meg a jéghideg vízbe – vámpír létemre tökéletesen érzékeltem az ilyen dolgokat is, mint hőmérséklet –, nyakig elmerülve. Egy másodpercig lehettem csak a víz alatt, aztán kidugtam a fejem és Edward kuncogó alakja tűnt fel mellettem.
- Sajnálom – szabadkoztam, és ő már szóra nyitotta volna a száját, de valaki más megelőzte.
- Szerintem nem probléma. Legalább a havi nagyfürdést most lerendezi. – Emmett képét démoni vigyor terítette be, amíg odasétált a partra a többiek kíséretében, akik feltűnően bámultak mindenfelé, csak ránk nem.
Emmett ellenben pimaszul letérdelt és belelógatta ujját a vízbe.
- Egész kellemes – mondta csipkelődő hangon, majd Edwardra pislantott. – Jújjj, Bella! Te kis huncut!
Értetlenül meredtem rá, de Edward szemlátomást tudta, hogy miről van szó, mert hangosan rámorgott. Em öblösen felvihogott.
- Viselkedhetnél rendes kislány módjára! Nem kell ajtóstul rohanni a házba és hazavágni Eddy fiú ingjét egy kis hókamókáért! Ha így folytatjátok, az egész garnitúrát le kell majd cserélni, és akkor miben járna Ed suliba?
Emelgetni kezdte szemöldökét és kajánul vigyorgott. Jasper fuldokolni kezdett, mire Alice oldalba bökte.
Éreztem, hogy az arcom bizseregni kezd, de tartottam magam a látszathoz, és nyugalmat erőltettem az egész lényemre. Edward viszont nem viselte ilyen jól a dolgot és megindult bátyánk felé.
Gyorsan elkaptam a kezét, és halkan odasúgtam neki, hogy csak ő hallja:
- Ezt bízd csak rám!
Egy pillanatra megrökönyödött, de végül beleegyezően pislantott egyet, majd kimászott a folyóból és morogva csatlakozott a többiekhez, akik most mosolyogva figyelték hiányos öltözetét.
Én a folyóparthoz úsztam, oda, ahol Emmett guggolt és ártatlanul nagy szemekkel felnéztem rá.
- Te pedig viselkedhetnél rendes úriember módjára és kisegíthetnél egy bajbajutott lánykát szorult helyzetéből! – nyújtottam neki a kezem.
Döbbenten bámult rám, majd leesett neki a dolog.
- Oh, hogyne! Szíves örömest, hölgyem! – Megragadta a karom és nekem sem kellett több!
Amekkora erővel csak bírtam, megrántottam őt, így egy gyönyörű hasas kíséretében, mint egy kinyuvadt béka landolt mögöttem a folyóban, ismét beborítva vízzel.
Felkacagtam és villámsebesen kiugrottam a partra, még mielőtt megfordul a fejében a vízbefojtásom gondolata.
Emmett prüszkölve jött fel a felszínre és haragosan mért végig.
- Gondoltam, demonstrálom, hogy mennyire kellemes a víz. Amúgy csókoltatom az angolnákat!
Megfordultam és méltóságteljes léptekkel megindultam a ház felé. Láttam, amint Rosalie ráharapott a hüvelykujjára, hogy elnyomja feltörni készülő kacagását. A többiek válla rázkódott a visszafojtott nevetéstől, míg Edward hangosan és dallamosan felnevetett, majd csatlakozott hozzám.
- Még hogy én vagyok bosszúálló? – kérdezte és kacsintott.
- Nagyon jó tanárom van – tettem hozzá és reméltem, hogy meghallotta, mert Emmett eszeveszett röhögésbe fogott, ami minden mást elnyomott.
Az erdőből egy madárraj szállt fel vijjogva és rémült menekülésbe fogtak.
- Azt hiszem, benned emberére akadt most – mondta Edward az ajtón belépve. – Csak a játékszabályokat tartsd majd be!
- Milyen játékszabályokat? – Hűha, Emmett ilyen nagyban játszik?
- A szabályok azok, hogy nincsenek szabályok! – Emmett megrázta a haját, mire a közelben lévő bútorok és családtagok hideg zuhanyban részesültek. – Aljas volt, de piszkosul tetszett! Ezt még nem fejeztük be! – fenyegetett vigyorogva és kacsintott.
- Állok elébe! – emeltem meg a szemöldököm, és visszavigyorogtam rá.
Edward az égnek emelte a tekintetét és megrázta a fejét. A lányok csak mosolyogtak. Carlisle elmélyülten tanulmányozott bennünket, Jasper és Emmett pedig összeütötték az öklüket és cinkosan bólintottak.
- Ha megteszitek, nagyon megbánjátok. – Edward sötét pillantást küldött a két srác felé.
Emmett felvihogott és gondolatban kérdezhetett valamit tőle, mire Edward féloldalas mosolyra húzta az ajkait.
- Rendben van – vetette oda és már elindult volna a lépcső felé, de elálltam az útját.
- Van egy olyan érzésem, hogy valamiből kihagytok, és ez nagyon nem tetszik. – Minden önuralmamra szükségem volt, hogy összefüggően tudjak beszélni, mert tekintete szinte perzselt, és nagyon furcsa dolgokra csábított.
- Nem érdekes – vont vállat és közelebb lépett, hogy eltoljon az útból.
- Vannak más módszereim is, hogy kiszedjem ezt a nem érdekes információt. – Sötéten néztem szemeibe, hogy tudja, nem vicceltem.
Edward írisze egy pillanatra megcsillant, majd értetlenkedést színlelve kezdte:
- Pontosan milyen módszerekre gondolsz?
Nem feleltem. Egyesével elkezdtem lehúzogatni az ujjaimról a vizes kesztyűket, de még mindig őt vizslattam.
Imádott féloldalas mosoly terítette be a képét, míg a fülemhez hajolt és belesuttogta:
- Úgyse mered megtenni! – Még így is éreztem a pimasz hangsúlyt.
Mögöttünk harsányan felnevettek, ami elterelte egy pillanatra a figyelmemet.
Edward elsuhant mellettem, nekem meg cselekednem kellett.
- Akkor csak figyelj! – mondtam kihívóan és odaugorva Emmett mellé hatalmas karjára nyomtam a tenyeremet.
Szerencsémre Em pont arra gondolt, ami nekem kellett.
„Ha Edward segít Bellának, akkor tényleg össze kell dolgoznunk Jasperrel…” – gondolta, majd felkiáltott a meglepetéstől.
- Te jó ég, Bella, mit csinálsz? – kérdezte és ellépett tőlem.
Ördögien vigyorogtam először rá, majd Edwardra, aki megkövülten állt a lépcsőn. Hálás voltam neki, hogy nem hagy egyedül ebben az Emmett-Jasper páros ellen folytatott küzdelemben, de ezt azért mégsem ismerhettem el előtte. Még a végén megnőne az egója.
- Próbálok megfelelni az elvárásaidnak. – Visszavettem a kesztyűt és megveregettem a vállát. – Kösz az infót! Most pedig megyek és átöltözöm, ha nem baj!
Mindenki a hasát fogta a nevetéstől, és tényleg arra számítottam, hogy kicsordul a könnyük.
Elhaladtam Edward mellett, aki megcsóválta a fejét és lemondóan odaszólt:
- Hihetetlen vagy!
Majd megindult mögöttem és a második emeleten jobbra fordult a szobája felé, míg én a folyosó végén lévő szobámhoz siettem.
Benyitottam az ajtón és elakadt a lélegzetem.
- Oh, édes Istenem! – nyögtem elhaló hangon és éreztem, hogy az egész családom mögöttem áll, és a reakciómat várja.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés