-         Kell egy napszemüveg? – vigyorgott Zsani, mikor megszokásból a szemem elé tettem a kezem.

-         Kac-kac –mosolyogtam, - ha nem akarunk rosszat, ma tényleg be kéne mennünk a suliba. Éva néni mérges lesz.

-         Hadd károgjon, ha neki az esik jól – legyintett. - Egy kicsit szabad késnünk.

 Egymásra nevettünk, majd felugrottunk a háztetőre.

                                                                            *

Már elején le kell szögeznem, hogy a mi sulink nem nevezhető éppen átlagosnak. Mindenféle népek járnak oda, olyanok, akikkel a mesekönyvekben találkozhatsz. Tündérek, boszorkányok, koboldok, vérfarkasok, alakváltók, vámpírok stb. Hát igen, ez utóbbi kategóriába tartozunk mi Zsanival. Az osztályunk nagyrész alakváltókból és vámpírokból áll. Persze, van egy-két vérfarkas is, de ők csak álltatják magukat.

   Az iskola a Fasor utcában van, innen kapta a nevét is. Fasor Utcai Természetfeletti Mutánsképző Iskola. Az emberek egymás közt csak „csőcseléktanyának” hívják, habár mi alkotjuk a népesség 60%-át, úgyhogy nem értem mit nyavalyognak folyton. A legtöbben igyekszik messze elkerülni, ami nem megy könnyen, tekintve, hogy a suli a városközpontban van. Hogy kik tanítanak minket, ha senki sem jár arra? Jó kérdés. A tanárok is mutánsok. A kirekesztettek. Ők, akik nem kaptak sehol sem munkát, ezért miután megalapították a sulit, rohantak ide, hátha felveszik őket tanárnak. Természetesen kaptak állást, ez nem is kérdés.

    A mi osztályfőnökünket Éva néninek hívják. Alakváltó. Folyvást panaszkodik, károg, mint egy varjú. Nem csoda, hogy tud varjúalakot felvenni. Nyelvtant tanít, és Természetfeletti irodalmat. Úgy gondolja ez a világ legfontosabb tárgya. Még szép. Minden tanár ezt hiszi a sajátjáról. Ma vele volt az első óránk.

                                                                       *

-         Pisti, vedd fel a normális alakodat! – csattant fel szeretett osztályfőnökünk, miután Pisti becsengőkor brekegve ugrált be a terembe. – Ez nem a cirkusz!

-         Csak valami nagyon hasonló. – motyogtam. Zsani felvihogott.

-         Hallottam – mondta emelt hangon Éva néni. – Ma délután benn maradsz az iskolában, Anna. Nem tudsz majd meglógni, mert én is itt leszek, és figyelni foglak.

-         Nem, nem lesz itt. Tanítás után telefon jön majd, és a tanárnőnek sürgős ügyben el kell repülnie – mondtam határozottan.

-         Honnan tudod? – kérdezte homlokát összeráncolva Attila.

-         Nem emlékszel? Ő a kis jósnő! – súgta oda neki Drexler Nándi.

-         Nos, ha mindez igaz – kezdte Éva néni. Felhorkantam. Sohasem tévedtem. – Akkor a kis jósnő megúszta a dolgot egy figyelmeztetéssel.

    Az óra hasonló stílusban folyt le. Néhány vicces beszólás, nevetgélés, de mindenki megúszta egy figyelmeztetéssel, hála nekem. Öt perccel kicsengetés előtt Éva néni feladta a házit.

-         Hmm, hmm – hümmögött, miközben orrát a munkafüzetbe dugta. – Tudjátok mit? Ma nincs házi! Jó pihenést!

Üdvrivalgás tört ki. Egyedül én ültem döbbentem. Ez a mondat annyira nem Éva nénis! – gondoltam magamban, és Zsani felé fordultam. Merően bámulta Éva nénit, és úgy láttam erősen koncentrál valamire. Rögtön leesett. Elvigyorodtam. Szóval ő csinálta az egészet!

Ekkor végre-valahára kicsengettek. Összepakolás közben még mindig vigyorogtam. Zsanit oldalba böktem, és a fülébe súgtam:

-         Szép húzás!

-         Kösz! Igyekszem.

Oké. Most jön a magyarázat, igaz? Lássuk csak, tudjátok, vannak vámpírok, akiknek különleges képességeik vannak. Nekem és Zsaninak is van. Én a jövőbe látok, ezért tudtam Éva néni sürgős távozásáról, Zsani pedig… hát, ő gondolatokat, érzéseket tud szuggerálni másokba. Ezt csinálta Éva nénivel is, ezért nem adott házit. Magától sose tenne ilyet.
   Szünetben eszembe jutott, hogy nem mutattam meg Zsaninak a Sárától kapott csomagot.

Sára a nővérünk. Már nem él velünk, pasija van. És hát… nos elég erőteljes a fizikai kapcsolatuk. zsanival már nem is bírtunk otthon lenni. Végül elköltöztek tőlünk.

Egy könyvet küldött, ami állítólag megváltoztatta az életét. Asszem Alkonyat, vagy mi is a neve.

-         Zsanika! Még nem is mutattam meg a könyvet, ami Sára küldött.

-         Könyv?  – hitetlenkedett Zsani. Sára általában nem nagyon küld könyveket.

-         Aha, nézd meg.

-         Vámpírokról szól? Kösz, nem kell egy újabb önéletrajz valami csöpögős fajtárs tollából – fintorgott.

-         Megértem, de Sára azt mondta, ez a könyv változtatta meg az életét. Nem sérthetjük meg azzal, hogy bele se nézünk!

-         Igazad van – sóhajtott fel. – Gyerünk, olvassuk el. Úgyis öt perc alatt megleszünk vele!

Így hát belekezdtünk az „életmegváltoztatós” könyvbe.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés