Egy rossz álomból riadtam fel, a fény még alig szivárgott be szobámba. Rápillantottam az órára, ami még alig hagyta el az öt órát. Beletúrtam borzas hajamba és kikászálódtam az ágyból, mivel visszaaludni már úgy se tudtam volna. Elő kell készülnöm a sulira. Régen sem szerettem iskolába járni, de most, hogy új osztályom lesz, még inkább ódzkodtam. Próbáltam valami nem túl hangsúlyos ruhát kiválasztani, így megmaradtam a jól bevált farmer-felső összeállításnál. Félig behunyt szemmel botorkáltam el a fürdőszobába, és leültem a vécékagylóra. Kellett még pár perc, hogy összeszedjem magam szellemileg is. Hiába, a reggeleim mindig is zavarosan zajlottak.

Mikor felöltöztem következhetett az arcom és hajam. Ideje lenne rászoknom a sminkelésre – gondolkodtam el. - A bőröm normális volt, nem volt zsíros, mint sok tinié. A szemem alatti táskák viszont vagy lilák voltak a kialvatlanságtól, vagy pirosak a sok sírástól. Nem kelthetek túl jó benyomást azzal, ha így nézek ki. Hajamból elkezdtem kifésülni a gubancokat egy kefével, míg grimaszokat vágtam a tükörbe. Próbáltam felébreszteni a mosolygós Bellát is, hogy ne egész nap a mormogásom lehessen hallani. Szemeimre ismét egy kis alapozót kentem fel és egy világoskék szemceruzával kihúztam szemhéjam felső vonalát úgy, hogy természetesnek tűnjön.

- Kész is – forgattam jobbra-balra fejem, hogy szemrevételezzem nem hagytam-e valamit ki. Felkaptam alvós shortom és toppom, majd visszasettenkedtem csendesen hálószobámba. Lisa néninek így is annyi munkája van, nem akarom még meghitt álmában is zavarni.

A konyhában teát és valami könnyed ételt készítettem kettőnknek. Még így is csak fél hét volt, mikor végeztem. Nem mintha siettetni akarnám az időt, de már kezdtem izgulni a sulira gondolva. Leültem az egyik székre és kortyolgatni kezdtem a forró teát. A felcsapódó gőz simogatta orrcimpáimat. Behunytam szemem és átadtam magam a nyugalom érzésének és a melegnek.

- Jó reggelt – szólalt meg hátam mögött Lisa néni, mire megrázkódtam a székemen.

- A szívbajt hoztad rám – kaptam mellemre, ami fel-alá emelkedett a meglepettségtől.

- Nocsak, valakinek rossz a lelkiismerete? – nevetett fel és helyet foglalt mellettem.

- Nem, csak reggel van még a szívrohamhoz – fújtam ki a levegőt, hogy könnyítsek a tüdőmben tartózkodó nyomástól. – Nem megyünk el egyik nap valahova? Moziba, vagy beülni egy étterembe és puncsot iszogatni?

- Jaj, kincsem, ha rajtam múlva bármikor szívesen megtenném, de most minden zavaros a munkahelyemen, idő kell, mire rugalmasabbá válik a beosztásom. Sajnálom – nézett rám fájdalmasan.

- Hát persze. Megértem – bólogattam hevesen és elkönyveltem magamban, hogy a sorsom megint ugyan úgy alakul.

- De tudod mit? Hétvégén menjünk piknikezni. Nem kell ide flancos öltözet és vacsora. Kint a természetben beszélgetnénk, ahol nem zargat minket senki. Kell ennél több? – húzódott mosolyra szája és megjelentek a nevetőráncai.

- Az nagyon jó lenne. Szeretek sétálni – lelkesedtem fel.

- Akkor ezt megbeszéltük. Most viszont rohanok – állt fel és a karórájára pillantott. – Jesszusom, máris késésben? Elpakolnál, kérlek? – nyúlt a kabátjáért és már ki is sietett az ajtón.

- Persze – néztem elhaladó árnyéka után. Nem teketóriáztam sokat, megfogtam a tányérokat, - amiket nem is használtunk – és visszatettem őket a helyükre. A kabátomat leakasztottam a fogasról, s már indultam is a kocsim felé.

Rengeteg időm volt még a suliba érni, de nem akartam tovább otthon poshadni. Beindítottam a motort és próbáltam megtalálni a gimnáziumra rákanyarodó utat. A város még kihalt volt, nem csodálom, az eső lába megint lógott. Egy apát pillantottam meg lányával, ahogy szomorúan fogták egymás kezét. Megszakadt a szívem, hogy ilyen szürke, bebábozódott itt mindenki.

A parkolóba érve kerestem egy, az épülethez közel eső helyett és kiszálltam a kocsiból. Pár tanuló már bent volt a suliban. Nekem még az órarendemet sem sikerült megszereznem, a titkárságon fogom tölteni a meglévő fél órámat.

- Jó reggelt, Bella Swan vagyok – álltam oda a titkársági pulthoz, ahol egy szemüveges, középidős nő éppen a számítógépével ügyködött. Szemöldöke megemelkedett és végigmért, nem túl feltűnően.

- Áh, az új tanuló. Megkaphatnám a beiratkozáshoz szükséges iratokat?

Átnyújtottam a papírokat és vártam a következő kérdését.

- Úgy látom, minden rendben van. Jó tanuló, nincs magával semmi gond. Ilyen személyeket öröm tanítani – mosolygott rám. – Máris jövök, hozom a beosztását – kopogott el tűsarkújában. Unottan néztem végig a szobában. Sok irat, egy számítógép, rengeteg növény, és ereklyék sora várta az ide belépőket.

- Itt is vagyok. Ezek a könyvei, a szekrénykulcs és az órarendje – halmozta fel egymásra a tárgyakat. – Jó tanulást kívánok az elkövetkezendő félévébe.

- Köszönöm a segítséget – bólintottam irányába, majd magára hagytam.

Vizsgálva néztem végig az órarendemet. A régi iskolámban is hasonló óraszámban tanultam. Mivel rengeteg könyvem volt, így a szekrényemhez siettem, és bedobtam, amik nem voltak szükségesek mára. Visszasétáltam a földszintre, úgy gondoltam ott lehet egy tervrajz a termekről. Mikor a főbejárat mellett mentem el, megálltam egy pillanatra. A kocsim mellé leparkoló Volvót kíváncsian figyeltem. Nem hittem, hogy lesz még rajtam kívül olyan, aki kicsit gazdagabb. Jó érzés öntötte el a szívemet, hogy nem leszek olyan kirekesztett. Egy jó küllemű fiút pillantottam meg, mikor kiszállt az autóból. Szívem örült iramban verdesni kezdet, mint egy kalitkába zárt madárkáé. Mintha csak a szívverésem zavarta volna meg a fiút, rám tekintett. Megráztam a fejem, biztos csak az ajtót fürkészte. Én csak egy apró porszem vagyok, alig lehet észrevenni.

Még mindig egymás tekintetét kerestük, mikor egy szőke, de rózsaszín csíkokkal melírozott lány mellé nem lépett – megint csak áltatom magam – hajtottam le fejem szomorúan és elindultam a tantermet megkeresni. Próbáltam kiismerni magam a folyósokon, de teljesen úgy éreztem magam, mintha egy labirintusban lennék. Percekig bolyongtam össze-vissza.

- Te vagy az új lány? Szia – fogta meg vállamat egy fekete hajú srác. Kérdőn rátekintettem. Nem értettem, hogy szúrhatott ki ennyi tanuló közül. – Erik vagyok a suli szeme és füle. Szívesen eligazítalak, ebédelek veled, sírhatsz a vállamon…

- A segítség jól jönne – szakítottam félbe, mielőtt egyéb szolgáltatásait is felajánlaná. - Nem tudod, merre találom a biológia termet?

- Az első emeleten, gyere, megmutatom – felsétáltunk a lépcsőn és a második ajtónál meg is álltunk. – Itt is volnánk. Nekem most fizikám lesz, ha van kedved, ebédelhetsz velem és a barátaimmal.

- Még megfontolom, köszi – köszöntem el tőle.

Ahogy beléptem a terembe, mindenki elhallgatott. A tanár még nem érkezett meg az órára. A kabátomat felakasztottam és végigkémleltem az osztályt. Már csak egyetlen hely tátongott szabadon és ott pont az a fiú ült. Remegve közeledtem felé. Még egyetlen hím egyed sem volt képes ilyen tüneteket produkálni nálam. Leültem mellé, tartva a távolságot. Pirosodni kezdtem a rám szegeződő tekintetektől, ezért a füzetemre rajzolgattam mintákat.

- Szép reggelünk van, nemde? – lépkedett be ruganyosan és mosolyogva a tanár. - Vegyétek elő a füzetet és jegyzeteljetek. Ma a laposférgeket nézzük meg mikroszkóp alatt. Mindenki kap egy mintát – adott kettőt a mi asztalunkra is.

Rápillantottam a velem egyidős padtársamra. Úgy nézett rám, mintha a gondolataimat próbálná kiolvasni. Zavaró volt, ahogy lélegzetét visszatartotta és befogta kezével orr és szájnyílását. Felvetődött bennem, hogy büdös vagyok. Hiszen este nem zuhanyoztam, csak bevetődtem az ágyamba, de ennyire azért csak nem lehet vészes a helyzet – szagoltam bele hajamba. – Mikor visszanéztem rá, már a mikroszkóppal bíbelődött. Nem szólt hozzám, csak felém lökte könyökével a mintákat. Megnéztem gyorsan mind a kettőt és jegyzetelni kezdtem. Az óra gyorsan eltelt a füzetem fölött görnyedve. Mikor kicsöngettek, úgy ugrott fel mellőlem, mintha fizikai fájdalmat okoztam volna neki.

- Szerdára mindenki írja ki, szóba jöhet felelés vagy írás is – egyszerre mordultunk fel a rossz hírtől.

A többi órám is gyorsan elszaladt és már nem is érdekelt a reggel látott fiú. Ha még szóra sem méltat, akkor minek fussak utána, mint egy kutya. Az ebédjelző csengő is megszólalt és mindenki száguldva sietett el mellettem. Én még azzal sem voltam tisztában, merre is kellene indulnom.

- Áh, Isabella – lepődött meg Erik, hogy újra láthat. – Áll még a meghívás az ebédre? Bemutatlak pár jó arcnak, rájuk szintén számíthatsz.

Az alsó szintig csöndben sétáltam mellette, ott viszont megállt.

- Mike-ot ne vedd komolyan, mindig összehord sok ostobaságot – nyitotta ki előttem az ajtót. Meg akartam szólalni, hogy azt se tudom ki az, de beérve az ebédlőbe akkora evőeszköz csörömpölés várt, hogy letettem arról, hogy túlkiabáljam a hangzavart.

- Erre gyere – beszélt közelebb hajolva hozzám és beállt a büfé sorába.

A széknyikorgás, beszélgetés és csattanások halkultak, mire az asztalhoz invitált Erik.

- Ő itt Isabella srácok – mutatott be két lánynak és egy fiúnak.

- Csak Bella – jegyeztem meg gyorsan, odanyújtva a kezem egyiküknek.

- Ők pedig Mike, Jessica és Angela.

- Te lennél az új lány? – méregetett Mike végignézve rajtam, majd hatalmas mosoly jelent meg arcán.

- Úgy tűnik. De jobban szeretem, ha Bellának szólítanál az „új csaj” helyett.

- Szóval most költöztetek ide, de honnan is? – kérdezősködött Jessica.

- Jacksonville. Lehet nekem is egy kérdésem? – furdalt már a kíváncsiság, így közelebb húztam a székem a lányokhoz. – Az a srác ott ki? – mutattam fejemmel egy asztal felé.

- Áh, ő Cullenék. Nemrég iratkoztak be ők is. Tudod ők olyan furák, mindenhova párosával járnak és olyan, mások – mesélt Jessica lelkesen. – Nem ajánlom, hogy barátkozz velük. Tök maguknak valók.

- Nyugi, nem állt szándékomban – néztem Edward felé.

- Én most megyek lányok, jó trécselést – köszönt el Mike és itt hagyott minket. Még egy ideig beszélgettünk a tanulókról, és hogy kinek milyen órái vannak. Jessicával közösek voltak a matek órák, míg a földrajzon Angelával lehettem. Visszahúzódó volt, akárcsak én, de már az első pillanattól megtetszett a kisugárzása és a jósága.

- Holnap találkozunk – köszöntem el nap végén az újonnan szerzett barátaimtól.

Az autóm felé belebotlottam az eperszőke hajú lányba. Gonosz mosolyra húzta a száját, mire ijedten lépkedtem hátrafele. Mutatóujját elém helyezte és egyre közeledett felém.

- Egyszer mondom el, tehát jól figyelj – beszélt túlvilági hangon. – Edward az enyém és az is marad. Ne próbálj közénk állni, mert megjárod – sziszegett rám.

- Tanya azonnal állítsd le magad. Mégis mit képzelsz magadról? – sietett a segítségemre egy rövidre vágott, fekete hajszínű lány. Bőrszínűk ugyan olyan fakó volt és szemeik is megegyeztek.

- Én csak elmondtam neki a játékszabályokat, innentől már csak rajta múlik – emelte fel hajzuhataga egyik részét és a földet alig érintve távozott.

- Köszönöm, bárhogy is hívnak – hálálkodtam neki.

- Ne félj tőle, a szája nagyobb, mint az esze. Előbb ugat, aztán harap – mosolygott rám. Értetlenül néztem távolodó alakjuk után. A sárga Porsche-ból előtörő füstfelhő jelezte, hogy itt hagytak.

Én meg Edward? Honnan vesz ez a csaj ilyeneket? Már az is bűnnek számít, ha valakit huzamosabb ideig nézek? – gurultam dühbe. Gázt adtam és sietősen kikanyarodtam az útra. Nem számított merre megyek, csak el innen. Gyűlöltem ezt az egész helyzetet. Kaparnám ki a szemét annak a szukának – karmoltam bele a kormány huzatába. – Rugdosni kezdtem a gázpedált, hogy menjen már gyorsabban ez a tragacs, de csak azt értem el vele, hogy lefulladtam.

- Szuper – csapkodtam kezemmel, és lecsúsztam az ülésen, fejemet hátravetve. A sírás szélén álltam, ahogy mostanában ez bevett szokásommá vált.

Hátam mögül dudálások és ordibálások jelezték, hogy nem kellene az út közepén megállnom és kiborulnom. Visszaültem rendes helyzetbe és próbáltam gyújtást adni a kocsiba, sikertelen. A sofőrök megoldották a problémát és a fűre hajtva kikerültek.

- Szia, Bella, csak nem bal lábbal keltél? – kopogtatott Jake az ablakomon.

- Eltaláltad. Hogy kerülsz ide?

- Épp erre motoroztam, látom, tetszik neked La Push – mosolygott kedvesen.

- Ezt miből gondolod? – húztam le az ablaküveget.

- Mert épp itt vagy, ahova tegnap hoztalak – játszott szórakozottan az egyik hajtincsemmel. – Nem akarsz eljönni hozzánk? Megmutatnám neked a házunk.

- Inkább kihagynám, ma elég vacak napom van – sóhajtottam a kocsira nézve.

- Hazavigyelek?

- Nem kell, majd szólok Lisa néninek. Biztos, nagyon elfoglalt vagy.

- Rád mindig van időm Bella. A kocsidról pedig gondoskodom. Megjavítom neked.

- Nem is tudom, mit mondhatnék – néztem bele szemébe, ahol gondoskodást láttam.

- Semmit. Pattanj ki a kocsiból és fogd meg addig a motort. Arrébb tolom, hogy ne legyen útban.

- Jake, várj – ragadtam meg felsőjét. – Nagyon nagy ez a kocsi, nem hiszem, hogy.. – akadt el a szavam, ahogy könnyeden megindult az autó a tengerpart felé.

- Ne becsülj le Bells. Megküzdtem már ennél nehezebbel is.

Ledöbbenve álltam egy helyben és figyeltem Jacobot.

- Tudod, a szteroidok nem tesznek jót a testnek – beszéltem hangosabban a megszokottnál, hogy ő is hallhassa.

- Ahogy neked sem a stresszelés, próbálj meg lazítani kicsit – húzott magához. Inogva próbáltam megtartani az egyensúlyom, nem vártam tőle ilyen mozdulatot. – Ez az, lazíts – simogatta arcomat, mikor behunytam szemem.

- Ezt nem kéne – beszéltem remegő hangon.

- Ne állj ellent az érzéseidnek. Zárd ki a külvilágot – suttogott fülembe halkan.

- Vigyél kérlek haza – húztam ki magam öleléséből és megfeszítettem izmaim. Magam sem tudtam, honnan merítettem ennyi erőt.

- Ha ezt szeretnéd..,

- Igen ezt – vettem fel az egyik bukósisakot.

- Fogódzkodj – beszélt még hátra. Erősen körülfogtam derekát, hogy ne eshessek le. Egy elégedett vigyort láttam Jacob arcán, mikor belenéztem a visszapillantóba. Miért hagytam ennyire elfajulni a dolgokat?!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés