1.fejezet

                              Két test,két lélek

-  Bella... - suttogtam magam elé létezésem értelmének nevét.
Aztán összeestem,és neki dőltem a falnak.Ajkamat fájdalmas sóhaj hagyta el,amit már több mint három éves itt tartózkodásom táplálék nélkül,és szerelmem hiánya képezett.Vetettem egy pillantást bilincsbe vert csuklóimra,amelyek a sok rángatástól nem valami fényesen festettek,viszont annyira le voltam gyengülve,hogy még összeforni sem tudott.Megpróbáltam még egy kísérletet a lánc elszakítása érdekében,és nagy nehezen felálltam.Amennyi erőm volt,azt mind beleadtam a neki futásnak.Szerettem volna kiszakítani a falból,de az visszahúzott,és hatalmas durranással,ismét,a földre visszaestem.A földön fekve meghallottam a leggonoszabb ördögi kacajt,amelyet eddig valaha is hallottam.
-  Edward,ugyanmár.Te is tudod jól,hogy innen nem szabadulsz ki élve,hogy utána futhass a kis Belládhoz - Nevetett a rács túloldalán,és amint a fülembe jutott az,ahogy kimondta Bella nevét,a rácsnak vetődtem.
-  Soha,de soha többet ne merd a szádra venni! - Morogtam,és nyögtem ki nagy nehezen.
-  Mert mi lesz? - Húzta mosolyra a száját. - Esetleg megölsz?Figyelj,csatlakozz végre hozzánk,aztán nem kell itt töltened a hátralévő örökkévalóságod.
-  Én...nem leszek...olyan,mint ti!  - Minden erőm elszállt,és a kezem lecsúszott a rácsról,én pedig ismét a falnál kötöttem ki.
-  Jane!Ne játszadozz a rabokkal!Mondtam már - Jött oda a testvére,Alec. -  Ohh...Szervusz,Cullen.Végülis,vele kivételt tehetsz -  Nézett rá vigyorogva.
Nem érdekelt a többi hablatyolásuk.Odakúsztam a székhez - ez volt az egyetlen dolog,ami a börtön szobámban lehetett - és felültem rá.Így egy szintben voltam az ablakkal,amin ha kinéztem,az emberek lábait láthattam csak.Valami alagsorban lehettem.Ilyenkor próbáltam egyáltalán nem levegőt venni,mert ha megérezném a vér szagát,megőrülnék.
-  Hé,te szerencsétlen!Hozzád beszélünk - szólítgatott még mindig,a halálos testvérpár.
-  Hagyjuk itt,Jane.Kezd három év után már unalmas lenni -  Húzta el onnan végre Alec,a szőkeséget.
Most volt az egyetlen alkalom,hogy hálás voltam Alecnek.

                                -_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-_-

-  Bells!Gyere már!Elkésünk!  -  Ráncigált maga után,a legjobb barátnőm.
-  Carol,tudod jól,hogy nem vagyok az a társasági ember.És semmi kedvem nincs elmenni egy ilyen összejövetelre -  Állítottam meg az ajtónál.
-  Mark is ott lesz - Mosolygott rám arra célozva,hogy jó lenne,ha összejönnék vele.
-  Nekem nem kell pasi.Meg vagyok egymagam is - Hazudtam.
-  Hát jó...Azért én elmegyek,megígértem Adamnek,hogy ott leszek.Ugye nem baj?
-  Persze,hogy nem!Menny csak.Remélem végre megkérdezi.Nekem...amúgy is sok házim van még holnapra.
-  Megtennéd,hogy nekem is megcsinálod? - Vetette be bocis nézését.
-  Hogy fogsz így vizsgázni? - Nevettem.
-  Kéérlek!
-  Megcsinálom,nyugodj meg.És jó szórakozást,az estéhez!  - Öleltem meg.
-  Köszönöm,Isabella!Annyira szeretlek!
-  Én is téged.De szerintem siess,el fogsz késni - Néztem rá az órára.
-  Úristen,már nyolc óra?Szia,Bella!
-  Szia!
Mindig is szerettem Carol szeleburdiságát.És Ő volt az egyetlen ember,akivel nagyon jóban voltam.Emlékszem,mikor a new york-i repülőtéren összeütköztünk,ahogy felállt,az volt az első mondata hozzám,hogy jól e áll még a haja.És ennek már három éve...Három éve lakok New Yorkban,és három éve nem láttam Őt.Meghalt.És miattam.Miattam ment el a Volturihoz,akik kivégezték,az Ő kérésére.Sosem fogom megbocsájtani magamnak.A Cullen család Edward halála után felkeresett,viszont én meg nekik nem bírtam megbocsájtani,hogy elhagytak.Ott hagytam Forksot a hátam mögött,de anyuval és apuval még mindig tartom a kapcsolatot.Megtiltottam magamnak az emlékezést, és rettegtem a felejtéstől: mintha borotva élén táncolnék.Félek,hogy elfelejtem az arcát,a tekintetét,viszont ez egyáltalán nem lehetséges.Minden nap vele álmodom,és minden nap vele kelek fel.Egyfolytában kísért,mintha üzenni akarna valamit.És Jacob...Jake biztos,hogy megharagudott rám,amiért ott hagytam Őt is.Már akkor nem akart hivatalosan elbúcsúzni,annyira megsértettem.Senki sem fogja megérteni,hogy mit érzek.Senki.Hiába osztom meg - majdnem- minden titkomat Carollal,nem tudja,mennyire szenvedek.Ő csak annyit tud,hogy létezett valaha egy...Edward.Szívemben létező lyuk,még most is összeszurol,ha csak gondolataimban mondom ki nevét.Most a Yale Egyetemre járok,amit minden segítség nélkül én saját magam értem el,és erre büszke vagyok.Huszonegy évesen már megtanultam,hogy nem szabad megbízni teljesen senkiben,mert csak sebezhetőbb leszek számára.Bementem Carol szobájába - mivel ketten bérelünk egy lakást - és odültem a számítógép elé.Mostanában nem voltak különösebb kötelezettségeim,ezért mindig a világhálón lógtam fent.Anyuval itt E-mailezgettünk,minden nap jött egy levél tőle,és most sem volt ez másképp.Éppen arról faggatott,hogy mi van azzal a 'helyes fiúval',Markkal.Nem tudom miért,de valamiért késztetést éreztem rá,hogy meséljek neki róla.Azért még sem volt olyan közömbös számomra,mint a többi srác.Mikor válaszoltam volna anyunak,megcsörrent a telefonom.Azonnal felkaptam,és a kijelzőn ez állt.:

Mark bejövő hívás

Semmi kedvem nem volt felvenni.Biztosan próbálna rábeszélni,hogy mennyek el.Vagy esetleg felajánlaná,hogy eljön értem limuzinnal.Tudniillik Mark apja egy milliárdos ember,valamilyen üzleti vállalkozása van.Nem nagyon értek ehhez,és nem is érdekel.De végül megnyomtam a zöld gombot.

-  Igen?Itt Isabella - Hogy még jobban elfelejtsem azokat az emlékeket,amelyek fájdalmat okoztak,még meg is kértem rá a barátaim,hogy Isabellának hívjanak.
-  Szia,Isabella!Arra gondoltam,hogy mi lenne,ha most csak ketten lennénk,és nem jelennénk meg a többiekkel abban a discoban?Nah mit szólsz hozzá? - Hangjában izgatottság hallatszott.
-  Hát nem is tudom,Mark.Én igazából nem is szándékoztam ma...
-  Ne!Kérlek,ne mondj ellent!Nem adnál nekem egy esélyt?
-  Tudod nem rég lett vége az előző kapcsolatomnak - És még most is szeretem.
-  Hallottam róla,de az a három év nem most volt - Egyre jobban azt hallottam,mintha csalódott lenne.
-  Látom Carol beavatott.
-  Remélem nem baj.Ő csak jót akar neked.
-  Tudom.
Pár másodperces szünet keletkezett a beszélgetésünkben,ami kezdett kínossá válni.
-  Oké,én megpróbáltam.Viszlát,Isabella! - Túlságosan megsajnáltam ahhoz,hogy most hagyjam,hogy így rakja le.
-  Kilencre legyél itt értem,rendben? - Elmosolyodtam.
-  Pe-persze!Ott leszek.Szia! - Dadogott a meglepettségtől.
-  Szia,Mark.
Nem tudom,hogy jól tettem e,hogy igent mondtam.De magam is meglepődtem azon,hogy várom már.Odamentem a ruhásszekrényemhez,ami teljesen fel volt töltve Carol által.Egy kicsit hasonlított nekem Alicere.Alice...Ő az,akire a legjobban haragudtam a többiek közül.Legalább Ő elköszönt volna tőlem.Hamar el is hessegettem a témát,és a randira koncentráltam.Randizni fogok.Három év után először.Még nem nagyon akartam elhinni.Elkezdtem feltúrni a gardróbot,és kb. öt ruhát kidobtam az ágyamra.Végül egy fehér farmernadrág,egy piros tunika,és piros magassarkú mellett döntöttem.Amióta Carollal éltem,nőiesebb lettem.Meg persze megtanított öltözködni.A hajamat is miatta festettem be szőkére,ami elsőre egyáltalán nem tetszett,de aztán megbékéltem vele.Mikor már kész voltam mindennel,elővettem a telefonom,és bepötyögtettem egy SMS-t Carolnak.:

Elmentem Markkal.Nem vagyok itthon,ha véletlen haza érsz.Jó szórakozást!Puszí,Isabella.

Felvettem a szövet kabátom,és bezártam az ajtót.Amikor beléptem a liftbe,még mindig azonnal gondolkoztam,hogy jó ötlet volt e ez az egész.De amint kiléptem az épületből,és megpillantottam a limuzinnak támaszkodó Markot ahogy rám mosolyog,azonnal elvesztek a kétségeim.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés